Éljen Május 1-je!





- Eeegy-kettőőőő… Eeegy-kettőőőő – szálltak kissé visszhangosan a megafonból Lánci elvtárs, a körzeti bizalmi vezényszavai. A hajnali harmat még meg sem száradt az Aranysárkányról elnevezett kocsma előtti kis park bokrain, ám a munkásosztály jelentékeny hányada szorgos tornagyakorlattal ébresztgette izmait. Borsos elvtárs ugyanis, a megyei párttitkár, úgy találta, a május elsejei felvonulás előtt jót tesz majd a felvonulóknak egy kis bemelegítés. Ezért reggel hatra testületileg kirendelte a dolgozókat az Aranysárkány elé, majd Lánci elvtársra bízva őket, ő maga is elvonult egy kora reggeli bemelegítésre Puszi úr kocsmájába.
Azt, hogy a friss, tavaszi hajnalban még a megafonban is kicsit reszketegnek tűntek Lánci elvtárs szavai, foghatnánk a szélre, ha fújt volna, vagy a fülekre, amik rosszul hallanak, ám az igazság az, hogy Lánci elvtárs tüdeje nem szuperált valami jól. A hivatalos verzióban az állt, hogy a háború alatt a partizánokkal harcolt, ott lőtték meg véres csetepatéban mindenre elszánt német katonák. El kell ismerni, hogy a történet szép. A valóságban úgy volt, hogy Lesi sógornál disznóölésre gyűlt össze a család, aztán a már ittas állapotban és ehhez mérten kötekedő kedvvel érkező Láncit elvtársi minőségében csak úgy tudták leszerelni, hogy jól megverték. Valahogy megszúrta a tüdejét egy törött borda, ezért erős izgalmi állapotban egyszerűen kifullad, elszáll belőle a szussz, ahogy az Aranysárkány törzsközönsége bölcsen megállapította, és ilyenkor csak tikog, mint a szamaras Kis jószága eső előtt.
Elég az hozzá, hogy a háború után keresték a jó kádereket, Lánci elvtárs meg a beteg tüdeje miatt nem szeretett dolgozni, viszont tehetségesen tudott hazudni meg kötekedni, ezért a párt kiemelte és azt mondta, jó lesz körzeti bizalminak.
Lánci elvtárs szerette a munkáját és teljes odaadással végezte azt. Csiklandós izgalmat érzett, amint mellét peckesen kidüllesztve végig lejtett a főtéren, vagy beült egy fröccsre Puszi úrhoz, füle szomjasan itta az elharapott félszavakat, mindenütt leleplezésre váró szabotázst vagy egyéb pimasz összeesküvést sejtett, és boldogan fogadta Borsos elvtárs dicsérő szavait, ha újabb feljelentést nyújthatott át neki. Éberség, ez volt Lánci elvtárs vezérlő csillaga, ez vezette, mikor éjféltájt kikelve a meleg ágyból megfigyelő körútra indult, ahogy előszeretettel nevezte a maga kis portyáit. Így leplezett már le illegális disznóölést a négy gyerekes Varga családnál vagy kobozott el három kotlóst fészekaljnyi csibékkel özvegy Zatureckinétől, aki pedig a hálószobájába, pontosabban az ágya alá rejtette a szárnyasokat. Hiába. Az éberség, elvtársak, szokta könnybe lábadt szemmel mondogatni a hatodik rum után az Aranysárkány közönségének, az a legfontosabb.
Egyszer megtörtént, ami minden éber elvtárs rémálma. Hajnalban bóklászott a Fő tér egyik kis mellékutcájában, amikor gyanús mozgásra lett figyelmes. Magas, testes férfi lépett ki egy ház kapuján, kalapját mélyen szemébe húzva megindult a belváros felé. Lánci elvtárs szagot fogott, kis noteszébe feljegyezte a pontos címet és remekül tapadó nyersgumi talpú cipőjében nesztelenül sietett a delikvens után. Már éppen befordult a sarkon a gyanús idegen, mikor elébe kerülve hirtelen feltartóztatta és hivatása teljes tudatában felszólította, hogy igazolja magát. Kínos volt, nagyon. Ugyanis Borsos elvtárs éppen ügyeletes szeretőjétől tartott hazafelé, és nem éppen irodalmi stílusban közölte Lánci elvtárssal, mihez kezdjen az éberségével. Lánci elvtárs az izgalomtól kifulladt, hííííí, hörögte Borsos elvtárs méregtől ellilult képébe meredve.
-Ne hihegjen itt nekem, mint egy francos kísértet - vágta hátba a megyei pártitkár, mire Lánci elvtársba visszatért a szussz. Ezek után új kifejezéssel gyarapodott a körzeti bizalmi szótára.
-A diszkréció -  súgta Puszi úr fülébe egy-egy fárasztó nap után -  az éberség édes testvére, suttogta elhaló hangon, és bedobta a hatodik pohárka rumot.
A napot lelkes tornával köszöntő dolgozók éppen kellőképpen kimelegedtek, mikor Borsos elvtárs, megkoronázva az éhgyomorra leküldött kisüstit egy nagy karaj libazsíros kenyérrel, amit Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja kis lila hagyma szeletekkel tett ínycsiklandozóbbá, megjelent az Aranysárkány ajtajában. Kedvtelve legeltette szemét a tornától kipirult munkásosztály csapzott csapatán, nagyot bólintott, látván egynémely fiatal szövőgyári munkáslány kebleinek szilaj fickándozását a színes kartonruha alatt, majd nagyvonalú intéssel így szólt.
- Torna állj!
A májusi nap, ami előszeretettel csal ki szeplőket a fiatal lányok arcára, teljes erővel sütött, a Fő tér másik oldaláról vérpezsdítő munkásindulók hangját hozta a szél, amikor a menet megindult, körbe a park körül. Színes lufik repkedtek, kipirult arcok meredtek a szerény méretű dísztribünön gubbasztó elvtársakra, izmos munkás karok emelték a magasba a fő elvtársak felszalagozott képmásait és kutyavérű férfiak használták ki a hömpölygő tömeg adta lehetőségeket, és jól megmarkolászták a csinosabb elvtársnők farát. Bámész szemű úttörők lengettek színes szalagokat a fővárosból érkezett Szűcs elvtárs felé, aki napszemüvege mögé bújva kedélyesen bólogatott népére és mindenkinek meggyűlt a nyál a szájában, mert az apró Fő tér körül körbe-körbe masírozva újra meg újra elvonultak a Puszi úr által kitelepített lacikonyha előtt, ahol szemérmetlen illatfelhőben sült a kolbász és rotyogott nagy kondérban a pörkölt. Nénnyuka fehér kötényben szeletelte a jeles alkalomra sütött kenyeret, adagolta a roppanós uborkát, míg Puszi úr frissen csapolt sörrel várta a vonulásban megfáradt tömeget. Csak várta, várta. Az volt a szokás, ugyanis, hogy addig vonulnak az aprócska dísztribün előtt, körbe a téren, míg a székesfővárosból leutazott fő elvtárs jelt nem ad egy kedélyes intéssel a felvonulás befejezésére. Egészen korán reggel volt még, mikor a szolgálati Pobeda ajtaja becsapódott Szűcs elvtárs mögött, aztán jött a bőséges reggeli Puszi úrnál, hát nem csoda, hogy a monotonon zúgó indulók közepette Szűcs elvtársat elnyomta a buzgóság a dísztribünre felhurcolt kényelmes karosszékben, ami Borsos elvtárs irodájának dísze volt egyéb napokon.
Szállt a dal, zengett az ének, Szűcs elvtárs nagyokat bólogatott, a brigádok éppen a tizenhetedik körüket rótták a porban vonszolt transzparensekkel és az egész kezdett rémálommá válni. Megszárad a kenyér, hümmögött Nénnyuka, megmered a kolbász, vakarta fejét Puszi úr, míg a felvert porban fuldokló munkásosztály a lelkét is eladta volna egy nyelet hideg sörért. Borsos elvtárs, hallva az időközönként feltörő horkolást, érzékelte a problémát, de meg kell vallani, nem merte durva mozdulattal megzavarni felettese álmát. Eleinte mosolygott, aztán erősebb tapsolással igyekezett elűzni az álomtündért a tribünről, majd a huszadik kör után egyre nagyobb ijedtséggel nézte az elkeseredett arccal vonszolódó tömeget és könnyekkel a szemében imával fordult a szent Szűzhöz, ébresztené már fel az édesdeden horkoló Szűcs elvtársat.
 És ekkor megtörtént a csoda. Éppen a Lánci elvtárs vezette szövőnők sztahanovista brigádja botladozott el a tribün előtt, mikor egyikük lufija éles hangon eldurrant. Lánci elvtárs feje lila lett, szabotázs, akarta ordítani, de az izgalomtól elment a hangja
- Híííííííí - rikoltotta vércsehangon, mire Szűcs elvtárs ijedtében talpra ugrott.
- Éljen a nép - közölte álomittasan és két kezét feje fölé emelve integetni kezdett.
A tömeg megindult, mint engedetlen folyó, és két perc sem telt belé, kiürült a tér. Mindent belengett a pörkölt szaga, és a tribün előtt lomhán hengergett a porban egy piros lufi kipukkant darabja.

megint






megint egy csendes vasárnap este
s a pergő órák hűtlen intenek
az elmúlt hét napjaira lesve
ezüst hálót bontnak néma istenek

táncuk Holdsugárlány remegő heve
nap csókolta titkok édes tengere
méz csorgatta Idő végtelen dala
halódó vasárnap hétfő hajnala


Rigó Armand választása




Mikor jókor reggel Puszi úr kitárta az Aranysárkány ajtaját, már érződött, hogy aznap is nagyon meleg lesz.
-Mára is befűtött a jóistenke –legyezte tar koponyáját keshedt szalmakalapjával Szeredi bácsi, és nyögve nekiállt, hogy fellocsolja a járdát a kocsma előtt. Kicsit kavargatta aztán seprűjével a port ide-oda, majd leült és mohón felhörpintette a fröccsöt, amit Nénnyuka készített az asztalára. Közben lassan befutottak az első vendégek, Puszi úr álmos tekintettel rángatta a sörcsapot, és a konyháról kihallatszott Nénnyuka rekedt dúdolása. Az Aranysárkány előtt üresen ásított a kis tér, csak két porban fürdő verebet zavart meg a lomhán fékező Pobeda.
-Nini, megjött Rigó elvtárs, a pártbizottságtól – kapta fel fejét Puszi úr az autóbúgásra és fürgén két poharat készített a fényesre dörzsölt rézpultra. Egyet Cseri Bélának, a sofőrnek, a másikat Rigó elvtársnak.
-Gyorsan egy hideg sört, Puszi úr – telepedett a pulthoz Rigó Armand, és gutaütött fejjel nézett maga elé. - Cseri elvtársnak málnafröccsöt – lazította meg gyengéden nyakkendőjét és észre sem vette, amint inge hátán szép, nagy folt kezdett el terjengeni. Közben galambász Peró is megérkezett a piacról hazafelé jövet, meg Miskó is benézett, a féleszű.
-Jó meleg lesz ma is - kezdte a beszélgetést a kocsmáros, és figyelmesen letörölte a pohár harmatos oldalán lecsorduló sörhabot. Cseri Béla bánatosan nézte a sörcsapot és mérsékelt örömmel iszogatta a málnafröccsöt, orra alatt észrevétlen megült a rózsaszín hab. Rigó elvtárs egy szuszra lehúzta pohara tartalmát, majd férfiasan böffentett. Ez igen, bólintott a sarokban Szeredi bácsi, ennek aztán van huzata.
-Szocialista munkaversenyre kellene kimennem a szövőnőkhöz, de bevallom, nem igazán van kedvem – forgatta elgondolkodva poharát Rigó Armand és felsóhajtott. A kocsma közönsége résztvevően bólogatott. Hát hogy is ne, ott járkálni harminckét csiripelő szövőnő között és lesni a szövőgépek álmosító táncát, ez bizony megterhelő ebben a hőségben. Hogy ki javasolta a strandot, mint alternatívát, nehéz lenne utólag megmondani. Strandra meg tudvalevő, hogy nem megy egyedül az ember, nő kell oda, mégpedig a csinosabb fajtából. Hadd irigykedjenek az ellenségei.
-Hívja el Rigó elvtárs Abszolút elvtársnőt, javasolta Nénnyuka, miközben frissen sült kapros fasírtot szervírozott a sör mellé.
-Á, kizárt, az nem jönne el velem- rázta a fejét Rigó Armand és álmodozva beleharapott egy fasírtba.  Abszolút elvtársnő feltűnése nemrég teljesen felkavarta az egészséges potenciállal rendelkező férfinép állóvizét. Borsos elvtárs titkárnője minden héten másik udvarlóval mutatkozott, hol a helyi röplabdacsapat segédedzőjét bolondította, hol meg a patikussal szórakozott a Csillag nevű táncos mulatóban, ahol esténként a botrányos twistre ráztak a világot megbotránkoztatni vágyó fiatalok. Abban minden ex udvarló megegyezett, hogy Abszolút elvtársnő nagyon is ügyel az erkölcseire, egy bizonyos ponton túl nem tűr semminemű közelebbi manővert. Nos, ezt a pontot szerették volna többen is megismerni, többek között Rigó Armand. Aki szépséges hangzású nevét egy francia ősétől örökölte, ki még hugenottaként menekült francia földről választott hazájába. Armand Rigauraux hamarosan Rigóra magyarosított, de az Armandot nemhogy megtartotta, de végrendeletében kikötötte, minden elsőszülött fiúnak kötelező viselnie a Rigó családban, megemlékezve így a francia gyökerű ősapáról. Szállt tehát az Armand név a famíliában apáról fiúra, s hogy a Rigónak is legyen értelme, többen biológusok lettek, az öreg Rigó egyenesen megbecsült akadémiai tagként távozott az árnyékvilágból, míg fia szenvedélyes herpetológusként bújta a sziklás-bokros vidéket, kutatva hüllők és csúszómászók után. A háború után nem igazán talált munkát tudósként, volt kis ideig tanár, aztán állatpreparátor egy múzeumban, később úgy döntött, egzisztenciális okokból elfogadja a párt hívó szavát és elvégzett egy gyorstalpaló egyetemet a dolgozók iskolájában. Így kellőképpen megerősödve Marx és Engels doktrínáiból, szépen haladt felfelé a ranglétrán és nemsokára azon kapta magát, hogy a megyei pártitkár jobb kezeként teljhatalma van. Ám a folyamatos, kemény fejtágítással töltött évek alatt kimaradt az életéből a szerelem. Ugyan egyszer már majdnem eljutott a beteljesülésig egy szomszéd özvegyasszonnyal, aki vasalt rá, ám ki tudja megmondani miért, nem ment a dolog.
-Na, mibe, hogy Rigó elvtárs még szűz - állította egy este Tavaszi Benő, Nénnyuka unokaöccse, ki egyszer sikerrel ostromolta Abszolút elvtársnőt, legalábbis ezt mesélte.
-Nem szűz az, csak impotens – mondta ki a verdiktet a kocsma közönségének jelentős része, de a törzsvendégek két pártra szakadtak.  - Nem volt annak még nője, csak szagolta legfeljebb a … - Csitt, te, mocskos szájú – csapott az asztalra Nénnyuka pirulva. –Nahát, adjunk esélyt szegénynek, hogy bizonyítson, így az ellenzék.
Így történt, hogy Nénnyuka biztatására, aznap délutánra randevúzni hívta Rigó Armand Abszolút elvtársnőt, ki a legkivágottabb kartonruháját vette fel, mert régóta tetszett neki a fiú.
-Azt hittem, már sosem hív el, ez a mafla – mondta legjobb barátnőjére, Amálkára kacsintva és határozott mozdulattal rúzsozta vérvörösre formás ajkait.- Legalább kirángatom a békái közül, úgyis mindig azokat bújja, meg azokat az undok gyíkokat – szólt megrándulva az undortól.
-Igazi ragadozó – nézett utána pár mohó férfiszem, míg tűsarkain imbolyogva, mosolyogva karolta Rigó Armandot. Láss, csodát, hördült fel másnap délután az ivó törzsközönsége, ezek holnap is randiznak. Amálka mondta el, Abszolút elvtársnő legjobb barátnője, kit az megesketett, hogy senki illetéktelennek nem jut fülébe hír a bontakozó románcról. Nem volt illetéktelen a szomszédasszony, aki aztán tovább mondta a testvérének, az meg a postán újságolta, nagyothalló nénikéjének, így nem is hallották sokan.
-Ráadásul a strandon – mondta a mindentudók mosolyával Nénnyuka, és keze fürgén törölgette ragyogóra a söröspoharakat, aztán összehúzott szemmel lecsapott egy szórakozott legyet, mely a pultra szállt le szárítkozni.
-Ezt meg kell nézni – ütött az asztalra pár szerelem-drukker és másnap senkinek nem tűnt fel, hogy az Aranysárkány törzsközönségének jelentős része megjelent a helyi strandon. Maga Puszi úr is feltűnt, kis pocakja fölé tekert csíkos törölközőben, mert mint mondta, semleges megfigyelőként óhajt segítségére lenni a fogadóknak. Igen, a fogadóknak, ugyanis előző este komoly fogadások kötettek a már bezárt kocsmaajtó mögött. A strandon ki-ki figyelőállásba helyezkedett, aztán gyorsan átrendezték vonalaikat, mikor feltűnt a szerelmespár. Abszolút elvtársnő hamar megmutatta remek alakját, ledobva pántos ruháját, ami alatt már fürdőruháját viselte. Pedánsan elrendezte csíkos szatyrát benne bugyival, melltartóval, törölközővel, és szandálját is mellé igazítva lazán letakarta minden holmiját a kockás pléddel.
-Na, most – tekintett ki újságja mögül az egyik kibic, és társaival kimeredt szemmel nézték, amint Abszolút kisasszony gyengéd, ám határozott mozdulatokkal kenegeti Bronzollal Rigó elvtárs kissé horpadt mellkasát, aki aztán viszont kenegette a gömbölyű vállakat. –Jól indul, nyalta meg száját Puszi úr, és követte a párt a közeli medencéhez. Sok fej ringott ezen a meleg nyári napon a vízben. Labda szállt, az égen komolytalan bárányfelhők üldözték a napot, és a medencében, mint később Puszi úr eskü alatt állította, Abszolút elvtársnő úgy simult Rigó Armand karjába, mint futó paszuly a karóhoz. Később lángost ettek, Rigó elvtárs még egy sört is legurított. Csak bátorságot gyűjt a későbbiekhez, kacsintottak össze a szerelempártiak, és felsóhajtottak, meglesz a pénz.
Lassan alkonyodott, Abszolút elvtársnő megborzongott vizes fürdőruhájában és szemöldökét ráncolva nézte az öltözőknél tolongó tömeget.
-Drága Armand, megtenné-e, hogy plédet tart körém, míg átcserélem a fürdőruhám a fehérneműmre - kérdezte enyhén elpirulva a lány.
-Hoppá - komorodtak el a szkeptikusok és Puszi úr nyaka szinte megmerevedett, úgy figyelt. Mint egy mormota a lyuknál, elemezte később Szeredi bácsi, ki egy szomszédos bokor mellett heverve szinte páholyból nézte végig az elkövetkezendő eseményeket.
Rigó Armand verejtékes homlokkal fonta körül karjaival a kockás plédet, benne az izgatottan ficánkoló Abszolút elvtársnővel.
-Pillanat – kuncogott az pajzánul- csak nem találom a bugyimat. – Na, megvan, csak kiesett a szatyromból – szólt. Majd innentől fogva felgyorsultak az események.
Adott pillanatban megállt a pléd mozgása, majd meglepő módon felharsant Abszolút elvtársnő dobhártyarepesztő sikolya. Még egy mozdonynak is becsületére vált volna, állította később Szeredi bácsi.
-Csak nem – húzódtak közelebb a megfigyelők. Ám Rigó elvtárs továbbra is a pléden kívül helyezkedett el, mi több, megriadva a sikolytól, ijedten elengedte azt. Ebben a pillanatban láthatóvá vált Abszolút elvtársnő minden lehetséges bája, valamint az is, hogy félig már magára húzta a bugyiját, ám valami belebújt abba.
-Mutassa csak- tört ki a tudós Rigó Armandból, és határozott mozdulattal belenyúlt az elvtársnő bugyijába. Kis tétova kotorászás után lassan kiemelt egy aranyszínben pompázó termetes gyíkot. Óvatosan tenyerébe fektette, és figyelmesen nézte, amint az lüktető torokkal sütkérezik keze melegében.
-LACULA VIRIDIS – mondta üdvözült mosollyal, majd finom mozdulattal az arcához emelte és belenézett az aranyló szemekbe.
- Hím- tette hozzá szórakozottan, és  fél kézzel gyöngéden a földre fektette az alélt elvtársnőt.



Miért szereted




A szagok miatt. Ilyenkor égre bomlik a virágok teljes tüze, a színek mámora kavarog az illattal és lüktet a lengén öltözött nők nyakán az olcsó parfüm, teljessé varázsolva az illúziót. Rózsaillat kúszik alattomosan összeölelkezve a brutális liliommal, és halkan dúdol esténként a petúnia az ablakban. Látod a gerlét? Mámoros tánca fészekőrző vággyá szelídül és sárga a pehely a fiókák nyakán, amint a napba néznek. Aranypor táncol a légben, és mindent átjár a létezés lázasan lüktető harmóniája.
Megengedő a világ ilyenkor. A hajnali rigófütty fénykardként semmisíti meg a sötétséget és a lelket rágó gondokat, a napfelkeltével új lélegzetet vesz a mindenség. Nem lehet nem remélni, és szégyenkezve somfordál el a kétségbeesés behúzott farkú fekete kutyája. Diadalmas a nap, kényeztet a nyár, a víz és a pergő idő kis katonái megpihennek.
Mézbe ragadva telnek az órák, és a hangyaszorgalmú percek mögül kikacsint a közelgő szabadság semmittevő aranya. Tervezgetsz és hagyod, hogy elérjen.
Békésen engedelmeskedsz a nálad hatalmasabb erőnek és kitárod magad a fénynek, a színeknek, az illatoknak, majd szelíden tűröd, hogy átmossa testedből-lelkedből, a hidegből és sötétségből kövesedett magányt.
És a nyári délutánok kedves időtlensége, fagylaltba fulladó örömök, míg folyóba lógatott lábbal mutatsz fityiszt az elmúlásnak. Kedvvel csúszik a bor a csillag hímes estében, nap verte bőröd jólesően borzong és visszaint gyerekkorod nyári estéinek finom szappanszaga.
Állj meg egy percre, és gondolatban illesd csókkal a ráncos kezet, mely valaha a hátad és plezúros térdeid szappanozta egy csorba lavórban. Árnyaid, örömeid, emlékeid, mint megrakott kofferek, szelíden sorakoznak körülötted és sorsod nagy karmestere csak az intésre vár.
 Figyelj, ha csendben maradsz, meghallod a tücskök fáradt muzsikáját és megérzed, amint a létezés könnyű, nyári takaróját ráborítja a világra.

A gyertya




Anya és lánya tanácstalanul álldogáltak a cukrászfelszerelést árusító bolt kellékei között. Zselék, marcipánok, csoki figurák kellették magukat szemérmetlen módon a polcokon és a kínálón. Buja marcipán virágok pompáztak minden színben, papagájok, kiskutyák, foci labda és társai. Ök szinte elvesztek a kínálatban. Az eladó készséges mosollyal támaszkodott a pultnak. Lesett, mint pók a hálóban.
-Valami különleges gyertya is kellene – mélázott az asszony- olyan, amire mindig emlékezni fog apád. És persze a vendégek is. Ha nem is a legdrágább…Ámbár, a főnöke is ott lesz, meg a kínai delegáció feje. Legalább meglátja, nem akárkit léptetett elő a múlt hónapban.
Az eladó megfordult és keresgélni kezdett.
-Kerek születésnap, nem fogunk kukacoskodni-vágta fel fejét dacosan a lány és az eladóhoz lépett.
-Lótusz gyertya, ez most a legdivatosabb, és a legdrágább- emelt az le a polcról óvatos mozdulattal egy aprócska dobozt. -Ahogy meggyújtják a csúcsát, sorban nyílnak le a szirmok, mindegyik végén apró lángocska ég majd. Nagyon exkluzív és elegáns.
-De ugye nem muzsikál, mert azt a férjem ki nem állhatja- nézegette az asszony a kínai nyelven írt használati utasítást.
-Biztosan nem- erősítgette az eladó- akkor még drágább lenne. És beütötte az összeget.
-Aha- nyelt nagyot az asszony, és a hitelkártyájáért nyúlt.
- Milyen színben kérik? Fehér, lila vagy vanília- emelgette óvatosan a dobozokat az eladó és díszes papírszatyrot készített elő.
-Legyen a vanília, az elegáns- tért magához a lány az összeg láttán és anyjára mosolygott. Minden megvan a tortához, futotta át az asszony sebtében a listát és elköszöntek.
Szinte repült az a pár nap a hét végéig. Lefoglalták a legjobb vendéglő különtermét, átbeszélték a menüt és az italokat. Nem, torta nem kell, azt mi hozzuk, húzta ki magát büszkén a lány és anyjára mosolygott. És mire a nagy nap előestéjén elkészültek a tortával, az asszony fáradtan dőlt neki a konyhapultnak.
-Gyönyörű lett- mosta kezét elégedetten a lány és az anyjára mosolygott. -Narancsos csoki, apa kedvence, és milyen elegáns lett ezekkel a girlandokkal. Olyan ügyes vagy, anyukám- lépett túláradó szeretettel az anyjához és szorosan megölelte.
Az szeretettel visszaölelte és megsimogatta a haját.
-Közös projekt- mondta és puszit adott az orrára. -De dugjuk el, míg apád meg nem érzi a narancs illatát, vidd át hamar Zsuzsa nénédhez. Siess, mert mindjárt haza ér.
Este, miután minden elcsöndesült, az asszony aggodalmasan pörgette magában végig az eseményeket. Minden tökéletes lesz. A torta volt az utolsó gondolata, és elmerült az álomban
- Jaj, a gyertya itthon ne maradjon- lépett vissza másnap az ajtóból a lány és a kis dobozt sietve a retiküljébe rejtette.
-Milyen szerencsés fickó vagyok-, nézett végig családján az apa- ilyen csinibabákkal élek körülvéve.
-És milyen gondoskodó csinibabákkal- nevetett az asszony és összekacsintott a lányával.
-Nem érdemlem én ezt- szólt az apa a könnyeivel küszködve- mikor meglátta a köszöntésére összegyűlt társaságot. A főnök mellett feltűnt a kis kínai. Mosolygott, hajlongott és láthatóan jól érezte magát. És ittak. Tósztot mondott a keresztapa, a szomszéd, a főnök, a legjobb barát, és a sporttársak nevében Józsi bá. És sorban minden férfi, ahogy illett. Aztán diszkréten megállt a pincér az ajtóban az előétellel, és az asszony megkönnyebbülten felsóhajtott. Remek volt a töltött libanyak, a tepertő falatkák lilahagymával és friss kenyérrel.
-Kaca- jegyezte meg a kínai –és mindenki udvariasan kuncogott.
-Cuki pofa vagy - mondta a főnök felesége kissé spiccesen és szeretettel megsimogatta a vállát. Mosolyogtak. Csend volt, csak szuszogás hallatszott, míg Józsi bá hangosan hörpölte a levest. A sült illatosan omlott le a csontról, a bazsalikomos krumpli párája fölött elgyötört arcok mosolyogtak egymásra és elfojtott nyögések hallatszottak. Kis csönd támadt, miután a pincérek faarccal összeszedték a tányérokat, és a főnök titokban kieresztett egy lyukat a nadrágszíján. Szállt a kávé párája a tálcákon, diszkréten csengtek a kiskanalak és a pincér desszertes tányérokat osztogatott.
-Úristen- mi lesz még- mélázott az ünnepelt, és titkon az órájára nézett. Még fél óra a meccsig. Csak vége lesz addig, gondolta szórakozottan és elnyomott egy ásítást.
-Boldog születésnapot, drágám- rebegte meghatott hangon a felesége és forrón megcsókolta. Az ajtóban feltűnt a pincér, kis zsúrasztalon tortát tolt.
-A kedvenced, apa, narancsos csoki- ölelte a lánya és az anyjára mosolygott.- Elő a gyertyával, mami!
-Á, lótusz- bólogatott meghatottan a kis kínai- a cerence, boldogcág virága, míg ég, hozza cí.
Az asszony vigyázva meggyújtotta a toboz alakú gyertya csúcsán a kanócot és lélegzet visszafojtva várták, hogy kinyíljon a lótusz. Megtörtént. Ahogy a viasz átmelegedett, a vendégek elragadtatott sóhajai közepette sorban lenyíltak a szirmok, mindegyik végén apró láng remegett.
-Gyönyörű- súgta az asszony a lányának, és megszorította a karját.
Aztán váratlanul felhangzott egy torz, rekedtes hang. Oh, jingle bells, jingle bells
Jingle all the way
, hadarta egy elvis presley-be oltott micky egér hangja, és a főnök önfeledten felröhögött.
-Ez honnan jön- nézegette szederjes arccal az ünnepelt a tortát és izgatottan gyűrögette asztalkendőjét. Háta mögött felvihogott a főnök felesége és a szomszédasszony vinnyogva borult az asztalra.
-Nem kapcsolnád ki, drágám- nézett könyörgő szemekkel a feleségére és meglazította nyakkendőjét.
-Pillanat, már keresem a kapcsolóját- kaparászta az asszony a gyertya alját elszántan és izzadtan széttárta a kezét.- Nincs kapcsolója, azt hiszem- rebegte elhaló hangon és remegő lábakkal leült. A szomszédja szilvaszín fejjel röhögött tenyerébe hajtott arccal.
-Cak nem kikapcol, nem hozni cí- emelte fel imbolyogva mutatóujját a kis kínai és mosolyogni próbált. A főnök felesége szeretettel rámosolygott és aprót csuklott.
-Drágám, fújd el a gyertyát, talán akkor elnémul- súgta az asszony és megtörölte férje verejtékes homlokát.
Az vonagló szájjal próbálta eloltani a lángokat, de azok makacsul ellenálltak. Nem történt semmi. Milyen vicces gyertya, súgta Józsi bá, és megpróbálta elfojtani nevetését.
-Vedd le, és takarjuk le valamivel- súgta anyjának a lány, és mosolyogva kikapta a gyertyát.
Kancsóba mártotta, a lángok sisteregve kihunytak, ám a dal nem némult el. –Tedd el a retikülödbe, anya, mert apa mindjárt rosszul lesz. Gyorsan!
Az asszony nem tétovázott, gondolkodás nélkül a táskájába rejtette és ráült. Oh, jingle bells, jingle bells, Jingle all the way, hangzott fojtottan a szoknyája alól, és ő próbált kedvesen mosolyogni. A társalgás rendeződni látszott, ám a végtelenül ismétlődő dallam mindenkire különbözőképpen hatott. Miután a főnök céklavörös fejjel kitámolygott a mellékhelyiségbe, felesége táncra perdült a kis kínaival. Józsi bá kásás hangon dúdolta a jingle bells-t, a pincérek ki-kiszaladtak a konyhába röhögni.
Aztán az asszony döntött. Halálra vált arccal felkapta a retiküljét és kirohant a konyhára. Egy szempillantással felmérte a tűzhelyen álló legnagyobb fazekat, melyben csendes rotyogással főtt valami alap lé. Tétovázás nélkül belesüllyesztette a táskáját, kicsit hallgatózott, majd elégedett arccal bólintott. A legszebb mosolyával lépett vissza a terembe és ölelte meg a férjét. Diszkrét tányércsörgés közepette felvágták a tortát, miközben a muzsikáló lótusz az utolsókat rúgta a forró levesben.




2. Szerelmes versek 1928-ból, nagyapámtól, Perjéssy Jenőtől, nagyanyámhoz, Szabó Máriához




Perjéssy Jenő

Csókos szádat

Csókos szádat csókoltatom
Álmaimban egyre én,
Az a régi csókos május
Most is a szívemben él.
Ha még egyszer visszajönne
Az a régi álmodás,
Boldogság élne szívemben
Soha többé semmi más.
De tudom hiába várom
Mi elmúlt vissza sose tér
Szegény szívem, fájó szívem
Eltemeti majd a tél.


Úgy szeretlek

Ú-gy szeretlek, mint még senkit sohase,
Gy-önyörködöm éj fekete szemedbe.
Sz-eretlek én , éjjel nappal csak te vagy az eszembe
E-gyetlenegy boldogságom, oltárkép a lelkembe.
R-eményem benned van nekem,
E-bben a ronda életbe,
T-alán egyszer néha, néha jutok én is eszedbe.
L-omb suttogás, csók csattanás loptak be a lelkembe.
E-gyetlen szép gyöngyvirágom,
K-érlek zárj kis szívedbe.