Éljen május elseje

-Eeegy-kettőőőő… Eeegy-kettőőőő – szálltak kissé visszhangosan a megafonból Lánci elvtárs, a körzeti bizalmi vezényszavai. A hajnali harmat még meg sem száradt az Aranysárkányról elnevezett kocsma előtti kis park bokrain, ám a munkásosztály jelentékeny hányada szorgos tornagyakorlattal ébresztgette izmait. Borsos elvtárs ugyanis úgy találta, a május elsejei felvonulás előtt jót tesz majd a felvonulóknak egy kis bemelegítés. Ezért reggel hatra testületileg kirendelte a dolgozókat az Aranysárkány elé, majd Lánci elvtársra bízva őket, ő maga is elvonult egy kora reggeli bemelegítésre Puszi úr kocsmájába.

Azt, hogy a friss, tavaszi hajnalban még a megafonban is kicsit reszketegnek tűntek Lánci elvtárs szavai, foghatnánk a szélre, ha fújt volna, vagy a fülekre, amik rosszul hallanak, ám az igazság az, hogy Lánci elvtárs tüdeje nem szuperált valami jól. A hivatalos verzióban az állt, hogy a háború alatt a partizánokkal harcolt, ott lőtték meg véres csetepatéban mindenre elszánt német katonák. El kell ismerni, hogy a történet szép. Csak nem igaz. A valóságban úgy volt, hogy Lesi sógornál disznóölésre gyűlt össze a család, aztán a már ittas állapotban és ehhez mérten kötekedő kedvvel érkező Láncit elvtársi minőségében csak úgy tudták leszerelni, hogy jól megverték. Valahogy megszúrta a tüdejét egy törött borda, ezért erős izgalmi állapotban egyszerűen kifulladt, elszállt belőle a szusz, ahogy az Aranysárkány törzsközönsége bölcsen megállapította, és ilyenkor csak tikogott, mint a szamaras Kis jószága eső előtt.

Elég az hozzá, hogy a háború után keresték a jó kádereket, Lánci elvtárs meg a beteg tüdeje miatt nem szeretett dolgozni, viszont tehetségesen tudott hazudni meg kötekedni, ezért a párt kiemelte és azt mondta, jó lesz körzeti bizalminak.

Lánci elvtárs szerette a munkáját és teljes odaadással végezte azt. Csiklandós izgalmat érzett, amint mellét peckesen kidüllesztve végig lejtett a főtéren, vagy beült egy fröccsre Puszi úrhoz, füle szomjasan itta az elharapott félszavakat, mindenütt leleplezésre váró szabotázst vagy egyéb pimasz összeesküvést sejtett, és boldogan fogadta Borsos elvtárs dicsérő szavait, ha újabb feljelentést nyújthatott át neki. Éberség, ez volt Lánci elvtárs vezérlő csillaga, ez vezette, mikor éjféltájt kikelve a meleg ágyból megfigyelő körútra indult, ahogy előszeretettel nevezte a maga kis portyáit. Így leplezett már le illegális disznóölést a négy gyerekes Varga családnál vagy kobozott el három kotlóst fészekaljnyi csibékkel özvegy Zatureckinétől, aki pedig a hálószobájába, pontosabban az ágya alá rejtette a szárnyasokat. Hiába.

-Az éberség, elvtársak- szokta könnybe lábadt szemmel mondogatni a hatodik rum után az Aranysárkány közönségének- az a legfontosabb.

Egyszer megtörtént, ami minden éber elvtárs rémálma. Hajnalban bóklászott a Fő tér egyik kis mellékutcájában, amikor gyanús mozgásra lett figyelmes. Köpcös, testes férfi lépett ki egy ház kapuján, kalapját mélyen szemébe húzva megindult a belváros felé. Lánci elvtárs szagot fogott, kis noteszébe feljegyezte a pontos címet és remekül tapadó nyersgumi talpú cipőjében nesztelenül sietett a delikvens után. Már éppen befordult a sarkon a gyanús idegen, mikor elébe kerülve hirtelen feltartóztatta és hivatása teljes tudatában felszólította, hogy igazolja magát. Kínos volt, nagyon. Ugyanis Borsos elvtárs éppen ügyeletes szeretőjétől tartott hazafelé, és nem éppen irodalmi stílusban közölte Lánci elvtárssal, mihez kezdjen az éberségével. Lánci elvtárs az izgalomtól kifulladt, hííííí, hörögte Borsos elvtárs méregtől ellilult képébe meredve.

- Ne hihegjen itt nekem, mint egy francos kísértet- vágta hátba a megyei pártitkár, mire Lánci elvtársba visszatért a szusz. Ezek után új kifejezéssel gyarapodott a körzeti bizalmi szótára.

-Diszkréció- súgta Puszi úr fülébe egy-egy fárasztó nap után- az éberség édes testvére, suttogta elhaló hangon, és bedobta a hatodik pohárka rumot.

A napot lelkes tornával köszöntő dolgozók éppen kellőképpen kimelegedtek, mikor Borsos elvtárs, megkoronázva az éhgyomorra leküldött kisüstit egy nagy karaj libazsíros kenyérrel, amit Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja kis lila hagyma szeletekkel tett vonzóbbá, megjelent az Aranysárkány ajtajában. Kedvtelve legeltette szemét a tornától kipirult munkásosztály csapzott csapatán, nagyot bólintott, látván egynémely fiatal szövőgyári munkáslány kebleinek szilaj fickándozását a színes kartonruha alatt, majd nagyvonalú intéssel így szólt.

-Torna, állj!

A májusi nap, ami előszeretettel csal ki szeplőket a fiatal lányok arcára, teljes erővel sütött, a Fő tér másik oldaláról vérpezsdítő munkásindulók hangját hozta a szél, amikor a menet megindult, körbe a park körül. Színes lufik repkedtek, kipirult arcok meredtek a szerény méretű dísztribünön gubbasztó elvtársakra, izmos munkás karok emelték a magasba a fő elvtársak felszalagozott képmásait és kutyavérű férfiak használták ki a hömpölygő tömeg adta lehetőségeket, és jól megmarkolászták a csinosabb elvtársnők farát. Bámész szemű úttörők lengettek színes szalagokat a fővárosból érkezett Szűcs elvtárs felé, aki napszemüvege mögé bújva kedélyesen bólogatott népére és mindenkinek meggyűlt a nyál a szájában, mert az apró Fő tér körül körbe-körbe masírozva újra meg újra elvonultak a Puszi úr által kitelepített lacikonyha előtt, ahol szemérmetlen illatfelhőben sült a kolbász és rotyogott nagy kondérban a pörkölt. Nénnyuka fehér kötényben szeletelte a jeles alkalomra sütött kenyeret, adagolta a roppanós uborkát, míg Puszi úr frissen csapolt sörrel várta a vonulásban megfáradt tömeget. Csak várta, várta. Az volt a szokás, ugyanis, hogy addig vonulnak az aprócska dísztribün előtt körbe a téren, míg a székesfővárosból leutazott fő elvtárs jelt nem ad egy kedélyes intéssel a felvonulás befejezésére.

 Egészen korán reggel volt még, mikor a szolgálati Pobeda ajtaja becsapódott Szűcs elvtárs mögött, aztán jött a bőséges reggeli Puszi úrnál, hát nem csoda, hogy a monotonon zúgó indulók közepette az elvtársat elnyomta a buzgóság a dísztribünre felhurcolt kényelmes karosszékben, ami Borsos elvtárs irodájának dísze volt egyéb napokon.

Szállt a dal, zengett az ének, Szűcs elvtárs nagyokat bólogatott, a brigádok éppen a tizenhetedik körüket rótták a porban vonszolt transzparensekkel és az egész kezdett rémálommá válni. Megszárad a kenyér, hümmögött Nénnyuka. Megmered a kolbász, vakarta fejét Puszi úr, míg a felvert porban fuldokló munkásosztály a lelkét is eladta volna egy nyelet hideg sörért. Borsos elvtárs, hallva az időközönként feltörő horkolást, érzékelte a problémát, de meg kell vallani, nem merte durva mozdulattal megzavarni felettese álmát. Eleinte mosolygott, aztán erősebb tapsolással igyekezett elűzni az álomtündért a tribünről, majd a huszadik kör után egyre nagyobb ijedtséggel nézte az elkeseredett arccal vonszolódó tömeget és könnyekkel a szemében imával fordult a szent Szűzhöz, ébresztené már fel az édesdeden horkoló Szűcs elvtársat.

 És ekkor megtörtént a csoda. Éppen a Lánci elvtárs vezette szövőnők sztahanovista brigádja botladozott el a tribün előtt, mikor egyikük lufija éles hangon eldurrant. Lánci elvtárs feje lila lett, szabotázs, akarta ordítani, de az izgalomtól elment a hangja.

-Híííííííí - rikoltotta vércsehangon, mire Szűcs elvtárs ijedtében talpra ugrott.

-Éljen a nép- közölte álomittasan és két kezét feje fölé emelve integetni kezdett.

A tömeg megindult, boldogan és féktelenül, mint egy engedetlen folyó, és két perc sem telt belé, kiürült a tér. Ettek. 

Mindent belengett a pörkölt szaga, és a tribün előtt lomhán hengergett a porban egy piros lufi kipukkant darabja.

Hófehérke munkát keres –mese felnőtteknek

Alig telt el két év a mesebeli lagzi után, Hófehérkének elege lett a királyfiból. Az még
hagyján, hogy szájszaga volt és kibírhatatlanul horkolt, de az már idegesítően hatott, hogy
állandóan szerteszét hagyta a koronáját és mindig idegen hercegnők után koslatott. Hófehérke
legalábbis az utolsó percig azt hitte. Aztán egy szép napon hirtelen betoppant az istállóba és
félreérthetetlen helyzetben találta élete párját a lovászfiúval.

Hófehérke nem csinált nagy cirkuszt, csendben rágyújtatta egy kósza sárkánnyal a csélcsap királyfira
és szerelmére az istállót. Később zaciba vágta a koronáját, összecsomagolta pár hintónyi
ruháját, fátylát és cipellőjét, majd az első fapados járattal elutazott.
Hogyhogy hova? Természetesen a törpékhez. Látni akarta őket és a helyet, ahol egykor
élt, hajdani kis lakótársait, akikkel annyi vidám napot töltött. Ám hiába kereste barátait, az
ismerős tisztáson négysávos út terpeszkedett, s a kis ház helyén bevásárlóközpont épült.
A biztonsági őr, aki elmondása szerint régebben apja udvarában vadászként szolgált és
valahonnan ismerősnek tűnt számára, elmondta neki, hogy a bányát privatizálták, a törpéket
elbocsátották, ezért kénytelenek voltak profilt váltani.
A kis Kuka például sikeres logopédus szakrendelést vezet, Szundi egy matrac boltot
üzemeltet, Morgó pedig megtért kispapnak. Egy pénzbehajtó társaság főnöke lett a jó
Szende, Tudor meg egy sikeres vállalkozást visz, ahol gazdag megrendelők elhízott macskáit
tanítják egerészni. Vidor szépen prosperáló temetkezési vállalkozóként ért révbe, míg
Hapci fröccsöntő üzemet nyitott. A gonosz mostoha először szépségszalont üzemeltetett a
környéken, majd átvette egy nagybani gyümölcs lerakat vezetését. Ez elég jól ment neki, mert
ősztől összeállt egy hajléktalan sárkánnyal és télen sült almával bizniszeztek.
A hírek elkeserítették Hófehérkét. Hova forduljon, mihez kezdjen? Hol találna magának
becsületes munkát?

Végig gondolta magában, mi az, amihez ért. Eszébe jutottak az áttáncolt, vidám esték a
törpékkel és jelentkezett egy hirdetésre, ahol táncos lányokat kerestek egy közeli bárba. Ám a
tulajdonos, miután jó alaposan végigmustrálta Hófehérkét, kijelentette, hogy túlkoros ehhez a
munkához, legfeljebb vécés néninek veheti fel négy órában bejelentve.
A következő álláshirdetés, amire jelentkezett szakácsnőt keresett egy olcsó kifőzdébe. A
kínai tulajdonos próbára tette Hófehérke főzőtudományát, ám mivel nem vagy csak alig tudta
megkülönböztetni egymástól a szecsuani és a pekingi csirkét, nem alkalmazta.
A sors gyönyörű hanggal áldotta meg Hófehérkét, ezért boldogan jelentkezett a híres
tehetségkutató műsorba. Egészen a második válogatásig jutott, ám mivel nem volt hajlandó
intim szolgáltatásokat nyújtani a kopasz, lábszagú producernek, kiszavazták.
Ám Hófehérke nem esett kétségbe. Eszébe jutott, milyen ügyesen varrogatta a törpék szakadt
ruhácskáit, ezért felkeresett egy szabóságot és felajánlotta szolgáltatásait: gombfelvarrás,
foltozás, stoppolás. A tulajdonos sírógörcsöt kapott, mikor meghallotta ajánlatát, és elmondta,
kizárólag egy megrendelése volt a múlt hónapban, ezért holnaptól már ki sem nyit.
Mit tegyek, töprengett Hófehérke, majd elszántan benyitott egy óvodába, ahol a kapun kis
cetli hirdette, munkaerő felvétel itt. Milyen jó lesz a sok apróság között, táncoltatja, nevelgeti
őket, pont úgy, mint a törpéket. Ám öröme korai volt, ugyanis nem ismerte a Montessori
óvodapedagógia alapjait sem, így érzékeny búcsút vettek tőle.

Hazafelé bandukolt nagy búsan, mikor meglátott egy hirdetést, ahol lányokat kerestek
filmforgatáshoz. Hófehérke soha életében nem forgatott filmet, így aztán bátran jelentkezett.
Nem bánta meg. Így kezdődött mesébe illő filmes karrierje. Azóta Hókefélke művésznéven
befutott pornósztár lett és mesés felnőtt filmeket forgat egy ismert producerrel.

Holnap (T.J. emlékére)

Amint a döcögősen felhúzott vasredőny a helyére csusszant, a kis üzletet elöntötte a napfény. Minden áldott reggel, pontban kilenckor elfordította a kulcsot a zárban és belépett birodalmába. Jobbra, az L alakú pult üveg tárlóiban bizományba átvett órák sorakoztak piros bársonyon. A pult folytatásaként következtek az ékszerek tárlói, majd a javításra átvett órák és ékszerek kis fiókjai. A bal sarokban nehéz órás asztal terpeszkedett, öblében bőrkötény, a javításra szánt ékszerek reszelékének összegyűjtésére. Mellette a falon polcok, reszelőkkel, fogókkal, éles fényű lámpával és sok-sok dobozzal. Minden a helyén!

A hátsó helyiségben fogasra akasztotta kabátját, magára vette barna köpenyét, akkurátusan kezet mosott és munkához látott. A fali széfből kipakolta és átnézte az árut, fiókja megfelelő fakkjaiba csúsztatta a javításra beadott tárgyakat, majd gondosan letörölte a pult üveglapjait. Helyükre kerültek az órák, az ékszerek, megtisztítva ragyogtak a kis falikarok és fél tízkor megszólalt az ajtó fölötti kis csengő, jelezve, vevő érkezett.

Mélységes boldogság és hála öntötte el ilyenkor. Hála az állandóságért, a holnapba vetett hitért, az erejéért, amivel lám, hetvenen jóval felül, még mindig itt lehet a saját boltjában. Szükség van rá, a tudására és tapasztalatára, helye van az elöljáróságon, a templomban és az otthonában. És igen, helye van a temetőben.  

Mikor alig tíz évesen, apja kezét fogva, először csodálkozott rá a sarki öreg órás szerszámaira, mindig tiszta kicsi boltjára, az órák, számára úgy tűnt, halk beszélgetésére a tárlókban, rögtön tudta, megtalálta a hivatását. Attól fogva minden szabad idejében ott csellengett az órás körül és amint iskoláit bevégezte, felcsapott órástanulónak. Apja addigra nem élt, anyja egyezett meg mesterével, ő meg kezet adott rá. 

Kezdődött a hajnali takarításokkal, a befűtéssel a mindig kormozó kis kályhába, majd a szerszámok kikészítésével. Úgy tűnt, soha be nem telik lelke az órák érintésének gyönyörűségével. Tokjuk hideg eleganciája, a mutatók kecsessége, hangjuk finom muzsikája elbűvölte. Mohón szimatolta a karórák bőrszíjának jellegzetes szagát, simogatta a zsebórák zománcos díszeit. Szerkezetük precízsége ámulatba ejtette fiatal lelkét és belső hitvallása lett, az óra a holnapot mutatja, a jövőt. A múló időt elegánsan utasítja maga mögé, és amint a mutatók két karja szerelmesen kergetőzik, ketyegő nászukból holnap születik. Holnap. A maga titokzatosságával, a lehetőségeivel és esélyeivel. A holnap mindig egy új esély. Életre. Halálra.

Öreg mestere türelmével sokszor ellenkezett magában, mikor utasítására elromlott alkatrészt javítgatva eltelt a délelőtt, s már esteledett, mire a beteg órát összerakta. Minek kínlódni az alkatrész javításával, mikor kihúzva a fiókot, ott az új, méltatlankodott fiatalos tüze. Beteg órának mondta az öreg a javításra vagy kidobásra váró időmérőket, s ő ezeken gyakorolhatott, hallgatva a csendes utasításokat, ellesve a fogásokat és megtanulva az egyik igazságot, minden javítható. És valóban, vizsgáin sikerült bizonyítania, nemcsak újból lehet alkotni, a régi is megbecsülhető, javítható.

Aztán nyakába vette a világot. Európa majd minden fővárosában dolgozott, nézelődött, figyelt, kereskedett. Lopta a mesterséget. Látott pazar fényben villogó, tündöklő üzleteket, állt járdán kuporgó vándor ékszerész pokróca mellett, aki hozott ezüstpénzekből kanyarított gyűrűt. Hallott krachokról és gyors meggazdagodásokról, és madarat lehetett volna fogatni vele, mikor sikerült üzletet bérelnie szülővárosában, visszatérte után nem sokkal.

Az üzletem, mondta a barna szemű, nevető szájú lánynak, aki nemsokára a felesége lett és mire megszületett első gyermekük, az üzlet tulajdonosa lett. Közben kitanulta az ékszerek titkait, hány fokon engedelmeskedik az arany, milyen drágakövek kelnek életre ezüstbe foglalva és mit üzen a smaragd tüze, egy kecses női függőben. Nemzedékeknek dolgozott nagy alázattal, nála készültek a karikagyűrűk, később egy szép, míves ékszer az első gyermek születésére, majd a keresztelő pohár következett. Elröppent megint pár év és már az elsőáldozásra készülődő gyermek finom medálját készítette aprólékos gonddal. Évtizedek röppentek észrevétlen, és ő egyre gazdagodó tudással és alázattal görnyedt a munkaasztal fölé. Ám maradt az órák, a holnap szerelmese, és mikor egy-egy tanulónak a hajszálrugó kecsességéről beszélt, könnyes lett a szeme.

A nagy háborúban végig Angyal őrizte. Mert mivel magyarázható, hogy társaival felderítésre indulva, csak ő tért vissza, szinte sértetlenül, míg a többieket gránát vágta, srapnell szaggatta. Keze, szeme, legfőbb munkaeszközei épen várták, hogy lecsengjenek a pusztulás évei, és ő újra birtokba vegye a holnapot. Közben elzúgott a feje fölött a történelem. Impériumváltás és a kis boltot is majdnem elveszítette. De az új városvezetés zöme is a kliensei közé tartozott. A munka, az minden nyelven munka, vonogatta a vállát és rendületlenül helytállt.

És újra a termékeny évek következtek! Sosem látott ívek, meglepő formák kerültek ki a keze alól. Becsületességének, precíz munkáinak messze híre kelt. És a régi kuncsaftok mellett újak is látogatták szép számmal. És közben csendben megöregedett. A gyereke felnőtt és a mosolygós, ősz hajú asszony is kiköltözött a temetőbe.

Az új háború árnyékot vetett öregségére. Háta meggörbült, érzékei tompult vakságát nehezen viselte, nagyítója szinte le sem került a szeméről. De dolgozott rendületlenül, kis boltja forgalma sosem látott ütemben nőtt, most, mikor javítani a régit mérhetetlen tőke volt. Öreges csoszogásához órát állítottak a szomszéd boltok, ha pontban kilenckor felzörgött a vasredőny. Amint a front átvonult a városon, sok boltban fel sem húzták a redőnyöket, ám ő el sem tudta képzelni a napot munka nélkül.

Mint ma is. Kis páncélszekrényében óvatosan elrendezte a bizományba eltett órákat, és gondosan átnézte az elszámolást. Stimmel, bólintott öreges motyogással, és gyengéden megsimogatta kedvencét, egy Philipp Patek-et. Eleinte nem hallotta meg a gajdolást, amint a részeg katonák sorra rugdosták a szomszéd boltok vasredőnyeit. Csak a csilingelésre csoszogott elő és nézett ámulva a három katonára. Érdeklődve, udvariasan hajolt pultja mögött feléjük és már az első ütéstől elszédült. Nagyítója lerepült szeméről, míg négykézláb próbálta védeni áruját, két katona nevetgélve seperte a pultból sapkájába az ékszereket.

Császi, jeszty? Társuk újra ütött, ekkor elzuhant. Lassan öntötte el a vér az arcát, csodálkozva nézte, amint kis buborékokat vet a szája, ahogy szólni próbált. Két másik katona lépett be, egyikük beverte pisztolyával a pult üvegét és mohón turkált az órák között. Felkönyökölt és mondani akarta, hogy ezek itt finom szerkezetek, ne dobálják őket, de csak véres nyál folyt a szájából. Csak pihegett és nézte az arca előtt toporgó sáros csizmákat, rajtuk Ázsia minden mocska.

 Megbékélt, a földön feküdve még érzékelte, amint vékony, öreg ujjain bakancsos láb tapos.

A lövést akkor kapta a fejébe, mikor az órákat kezdték összeszedni a páncélszekrényből.