Kútásó Putyi megdicsőülése

Képtalálat a következőre: „kútásó putyi”



Mint rosszkedvű varjú gubbasztott az Aranysárkány kertjében Szende Putyi, s még az a feles sem tudta megvigasztalni, amit Puszi úr tett elé.
Putyi a keresztségben az Aladár nevet kapta, aztán oly sok honfitársához hasonlóan a háborúban fogságba esett, majd Szibéria kalandos vendégszeretetét élvezte pár esztendeig. Olyasféle áldásokban is részesült, mint fagyás a lábán, két ujjának csonkolása a bal kezén, s ha ez még nem lenne elég, az egészet megkoronázta egy kiadós tífusz, amiből felépült ugyan, ám belei betegsége miatt nem tudott parancsolni a bélgázoknak, ezért lépten-nyomon puttyogott. Így kapta a nevét. Mindegy volt, hogy paszulyt főzött az asszony vagy tejbegrízt, minden nagyobb mozdulatát, örömét-bánatát halk pukkanások, gurgulázás vagy harsány trombitálás kísérte. A legjobban akkor érezte magát Szende Putyi, mikor biciklijét tekerve kisebb sorozatokat eresztett az ájerbe, s közben Dunajev Szabad szél című mesterművét fütyülte a ritmusra. Ezt csinálja utánam valaki, gondolta büszkén, és nem is értette, mikor az asszony egy nap bejelentette, hogy elhagyja. Ki tud a nőkön eligazodni, panaszolta pár hét múltán az Aranysárkány törzsközönségének, mikor Szeredi bácsi elújságolta neki, hogy volt asszonya összeállt a sarki fodrászatban dolgozó Kuklis Tivadarral, aki arról volt híres, hogy ha ivott visszafelé kezdte mondani a bibliát. Lett is ebből majdnem baj, de ez egy másik történet.
Elég az hozzá, hogy a hír hallatán Putyi megvadult, és malomkeréknyi bokrétával beállított a fodrászatba, ahol asszonya takarítónőként építette a szocializmust. Puszi úr később úgy hallotta, szegény Putyi le is térdepelt, ám eközben vigyázatlanul eldurrantotta magát, mire asszonykája rövid úton közölte vele, mit is csináljon a virágjával, majd elmondta, hogy két napja beadta a válópert.
Szende Putyi élete romokban hevert, napjainak nagy részét az Aranysárkány kerthelyiségében töltötte, a csíkos abrosszal megterített nagy asztalnál, a diófa alatt, ahová Puszi úr ültette ki, a többi vendég iránti figyelmességből. Nénnyuka külön köménymagos levest főzött Putyinak az Aranysárkány konyháján, bélirritációját kúrálandó, ám ő jobbnak vélte nemesebb párlattal erősítenie magát, ezért mindennap bevágott egy pár pohár vilmoskörte pálinkát. Még a pártitkár elvtárs is felfigyelt a mindig szomorkodó kútásóra, mert Szende Putyi messze a környék legjobb kútásójának számított, mielőtt ketté nem törte karrierjét a háború.
-Adjon munkát az elvtársnak - tanácsolta Borsos elvtárs a kocsmárosnak.
-Munkát, munkát, hát honnan vegyek neki kutat, - vakarta a fejét Puszi úr, mikor
 Szeredi bácsi közbeszólt. Egy ívású lévén Nénnyukával, amit az erősen tagadott, még emlékeztek rá, hogy Puszi úr megboldogult édesapja betemetett egy öreg kutat a telken, mikor megvette az Aranysárkányt.
-Hogy volna e kedvem?- nézett Putyi könnyben úszó szemekkel Puszi úrra, és örömében megeresztett egy légvédelmi sorozatot.

Kerek egy hétig tartott a készülődés az Aranysárkány kíváncsi közönsége előtt. A forgalom megduplázódott, újabb és újabb asztalokat kellett kivinni a zöldbe, mert az emberek látni akarták, mint keríti elő az elveszett kutat egy kútásó. Még Lídia kisasszony, a fakó orcájú vénlány is ott kíváncsiskodott, pedig neki nem akaródzott férfitársaságban forgolódni, mióta a felszabadító hadsereg katonái tiszteletüket tették a házuknál. Eleinte annyi történt csak, hogy Putyi le s föl vágtatott a kertben, benézett a bodzabokrok alá, és sikeresen megzavarta álmát a szomszéd Fortuberné veres kandúrjának. Majd magában beszélve és hevesen gesztikulálva óriási léptekkel bemérte a kertet keresztben és hosszában, egy barna csomagoló papíron mindenféle krikszkrakszokat ejtett, aztán zsíros kalapját feljebb tolva a homlokáról megállt az árnyékszék mellett, a földre mutatott és azt mondta:
- Itt van!
-Itt?- hüledezett Puszi úr ámuló szemekkel és már látta maga előtt a lerombolt budit, ám Nénnyuka és Szeredi bácsi csak összenézett és határozottan rábólintott, meglehet.
 Másnap reggeli után a kútásó kissé fakó, de tiszta gatyára vetkőzött, elvégezte utolsó számításait, beleszimatolt a levegőbe, majd határozott mozdulattal belevágta csákányát a földbe. A budi korhadt deszkafalai megremegtek, és délre szépen kirajzolódott a kút formás téglakávája. Az ivó közönsége, de különösen Nénnyuka és Szeredi bácsi egyre nagyobb izgalommal követték az eseményeket, s Nénnyukával életében először megesett, ami még sosem, kifutott a krumplilevese. Aztán eljött a pillanat, mikor mindenféle törmelék került a kútásó vödrébe.
-Megvan a kút- jelentette be ünnepélyes hangon Putyi és nagyot törölt izzadó homlokán. Az Aranysárkány közönsége tapsban tört ki, Borsos elvtárs elégedetten bólintott, Lídia kisasszony pedig szemérmes mosollyal átnyújtott egy törülközőt. Egyedül Szeredi bácsi és Nénnyuka arcán nem látszott felhőtlen öröm. Már esteledett, s a kútásó kibicek is szétszéledtek, mikor a vödörben nagyot koppant valami és a kiszóródó földhalomból előgurult egy koponya.
Puszi úr ijedtében beugrott Nénnyuka rózsakertjének közepébe, míg Putyi remegő kezeit magasba tartva mászott elő a kútból. Aztán előkerült Szeredi bácsi meg Nénnyuka, és elmesélték, miként verte agyon az első nagy háború idején az akkor még ifjú Szeredi Kázmér azt a veres katonát, aki egy este a fásszínbe szorította a fiatal és tündökletes szépségű lányt, aki Viola névre hallgatott, de most Nénnyuka ként dicsérik főztjét az Aranysárkányban.
-Öt téglát drótoztunk rá, még akkor éjjel- legyintett Szeredi bácsi,- majd beásattuk az új kocsmárossal a kutat. Csend volt. Csak Nénnyuka szipogása hallatszott.
-Igyunk egy pálinkát- szólalt meg Putyi síri hangon, és aprókat pukkantott. Megitták. Hallgattak.
-Márpedig itt kútnak kell lenni, ha a fene fenét eszik is, mert Borsos elvtársnak jelenteni kell- vakarta fejét elkeseredve Puszi úr.
-Akkor ezt a kutat itten beássuk és keresünk egy másikat- tolta előre állát szokatlan határozottsággal Putyi és már kora hajnalban munkához látott. 

Amint pirkadt, és az első érdeklődők feltűntek a diófa alatti padokon, Nénnyuka a betemetett kút helyére sebtében kis levendula bokrot ültetett, a kútásó meg gatyára vetkőzve kis vesszővel kezében szaladgált ide-oda. Lídia kisasszony is megérkezett, frissen sült vajas pogácsával kínálta a kútásót meg a kibiceket, majd helyet foglalt egy fonott székben. Közben Putyi, mint vérbeli vizsla, szagot fogott, aztán nem messze a diófától megállapodott, leguggolt, megtapogatta a földet, majd a jelenlévők csodálkozása közepette kis csipettel a nyelvére vett és megforgatta a szájában.
-Megvan - közölte diadalmas hangon, és soha nem látott tűz lobbant a szemében. Aztán csak ásott és ásott, míg soha nem érzett zamatú víz tört fel a hevenyészett gödörből. Meleg víz.
-Büdös víz ez, emberek- kiabálta megrökönyödve Puszi úr és valóban, a sárga, meleg víznek olyan szaga volt, mint a tíznapos kotlóstojásnak.
-Gyógyvíz lesz, ez kérem-billentette meg kalapját Szeredi bácsi, és Puszi úr már látta maga előtt a feliratot: Gyógyfürdő az Aranysárkányhoz. Messzi földről jönnek majd gyógyulni vágyó elvtársak, Nénnyuka kibővíti a konyhát és Szeredi bácsit beállítják fürdőmesternek. És dől a pénz!
-Mindenki a vendégem- ölelte szívére a világot a kocsmáros és az általános éljenzés közepette csontropogtató ölelésre magához vonta a nyakig sáros Putyit.
Öreg este lett, mire Putyi hódolói körében fáradtan, ám elégedetten, kissé remegő kézzel gombolgatta magán az inget, de a nyakával sehogy sem boldogult.  Ekkor Lídia kisasszony lépett hozzá.
- Megengedi, Aladár?- szólt s fénylő szemmel a nyaka köré fonta karjait.



A hógolyóárus

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani legújabb kötetemet, amit egy kedves ismerősöm, Szántói Krisztián grafikái színesítenek.

Bálint László, az ERDÉLYI MAGYAROKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY elnöke így ír ajánlójában:
" Beülök az Aranysárkányba, kezemben gyöngyözik a frissen csapolt sör. Puszi úr, a kocsmárosok gyöngye, leül mellém és megelevenedik egy másik világ. Ez kicsit Hrabal, kicsit Kusturica világa, fekete-fehér, de cseppet sem unalmas. Ebben a világban benne van minden, ami nagyváradi, ami erdélyi és ami kelet-európai. A humorunk, az abszurditásaink, az esendőségeink és a szárnyaink is."
A kötet megvásárolható nálam 2000 forintért (OTP 11773353 01504538), illetve postázom 290 forintért Magyarországon, 2300 forintért Romániába.

Abbáziai anziksz

Képtalálat a következőre: „abbázia”


Midőn az aranytorkú nyár bekebelezte a várost, megállt az élet. A hajnal reggelbe csúszott,
felgördültek a redőnyök a bérpaloták ablakain, huncut szemű cselédlányok könyököltek
a slingelt párnák csücskein, karjuk fehérje a tejhabbal vetekedett, s miután kiszellőzött a
szobák sok éjszakai csókos titka, hűvös józansággal indult a nap. Fürge bolti szolgák formás
vizesnyolcasokat írtak a porba, konflisok kerekeinek csattogása keveredett rikkancsok
ordibálásával és a villamos csilingelésével. E nagy reggeli nekibuzdulása a frissen
mosdatott városnak eltartott úgy délelőttig, ekkor újfent végig csordult a hőség a tereken,
egyre mélyebbre bókoltak a virágok díszesen faragott kővályúikban, lecsukódtak a házak
redőnyszemei csak a segédek pihegtek az üzletek napvédő ponyváinak árnyékában. Még Ács
úr, a vak koldus is becsoszogott egy hideg fröccsre a Kispipába.
Elutazni kellene, merengett Tóth Tihamér is spriccere mellett. Hagyni ezt a nyári unalomba
fulladt várost, a színházat és a hegedűt, az esti előadások fáradt izgalmát, a mindig házsártos
szobaasszonyt a kelkáposztaszagú kapualjjal, és a házmester örökké lekváros képű
kisgyerekével.
Abbázia, sóhajtott fel Ács úr, aki mielőtt vak koldussá lett volna, báró Hadffy intézője volt,
annak székelyhídi birtokain. Ám belépett az életébe a végzet Ilse Schrantz személyében,
aki arról volt nevezetes, hogy akkora koszorúba fonta szőke haját, mint egy szakajtó kosár,
sötétkék szemei voltak, és vacsorára szerette a libamájat, pezsgővel. Ez a haj néha önálló
életre kelt, a tánc hevében kibomolva kígyóként vonaglott gazdája után.
Szóval Ilse Schrantz szívesen fogyasztott libamájat utána meg pezsgőt. Lehetőleg Bécsből.
Azon kívül meg Ilse Schrantz kedvelte a gyémántos buton ékszereket, Ács úr meg Ilsét.
Így esett, hogy az intéző úr sikkasztott egy kicsikét és mikor kiderült a disznóság, éppen
Abbáziában múlatták az időt, meg a libamájat. Vakulj világ!
Ezért Abbázia Ács úrnak az egykor volt gondtalan és gazdag élet emlékeit pendítette meg
lelke kicsiny aranyrugóján. Hogy mivé lett Ilse Schrantz, az már egy másik történet, mint
ahogy Ács úr átlényegülése is vak koldussá.
Elég az hozzá, hogy a név, Abbázia, ott muzsikált Tóth Tihamér fülében egész délután, s
a kora esti korzón hullámzó közönség halk beszélgetéséből is úgy ütődött füléhez, mint
apró kavicsok a tengerparton. Szél játszott e névben, a tenger sós csókjai, vad sirályok
rikoltozása és egzotikus szépségek egészséges nevetése keveredett benne. S mikor rendes
esti kártyapartnere is megerősítette, hogy tudomása szerint Abbáziában vannak a világ
legszebb vendéglősnői, hősünk huszáros gyorsasággal összecsomagolt, majd érzékenynek
nem nevezhető búcsút véve szállásadónőjétől, reggel felszállt a fiumei gyorsra.
Sosem volt a nyári reggel ily friss, a szalámis zsömle ennyire ízletes, a kávé oly aromás, mint
ezen a bolond reggelen. Szabadság, feszítette hátra derekát kéjesen a kupé bordó bársonyán
Tóth Tihamér. Minden egy gondtalan, pompás utazás ígéretét zengte, s hősünk tiszta örömét
még az a két lókupec sem tudta beárnyékolni, akik töménytelen mennyiségű fokhagymás
szalámi elfogyasztása után meglazított cipőkkel horkolták végig az éjszakát, penetráns
lábszagot árasztva.
De mindenért kárpótolva érezte magát, midőn a vonatablakból kihajolva szemébe nevetett a
tenger az öböl szelíd ölelésében. Az állomás hamar megtelt izgatott és kacagó kiáltásokkal,
amerre nézett tömeg hullámzott, pompás toalettek villantak elő, elkeseredett nevelőnők
kergettek pajkos gyermekeket és rendre felhangzott a hordárfiúk éles kiáltozása.
Egy eperszín villában vett ki szobát, mely a hegy oldalába ragasztva buja babér és leánder
erdőcskében pihegett fakózöldre kopott zsalui mögött. Az egész házat átlengte valami
délvidéki lustaság, valami engedékeny rendetlenség és az égett olaj meg a fokhagyma szaga.
Nagy kövér, hússzín rózsák virítottak a kertecske murvával beszórt ösvényei mellett, aromás
szirmaikból illatszert készített a háziasszony lánya. Pompás termetű, fekete teremtés volt
ez, húsos ajkai fölött az apró szőrszálakon rendre megült az izzadság, ezt kéjesen nyalogatta
vagy izmos alsókarjával letörölte. A különböző társadalmi státuszból származó férfi vendégek
egységesen álltak a házikisasszonyhoz, mindnyájan hót szerelmesek voltak belé. Ám
úgy tűnt, ő mindnyájukat a vendégnek kijáró tisztelettel nézi bolondnak, s ezért a reggeli
felszolgálásánál vagy a nyugdíjas kúriai bírót kergette őrületbe, amint telt melleivel vállaira
hajolva tette elé a kávés csészét, vagy a sokgyerekes kis zsidó kereskedőt bolondította ajkai
nyalogatásával. És akkor még nem beszéltünk a két pesti család diák fiairól, akik kamaszos
hevülettel nézték végig a kisasszony esti fésülködéseit a szándékosan széthúzott függöny
mögül. Pajzán arclegyintéssel vagy hátbavágással tudatta a férfivilággal hajlandóságát egy
kis játékra, ám a helyzet komolyra fordultával, jelesül a facér papírkereskedő egy este átkapta
a derekát hátul az olajfák alatt, úgy teremtette képen, hogy még másnap is látszott az öt ujja
nyoma.
Aztán mindez megváltozott, amint kiderült, hogy Tóth Tihamér zenész, művész ember.
A vacsoraasztali társalgásnál derült fény hősünk első hegedűsi minőségére a Nagyváradi
Színháznál, nosza, ugrott a házikisasszony, szaladt és hozta a nagypapa hegedűjét és
innentől hiába volt szabadkozás, hegedülnie kellett. Tóth Tihamér felállt, aprókat igazított a
hangszer nyakán, majd feljebb tolva szemüvegét, haját hátra simította, szemét lehunyva arca
átlényegült, átadta magát a zene bűvöletének. Ekkor különös átváltozásnak lehettek tanúi az
asztalnál ülők. A hegedűs eddig csöppet sem vonzó, mondhatni hétköznapi arca megszépült,
lehunyt szemei felett szemöldökei kígyózva követték játékát, ajkai megnyíltak, látni engedték
a fogak egészséges szépségét, orrcimpái vadul megremegtek, egész teste szinte kígyózni
látszott a muzsika ütemére. Panaszosan szállt a hegedű szava attól fogva a balzsamos nyári
estéken, s a gyertyafényben a házikisasszony nagy fekete szemében latinos elérzékenyültség
ragyogott. Érzelmei hullámzását követte izmos barna keze izgatott babrálása mélyen kivágott
vászoningén, arca hol kigyúlt, hol elsápadt, és amint az utolsó lágy hangok is tovaszálltak, a
legnagyobb zavarba hozva hősünket az asztaltársaság előtt, elkapva a kezét futó csókot lehelt
rá, majd felugorva az asztaltól elfutott.
Innentől számítva jelentős változás állott be Tóth Tihamér státuszában. Reggelente ő kapta
a legfrissebb császárzsömlét, a legforróbb kávét, mi több, egyedül csak neki a kerti rózsák
szirmaiból titkos receptúrával készült lekvárt is felszolgáltak. S ha ő szabadkozva a kissé már
kínossá váló kivételezés miatt, szelíden mosolyogva elhárította a második adag rósejbnit, a
házikisasszony rajongó érzelmekkel szorította fehér, hosszú ujjú kezét terebélyes kebleihez,
maestro, suttogta, és ebben benne volt minden.
Lássuk be, az érzelmek ilyetén való tobzódása elkerülhetetlenül vezetett a végkifejlethez.
Utolsó estéi egyikén, immár túl a kötelező hegedülésen, Tóth Tihamér sétára indult a közeli
partra. Ott addigra elnémult a fürdőzők lármás serege, a tenger visszavette, ami az övé. Ő
gondolataiba merülve lépkedett, gyönyörködve a víz szelíd esti szépségében. Méla kis hold
kandikált ki rongyos felhőfoszlányok mögül, eleinte észre sem vette az árnyat, mely követte.
Ám amint a kis babér ligethez ért, egy eleven, rózsa illatú forgószél terítette le, s gyűrte maga
alá a homokba. Arca, nyaka, keble rózsaillatú volt, a csókja is, csak a haja tövében bujkált
egy kis fokhagyma szag, de ez még édesebbé tette azt a szimfóniát, amit elmuzsikáltak ott a
homokban, ők ketten, míg a háttérben a tenger zihált szelíden.