Aranykalitka III.


                                                     




Halmai Vilmosné úrhölgynek
Kossuth u.20. sz. alá
Nagyvárad

Tudod-e, hogy a világ legboldogabb édesanyja és felesége ír most Neked, Zitám?
Sándorkám jóllakva itt szuszog mellettem, öklöcskéi feje mellé simulnak, öröm elnézni ezt a kis lurkót. Napról napra nő, gömbölyödik, egyre többet nézegeti nagy figyelmesen ezt az ismeretlen világot, mely körbeveszi.
Sándor, ez az én bolondos uram, valamelyik padlásról előkerítette a Ti régi bölcsőtöket, az asztalos Ferke szépen rendbe hozta és most abban alszik a mi kisfiúnk. Nagyon jó kisgyermek, vagy csak én vagyok immár tapasztaltabb mama, nem tudom. De ahogy elnézem a fekete csigás haját, meg szép tiszta kis arcát hát egészen ellágyulok.
Vicuska egész nap rengetné a bölcsőjét, ha hagynám, de az apja csináltatott egy hajszálra olyan kis játék bölcsőt, mint a Sándorkáé, hát abban dajkálja ő is a babáját. Még énekelni is szokott neki.
Endrus meg félretett az öccsének pár katonát és egy csorba fakardot. Én már ezeket kinőttem, mamám, mondta komoly arccal, legyenek a Sándorkáé.
A legkedvesebb napszakom az este, mire a nagyok túl vannak vacsorán-fürdőn és az apjuk lefektette őket az éppen aktuális mesével (mindig ő mesél nekik, ha itthon van). Aztán ez a nagydarab ember kényelmesen elhelyezkedik a karosszékében és a lány behozza neki Sándorkát, ő meg odaveszi a kisfiát két rettenetes karjába és beszélget neki. Ki vagy te, kicsi élet, honnan jöttél pont ide, hogy a mi kisfiúnk légy, dünnyögi neki. Aztán tűnődve nézi rajta az ismerős vonásokat, kinek a szemöldöke, kinek a szája köszön vissza a pufók kis arcról, majd óvatos csókot lehel a kis fejére és nagyot sóhajt, ha tudnád, de régen vártalak már, kis porontyom!
Ha valaki nekem egy évvel ezelőtt megjósolta volna nekem, hogy ily boldogság létezik, csak legyintek. Szeretni és szeretve lenni, ez a titka. Csak a legnagyobb szeretet és tisztelet hangján tudok a bátyádról szólani, magamat és két kisgyerekemet úgy szereti, hogy a magáét sem különbül, tenyerén hordoz, a családja a mindene. Hogyan változott ily mértékben egy azelőtt nőfaló, párbajozós, mulatós ember? Én is ezt kérdeztem tőle egyik este, míg Sándorkát nézegette. Ezt teszi velem egy asszony szoknyája, jött a mosolygós válasz, majd egy csontropogtató ölelés. Nem tudnék maguk nélkül élni, suttogta a hajamba, és nekem telefutott a szemem könnyel.
De félre a könnyekkel, mert még két nap és nyakunkon a szüret. Azt mondja Pista bácsi, az öreg vincellérünk, hogy jó termés lesz az idén is Fácányoson. Nagy bált nem terveztünk, de így is leszünk elegen, a nagy pajta lesz feldíszítve, jön Bakri a bandájával, pár birkát vágatok, jó borsos tokánynak lesz elkészítve, hadd csússzon rá a bor, kacsasült is lesz, annak, aki nem szereti a birkát, meg tepertős pogácsa és pár tepsi rétes.
  Én a jó édes mustot várom már nagyon, azt szeretem. 
Nincs kedvetek kikocsizni? Jó lenne már találkozni, pár új váradi pletykát hallani.
Vágyom utánatok.
Szeretettel ölel,
Lonci
1901. szeptember 26.-án




Adorján Sándorné úrhölgynek
Fácányosi birtokán kezébe


Loncikám, ne haragudj, ha hirtelenjében írt és nagysebesen a Marci gyerekkel elküldött levelem valamilyen fontos dolgodban megzavarna, én vagyok a bűnös ebben, de olyan dolgok történtek nálunk, amikről rögvest tudnotok kell.
Tegnap délután jó és kellemes idő lévén egy könnyű sétára indultunk, beültünk Macsákhoz egy kávéra és friss krémesre, közben Belluskám hasra esett a korzón, volt ordítás, gondolhatod, még a patikus is kirohant a Kígyóból. Na, de elég az hozzá, hogy mikor haza értünk, úgy hét óra lehetett, látom én, hogy a küszöbünkön egy takaros fonott kosár van elhelyezve, letakarva egy csíkos kendővel. A gyerekek már jó előre kuncogni kezdtek, hogy biztos megint az apjuk talált ki valamilyen rendkívüli meglepetést, tudod, milyen, mikor megszólalt a kosár. Képzeld, Loncikám, olyan kis nyekergő hangot hallottunk, hát egy baba ébredezett a kendő alatt. Gyorsan bezavartam a gyerekeket és felkaptam a kicsikét a kosarastul, hogy ne csapjunk túl nagy feltűnést, szemből az az undok perszóna, az a Mayerné úgyis mindig leskelődik, én tudom.
Szóval a hálószobába vittem, majd elejtettem szegényt, mire kicsomagoltam, már remegtem egészen. Aztán berontott Vilmosom, magánkívül, akivel éppen akkor közölte a fia, hogy jöjjön gyorsan, mert most született kisbabánk. Szegény uram, meg sem tudott szólalni, csak a bajusza rángatózott, mindig így tesz, mikor ideges, hisz ismered. Végül ott tartottam a karomban a legcsodálatosabb kislányt, akit valaha csak láttam. Persze rögtön elszalajtottunk Müller doktor bácsiért, aki azt mondta, egészséges, jól fejlett leány csecsemő, legfeljebb egy napja születhetett, szépen ellátták, megszoptatták mielőtt a küszöbünkre tették.
Első zavarunk múltával Vilmos átnézte a kosarat és a kis takaró alatt talált is egy levelet a mi nevünkre és egy lezárt borítékot egy ügyvéd címével.
Alig tudtam a könnyeimtől elolvasni azt a levelet, ide tettem, olvasd el magad is:
" Nagyságos asszonyom!
Egy anya ír most egy másik anyának, egy anya kér egy anyától segítő kezet és oltalmat egy ártatlannak.
Nem mentegetem magam. Bűnöm alól feloldozást minden bizonnyal a Mindenható ad majd nekem, halálom órájában. Egy szédült és boldog este volt csupán, egy alkalom, mikor elhittem, engem is szerethet valaki önmagamért. Tévedésem elkísér immár életem végéig, de miért szenvedjen az is, aki vétlen mindenben? Nem eldobni akarom őt, hisz megtehettem volna, mint oly sok más sorstársam megtette már a kétségbeesés végső tébolyában. Nem, én az életet szántam neki, egy boldogabb életet, amit hitem szerint az Önök szerető családja biztosít majd neki. Ismerem Kegyedet, ne kutassa, kérem, hogy honnan.
Imáimba foglalom és könyörgöm, nevelje szeretettel Maricát, legyen igazabb és szeretőbb anyja, mint én."
El tudod képzelni mit éreztünk, míg Vilmos felolvasta a levelet, végén lopva már a szemét törölgetve. Mit lehet ilyenkor tenni?
Vilmos vette a kalapját és elsietett rögtön jogtanácsos barátjához, Fleisz úrhoz, tudod, akivel kaláberezni szoktak keddenként, és azzal a hírrel tért vissza, hogy az örökbeadásnak jogi akadálya nincsen, mert az anya a másik borítékban megnevezett egy ügyvédi irodát, hol letétbe helyezte az apa nevét és az örökbeadás körülményeit.
Marica, mint parányi kis aranydongó, úgy muzsikál e kedves kis név az elmémben.
Nos, Marica, mindeközben édesdeden aludt, pirinyó ökleit fejecskéjéhez szorítva, mandula alakú szemecskéi lehunyva, mintha e szorosan zárt szemhéjak kirekesztenék a világ összes ostobaságát és gonoszságát. Vilmossal csak egymásra néztünk, úgy nézett rám, olyan tekintettel, mint jegyességünk idején, nem kellettek nekünk szavak, rögtön tudtuk, ha már ezt a kis lelket gondviselő angyala az utunkba küldte, nékünk szent kötelességünk őt felnevelni és mindenben segíteni, mint szívünkről szakadt édes gyermekünket.
Ritkán adódik ily pillanat, s én szívem legmélyéig megrendülve köszönöm a Mindenhatónak, hogy egy újabb kis lelket nevelhetünk az ő dicsőségére.
Ne kérdezd, hogy vészeltük át az éjszakát. Szerencsénkre a szobalányunk nővére két hetes fiacskáját szoptatja, így sebtében felverve szegényt beköltöztettük gyerekestül a vendégszobába.
Reggel aztán jöttek a babakelengye beszerzés édes gondjai, de ebben segítségünkre volt Arnóth úr és kereskedése, ki házhoz küldte a szebbnél szebb kisingeket és pólyácskát.
Átöltöztetés után Vilmos ragyogó szemmel nézegette a leánykát. Na, fiam, borzolta meg jókedvűen a Vilike haját, itt most már nőuralom lészen, azt mondom, tartsunk össze mi férfiak. Hát szereti ő is. De nem is lehet azt nem szeretni.
Napvilágnál végre megcsodáltuk és ő is ránk nyitotta gyönyörű szemeit. Bellus is tarthatta egy kicsit az ölében, de majdnem ölre mentek Vilikével, hogy kivel fog majd aludni.
Loncikám, immár fölzárkózva hozzátok csókol három gyermekes mama barátnéd,
Zita
U.i. Alig várom, hogy lásd!
1901. szeptember 30.-án



























Adorján Sándor úrnak
Zöldfa u. 8. szám
Helyben

Hát, Sandrikám, sajnálom, hogy csak ilyen rövid látogatásra tellett az időtökből, de megértem én, kicsi gyermek mellett nem lehet sokáig kimaradni.
Meg aztán azért is fájlalom korai távozástokat, mert így lemaradtatok a hírről, mit ma délután kaptam kézhez az én Fleisz Karcsi barátomtól. Ő felvette a kapcsolatot a nevezett ügyvédi irodával és kiderítette kik Marica igazi szülei.
Nos, ügyvédi és rokoni titoktartásodban bízva elmondhatom Néked, hangsúlyozom, csakis Néked, az asszonyokat hagyjuk ki ebből, ezért is nem küldettem a levelet a birtokra, hogy a szerencsétlen sorsú édesanya Gölnicz Izabella néven tanító kisasszony, ki megesett egy híres, váradi család fiától. Nevezettek olyan előkelő körökben forognak, hogy csak nevének kezdőbetűit áll módomban megnevezni, tehát D. B. úr a kisleány vérszerinti apja, s mint ilyen az anya apaság iránti kérelmét megtagadta, tehát a gyermekkel kapcsolatban semmilyen kötelezettséget nem vállalt, így a kötelező formaságoknak eleget téve már a jövő héten anyakönyvezhetik a kislányt Halmai Marica néven.
Eleinte kicsit kínos volt az ösmerősök és barátok csodálkozó kérdéseit és gratulációit fogadni, de aztán, ezek érzelmek az elismerés felé szelídültek és mind több szimpátiával fogadják kislányunk örökbefogadásának hírét.
Az együtt töltött idő rövidsége folytán nem beszélhettünk a keresztelőről, de ha elfogadnátok felkérésünket, nagy megtiszteltetés lenne családunknak, ha a székesegyházban Sándorka keresztelőjén Ti tartanátok keresztvíz alá Marica lányunkat.
Szeretettel ölel Mindnyájatokat,
Vilmos
U.i. Aztán Loncinak egy szót sem D. B.-ről!
























Adorján Sándor úrnak
Anglia, London
Hotel Palace

Egyetlen, drága Sándorom!


Nagyon várt levelét megkaptuk, örömmel és izgalommal olvastuk minden sorát. Endrus azóta csak hajókat rajzol, majd eszkábálnak egyet, ha hazaérkezett, ugye? Ezt ő kérdezteti általam.
Édes Uram, mind nagyon hiányoljuk, főképpen én. Sokat álmodom Magával, remélem, jó egészségben van.
Mi mindnyájan egészségesek vagyunk, Istennek hála. A gyerekek voltak könnyű megfázásban, a napokban, de szerencsére egy jó herba tea kiizzasztotta belőlük. El sem hiszi milyen nagyok már! Endrus kész fiatalember, úgy megnőtt, minden nadrágja megkúrtult.
Vica egyre csak Sándorkát dajkálja, olyan bájosak együtt, mikor az úrfi magyaráz babanyelven, a leányka meg válaszol neki, mintha értené. Bizony sokat fejlődött a kisfiúnk, nagy erős gyerek, majd leszakad estére a derekam, mire ágyba dugom őket. Mese után és ima előtt mindig beszélgetünk Magáról, mit csinál ott kinn, mikor érkezik vajon, milyen lehet a tenger. Endrus a múltkor kikereste Vilikével a földgömbön Angliát, persze Zita segítségével, aztán este mit látok? Ég a lámpa a dolgozószobájában és Vicus lelkesen puszilgatja a földgömböt. Csak jóéjszakát kívánok édesapának, sóhajtotta.
Szerencsére lecsillapultak a kedélyek Marica körül, Zita már komolyan aggódott, hogy az a szélhámos jogi lépéseket tesz ellenük, valahogyan megtámadja az örökbefogadást. Legnagyobb megkönnyebbülésünkre azt hallottuk elutazott Budapestre, felszámolta váradi lakhelyét.
Itt korán beköszöntött a hideg, az esős, ködös napok után (amiben magának is sok része lehet odakinn) kitisztult az ég és reggelre befagytak a pocsolyák. Zitával sokat sétálunk a gyerekekkel, ilyenkor általában egy kávéra és friss krémesre betérünk valahova, vagy sültgesztenyét csemegézünk a Ligetben. Ott halottam a hírt a Mezeyné kiscselédjéről. Ez a palotai sváb leányka szerelembe esett egy bakával, ki egy jókötésű legény, egy szalárdi nagygazda egyetlen fia. Folyt a széptevés egész nyáron, mindaddig míg Mezeyék elutaztak fürdőre egy hétre. Ahogy szokott ez lenni a cseléd maradt csak otthon a házra vigyázni, tudja, ilyenkor a szakácsné is haza mehet. Ez a bolond meg beengedte a bakáját az meg kihasználta a helyzetet és szegény leányt elcsábította, minek meg is lett a sajnálatos következménye. Mezeyné csak gyanakodott, a szakácsné meg lévén maga is meglett asszony három gyerekkel, már sejtette, hogy mitől olyan bágyadt meg levert ez a teremtés állandóan. Ahogy utólag összerakták az eseményeket, a baka felment hozzá egy vasárnap, míg Mezeyék templomban voltak, akkor mondta el a leány, hogy másállapotban van. Persze a fiú nem vállalta sem őt, sem gyereket, mit kezdene egy színmagyar faluban egy sváb menyecskével meg egy kis veres poronttyal, meg várta őt otthon a kedvese, kivel már jegyet váltottak, mielőtt berukkolt. Szó szót követett és a leány csalódottságában és dühében nekiugrott a fiúnak az meg gyáván elmenekült. Igen ám, de a nagy futásban ott maradt a bajnétja, azért meg büntetés jár katonáéknál, ha hiányzik valamije. Mit volt mit tenni, szépen megkérte a falubeli cimboráját, kivel együtt katonáskodott, ugyan menne már fel és kopogtatna be a bajnétért, ő restell odamenni. Mit tesz ilyenkor egy szívbéli pajtás, bekopogtatott, a cseléd meg azt hívén, a szeretője tért vissza, szemen öntötte egy csésze marólúggal. Az eset nagyon megosztotta az embereket, a nők nagy része védelmébe vette a szerencsétlen teremtést, mondván méltatlan és embertelen ilyen állapotban börtönbe csukni, mások meg azt mondják, amit főzött egye is meg. Mindenesetre egy helyi jó nevű ügyvéd ingyen elvállalta védelmét és egy megható írás is megjelent a Nagyváradi Naplóban, minek eredményeképpen a nőegylet gyűjtést szervezett a születendő kis ártatlannak, ki vajh, mire születik, szegény, apja sincsen, anyja meg a dologházban. Istenem, mily sorsok!
Az őszi szezon indultával egymást érik a bálok. Márton-napi Liba bálunk nagy sikert aratott, tombolánk fődíja egy fess, masnis liba volt, kit a közönség nagy derültségére Bulyovszky polgármester úr neje vihetett haza. Mi Zitával színházba szoktunk eljárni, ez mostanában minden szórakozásunk, hogy Maguk távol vannak. Most szerződtette a direktor Kolozsvár üdvöskéjét, Gróf Dittát, ki bájával és eredeti hangszínével méltán lett egyből a váradi közönség kedvence. Új módit is teremtett hajviseletével, laza kontyba tűzött fürtjeit sima fekete bársonyszalaggal köti át s miután így jelent meg egy zsúron, másnap fruskák tucatjai rohanták meg a boltokat, egyből hiánycikké avanzsálva a bársonyszalagot.
Beszélik, hogy a Maga egyik kedvence, a zsurnaliszta Ady lángra lobbant a kereskedő és ezért mindig úton lévő Dióssy úr hitvese iránt és véle a legkompromittálóbb helyzetekben mutatkozik. A nők botrányról beszélnek, az urak csak nevetnek rajta és minden marad a régiben. A világ már csak ilyen.
Kedvesem, most, hogy először vagyok ily hosszú ideig távol Magától, most érzem csak, milyen mélységesen szeretem, olyan nagyon hiányzik nekem. Mintha kezem vagy lábam metélték volna el, oly hiányérzetem van. Mikor jön?
Várom mélységes szerelemmel,
Lonci
 1901. november 20.-án Nagyváradon


























Halmai Vilmos úrnak
London, Hotel Palace
Anglia

Drága Vilmosom!


Remélem, jó egészségben találják soraim, miképpen Sándor bátyámat is.
Tudom, még csak két hete múlt, hogy hajóra szálltak, de nekem az örökkévalóság maga, hogy ilyen hosszú útra indultak.
Valószínű, hogy mire levelem odaér, már elkezdődtek a tárgyalások és mihamarabb indulhatnak is vissza, ugye?
Mi a gyerekekkel Lonci fácányosi vendégszeretetét élvezzük és vele az utolsó szép, őszi napok melegét. A kicsik sokat vannak levegőn, a fiúk lovagolni járnak az öreg udvarossal, ki nagyon szereti őket. Egy csupa szív öregember, kinek egy éve halt meg az egyetlen fia, azóta nem sokat hallani a hangját. Vili és Endrus bolondulnak érte, úgy hívják, apó.
Mi lányok egész nap a kicsikkel szórakozunk. Kis keresztfiúnk, Sándorkánk, nagyot nőtt, naphosszat rikkantgat, próbálja a hangját. De Marica sem sokkal marad le tőle, keze lába jár, mint a motolla, ha meglát és máris fülig ér a szája, különösen sokat nézegeti a kis korall karkötőjét, igazi kis hölgy. El sem hiszi, de egyre szebb ez a kislány. Nincs nap, hogy ne gondolnék vér szerinti szüleire, hogy mennyi örömtől fosztják meg magukat nélküle.
Ezzel kapcsolatban érdekes levelet kaptam egy igen előkelő származású úrtól, ki később személyesen is megkeresett. Elmondta, hogy tudomására jutott, miszerint leánykája, ki törvénytelen úton született, nálunk leledzik dajkaságban. Gondolhatja, hogy megijedtem.
Aztán Fleisz úr segítségével kiderítettem, hogy ezen úr, ki idős, évek óta betegeskedő édesapjának egyetlen örököse, meglehetősen léha, sőt egyenesen botrányos életet élve még az öregúr életében kitagadtatott, valami váltó ügyekbe is belekeveredett. Nem úriember.
Most, hogy az édesapja jobblétre szenderült csak törvényes utód meglétével tudna örökségéhez hozzájutni, ami igen jelentős vagyon, pénz és birtokok formájában.
Ezért ez a gazfickó, ki már egyszer lemondott kislányáról, ezzel a legmélyebb kétségbeesésbe taszítva azt a szerencsétlen teremtést, kit a bajban csúful elhagyott, elhatározta, hogy Maricát törvényesíteni fogja, azaz a nevére veszi.
Ezt az aljasságot sikerült kivédeni az anya, igen bölcsen, ügyvédnél letétben elhelyezett levelével, melyben minket tüntet fel a kislány kizárólagos gyámszüleiként, egyben hozzájárulva az örökbefogadáshoz. Igazán kíváncsi lennék rá, ki lehet ez a fiatal hölgy, hogy ilyen előrelátó módon kivédte ezt a támadást. Szívemből szánom szegényt, hogy ily sorsra jutatta ez a lókötő, kinek útját csak jó neveltetésemnek köszönhetően adtam ki megfelelő modorban és kit, szívből remélem, soha nem vet utunkba többé a sors.
Itt a városban sajátságos és rendkívül sajnálatos módon igen megszaporodott azon elszegényedett iparosok és parasztok száma, kik boldogulásukat idegen földön képzelik el. A java Amerikát gondolja az ígéret földjének, s kicsinyke holmiját is pénzzé téve közvetítő irodákhoz fordul, hol vállalják az utazás megszervezését. Sokan családot is hátrahagyva menekülnek a szegénység elől. Isten legyen irgalmas hozzájuk és az itthon maradottakhoz is.
Ezen úgy elszomorodom, mikor elszegényedett, nyomorgó atyámfiaira gondolok. A minap is járt itt egy hatgyermekes asszonyság, ki özvegyen maradt és nagy bajában Loncihoz jött segítséget kérni. Pár kinőtt ruhácskát, kis lisztet, szalonnát meg hagymát csomagoltunk hamarjában neki. Szegény, jó kiállású, csinos asszony lehetett valaha, mostanra megették a gondok. Lonci megpróbálja beajánlani valahová mosónőnek vagy szakácsnőnek.
Márton napján a nőegylet jótékonysági estre készül, Liba bál lesz. Sikerült megnyernünk a színház direktorának nagylelkű támogatását, így a bájos Batizfalvy Gizella, Forrai Ferike, a charmeur Szarvas Sándor meg Könyves Jenő első szóra és ingyen vállalták a fellépést, mely a Fekete Sas éttermében tartatik. Kis kuplékat, duetteket fognak előadni, meglepetés is lesz, hogy mi, azt még mi, szervezők sem sejtjük. Bár a nagyváradi közönség oly hálás mindenért.
Előétel gyanánt lesz hideg libamáj aszpikban, friss libatepertő lilahagyma ágyon, aztán ludaskása meg libapecsenye lilakáposztával. A desszert meg, ki sem találná, hát lúdláb torta. A jegyek szépen fogynak. Mi Loncival a szála dekorálásánál vállaltunk feladatot és az adományokat gyűjtjük majd, melyből karácsony előtt az árvák és özvegyek kapnak majd csomagot.
Édes uram, lassan befejezem ezt a hosszúra sikeredett levélírást, mert ránk sötétedett és várnak a tennivalók.
Vilike és Bellus csókoltatják, magam és kis Maricája nemkülönben. Kérem a Mindenhatót, hogy mihamarabb vezérelje haza hozzánk, Sándor bátyámmal egyetemben.
Szeretettel csókolja,
Zita
U.i. Nem szaggat a dereka abban a cúgos időben? Használja a Dianát, csomagoltam pár üvegcsével.
Kelt 1901. november 7.-én
Fácányoson



























Adorján Ilona úrhölgynek
Nagyvárad
Zöldfa u. 8. szám


Egyetlenem,
Hosszú és fárasztó utazás után érkeztünk meg Párizsba, hol éppen csak megpihentünk Vilmossal egy éjszakát, már indultunk is tovább, nehogy lekéssük a hajó indulását.
Calais-ban több órát vesztegeltünk a kikötőben, míg Alphons nevű gőzösünk feneketlen bendője elnyelt több hegynyi szenet, árut és embert. Milyen különös, bábeli világ egy ilyen kikötő! Egy az állandó benne, a változás. A világ legkülönbözőbb részéről megfordulnak itt egy őrült kavalkádban, mindenki lökdösődik, tülekszik, nagy hangon kiabál, alkudozik. Még a sirályok, ezek a mindig potyára éhes rablók is versenyt kiabálnak a néppel. És milyen tolvajok! Saját szememmel láttam, mikor egy koldusasszony kezéből utolsó falatját kapták ki, a szerencsétlen öklét rázva átkozta őket. Azok meg mozdulatlan ülve, apró szemükkel gonoszul pislogva, mint dögmadarak lesték a prédát.
Ami volt elég, percenként kötöttek ki a legkülönbözőbb hajók, zsákmánnyal gazdagon megrakodva. Osztriga, rákok, a szivárvány minden színében pompázó nagy halak, vödörszámra partra hordott friss szardínia, bőven mérte ajándékait a tenger. A parton árusok, piacosok és vendéglősök várták a portékát, mely minden bizonnyal mind egy szálig elkelt, mire mi kifutottunk a nyílt tengerre.
Friss szél szaggatta szét a hal és a rothadó szemét bűzét, mely a kikötőt vastagon beterítette és az utazóközönség hálásan fürdette arcát a víz illatú párában. Bizony elkelt a vastag felöltő, míg Vilmossal a hajókorlátnál állva nézelődtünk, fejünk fölött fregattmadarak incselkedtek a széllel, mely olyan erősen fújt, hogy mellettünk álló útitársunkat sikeresen megszabadította fejfedőjétől.
Az étkezőben elfogyasztottuk kávéból és pirítósból álló szerény reggelinket, Vilmos szemét forgatva emlegetett bizonyos paprikás szalonnát házi savanyúsággal, majd rövidesen leterítette a tengeri betegség és fej-fej mellett szabadultak meg reggelijük maradványaitól egy igen előkelő kinézetű turbános úrral, kit mi indiai maharadzsának néztünk. Ez is csak a betegség demokratikus voltát mutatja, egyformán szenved tőle gazdag és szegény. Én szerencsére megúsztam némi gyomor panasszal, de Vilmos és az ő maharadzsája legtöbbet fenn időzött a fedélzeten. A szél enyhültével magam is csatlakoztam hozzájuk és az angol nyelvben gyakorolván magam szóba elegyedtem maharadzsánkkal. Érdekes dolgokat mesélt hazájáról és népéről, kik gyarmatosítók igáját nyögik. Évezredes kultúrájuk, hagyományaik lenyűgözőek. Neki magának tea ültetvényei vannak, kereskedőként utazik a ködös Albionba. Igen komoly, méltóságteljes arccal felelt kérdéseimre, aztán adott pillanatban ábrázata elzöldült és hirtelen mozdulattal áthajolt a korláton, majd miután megkönnyebbült kissé sápadtan, de nagy nyugalommal, mondhatni elegánsan folytattuk a beszélgetést. Ilyen egy igazi gentleman.
Később az idő elromlott, nagy szél támadt, mi is kabinunkba húzódtunk, Vilmosnak sikerült is elszenderednie.
Hajnalra eleredt az eső és a felkorbácsolt tenger permetével keveredve függönyként takarta a kíváncsi utas elöl a híres fehér sziklákat, majd nemsokára kikötöttünk Doverben. Maharadzsánktól érzékeny búcsút sem vehettünk, várta őt egy nagy és igen előkelő kocsi.
Keresztülverekedve magunkat a kikötő forgalmán, vasúton érkeztünk Londonba, hol kocsiba ülvén szállodánkba hajtattunk, egy nagy és rendkívül előkelő, Viktória-korabeli hotelba. Ez a Palace, melynek előterében nagy szomorú pálmák kókadoztak és egy faarcú, enyhén naftalinszagú recepciós fogadott, nemzetére jellemző kimértséggel. Perceken belül egy helyes, bóbitás szobalány felszolgálta reggelinket és nagyon jól esett elgyötört gyomrunknak a friss ham and eggs, amit szalonnás rántottának aposztrofálnék, hozzá pirítóst és forró kávét kaptunk, majd egyöntetűen megállapítottuk sógorommal, hogy sokkal szebb színben látjuk a világot immár.
Délre, úgy ahogy kipihentük magunkat és vártuk Tarkington úr bejelentkezését, ki szertartásos merevséggel köszöntött minket a gutaütött pálmák alatt. Ő maga egy ismert jogtanácsos cég társtulajdonosa, most nyertek el egy koncessziót egy vasúti társaság részéről, kik új szárnyvonalak építését végzik. A mi feladatunk áttanulmányozni a felmerült jogi kázusok megoldását, s így a Bihari Helyiérdekű Vasút Rt.-vel kötött szerződésünk értelmében eljárnánk a cég jogi ügyeiben, hasznosítván külhonban szerzett ez irányú tapasztalatainkat.
Tarkington úr lehet negyven vagy akár hatvan éves is, szikár, őszes hajú, katonás tartású gentleman, homokszín pofaszakállat visel, és érzelmeknek nyoma sincs kőbe metszett ábrázatán. Hűvös kék szemei rezzenéstelenül nézik a világot, és honfitársaihoz híven nem rabja a szószátyárkodásnak.
A város szomorú esőbe burkolózott, míg áthajtattunk a Temzén, melynek szennyes vizéről miazmás ködök párologtak. Sok a koldus és az utcagyerek, kik elég erőszakosan nyilvánítják ki akaratukat.
Sajnos konyhaművészetükről sem lettem elragadtatva. Az ebédet, mit első nap vendéglátónk klubjában szervíroztak alig bírtam elfogyasztani. A nedves időben jól átmelegített a felszolgált gin s talán Tarkington is vidámabban pislogott a világba a második pohár után. Eszembe jutottak az otthoni kedélyes iszogatások, hol már a második pohár után levetjük a tartózkodás előkelő álarcát és egymás vidám hátba veregetése közepette folyik az urambátyámozás. Míg itt nyársat nyelt honfitársai legbőbeszédűbb vélemény nyilvánítása abból áll, hogy azt mondják, well. Valami zöldséges leves félét kaptunk, miben szomorú répák úszkáltak, az egész íztelen volt számomra. Majd steaket hoztak, mit mi átsütve kértünk, vendéglátónk pedig félig átsütve fogyasztotta, szegény Vili majdnem rosszul lett a látványtól. Ehhez fertelmes állagú pépet szervíroztak, állítólag zöldséges puding a neve. Én nem bántottam szegényt. Amiből szívesen fogyasztottam volna még az a remek almás tészta volt, itt apple pie-nak nevezik. Vilmos sötéten nézett a világba és Zita konyhája után epekedett.
Hát így telt az első napunk.
Délelőttönként az irodában vagyunk, mely a Trafalgar térre néz nagy ablakaival, majd négy óra tájban szertartásosan elfogyasztunk valahol egy csésze teát valamilyen édességgel, ami, számomra roppant mulatságos és szertartásos tevékenysége minden angolnak, majd ha nem esik, ami ritka, várost nézni indulunk.
A város, mint minden nagyváros különös olvasztótégelye a szépnek és a csúfnak. Sár, lóganéj és rothadó zöldség maradványok keverednek az elegáns hintók kerekei alatt, előkelő ladyk lépkednek magasra tartott fejjel szurtos arcú, éhező koldusgyerekek mellett és a Covent Garden luxus kirakatai szemkápráztatóak. Kedvelt férfiemberek között a testedzés egy különös formája, mit ők boxnak hívnak, nekem a kocsmai verekedéseket juttatja eszembe. A tenisz igen elterjedt és népszerű játék, valamint az evezés, mely főként fiatalemberek kedvenc sportja. Vannak bűzös kis sikátorok, hová még nappal sem tanácsos bemenni, de sehol nem láttam annyi sziporkázó ékszercsodát, mint az operaház cicomás hölgyein.
A divat? Ó, a divat itt is csak arra szolgál, mint máshol. Kiemeljen egy hölgyön minden szépet, mivel megáldotta a Teremtő és leplezze azt, ami nem szolgálja szépségét. A hosszú ruhaderekak kiemelik a karcsú hölgyek formáit, kik hihetetlenül vékonyra vannak fűzve és elegánsan tipegnek kis ölebükkel a karjukon. Feketén villogó gagátos ékszereket láttam, ez egy fekete színű kő, de a styl nouveau itt is hódít, hosszú láncokon teknőcbetétes medálok himbálóznak.
Elnézve a város esteli forgalmát kimondhatatlan fáj a szívem az én csendes és rendes, kicsiny Váradom után, lehet, hogy lokálpatrióta lettem? Vágyom a Körös illatát, az esti gázlángot az utcákon, a kávéházak lüktető zaját, anyanyelvem édes ízét az ajkamon és főként Magukat.
Drágám, nagyon hiányoznak, sokat vannak az eszemben, várom már a találkozást. Írjon!
Kis porontyaimat s Magát forrón öleli,
Sándor
1901. november 17. London









































 Halmai Vilmosné úrhölgynek
Kossuth u. 20 szám alá
Helyben

Mélyen tisztelt Asszonyom!


 Kérem, ne haragudjon reám e bizalomteljes megszólítás végett, de bizalmam Önben megalapozott, lévén Ön nevelőanyja és egyben édesanyja kicsiny Maricámnak.
Ne rémüljön meg, megkeresésemnek nem célja, hogy a kislányt kiszakítsam családja köréből, hol tudomásom szerint nagy szeretetben nevelkedik.
Ez egy búcsúlevél, Asszonyom, egy olyan teremtéstől, ki megpróbálja kettétört életét rendbe hozni, de ehhez új helyszín és új szereplők szükségeltetnek.
Én most olyan őszinte leszek Önhöz, mint tulajdon édesanyámhoz, ha meghallgatott volna, vagy inkább édes nővéremhez, mert oly fiatal még, dacára annak, hogy nagy biztonsággal igazgatja népes családját.
Egyedüli gyermekként születtem Szalonta városában egy tanítónő és gyógyszerész családjába. Nagy szeretetben és szigorúságban nevelkedtem egy olyan millieuben, hol inkább az anya hordozta az erkölcs és szigor zászlaját, míg apám maga volt a mindent eltűrő és megbocsátó szeretet. Elemi iskoláim elvégzése után tanítónőnek készültem, mikor édesapám hirtelen elhalálozott, gyászba és anyagi bizonytalanságba döntve családunkat. Anyám mindent elkövetett, hogy tanulmányaimat folytatni tudjam, s nagy nehézségek és lemondások árán sikerült is elvégeznem a nagyhírű debreceni Svetits-intézet tanítóképzőjét, a Szegény Iskolanővérek zárdájában. Kitűnő eredményeim és ajánlásaim segítségével Nagyváradon kaptam állást egy előkelő családnál, mint házitanító. Édesapám elvesztése után itt ért a második legnagyobb csapás. Naivságom és tapasztalatlanságom lett a vesztem, s az, hogy balsorsom egy gátlástalan és velejéig romlott kalandor férfit sodort az utamba. A háziak barátjaként mutatták be, s mint ilyen hamarosan elaltatta gyanakvásomat.
Istenem, milyen magányos és elveszett voltam ebben a városban! Milyen megnyugtató volt, hogy van egy barát, ki figyel rám, kivel megoszthatom magányos óráimat, egy vonzó férfi, ki bevezet a társaságba, színházba kísér és várja a velem való találkozást, egyenrangú félként barátjának tekint. Életem legszebb hónapjait éltem.
Vonzó, charmeur férfi volt, míg én tapasztalatlan fiatal lányként elhittem minden szavát, hazug széptevéseit és nem bírván ellenállni heves ostromának övé lettem. Nem vagyok kicsinyhitű, ismerem magam hibáimmal, s erényeimmel egyaránt, művelt és olvasott teremtésnek vallom magam, s épp ezért ért tőrdöfésként, mikor szerelmem már másnap elhencegett kedvenc kávéházában hódításának részleteivel, buta, együgyű lánynak lefestve. Viszonyunk rövid ideig tartott, mígnem tudomására hoztam, hogy kapcsolatunkat ideje lenne törvényes alapokra helyezni, mert gyermeket várok. Egy világ omlott össze bennem, mikor addig vonzó és szeretetteljes viselkedése egészen megváltozott és természetének oly romlott és ördögi vonásai kerültek felszínre, melyekről addig tudomásom sem lehetett. S mint ilyenkor lenni szokott környezetemben mindenki látta és tudta mindezt, híre volt kalandjainak az orfeumi lányokkal, váltó ügyei is voltak, ezért is tagadta meg idős apja, mit sajnálatosan ismét csak utólag tudtam meg.
Hova forduljon egy leány, ha bajba jut? Szégyenemben én is hazafutottam, remélvén, hogy anyám szerető és megértő gondoskodásával és tanácsaival megsegít szorult helyzetemben. Ebben is csalódnom kellett. Anyám, miután meggyóntam hazatértem okát egy szörnyű és viharos beszélgetés után kitagadott a szülői házból, melynek úgy léptem át küszöbét, hogy az anyai átkok, mint kövek záporoztak fejemre.
Ekkor összeroppantam, közel álltam egy végzetes döntéshez, oly kilátástalannak éreztem sorsomat. Akkor és onnan kaptam segítséget, ahonnan nem is vártam. Apám özvegy nővére volt jótevőm s ő nyújtott menedéket a hátralévő hónapokra, míg elvonultam édes terhemmel a világ elöl. Az ő révén ösmertem meg önöket, de nem nevezném meg e nemes szívű idős hölgyet, kit áldásom kísér, míg élek.
Aztán megszületett a kislány és én meghoztam életem talán legnehezebb döntését, miről a mai napig tudom, hogy a legcélszerűbb volt.
Nehéz hetek és hónapok jöttek, próbáltam tovább élni életemet, de itt minden túlságosan emlékeztetett szégyenemre. Állásba álltam, de úgy érzem, nem bírok itt tovább élni, nincs, mi idekössön. Ezért úgy döntöttem megpróbálok messze idegenben új életet kezdeni, hol senki nem ismer, és nem ítél el botlásomért. Kevés megtakarított pénzem talán elegendő lesz az újrakezdéshez.
Nem bírtam úgy elmenni, hogy ne köszönjem meg Kegyednek, hogy befogadták és szeretetben nevelik Maricát.   
Isten áldását kérem Mindnyájukra. Imádkozzanak értem!
Gölnicz Izabella
1901. december 20.-án




























Adorján Ilona úrhölgynek
Nagyvárad
Zöldfa u. 8. szám

Édes Loncikám, tudod-e még vagy meg van-e néked az a finom bólé receptúra, amit tavaly kóstoltunk Bánhidyéknál? Ha megvolna, úgy ne feledd kikerestetni a lánnyal és nékem lóhalálában eljuttatni. Ugyanis ezt szeretném a szilveszteri vacsora alkalmából elkészíteni. Remélem nem ígérkeztetek el sehová, így együtt tölthetjük e bolondos esztendő utolsó óráit.
Nem tervezek nagy dínom-dánomot, de adjuk meg a módját, meg Vilmosom is szereti a hasát, hisz tudod milyen.
Előételként hidegtálat gondoltam, kis libamájpástétomot, aszpikos lazacot. Friss kaviárt is rendeltem Strausz úr csemege kereskedéséből, ő szállítja majd a sütnivaló kismalacot is, amit saját receptünk alapján bepácolva az uram süt meg majd szilveszter napján. Rendeltem egy szép Sacher-tortát is, mert tudom, hogy Ti is nagyon szeretitek. Lesz Törley-pezsgő, kétféle sör, francia konyak, meg finom érmelléki borok. Nem terveztem nagy társaságot, itt lesznek Bertáék, Fleiszék az unokaöccsével kiegészülve, ki most utazott le hozzájuk Pozsonyból, nagyon snájdig fiatalember, mérnöknek tanul, majd bemutatom. Aztán Piukovich úr és Zsófia asszony, az új kis felesége, majd meglátod, milyen bájos asszonyka, semmi manír, nagyon közvetlen teremtés, gyönyörűen zongorázik. Elhívtam még Körössyéket is, tudod a lányuk nemrég ment férjhez egy tiszthez és nem sokkal később Bécsbe vezényelték az urát, mit tehet ilyenkor egy asszony, követi a férjét. Pannika sokat búsul a lánya után, gondoltam, hadd mulasson kicsit.
A toalettem a Vilitől kapott londoni gyönyörűség, hogy tudta így eltalálni a méretem, számomra is rejtély.
Marica szépen fejlődik, aranyosan mosolyog és gőgicsél a testvéreire, Belluskám egyre ügyesebben dajkálja. Segít öltöztetni és fürdetni. Kis Vili csak messziről szereti, azt mondja, ő megvárja, mire megnő annyira, hogy játszhat az ólomkatonáival, talán nem lesz annyira nyafogós, mint Bella.
Vilmos sokat szenved mostanában a derekával, kenegetjük mindenfélével, de ő csak sóhajt nagyokat és azt mondja, kár, hogy így elszállnak az évek, az ember kezdetben még gügyögni sem tud, a végén pedig a podagráját kúrálja a Püspökfürdőben.
Jan Kubelik úr koncertjén voltunk a minap, nem hallottál a skandalumról, ami Szeghő Vilma kisasszony jóvoltából pattant ki? 
Na, majd elmesélem legközelebb.
Loncikám, még egyszer kérlek, ne feledkezz el a receptről.
Ölellek kis sógorném,
Zita
1901. december 28-án










Halmai Vilmosné úrhölgynek
saját kezébe
Nagyváradon
Kossuth u. 20 szám alá

Kedves Asszonyom!


Elutazásom előtt írt kedves, biztató szavait és nem utolsósorban nagylelkű adományát hálásan és szívből köszönöm. Máig nem jöttem rá, honnan derítette ki, hol húztam meg magamat.
Nem csak a köszönet és hála vett rá e sorok megírására. Ha nem haragszik, és abból, amennyire volt szerencsém megismerni Kegyedet tudom, hogy nem haragszik, remélem, nem veszi tolakodásnak, ha beszámolok kalandos utazásomról, mely új hazámba vezetett.
Elutazásom előtti estén, mely szilveszterre esett, kinn álltam szobám előtt a gangon. A város fényei elhalványították ugyan a csillagokét, de én ösmerem őket. A Nagymedve és a Fiastyúk régi ösmerősként integettek, s köztük talán szegény apám, ki neveiket nyári éjszakákon nékem megtanította. Alant vigadt a város, kávéházak és orfeumok parfőmös közönsége mulatva búcsúztatta az óesztendőt, és én arra gondoltam, tán most ülik az én halott, elmúlt életem torát, itt és most, ezen a fagyos, csillagporos nagyváradi éjszakán. És megköszöntem szépen sorban apámnak, anyámnak, hogy megszülethettem és élhettem, gyermekem apjának az erkölcsi megsemmisülést s hozzá majdnem a fizikait is, magamnak pedig az erőt, hogy vélt halálomból újjászülethetek egy idegen világban. Aztán gondolatban megsimogattam egy szöszke fejecskét és áldást kértem minden lépésére.
Hát így telt nékem utolsó éjszakám e gyűlölt és imádott városban.
Mivel volt egy kis megtakarított tőkém és ehhez jött a Kegyed nagylelkű segítsége, kivándorlási ügynökön keresztül szerveztem meg utamat. Választásom a Cunard Line utazási társaság Ultonia nevű gőzösére esett, mely január 7.-én reggel a himnusz és zászló felvonások után 1278 fővel a fedélzetén kihajózott a Fiumei öböl keskeny kijáratán.
Gőzösünk nem volt éppen luxus hajónak nevezhető, első osztály nem lévén pár jobb kabin jutott a szerencsésebbeknek, köztük nekem is, amin egy bácskai születésű kisasszonnyal osztoztam, kiről később még szó esik.
A férfi utasok a hajó orrában lettek elszállásolva. Nagy hálótermeik zsúfolva voltak a legkülönbözőbb korú és származású emberekkel, kik sodronyos vaságyak és sovány szalmazsákok között tengették az átkelés majd egy hónapnyi idejét.
Magam tanítónő lévén, mint tudni méltóztatik, hamar megbarátkoztam az egyszerű teremtésekkel és gyermekeikkel és sűrűn meglátogatván őket a hajó tatjában lévő szállásukon, csak elborzadtam a bűzös, félhomályos termekben, hol az asszonyi leleményesség otthonról hozott vánkosokkal és terítőkkel próbálta lakályosabbá varázsolni a szegényes hajlékot. A viaszosvászon batyukon, mint hevenyészett oltárokon kis búcsús Mária szobrok álltak, az emeletes vaságyak között kifeszített köteleken ruhák száradtak. Aki csak egyszer átérezte a szegénység és kitaszítottság nyomorúságát, az nem tudta könnyek nélkül nézni, amint a munkától cserzett kezek naponta imára kulcsolódva kérték a mindenható közbenjárását boldogulásukért. Ezek az asszonyok, kik azelőtt szinte még falujuk határát sem hagyták el addigi életükben, most rettegve és egyben bizakodva imádtak egy szebb és jobb jövőér egy ismeretlen földön.
A napok meglehetősen egyformán teltek, az egyszerű és ízetlen reggelihez, mi legtöbbször valami konzerva volt, és amit a népnyelv egykettőre elnevezett csikóhúsnak, kenyeret és hozzá egy darabka margarint mellékeltek. Az egyszerű alföldi parasztember gyanakodva piszkálta bicskája hegyével a sosem látott falatot és csak nehezen lehetett meggyőzni afelől, hogy nem szappant kapott reggelire.
Az első napokban történt, hogy a kapitány bemutatót tartott a mentőcsónak és mentőmellény használatáról, mi szemmel láthatóan nem hatotta meg az embereket. Fejcsóválva nézték, amint a parafamellényes matróz le s fel parádézik, és nem voltak hajlandóak elhinni, hogy megtartja őket a vízen, ha baj van. A fő hitetlen, egy öreg székely, csak legyintett. "Lekapja egy nagy hal az ember lábát, oszt viszi is lefelé."
Igen mulattató és egyben elgondolkodtató volt számomra megfigyelni ezt a sokféle és színes embertömeget, mely a monarchia szinte minden tájékáról képviseltette magát, de persze hamar szert tettem ösmerősökre is, kikkel aztán sokat beszélgetve egész megható, de néha kacagtató embersorsok bontakoztak ki. Ezek az emberek a hosszú és kényszerű összezártság alatt egészen megnyíltak és tudva, hogy partraszállásunk után nemigen találkozunk többé, legmélyebb őszinteségükkel tiszteltek meg.
Említettem szobatársamat, a bácskai származású Mariska kisasszony személyében. Nos, ő szakácsnőként dolgozott egy helybéli földbirtokos konyháján, s amint összegyűlt valamennyi pénzecskéje elhatározta magát a nagy útra. Igen ám, de kísérőként egy nőtlen, nála jóval fiatalabb és szegényebb pincért választott magának, kinek költségeit hajlandó volt állni, cserébe ez a fiatalember vállalta, hogy Mariska kisasszonyt, kinek hamvát az idő viharai kissé megkoptatták, hamarosan feleségül veszi. Naponta adott mulatságra okot e különös pár összeveszése, lévén a fiatalember csapodár, Mariska meg féltékeny természetű, majd kibékülése, mikor a vőlegényjelölt térden állva csókolta a duzzogó ara kissé már ráncos kezecskéit és ígért örök hűséget, miközben feje felett
ott lebegett annak fenyegető ígérete, miszerint partraszálláskor nem fizeti ki helyette a 25 dolláros kauciót, ha továbbra is hűtlenkedik.
Egy Tóth Mihály nevű tanító naponta szerzett szórakoztató perceket költeményei felolvasásával, míg egy állítólagos grófi sarjadék Szibériáról mesélt szívesen. Lantos Mihály hentest az apja küldte világot látni, mátkáját hagyta otthon, s földet szándékszik venni, ha hazatér. Mert ő haza szeretne menni, ha meggazdagodott. Isten segítse.
Molnár Henrik uram kis boltját vezette odahaza a Bánátban, aztán a szövetkezet megbuktatta, kis boltja odalett. Most családját odahagyva megpróbálja szerencséjét.
Megannyi ember, megáldva vagy verve a sors által, ki reménnyel telt szívvel fürkészi jövendőjét a láthatáron. Vannak derék, dolgos emberek, kikre ránézve érezni, ez majd megállja a helyét, bárhová kerül is, bizton boldogul. Míg henye, lusta naplopók is akadnak szép számmal, mint az egyik szegedi atyafi, ki állítólag paprikával kereskedett az óhazában s ki egész napját heverészéssel töltötte bűzös és sötét hálótermében. Éppen ő volt az, kit éjszaka Gibraltárnál áthaladtunkban felcsalogattak a hajó fedélzetére, hogy az átkeléshez hadihajók által megvilágított sziklák szépségében gyönyörködjék. "Csak ennyi" - pislogott emberünk,- "de hisz ez olyan csak, mint az alsóvárosi temető Szegeden, mindenszentek éjszakáján."
Ha jól emlékszem, talán egy hete voltunk már tengeren, mikor Mariska meghozta a hírt, hogy halott van a hajón, s valóban, Weisz úr számára Pápáról befejeződött az utazás. Hirtelen szívhalál végzett vele.
Másnap szemergő eső és szürke ég búcsúztatta a megboldogultat, kinek végső tiszteletadására összegyűlt a nép a fedélzeten. A nagy sötét víz kedélytelenül hintáztatta vasladikunkat, melynek utasai fázósan összebújva kis csoportokban hallgatták a kapitány egyszerű, de szívhez szóló szavait, mellyel utastársunkat búcsúztatta, majd a vitorlavászonzsákba varrt test hangos csobbanással eltűnt az óceánban. Három nap sem telt belé, s mondhatom senki sem emlékezett rá, mert új események kavarták fel a kedélyeket.
Egy hentesmester, bizonyos Csáki nevezetű, rendszeresen durákot játszott egy kőműves segéddel, ki őt állítása szerint becsapta, csalt a játékban. Egyik nap szó szót követett, majd a hentes úgy csapta szájon a kőművest, hogy annak három fogát kellett a hajóorvos kivegye. Maga a kapitány avatkozott közbe, felszólítva a feleket, hogy nézeteltéréseiket tartogassák a szárazföldre, ellenkező esetben kénytelen lesz kiköttetni őket.
Sokkal örömtelibb esemény volt az, mikor egyik kedves ösmerősöm, mister John Drenyák felesége, Júlia asszony Trencsényből, egészséges kisleánynak adott életet. Olyan gyorsan lezajlott az egész esemény, hogy a hajóorvos csak a születés tényét konstatálta.
Másnap maga a kapitány tartotta a kisleányt keresztvíz alá, ki a hajósélet törvényei szerint a hajó nevét kapta, s így alakult, hogy Drenyák Ultonia lett e kis tót teremtés neve.
Sok szabadidőm lévén sokat és szívesen foglalkoztam a hajón unatkozó kisgyermekekkel, kis mondókákat tanultunk, körtáncokat jártunk, míg édesanyjuk mosással vagy stoppolással bajlódott.
Sokan menekültek olvasásba az unalom elöl, s az út végére már rongyosra olvastuk az egymás között csereberélt pár Budapesti Hírlapot meg a Légrády-féle oktató füzetkét, mely a kivándorlóknak tartalmaz pár praktikus tanácsot.
Február 1-én ködös reggelre ébredtünk, csak a nagyobb világítótornyok fénypászmái törték át a párán. Madarak százai szállták meg a hajó környékét konyhai hulladék után kutatva. Majd kismotoros hajóval orvos érkezett a fedélzetre s partraszállás előtt újra megvizsgálta az utasokat, különös tekintettel a trachomásokra. Kisvártatva felvonták immár az amerikai, meg a Cunard Line, népnyelven Gúnár Lina, hajótársaság zászlait, aztán az Ultonia csikorgó láncokkal a dokkhoz simult. A pokoli hangzavarban kiáltásokkal nógatták partra az embereket, elveszett gyerekek sírása keveredett aggódó kiáltásokkal, családok veszítették és találták meg újra egymást. Mariska kisasszony elszánt arccal karolta pincérjét, mellettem Drenyákék kapaszkodtak szorosan össze, a kis asszonyka egészen sápadt volt, mire megérkeztünk egy óriási csarnokba, hol az átkelési jegy számai alapján mindenkit ellenőriztek, hova megy, mi a szándéka, s ha nem adott kielégítő választ félreállították és élvezhette a visszautat a társaság költségén. Ezután következett a vámvizsgálat, bár itt szinte senkinek nem volt semmije, az ütött kopott bőröndök alján legfeljebb a féltve őrzött álmok lapultak garmadával, megvalósításra várva.
Újabb csapóajtókon, mint a marhákat a vásárra úgy hajtották kis csapatunkat mocskos kis hajókra, hol szorosan összezsúfolódva vártunk. Pokoli percek teltek el, míg rosszarcú suhancok vigyázták a tömeget. Aztán a szigorú Amerika fényesen fogadta az érkezőket, Ellis Island szigetén márvány és vörös tégla díszítésű csarnokban újabb sötétruhás hivatalnokoknak magyarázhattuk jövetelünk okát. Aki beléphetett a "Váróterem New York" feliratú ajtón, az már révbeért.
Alkalmi ismerőseinktől itt vettünk végleg búcsút, címeket cseréltünk és fogadkoztunk, hogy majd egyszer, valamikor...
Aztán felberregett egy csengő és pár perc múltával szinte szédelegve léptem partra és néztem szét ebben a másik világban, mely immár hivatalosan is befogadott. Ez biztos. Minden más bizonytalan. 1279 magyar, köztük jómagam, megérkezett az újvilágba.
Hogy hogyan találtam új, szerető és segítő barátokra, azt majd másik levelemben beszélem el.
Kérem, gondoljanak rám és imádkozzanak értem!
Tisztelő hívük,
Gölnicz Izabella
1902. márczius 17-én
New York
Sand Avenue. 342.


VÉGE







Aranykalitka I.






Adorján Sándor ügyvéd úrnak
Zöldfa utca 8. szám alá
Helyben

Kedves Sándor!
Lassan egy év telt el Endre halála óta és úgy veszem észre, az emberek viselkedése nehezen akar változni irányomban. Sokkal inkább szánalomra számítanék, mint esetleges irigykedésre, de azt hiszem, az emberek már csak ilyenek...
Nagyot ütött rám a sors, mikor ilyen fiatalon megözvegyültem a két kicsiny gyermekkel, de csak isten a megmondhatója, milyen őszinte és igaz érzelmekkel állottam oltár elé szegény megboldogulttal, azt remélve, a szerelem majd megjön idővel, hacsak nem leányregényekből lopott illúzió az is. Múltak az évek és én éltem egy olyan ember oldalán, akire csak felnézni tudtam, de szeretni nem, mert igen hamar kiismertem a természetét. Aztán nehéz is volt beletanulni egy ilyen nagy ház vezetésébe, úrnője lenni egy kis birodalomnak, esténként illatos, nagy kedvel tündökölni az uram oldalán, aki csak éjfélig játssza a tökéletes férjet és házigazdát, utána mámoros jókedvében befogat és kucsíroztatja az ügyeletes színésznőcskéjét. Látja, ez az, amit nem tanítottak a kedves nővéreknél.
Én sokat sírtam eleinte emiatt, azt gondoltam, reméltem, Endrus, majd Vica születése után talán megnyugszik, lehiggad mindig mulatozásra, kalandozásra vágyó lelke és kissé alábbhagy ez a benne élő tűz, ami oly vonzóvá tette őt rokonai és barátai körében, és valljuk be, mert most már tudom, a nők körében is. Tudja milyen érzés volt végig menni úgy a korzón, hogy bármikor szembejöhet velem a férjem ügyeletes szeretője?
Anyagi értelemben persze sosem lehetett rá panaszom, mert mindent megkaptam a birtok és a szépen jövedelmező ügyvédi irodák jóvoltából, a hozományom miatt sem szégyenkezhettem. Hogy mégis mi hiányzott, mi az, ami a szerényen de boldogan élő családok mindennapjait bearanyozza? Talán az egymásra figyelés, az együtt élni tudás harmonikus, nagy ajándéka, egy-egy érintés, simogatás, önfeledt egymásra nevetés. Ez az, ami nálunk igen ritka vendég volt. Voltak időszakok, mikor úgy éreztem magam, mint cifra paradicsommadár egy míves kalitkában, csak vergődtem érzelmeim rabjaként.
Ha esténként a szalonban játszottam a vendégek előtt és megfürösztve lelkem a muzsikában az uramra néztem, nem láttam mást, csak azt a jóllakott unalmat, amit egy sikeres per vagy egy újabb versenyló megszerzése után érzett. Ilyenkor eltűnődtem, talán bennem van a hiba, kevés vagyok neki, de aztán ráébredtem, hogy fiatalságom, a szépségem, a lelkem javai mind-mind csak újabb tétel egy igen vagyonos, érzéketlen ember képzeletbeli bankszámláján.
Tiszteltem őt és próbáltam szeretni is, főként, mint a gyermekeim apját, de szerelmes, riadt, boldog elrévedezéssel sosem voltam.
Aztán mikor ön megérkezett a halálhírével és még aggódó, irántam érzett tisztelete sem tudta elfedni a méltatlan körülményeket, amelyek között meghalt, csak akkor döbbentem rá, hogy valójában nem érzek fájdalmat, csak magamra hagyatottságot és egyedüllétet, amivel mindig is küzdöttem idáig.
Ő meghalt, de aranykalitkám ajtaja kitárult és a sors megfoghatatlan akaratából innentől a magam ura vagyok és élhetem a független, gazdag özvegyek életét. Teher-e ez vagy könnyebbség? Majd az idő kiforogja.
Miért is mondom el magának most mindezt, mikor lévén az uram legjobbik barátja, legelejétől ismeri ennek a szerencsétlen történetnek minden szereplőjét? Nem is tudom. Hosszúra nyúlt az utazása, kedves Sándor, hiányzik már nekem és a gyerekeknek is . Nagyot nőttek ám, főként Endrus és sokat emlegetik magát.
Amúgy hosszú és unalmas tél van mögöttünk, egyetlen szórakozásom a hetente többször ismétlődő kedves zsúrok eseménye. Rimmlerné zsúrjai városszerte híresek, nemcsak a meghívott hölgyek személye okán, egyébként rendszeresen megfordul itt Kommlóssyné, a jogügyi tanácsos hitvese, sőt Bulyovszky polgármester úr neje is, hogy ösmerőseit is említsem, hanem mert a hölgyek koszorúja jó szándékúan és önzetlenül felkarolta építendő szép színházunk ügyét és ez okból havonta jótékonysági mulatságot rendez. Az itt összegyűlt pénzzel támogatja Nagyvárad Nőegylete Thália palotáját, mely remélhetőleg ez év végére tárt kapukkal fogadja kultúrára éhes váradi közönségét.
Tegnap pedig egy párbaj híre borzolta a kedélyeket. Ezelőtt pár nappal a Szabadságban egy hír jelent meg a Jogakadémiáról, amelyet az akadémia első éves hallgatói magukra nézve sértőnek találták. Emiatt aztán provokáltatták Nagy Endrét, a hír íróját, kinek segédei a fegyveres elégtételt megtagadták, mondván, hogy mint hírlapírónak joga volt megírni a hírt. Erre a joghallgatók sorsot húztak és elhatározták, hogy akire a sors esik, az Nagy Endrét inzultálni fogja. Ugye milyen bolondok ezek a fiatalok? A sors Steiner Andorra esett, aki ezután ténylegesen inzultálta Nagyot, ki erre kihívatta Steinert. Ki gondolta volna.... A párbaj tegnap délután folyt le a honvédhuszár laktanya lovagló termében. Szegény Nagy Endre a homlokára egy lapos vágást kapott, ami igen erősnek bizonyult. Ezzel valószínűleg véget ért ez a skandalum.
Lassan múlik a tél hidege, de élelmesebb kávéház tulajdonosok már kipakolták fonott kerti székeiket. Kinn ültünk ma mi is kedves Zita húgával és élveztük az első igazán melengető tavaszi napsugarakat a Müller-féle cukrászda teraszán.

A hosszúra nyúlt tél után már nagyon várjuk a tavaszt, ahogy az idő engedi, kimegyünk a birtokra, azt hiszem jót fog tenni egy kis friss vidéki levegő.
Ahogy ügyei engedik, kérem, látogasson el hozzánk. Üdvözlettel, Ilona
Kelt Nagyvárad, 1900. március 20.-án




Özv. Lossonczy Endréné úrasszonynak
Szaniszló u.17.
Helyben

Igen tisztelt Asszonyom!
Tegnap érkeztem Budapestről és mondhatom, nagy örömet szerzett levelével, amit türelmetlenül olvastam.
Én fiskális ügyekben voltam távol és a sajnálatos bürokratikus viszonyok miatt kicsit hosszúra nyúlt ott tartózkodásom. Ez okból kifolyólag régóta nem tudtam kedves személyéről semmit. Megjegyzem, Zita húgom sem írt kielégítően Kegyedről leveleiben. Ügyes-bajos dolgaim még egy darabig az irodámhoz kötnek, de amint ügyeim engedik, sietek tiszteletemet tenni Önnél.
Már több hónapja, hogy nem találkoztunk és bevallom, igen hiányoztak, Kegyed és kis keresztgyerekeim is. Remélem Endrus örült a lovacskának, amit küldtem és Vica kisasszony is szívesen babázik az ajándékommal. Megérkeztek-e a képeslapjaim?
Soraiból azt veszem ki, hogy még mindig magát okolja a tragédiáért, ami családjukat érte. Pedig ennyi idő elteltével igazán rájöhetett volna, hogy a tény, miszerint Endrét egy színésznő karjaiban érte szívroham, csak szegény barátomra nézve kompromittáló, és nem a családjára, akit egész Várad úri közönsége csak a legmélyebb részvéttel és megbecsüléssel emleget.
Arra kérem, próbáljon megnyugodni isten akaratában és nem bűnbakot keresni saját személyében. Remélem, nem veszi szívére a szavaimat, ezek csakis tiszteletteljes jó tanácsok egy baráttól, kinek Kegyed és kicsinyei boldogulása mindennél fontosabb.
Életének az a szakasza végleg lezárult. Ön még oly fiatal és bájos, hogy bátran állíthatom, a boldogságot még megtalálhatja egy derék ember oldalán.
De félre a szomorú gondolatokkal!
Pesti tartózkodásom alatt, bár elsősorban ügyeimet intéztem, volt időm ösmerőseimmel szórakozni járni. Pazar az itteni kávéházak kínálata, pezseg az élet, szinte hetente nyílnak új orfeumok és vendéglők, jómagam a Korona állandó vendége vagyok, ha Pestre jövök.
A pesti hölgyek toalettje igen változatos, ahogy nyílik az idő, szinte ellepik az utcákat a krémszínű csipkeruhás dámák, hozzá halvány árnyalatú kendő a módi, valamint hosszú szárú csipkekesztyű, ami csak az alsó kart és a tenyeret födi el, érvényesülni engedi a gyűrűkkel dúsan felékszerezett kis kacsókat. A nyakukban hosszú aranyláncot hordanak, ezt mellmagasságban "art nouveau" style mintázatokkal ékes arany kapocs fogja össze, amely afféle tolattyúként csúsztatható föl és alá, tetszés szerint. A lánc végén lornyon himbálózik, méghozzá arannyal befuttatott teknősbékapáncél kerettel és nyéllel. Malomkerék nagyságú kalapjaikon egész kis virágos kertek díszlenek. Talán eljön az idő, mikor mindezt egyszer megmutathatom Kegyednek...
Remélem, nem tartja tolakodásnak azt a pár szál virágot, amit annak örömére bátorkodtam elküldeni, hogy hamarosan újra láthatom.
Kezeit csókolja őszinte híve, Sándor
1900. márcus 30.



Halmai Vilmosné úrhölgynek
Kossuth utca 20. sz. alá
Helyben

Édes Zitám!
Képzeld tegnap mily meglepetés ért, kora délután csöngettek, aztán bejött a Böske egy gyönyörű csokorral, mellette kártya,
"Legszebb rózsákat a legszebb asszonynak”. Hát a te bolond bátyád küldte. Istenem, miért is nem tudom én komolyan venni ezt az embert?! Hány lányos anya andalodna el egy ilyen csokor láttán, amit a vármegye talán legszebb férfija, legjobb lovasa és táncosa küldött most nekem. Azt hallottam, Pesten is csapta a szelet egy papírgyáros lányának, verset írt hozzá, táncoltatta, de mégis kisiklott a kezükből. Nagy, nemes vad ez a te bátyád, jelenleg a legaranyabb az aranyhalak közül. Tudom, nincs bál vagy estély, ahová ne hívnák szívesen, amikor itthon van. Pedig nem adja majd be egykönnyen a derekát. Emlékszel, a Hauerék Ilkáját is táncoltatta, kísérgette majd egy esztendőn át, még Bekéék is húzták a kisasszony ablaka alatt, aztán a kellő pillanatban csak megfutamodott. Független és gazdag, csak összetört szívek maradnak mindenütt a nyomában. Meg fog ez valaha állapodni szerinted?
Mostanában azon kapom magam, hogy egyre többet gondolok a régi életemre. Nem, nem az Endrével töltött időre értem, hanem arra a pár kurta esztendőre, míg bálozós lánykoromat éltem. Bizony, tarka lepkeként szállt el az az idő és én beleborzongok, ha tükörbe nézve gyászruhás magamat látom. Ugye nem múlt el még minden? Ugye lehetek még boldog? Vagy csak ez az alig öt esztendő jutott nekem egy érzéketlen férfi oldalán? Ilyenkor megkérdezem, mi is az, amit szeretnék igazán? Élni, létezni bátran és szabadon, vállalva magam a világ előtt, magasra tartott fejjel büszkén vallani, hogy megvagyok magam a gyerekekkel mindenféle léha férfi nélkül? Vagy meleg, drága családi körben önzetlen anyaként éltetni a tűzhely melegét egy megértő, becsületes és szerető férfi oldalán, kiben minden támaszom és örömem megvan? Vajon hol találok ilyen társat, aki kicsinyeimet és sebzett lelkű önmagamat is képes elfogadni és meggyógyítani?
Ne haragudj, édes Barátném, hogy ily szomorú gondolatokkal terhellek, de a hosszú és nyomasztó hónapok mély nyomokat hagytak a lelkemben.
Bízom benne, hogy a tavasz közeledtével lekerül gyászruhámmal bánatom is és talán lassan újra a régi önmagam lehetek.
Kedvesem, ma járt nálam Szabó Marica és mesélte, hogy kipróbálták a Feldmann-féle uszodát és pazar. Arra gondoltam, elmehetnénk mi is. A nyáron Endrust és Vicát is beíratnám, talán ha Belláék is járnának, nagyobb kedvvel vágnának bele az úszástanulásba. Tudod milyenek a gyerekek, egymás kedvére könnyebb tenni.
Tegnap a Rhédey-kertben jártunk, egészen sokáig kinn voltunk. Olyan gyönyörű napsütéses idő volt, visszafelé a Müller-féle cukrászda teraszán üldögéltünk és élveztük a tavaszi napsütést, közben a katonazenekar térzenét adott. A két gyerek tátott szájjal hallgatta őket, alig bírtunk aztán haza menni. Ti merre jártatok?
Úgy tervezem, hogy pár hetet a birtokon töltünk, mert Endrus a fejébe vette, hogy lovagolni szeretne és ezt az ötéves fiatalemberek minden bájával követeli tőlem, immár jó pár napja. Beadtam a derekam...
Tehát utazunk, és ha nagyon hiányoznék, szívesen venném, ha meglátogatnátok.
Ölel barátnéd, Lonci
1900. április 2-án



Drága Loncikám, te kis boszorka!


Igazán nem tudom, mit műveltél a bátyámmal, de mióta megjött tőled a birtokról, alig lehet ráösmerni. Szinte kibírhatatlan hangulat- ingadozásai vannak, hol fütyörészik, és legszívesebben megölelné a világot (ezek az ő szavai! ), hol meg mogorva, mint egy lópokróc. Mondtam az uramnak, beszéljen már vele, mi lehet e mögött. Így aztán míg mi sétáltunk egyet a Rhédey-parkban
a gyerekekkel, ők nagy komolyan, szivarfüstbe burkolózva tárgyaltak valamit. Mikor megjöttünk, már alig bírtam magammal, hogy mire jutottak, de sajnos beállítottak Sudárék, azzal a szegény pattanásos lányukkal és én meg már meghaltam a kíváncsiságtól. Egész estig itt voltak, ráadásul annyira ízlett nekik a gyömbértortám, hogy részletesen el kellett magyarázzam a receptjét. Közben Bella kiborította a kakaót, végig a gyönyörű damaszt abroszomon, hát igazán azt hittem megőrülök. Te tudod mennyire szeretem, ha vendégek vannak nálam, de most alig bírtam végig hallgatni szegény Pannikát a migrénjével meg minden egyéb bajával együtt.
De aztán nem csalódtam Viliben. Tudod, semmit nem tud magában tartani, imádom benne, hogy legalább olyan pletykás, mint egy nő, de meg aztán ez nem is pletyka, mert a tulajdon bátyámról van szó. Szóval, azt mondta a Vilmos, ő úgy látja, hogy Sándor, most először életében igazán szerelmes. Diszkrét volt, nevet nem említett, pedig én nagyon kapacitáltam. Te nem sejtesz semmit? Majd számolok én véled, kis boszorkám!
Mióta elmentetek, mindenféle izgalmas dolog történt a városban. Azt hiszem, három napja lehetett, hogy az épülő színház mellett szerencsétlenség történt. Ugyanis az új Bazár-épület egyik boltíve építés közben összeomlott és rázuhant egy fiatalemberre. Szegényt vérző fejjel szedték ki a romok alól. Dr. Ertler járt teljesen véletlenül arra és vette gondozás alá, nekünk is ő mesélte az esetet. És ez még mind nem elég, mert míg a tömeg a baleset miatt összegyűlve ácsorgott, addig egy fiatal zsebtolvaj, mint utóbb kiderült, Budapestről származott ide, pár embert meglopott. Szerencsére valaki észrevette és rendőrért kiáltott, aki aztán el is csípte, lévén már ismert és keresett személy rendőri körökben.
Még pár hét és kész az új színházunk, igazán elegáns lesz, szinte minden nap elsétálunk arra, és kíváncsian lessük, ahogy épül és szépül.
Színház híján megnéztük a Somossy orfeum előadását, ők Pestről jöttek és a Fekete Sasban léptek fel, egészen elragadó volt Szirmai Rózsika és Jászai Mimi, a Jeruzsálem lányát adták.
Hazafelé beültünk Netyőhöz és végig kóstoltuk a finomságokat, nekem a Sacher ízlett legjobban, csomagoltattunk is a gyerekeknek. Másnap aztán ebből lett a baj, mert kis Bellám szépen eszegette, de Vilike alaposan elrontotta a gyomrát, tudod, olyan torkos, mint az apja. Szóval, a vége az lett, hogy eljött Müller doktor bácsi és diétára fogta az én pákosztos kisfiamat.
Loncikám, kis barátném, finom egyiptomi cigarettet találtam Poppernél, küldettem neked is pár dobozzal.
Mikor szándékoztok haza jönni, mert nagyon hiányol barátnéd, Zita
1900. április 17.


Édes, kedves Zituskám!


Már tegnap készültem a levélírással, de jó késő volt, mire a gyerekek ágyba kerültek. Tudod az én Vicuskám a sok szaladgálástól egészen kifárad estig, hiába alszik ebéd után is, csak kicsi még, hisz alig múlt három éves. Szóval az este is a karomban szunnyadt el, gyönyörködtem szép szöszke kis fejében, pufók, rózsás arcocskáján, amint teljes bizalommal átadja magát az álomnak. Kicsi bogaram, mit tud neked adni a te édesanyád? Szeretetteljes otthont, lágy anyai szívet, de jaj, apát, ki apád helyett apád lenne, vidámat, nevető szeműt, kinek erős karjai megvédenek és átsegítenek élted első nehézségein, vajon ád-e a sors néked kicsikém ?!
Eddig, mikor apjukat kérdezték, azt mondtam, elment, elköltözött az angyalokhoz, onnan vigyáz reánk. De most itt kinn a birtokon Endrus kézbe vette apja pipáját, és csodálkozva kérdezte, ezt miért nem vitte papa magával, hisz ez a kedvenc csibukja. Olyan elkeseredés szorította össze szívemet, hogy nem is tudtam mit válaszolni, csak odavonva őt az ölembe csókokkal halmoztam el fürtös kis fejét. Hogy megriadt szegény kis jószágom, hogy fúrta magát ölelő karjaimba. Ahogy kissé lecsillapodtunk, ketten szépen megbeszéltük, hogy ő már nagyfiú és biztosan megérti, a papa beteg lett és meghalt. Tágra nyílt, okos barna szemei csak bámultak rám, látszott, megértette, és erősen töri valamin a fejét. Napokig elgondolkodva járt-kelt ezután, aggódtam is, jól csináltam-e, szabad-e ilyen terhet rakni egy kisfiú vállaira?
Aztán Sándor bátyád váratlanul meglátogatott minket és Vica kacagva futott elébe, két pufók kis karját ölelésre tárva, ő felkapta, magasba tartva megforgatta, majd magához ölelte a lánykát és Endrust félkézen vezetve jöttek felém. Bevallom, a szívem a torkomban dobogott, mert rég találkoztunk, de mikor a szemében újra fellobbant az a szeretetteljes hódolat, megnyugodtam. Vidám volt és szórakoztató, mindnyájunkat megnevettetett, a gyerekeket elhalmozta ajándékokkal, öröm volt vele az együttlét. Úgy éreztem magam a közelében, mintha pezsgőt ittam volna, megszédültem, gondtalan és könnyű lettem. Mesélt a legújabb pesti pletykákról, színésznőkről, orfeumokról, divatról és lovakról. Kellemesen telt az ebéd is, már a kávénál tartottunk, amikor Endrus komoly arccal és nagy elhatározással a keresztapja elé állt és megkérdezte, nem akar-e az ő és Vicuska apukája lenni?
Képzelheted azt az elképedést és zavart, amit éreztem! Alig volt hangom, míg rászóltam Endrusra, hogy ez nem comme il faut viselkedés, de Sándor addigra már hátravetett fejjel kacagott, csak úgy villogtak azok a nagy fehér farkasfogai, majd magához ölelte a piruló gyermeket."- Látja - mondta szeretettel simogatva Endrust - milyen ügyes fia van magának, hogy szívén viseli a sorsát, máris becsalogatná egy újabb kalitkába."
Mondanom sem kell, milyen zavarban telt volna a délután további része, ha Sándor nagyon kedvesen és józan gondolkodással meg nem magyarázza nekem, hogy tulajdonképpen egészen ésszerű a gyermek viselkedése, mert ahogy telik az idő, egyre jobban hiányolja az apját és ezért, mint a gyerekek gyámolítója azt szerette volna megtudni, melyek a szándékaim a jövőre nézve, én elodáztam a választ, elvégre még magam sem tudom, mit szeretnék.
Sajnos nem tudtuk tovább folytatni a beszélgetést, mert váratlanul vendégeim érkeztek, Müllerék, a szomszéd birtokról. Ők most nyitották a szezont és átjöttek tiszteletüket tenni, elég népes társasággal, Bánhidyék és Salamonék kíséretében érkeztek, sőt velük volt Müller úr öccse is, egy igen fess, pesti patikus személyében. Már a bemutatkozásnál elragadtatva dicsérte a szemeimet és egész ottlétük alatt hevesen udvarolt, ezzel engem a legkellemetlenebb helyzetbe hozva. Sándor csak ült szivarfüstbe burkolózva és szemmel láthatólag nagyon jól mulatott. Ettől a kis maleur-től eltekintve igen hangulatosan telt a délután, sőt az este is, mert későig kinn ültünk a teraszon. A gyertyák apró fényei remegtek, csak úgy áradt a jó levegő az erdő felöl. Valaki elszalasztott Bakri Jóskáért és nemsokára felsírt a hegedű, szépen pianóban, fogyott a pogácsa és a bor, halkan nótázgattunk, és én azon kaptam magam, hogy hosszú idő óta először, de boldog vagyok. Talán az a pohár bor tette, vagy a jó társaság, vagy a bátyád szemeinek csillogása az asztal túloldalán, vagy mindez együtt, de éreztem, végre elszálltak a felhők a fejem felöl és talán várnak még rám jó dolgok is ebben az életben.
Kedves, hangulatos este volt, majd éjfélre járt, mire elköszönt a népes vendégsereg. Legközelebb én adom vissza a látogatást, igen kedvesen invitáltak, főként a pesti patikus lovagom.
Zitukám, hát ilyen dolgok történnek mostanság velem. Milyen kedves meglepetés lenne, ha ti is kilátogatnátok...
Csókol barátnéd, Lonci
P.s. Reggelre nagy csokor orgona várt rám, p.p. vagyis a pesti patikus hódolóm küldte. Mit szólsz?
Józsival küldöm a levelet, hogy hamar megkapjad.
1900. április 26.



Kedvesem!



Örömmel vettem leveled, jót mulattam rajta és siettem is volna hozzád, hogy megtárgyaljuk a történteket, de sajnos lebetegedtek a gyerekek, pontosabban kis Vilim, de ne aggódj, remélhetőleg nem komoly, mert amit mi gyomorrontásnak hittünk arról kiderült, hogy bizony himlő, szerencsére annak is az enyhébb fajtája és bár Bellán semmi nem mutatkozott, Müller doktor bácsi azt javasolta, hogy fektessük a bátyja mellé, mert jobb ha egyszerre esnek át rajta. Ezt a tanácsot követtük is, így most átalakult a ház ispotállyá, fekszenek a kis madárkáim az ágyacskájukban, mint a kis angyalok, de folyton unatkoznak, hiába mesélek nekik. Mindenki a kedvüket lesi, az apjuk naponta többször is hazaküldi a legényét, hogy nincs-e bajuk. Tudod a férfiak milyenek, dobozszámra érkeznek a játékok, a képeskönyvek, a cukrozott gyümölcsök és mindenféle csemegék, mondtam is Vilmosnak, ha meggyógyulnak a himlőből mármeg megrontják a gyomrukat, de hiába beszélek, nagyon elkényezteti őket, de ez nem is baj, mert tudom, hogy szeretetből teszi.. Szegény bonne is az ágyat nyomja, nem is sejtettük, hogy nem volt még himlős és hát ez lett belőle.
Ami itt izgalomban tartja az embereket az a színház és a színészek.
Történt ugyanis, hogy múlt héten beharangozták Somogyi színiigazgató úr új társulatának érkezését az Orosházáról érkező alföldi vonattal, nosza fél Várad színházkedvelő közönsége kicsődült a kedves eseményre. Délben már olyan népes volt a korzó, mint csak este szokott lenni, lépten-nyomon ismerősökbe botlottunk, de hiába a malomkeréknyi bukéták és izgatott újságírók tömege, csak nem jöttek meg. Egy később érkezett távirat szerint az egész trupp lekéste az orosházi csatlakozást, és csak délutánra érkeznek. Be is döcögött Theszpisz kordéja délután fél hatkor, száznál is több volt a vendégek száma, kik megérkeztek az őket elragadtatottan ünneplő közönség körébe. Elsőnek jöttek a hölgyek, a bájos Batizfalvy Gizella, Forrai Terike, Barna Jolán, a "kis Jászai" és sorban a többiek, mind-mind elragadó úti toalettekben, a helybeli jeunesse d'oreé nem kis örömére, kik dobogó szívvel választottak jövendő ideált maguknak. Jelinek bácsi kiállt kis üzlete ajtajába és hangosan számolta az elhaladó konflik és fiákkerek utasait."-Egy csokor, két csokor, három csokor...! Pattanj, Miska fiam, mondd meg odahaza, ezen túl puskával őrizzék a rózsáimat!"
Azért mi hölgyek sem maradtunk események nélkül, mert megjött az elegáns Könyves Jenő, a fess Szarvasi Sándor, a sikkes Balla Kálmán és még jó páran . Rövidesen megteltek a bérkocsik és mi nagyváradi sétálók örömrepesve üdvözöltük kedves színészeinket. Az ablakokban mindenütt szép váradi lányok keresték majdani titkos ideáljukat. Láttukra bennem is édes nosztalgikus emlékek ébredtek. Ah, boldog ifjúság...
Színészeink
mindenekelőtt a színházzal ismerkedtek. Vilmos mesélte, hogy mindnyájan elragadtatva dicsérték klasszikus szépségét, elegáns vörös-arany-fehér színeit, aztán körbejárták a környező vendéglőket és kávéházakat, ahol nagy szeretettel fogadták őket.
A város vezetősége úgy döntött, hogy pezsgős bankettel köszönti őket és ezt egyben ismerkedési estnek is szánták. Mivel a gyerekek állapota már megengedte és Vilmos is napok óta nyaggatott már ezzel, mi is ott voltunk a meghívottak körében. Bár nem tartottam fontosnak, hogy az uram orrára kössem, de egyébként is furdalt már a kíváncsiság, milyenek is valójában Thália napszámosai.
Sokáig tanakodtam, mit is vegyek fel, aztán amellett az almazöld crep de chine nagyestélyi mellett döntöttem, amit Vilmos hozatott nekem a házassági évfordulónkra, állítólag kiemeli a zöld szememet, hozzá Reismanntól rendeltem egy szép colliert. Nagyon szépen sikerült, sok örömöm telik benne.
A Zöldfa vendéglő hangulatosan feldíszített nagyterme várt minket, legalább kétszázan jöttek el és tisztelték meg színészeinket, kik szinte teljes létszámmal képviseltették magukat. A főasztalon egy gyönyörű torta keltett nagy föltünést, mely a színházat ábrázolta. Mondhatom, pazar toaletteket láttam, a szubrettek és primadonnák igencsak kitettek magukért, mind Pestről rendelt magának estélyit, utolsó divat szerint. Gondolom, Somogyi igazgató úr engedett a szelíd erőszaknak és előleget osztott, na de ne legyünk rosszmájúak, nem igaz?
A pletykák szerint Forrai Terike nem sokáig leend a színpad szende szépe, mert eljegyezte őt Mayer Oszkár dr. újvidéki ügyvéd. Biztosat senki nem tud, de az állítólagos jegyespár is ott volt és a látható legteljesebb összhangban múlatták az estét.
A szép pohárköszöntő beszédet Bulyovszky polgármester úr mondta, igazán megható volt.
Ezután következett az igen gazdag vacsora, halak, őz és nyúlderék pástétommal, poulard, kappan, liba és rucasült, saláták, kompót, giardinetto, kávé, aztán pompás érmelléki bor és a legfinomabb Törley pezsgő gyöngyözött a poharainkban. Igazán dicséret illeti Czeglédi urat ezért a pompás szervezésért, többen gratuláltak is neki.
A kedves hangulatú, vidám társaságban jól éreztük magunkat, gyorsan szállt el az este, de éjfél után már vágytam látni a gyerekeket, hiába tudtam, hogy már rég alszanak, csak akkor nyugodtam meg, mikor ott álltam az ágyuk mellett. Szerencsére már mindketten sokkal jobban vannak. Elnéztem őket, ahogy ott szuszogtak, és hálát adtam istennek, hogy anya lehetek.
Ami a te afférodat illeti, hát nem tudom, nehogy megperzseljen téged az a te patikusod, az ilyen hirtelen jött fellobbanásokban én nem hiszek. Vigyázz a szívedre drágám. Úgy szeretnék melletted lenni, hogy tanácsommal segíthesselek, de most első a családom. Tudom, hogy megérted.
Várom mihamarabbi válaszodat, aztán csak óvatosan Müllerrel, mert meglehet, hogy valaki más is keveri a kártyákat a háttérben...
Ölel Zita
1900. május 10.


Kedves Lonci!



Kerestem, hogy elköszönhessek, mert váratlanul megbízást kaptunk Vilmos sógorommal egy párizsi cégtől, így most oda utazunk, de előtte még Pesten is vannak elintézendő ügyeim.
Szóval elköszöntem volna, mert jó darabig nem láthatom és ez a tény, egyre jobban megvisel engem. Házvezetőnője elmondta, hogy Müllerék társaságával vannak és lehet, hogy csak késő este érkeznek. Én vártam egy darabig, de örökké nem várhatok. Nem gondolja, hogy beszélnünk kellene?
Nehéz szívvel indulok útnak, úgy, hogy nem tudom, mire érek haza... Érti, ugye a ki nem mondott szavaimat?
Egy kis Tompa kötetet hoztam Magának, míg olvassa, legalább addig gondoljon néha rám is, ki gyönyörű kis kezét csókolja,
Sándor
1900. május 17.


Egyetlen Barátném!


Egyre ragyogóbb tavaszi-, majdhogynem nyári napok köszöntenek ránk és ez még élvezetesebb itt, a vidéki élet kedves csendjében.
Úgy indultam el ide, hogy a világtól elzárt vidéken majd gyógyítgatom a magam és kis családom lelkét, de pár hét elteltével be kell valljam Neked, szinte nagyobb társaságom lett itt, mint Váradon volt.
A délelőtt általában eltelik a birtok ügyeinek intézésével, amibe, hála és köszönet Szendrő bácsinak, egészen jól beletanultam. De azért biztonsággal tölt el, ha hallom, hogy a szomszédos irodában motoz a kis öreg.
Egyébként senki nem tud olyan pogácsát és rétest sütni, mint a felesége, Ica mama. Áldott kezű asszony!
Múlt héten Müllerék mellett még vendégeink voltak Hauerék és a Pallagi lányok is az édesanyjukkal.
Kinn teríttettem a hársak alatt, nagyon kellemes volt.
Elmondom mit remekelt Ica mama: volt karmonádli, hideg sült csirke cukorborsóval, francia saláta, végül kalács, habos kakaó és friss eper tejszínhabosan. Szerintem híztam is, reggelente Böske elég nehezen fűz be, de szerencsére az új ruháim kényelmesek.
Nagyon szép, egyszerű fahéjszín szoknyát és hozzá illő magasított nyakú csipkeblúzokat rendeltem, ez ma a módi Bécsben is, legalább is így mondja Müller Andor úr, ki patikaszerei ügyében sűrűn megfordul arra.
Már említettem Őt Neked, Pesten van patikája, és most itt vendégeskedik a bátyjáéknál, kik pár éve költöztek Váradra.
Első perctől kezdve igen hevesen teszi a szépet, eleinte meg is riasztott ez a rég nem tapasztalt érdeklődés irányomban, de oly sokáig kellett nélkülöznöm mindezt, hogy immáron nem zavarnak a bókjai.
Nagydarab, kicsit elhízott szőke ember, ábrándos kék szemekkel, de annál gyorsabb észjárással. Már megfigyeltem, hogy nagyon ért mindenhez, ami a pénzzel kapcsolatos, nekem is mindig próbál pénzügyi tanácsokat adni, alig győzöm udvariasan visszautasítani.
Endrus lovagló leckéket vesz a póniján, Vicát is felültettük kicsit, de ő inkább simogatni szereti a lovacskát.
Mostanában talán nyugodtabban alszanak, megszűntek azok a nyomasztó éjjeli zokogások. Endrus az, aki hiányolja az apját.
Bátyád elköszönő levelét olvasva az az érzésem, hogy ez az ember titkol valamit előlem, remélem nem bántottam meg semmivel?!

Drága és hű barátom ö nekem. Aggódó, mindig segítőkész szeretetét folytonosan tapasztalom és tudom, hogy Endre iránti tisztelete és barátsága okán történik mindez. Meddig lesznek távol? Máris hiányzik...
Mit terveztek a nyárra? Endrus úgy megindult a növésben, soványka és karikás, pedig Ica mama jókat főz nekünk, elhiheted.
Talán jót tenne neki a tenger. Ha jól mennek a dolgaim, talán leutazunk.
Zitácskám, a levelet megint a legénnyel küldöm s mellé egy kosár friss epret.
Ölel barátnéd, Lonci
1900. május 20.

özv. Lossonczy Endréné úrasszonynak
Nagyvárad, Szaniszló u.17.



Káprázatos, világvárosi pezsgés fogadja itt a megfáradt utast, kedves Lonci.
Nagy szerencsénk volt, hogy szobafoglalásunkat elővigyázatosan már Pestről elrendeztük, mert egyébként bajosan tudtunk volna ilyen pazar és kényelmes szobákhoz jutni, mint itt a Royal Hotelben.
Az egész várost áthatja valami vidám gondtalanság, mintha csak a levegőtől is becsípne az ember. Ez Párizs!
Már első este csatlakozott hozzánk Monsieur Becaux és üzlettársa, Monsieur Salz, annak a mérnöki irodának tulajdonosai, kinek jogi képviseletét ügyvédi irodám biztosítja a monarchia keleti fertályán.
Minekután ünnepélyes keretek között aláírtuk a szerződést, megkezdődött az est kevésbé ünnepélyes, de szerfelett szórakoztatóbb része.
Kedélyes társaságunk, Vilmos, Sztáray ügyvéd úr és csekélységem, valamint vendéglátóink kocsiba ültünk és elkápráztatva a boulevardok tündéri kivilágításától végiglátogattunk jó néhány kávéházat. Megsúgom Kegyednek, hogy elkerültünk minden olyan szituációt, ahol ledér hölgyekkel kerültünk volna kapcsolatba, pedig elhiheti nekem, jó pár ilyen hely van manapság Párizsban.
Szegény Sztáray Laci nem sokáig bírta az erős és rendkívül aromás francia pezsgők kortyolgatását, csakhamar erős főfájásra panaszkodva elköszönt, mi pedig hajnalig ismerkedtünk a látnivalókkal...
Ha azt mondom, rendkívüli, amit a nemzetek összefogása itt, a világkiállításon létrehozott, higgye el, nem túlzok. Egy-egy nap után csak úgy szédelegtünk a látnivalóktól. Megnéztük a villamosság palotáját, kipróbáltuk a mozgó járdát, jártunk a nagy leleménnyel megépített régi Párizst.

…folyt. köv.

Temetés




Az eső tompa dobogása a tetőn sem tudta újra álomba ringatni. Hogy mióta forog a kemény priccsen, órája híján, amit rögtön elvettek tőle a táborba érkezés első napján, nem tudta volna megmondani. Rabtársai horkolása, a váratlan horkantások és a szellentések hangjai csak az első napokban zavarták, később, mikor a napi munkától félájultan beesett a vackába, csak valami homályos kábulatban lebegett, míg aludt. Sem társai forgolódására és sóhajaira, és néha még a hajnali ébresztő kongatására sem ébredt meg. Míg aludt, izmai, gerincének tompa íve makacsul sajogtak, de lábán a fabakancs okozta sebek már alig szivárogtak, mintha a tábori lét pokla kiszívta volna a nedveket a húsából és elölte volna az idegeket a testében.
Amint felriadt az esőre, nem érezte a kipihent test jóllakott lustaságát, a gyomor egészséges korgását és szervezete egyéb jelzéseit, miket nap, mint nap megfigyelt magán, immár több mint harminc esztendeje. Még aktív sportolóként szokott rá, hogy tárgyilagos figyelemmel kísérje izmai állapotát, szíve, tüdeje munkáját és a legapróbb változást is azonnal korrigálja, akár étrenddel, akár az edzések intenzitásának fokozásával. Fogságba esés előtt még mindig tartotta formáját, majd két méteres magasságához csupa izom, atletikus külsőt adott az ég, gyors volt és kitartó, mint a pályán, ahol tizenegyed magával rúgta a bőrt a válogatott mezében.
Az a tizennégy nap, amit, fogságba esése helyétől, hol vonatra rakták és végtelennek tűnő síneken egy kimondhatatlan nevű mocskos kistelepülésre szállították őket, a vagonokban töltött, szinte minden erőt kivett belőle. Mielőtt átlépték volna a román határt és szerelvényüket hosszas kurjongatások közepette más nyomtávú sínekre irányították, még sikerült egy kis darab szénnel egy fecnire írnia felesége nevét és címét. Meg annyit: jól vagyok. Aztán kidobta a repedésen, amit a bajtársa talált előző napon. Egy napig nem kaptak enni, csak valami íztelen teát, ami megkeseredett az állásban. A maréknyi ragacsos massza, amit kenyérként kaptak eleinte, kővé keményedett a gyomrában, mit később iszonyú kínok között tudott csak kiöklendezni. Utazásuk hetedik napján sózott halat kaptak, messzire bűzlött a zavaros lé a hordóból, amit feladtak a vagonba nekik. Sokan megették. Aztán reggelre felhólyagosodott ajkakkal ordítottak vízért. Mire elérték a munkatábort, bajtársai több mint fele már nem élt.
Egy fejjel magasodott ki a tömegből. Rettentő erejét és hideg, józan gondolkodásmódját még az őrök is tisztelték. Gjúlá, mozsnij+ Gjúlá, csak így hívta a barakkparancsnok is, mikor első héten meglátta, mint emeli a kivágott fenyőt egyetlen mozdulattal a szánra. Aztán a két hét csalánlevesen meg cikória kávén megtette a dolgát. Izmai először fájdalmas görcsbe ugrottak, mikor a fenyő fűrészelésbe kezdett fogolytársával, később már zihált, amint emelte a legallyazott rönköt. Aztán kicsit javult a tábor élelmezése, reggelente melasszal édesített kávét kaptak a napi adag kenyérrel, amit ő gondosan beosztott és mivel nem dohányzott, sikerült pár cigarettáért kis cukorrépaszeleteket szereznie, amiket gondosan kiszárított a napon. Délben káposztalevest kaptak, íztelen volt és hideg, de megette.  Mire estére a táborba értek a pár kilométernyire lévő erdőtől, csak a legerősebbek álltak sorba a cukorrépából főzött ragacsos lekvárért, a többség a priccsekre rogyva pihent.
Alig fél éve volt fogoly, mikor kiderült szabómester múltja. A tábor igazgatója, kis pocakos, vézna ember a dicsőséges hadsereg egyenruhájában, a reggeli létszámellenőrzésen varrni tudókat keresett. Portnoi+, ordították a sorok között járkálva az őrök. Szabókat keresnek, suttogta Gyula szomszédja, és ő előlépett.
Négyen voltak, ebből kettő hazudott, ami rögtön kiderült, mikor az igazgató irodájából átkísérték őket egy kis szobába, ahol öreg Singer gép árválkodott. Az igazgató pattogó hangon magyarázott és ő végignézte, amint a hazugokat puskatussal verik ki az ajtón. Aztán magabiztos kézzel szétszedte a gépet, kis olajozóból átkente a bobint, befűzte a cérnát és várt. Társát, ki végül bevallotta, fél évet dolgozott egy varroda kifutófiújaként, ordítozva zavarták el aztán nyílt az ajtó, és belépett a táborparancsnok titkárnője.
Az első nő volt, akit nyolc hónapja látott. Egyenruhát viselt, szőke kontya szorosra húzva, blúza a nyakán magasan gombolva és lábán a cipő úgy, de úgy simult boka tájt, mint kesztyű egy formás csuklóra. Príma angol szövet, mondta Gyula a tolmácsnak, megvarrok belőle bármit, mosolygott Zinára, és a titkárnő visszamosolygott. Nyolc vég angol gyapjúszövetet kapott és már második napon nem kellett kivonulnia a többiekkel fát vágni. Centit hoztak és krétát, papírokat a szabásmintákhoz, aztán egy nap megjelent a táborigazgató és ő kis papírra vetette a méreteit. Dob hasa volt az igazgatónak, kurta lábai és tyúkmelle, aztán másnap, mikor próbára felvette az összefércelt zakót, csak kihúzta magát, mint egy mini Napóleon, és elismerően mekegett a tükörbe. Aztán jött a felesége, ijedt szemű, nagy farú asszony, de harmad nap úgy állt rajta a kosztüm, mint egy istennőn. És jöttek sorban, a vezető helyettes, a felesége, a szeretője, a gyerekei, és Gyula mindenkinek mért, szabott és varrt, próbált és igazított.
Aztán egy napon, kinn zivatar készülődött, belépett Zina. Mosolygott. Ilyenkor kis gödröcskék nyíltak az arca két oldalán, és a polchoz lépett, ahol Gyula az anyagokat tartotta. Szürke, majdnem levendula-szín szövetet választott. Apró, kagylóhéjra emlékeztető körmeivel megkapargatta az anyagot és mondott valamit. Gyula nem értette. Aztán Zina elkomolyodott és a nyakánál elkezdve, kigombolta az egyenruháját. Fakó kombinéja makulátlan volt és viseltes, szoknyáját összehajtva a székre tette, és tiszta, szürke tekintetét Gyulára vetve csak állt. Az centit vett a kezébe, a vállához érve mögé került, és lehunyta a szemét. Próbálta felidézni a felesége arcát. A szemét. A haját. A kezét.
Zina vállán szeplős volt a bőr. Nyakán rézszín pihék göndörödtek, ott, ahol a konty szigorúsága átvette a hatalmat. Felemelte a karját, hóna alatt titkokat sötétlett az árok és Gyula orrát megcsapta a szappan és a veríték illata. Odakinn dörgött és rákezdte a zivatar. Zina könyökén kicsit sötétebb volt a bőr és durvább, de míg csókolta, nem érezte.
Krásznij+, krászníj Gjúlá, búgta Zina, mikor az ölelkezés után elfeküdtek a szőnyegen. Kinn esett.
Hetente jött. Hozott csokoládét és kenyeret, cigarettát és konzervet, aztán mikor elment, az őrök összevigyorogtak. Krászníj Gjúlá, veregette meg az igazgató a hátát és egy csomag sózott heringet rakott a szabászasztalra. Ősszel kabátokat varrt, vatelinnel bélelte a Zináét és vidraprémet szerzett a gallérjára. Aztán karácsony jött. A foglyok apró fenyőt hoztak az erdőről és gyaluforgácsokkal díszítették. Gyula is szerzett egyet és a kis vaskályha lobogó tüzénél a feleségére gondolt. A városra, ahol született. Ahol ilyenkor sárgán világítanak az utcai lámpák, és fényüknél éjféli misére sietnek az emberek. Nincsenek fenyők. Nincsenek vad puszták. Nincs szél. Nincsenek rőt hajú asszonyok. Aztán megjött Zina. Bár ők nem ünnepelték a karácsonyt, ajándékot hozott. Gyula tétován forgatta a cirill betűs papírt. Látta a pecsétet, az aláírást. Zina sírt, kezét a szívére szorította és egy szót ismételgetett.
Ez itt egy halotti bizonyítvány, ráncolta össze szemöldökét másnap a tolmács, maga mától hivatalosan halott. Halott és szabad! És Zina két gyűrűt tartott a tenyerén.
Gjúla, moj kraszníj Gjúla +, zihálta Zina pár hét múlva egy távoli kis ház hálószobájában.
Aznap is havazott. Pár rab kis jelképes sírt ásott a tábor temetőjében.

+ mozsníj=erős
+portnoi=szabó
+krászníj=szép
+moj krászníj Gjúlá= én szép Gyulám