Halkan szólt a tilinkó hangja a szelíd bürök bokrok
alól azon az álmos, nyári délután. Az Aranysárkány ajtajában Puszi lankadó
figyelemmel csapkodta a legyeket az aznapi újság kiszolgált példányával, majd
kissé riadtan konstatálta, mint kenődtek meghatározhatatlan állagú péppé az
izgága rovarok a Nép Hős Fiának tar koponyáján, pontosan a címoldalon lévő
fényképén. Szeredi bácsi lelkesen dolgozott, azaz kissé megbillent fejjel, ám
annál nagyobb elszánással horkolt egy sarki asztalnál, egyedül Nénnyuka volt
éber, mondhatni teljes harci készültségben csörömpölt a mosogatni való
tányérokkal a konyhán. Lezajlott a dolgozók ebédeltetése, legtöbben borsófőzeléket
fogyasztottak fasírttal, meg tök lecsót, annak van nyáron az ideje. Berta
elvtárs felesége meg a csirkemáj szagától diszkréten az asztal alá hányt, na,
Lina, te bekaptad a legyet, dünnyögte együtt érzőn Nénnyuka. Ami történt, csak
azért volt rendkívüli, mert fél éve külön éltek az urával. Borsos elvtárs
jóízűen elfogyasztotta örök kedvencét, két adag grenadin marsot, sósan-borsosan,
hiába mondogatta a felesége, Elemér fiam, egyszer a krumplis tészta lesz a
hóhérod, abba fulladsz majd bele. Borsos elvtárs csak nevetett, és pártitkári
minőségében kieresztett egy lyukat a nadrágszíján, majd kért egy adag lekváros
fánkot Nénnyukától, ráadásként.
A maradék fánkot Nénnyuka Dezsikének szánta, aki,
míg nagyanyja, özvegy Milicárné, Borsos elvtárs irodáját takarította
délutánonként, tilinkóján szórakoztatva magát, beült a bokrok hűvösébe a kis
téren.
-Az isten szerelmére, szóljon neki valaki-
törölgette Puszi úr verejtékes arcát a söntésben- hagyja abba ezt a
kornyikálást, mert feljelentenek minket csendháborításért. - Amúgy meg Borsos
elvtárs hazament ledőlni, menjen szórakoztatni a kedves nagymamát az irodába-szólt
hátra Nénnyukának, és óvatosan elhajtott egy legyet a nyitott szájjal bóbiskoló
Szeredi bácsi homlokáról.
Dezsike így kiűzettetvén a bokrok paradicsomi
hűvöséből egy méretes lekváros fánkkal megtámogatva átügetett a pártitkár
elvtárs közeli irodájába. Cseri Béla, Borsos elvtárs sofőrje sportújságja
menedékében békésen szendergett, és rövid, ám intenzív álmában vad kergetőzésbe
kezdett főnöke titkárnőjével, aki szorosra gombolt köpenye alá láthatóan
elfelejtett bugyit venni. Nem tudhatni, hova fajult volna az álom, ha Dezsike
hangos csókolom kiáltással be nem dörrenti a kaput, így Cseri elvtárs
védtelenül szakadt ki álma kéjes öleléséből és kis híján hanyatt esett székével
a portásfülkében.
-Kent volna apád a lepedőre- mordult Cseri Béla
Dezsike után, ami valljuk be, nem szép kívánság, de adott helyzetben teljesen
érthető. A félbe maradt szexuális aktus nagyon is virgonc eredménye ez alatt
irodáról irodára járt, keresve nagymamáját, ki hajlamos volt az ilyen fülledt
délutánokat kis szunyókálással színesíteni. Ezt tette most is. Nincs ez nekem
megfizetve, gondolta özvegy Milicárné, és visszeres lábait magasra póckolva
óvatosan hátradőlt egy kényelmes karosszékben, az emeleti folyosó legutolsó
szobájában.
Így történt, hogy Dezsike felügyelet nélkül először
járhatta be az üres irodaépület minden egyes szobáját, kezdve a földszinti
helyiségekkel, majd legvégül megállt egy kellő tiszteletet ébresztő paprikavörös,
vastagon kárpitozott ajtó előtt. Borsos Elemér, oszt. vez., megyei pártszervezeti tikár, betűzte Dezsike
tizenkét évének minden áhítatával, majd benyitott Borsos elvtárs szentélyébe. Illetve
még csak a titkárnő, Abszolút elvtársnő birodalma volt ez. Sötétkék, kis
csipkével diszkréten díszített köpenye lazán a székére vetve, Dezsike áhítatosan
megszagolta, szegfű illat, gondolta és beleborzongott a gyönyörűségbe. Abszolút
elvtársnő fiókjában, úgy, mint íróasztalán, példás rend uralkodott, egyik
sarokban kölnivize, Krasznája Moszkva, főnöke ajándéka, egyenesen a távoli
fővárosból, mellette kék tupírfésű, vasalt zsebkendő, írógépszalag és két
gondosan összehajtogatott csipke bugyi. Egy pipacspiros és egy szilvakék,
mindkettő friss szerzemény a Bugyi király által, de ezt Dezsike nem tudhatta. A
sarokban kisasztalon kávéfőző masina, mellette tálcán csészék és aljak, formás
kiskanalak a cukortartóban ágaskodva. Dezsike tiszteletteljesen beleszimatolt a
kávéfőző kihűlt zaccába, büdös, gondolta fintorogva, hogy mit esznek ezen a
felnőttek, és elindult, hogy felfedezze Borsos elvtárs szentélyét.
Az öreg írógép vicsorgó ebként uralta az íróasztalt,
odébb vaskos akták, titokzatos számokkal és még titokzatosabb szavakkal.
Ki-mu-ta-tás, terv-do-ku-men-tá-ci-ó, susogta Dezsike borzongva, és
elragadtatva megsimogatta a Lenin szobor kopasz fejét. A falon szép színes
plakáton Rákosi Mátyás bolyongott egy búzamezőn, arcán alvajárós mosoly, két
keze áldást oszt a kalászoknak, mögötte kancsal munkásnő és ijedt arcú elvtársak.
Dezsike óvatosan kicsavarta Borsos elvtárs töltőtollát, és kis szívet rajzolt
Rákosi elvtárs homlokára. Szeretjük, úgy is mindig így mondja a tanító elvtárs,
bólintott és nekiállt, hogy szétnézzen a szépen faragott irattartó szekrényben,
ami a régi világban egy Nádasdy gróf szobáját volt hivatva díszíteni. Az egyik
oldal polcain fűzött gépelt papírok, kis doboz radírral, tollak, sárga színű
grafitceruzák garmadája, alább egy fekete irattartó, benne színes képes újság.
Abban mindenféle nők, szőkék, barnák, feketék, a felöltözöttség és pucérság
különböző fokozataiban. Az egyik, egy vörös hajú, esernyővel, esőkabátban,
kalucsniban kezdte, majd két oldallal odébb csak az esernyője maradt. Az is
összecsukva. Az anyja, álmélkodott Dezsike verejtékezve, ezt el sem hiszi majd
a Stein Pubi nekem. A másik oldal üvegeket rejtett, különös formájú, színes címkés
üvegeket, Ja-ma-i-ca Rum, Co-in-traeu, bennük illatos italok. Dezsike
megforgatta őket, áhítattal vegyes kíváncsisággal, majd kiválasztott egy kicsi,
karcsú üveget, melynek címkéjén vidáman kanyarogtak piros-fehér betűk, Co-ca
Co-la. Höhö, még hogy coca, vigyorgott Dezsike és hirtelen bátorsággal
lecsavarta a fém kupakot az üveg nyakán. Kicsi híja volt, hogy el nem hajította,
mikor nagyot szisszent a markában, aztán megcsapta az orrát egy fűszeres, vaníliás
illat. Kis ideig óvatosan szagolgatta, aztán nagy elhatározással belekortyolt.
Édes volt, perzselt és égetett, szinte sziszegett az íz a nyelvén. Két nagy
kortyban szomjasan leküldte, aztán nagyot böfögött. Berúgtam, gondolta, míg
belerogyott Borsos elvtárs székébe, és könnybe lábadt a szeme. Ez kábítószer,
talán ópium, merengett kéjesen, és próbálta felidézni, mit mondott Varjas tanár
elvtárs a rothadó kapitalizmus ópiumáról, aztán hátrahajtotta a fejét.
-Dezsi, jaj, te Dezsi, mit csináltál te gyerek, ébredt
nagyanyja jajongására, ki két ujja között tartva az üres üveget úgy rázta azt,
mint a szomszéd foxija a lábtörlőt. Jaj, csak ki ne derüljön, most mit tegyünk
a helyére, jaj, te, te, olyan vagy mint nagyapád, az is mindent megivott amit
csak ért, oszt ez lett a veszte, hallgatta nagyanyja lamentálását, majd támadt
egy ötlete.
A kávéfőzőt szétszedni egy pillanat műve volt,
kicsit nehézséget okozott a zaccos, barna vizet itatóspapíron átszűrni, de
végül az is sikerült, a kupakot rácsavarni meg gyerekjáték volt. Na, nézte
özvegy Milicárné összehúzott szemmel a fény felé fordítva, jó lett ez, ha ilyen
volt a színe igazándiból, szólt és megkönnyebbülésében pofon cserdítette
Dezsikét.
Három hét múlva, egy különösen szomorú délután
Borsos elvtárs egyet gondolt, és szekrénykéje kincsei közül kiemelt egy kis
üveget, melynek piros-fehér betűi nevetve hívogatták. A fém kupak nesztelenül
csusszant, a barnás ital fény felé tartva enyhén zavaros volt. Megszagolta,
óvatosan belekortyolt majd diadalmas kiáltással tépte fel titkárnője ajtaját.
-Mocskos imperialisták! A nép kizsákmányolói! Kávés
vízzel bolondítják a dolgozókat-szólt, és sürgősen kért egy kávét a titkárnőjétől.