Szép szavú Salamon meg az ikrek

Képtalálat a következőre: „gedeon bácsi”


A csinos kis fodrászüzletet, kétháznyira az Aranysárkánytól, még Puszi úr megboldogult édesapjának unokatestvére nyitotta. "Frizír Szalon", állt a díszes cégtáblán, alatta bubifrizurás női fej mosolygott kacéran, amit a felszabadító dicsőséges szovjet hadsereg katonái lőttek szitává, mikor megszállták a várost. De ez már később történt.

Elég az hozzá, hogy Dezső úrnak, az arany kezű fodrászmesternek, még a nagy háború előtt két világszép lánya született. Méghozzá egyszerre. Malvinka, Dezső mester felesége két napon át kiabált vajúdás alatt mindenféle jókívánságot a férjének, mire a végezetül kihívott nőorvos világra segített egy közel három kilós kislányt, majd mindenki legnagyobb csodálkozására egy másikat, aki majd ugyanennyit nyomott. Hogy fért el ez a két gyermek abban a madárcsontú kis asszonyban, csodálkoztak az asszonyok.
Az ikrek, Lujzácska és Vilmácska gyorsan cseperedtek, mindkettő szőke volt és cserfes, még a saját édesanyjuk sem tudta néha megkülönböztetni őket, bár mindegyik egyformán volt rossz, mint hat ördög. Rémei voltak a városnak. Ha fára mászni kellett vagy górálni a békésen kapirgáló tyúkokat a téren, nem volt párjuk a rosszaságban és vakmerőségben.  Egyszer kis pajeszt meg kalapot kötöttek a tudós rabbi macskájára, hogy elájult az anyósa, mikor meglátta a besétáló cirmost, majd meg múmiává aszalódott denevért rejtettek a polgármester úrék padjába a templomban. Mikor a méltóságos asszony megfogta, akkorát sikított, hogy a pap elejtette a misebort. Dezső úr elnéző szeretettel kezelte lányai csintalanságait, csak azt sajnálta, nem forgolódnak eleget a fodrászszalon finom légkörében, s nem tudhatta, Lujzácska és Vilmácska, csak úgy, mint édesanyjuk, utálja a dauer víz szagát és azt az egész csacsogós női világot.
 Ezért-e vagy másért, de alig tíz évesek lehettek a lányok, mikor egy szép napon Malvinka asszony megszökött egy vándorfotográfussal. Talán megunta, hogy az ura mindig el van veszve a tartós hullámok között, és más asszonyoknak mond bókokat. Kis, pörge kalapos ember volt ez a fotográfus, villogó fogakkal és huncut bajusszal, nagy vászontekercseket hordott magával mindenféle cifra képekkel, aztán azok elé ültette a népeket, belekukucskált egy kis redőnyös masinába és valami madarat emlegetett. Gondosan beszedte a pénzt az emberektől, aztán három nap múlva megszökött és elvitte magával emlékül Malvinka asszonyt.   A fotográfust megfogták később, úgy mesélte a rendőrfőnök, de az asszony már mással élt addigra. Hadd hulljon a férgese, legyintett Dezső mester, és próbálta nevelni a lányokat. Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja, aki akkor még villogó szemű fekete asszony volt, esténként átjárt rendbe tenni a ruhájukat és finom modorra oktatni a lányokat, több-kevesebb sikerrel. Pedig addigra már kisasszonyoknak számítottak, de olyan vadak maradtak azok mindig, míg körülöttük egyre rosszabbá vált a világ és a népek azt rebesgették, háború lesz.

Lett is, és mentek a behívók mindenfelé, de Dezső úr megúszta, nem sorozták be a túlkoros fodrászmestert, de elvitték a város színe virágát. Kit ezért, kit azért. Többek között az öreg rabbit családostól, de utolsó pillanatban Nénnyukának és Puszi úrnak sikerült kimenteni a sorból a család hetedik gyermekét, a szép szavú Salamont. Akit azért nevezték az emberek szép szavúnak, mert olyan bölcsen és szépen magyarázta a szent könyveket, hogy joggal remélhették benne hittársai apja utódát. A tüzes, fekete szemű Salamon hamis papírokkal rejtőzött Puszi úr kocsmájában, megtartotta a törvényeket és esténként mindig imádkozott, ám egyik este, mikor az Aranysárkányban addig ismeretlen csendőrök igazoltattak, épp csak sikerült meglépnie az ablakon át és meg sem állt a kertek alatt Dezső mester házáig.
Nyár volt, a kert felé nyitott ablakok egyikén gondolkodás nélkül beugrott és ott találta magát Lujzácska és Vilmácska szobájában.  A széken mindenféle titokzatos női ruhák hevertek, bolondító szaga volt az ágynak és a két szőke lány úgy vihogott, mint két vili. Férfiúi zavarában Salamon, a szép szavú, éppen készült volna visszamászni a kert felé, mikor a lányok leterítették. Próbálta nekik az írásokat magyarázni meg a mezők liliomát, de azok csak nevettek gonosz módon és berántották az ágyba.  Hajnalodott már, mikor a kócos, karikás szemű Salamon ruháival a hóna alatt kiszabadult és visszaosont az Aranysárkányba.

Később, mikor a front elérte a várost, Lujzácska és Vilmácska átlényegült. Apjuk kurtára nyírta arany hajukat, orruk alá bajuszkát maszatolt és micisapkát húzott mélyen a szemükbe. Puszi úrral megbeszélve úgy gondolták, a lányok legjobb helyen a kocsmában lesznek eldugva. Naphosszat kopott ujjasban hordták  a farekeszeket , törölgették a pultot az Aranysárkányban és olyan cifrán káromkodtak, hogy meglett férfiak pirulva néztek félre. Szép szavú Salamon lopva szív dobogva nézte őket a konyhából, s ha Nénnyuka nem figyelt, ki-kiugrott egy csókra.
Így történt, hogy mikor a hős felszabadító szovjet hadsereg első katonája belépett a kocsmába, mit látott?  Egy szőke, micisapkás meg egy barna fiatalember olvadt össze szenvedélyes csókban a pult mellett. A katona elébb csúnyát káromkodott, kiköpött, majd kiszaladt és ijedtében lelövöldözte Martfűi úr cégtábláját. Szomorú látvány volt a kilyuggatott szöszke, női fej, de ennek az üzletnek a helyén alakult később a helyi fodrász kisszövetkezet.


Majd azt is elmesélem.

Gyönyörszámláló




-A tervmutatók, elvtársak, azok beszélnek - gyűrte homlokát kétségbeesetten izzadó markába Borsos elvtárs, mikor kétnapi fejtágítás után hazaérkezett a székesfővárosból. - Eredményeket kell produkálni, nagyobb termelékenységet, több bevételt, halál a feketézőkre- csapott olyat íróasztalára, hogy a kis Lenin-szobor kettőt pattogva penderült a szemétkosárba. -Nincs pardon- egyenesedett fel liluló fejjel a pártitkár, miközben gyengéd mozdulatokkal törülgette a kiszabadított Lenin elvtárs kopasz fejét, - nincs feketézés, nincs mutyizás, mindenki adózzon és punktum! Javaslatokat várok, elvtársak, - kopogtatta meg ceruzájával az asztalt, és szabad utat engedett egy kis szellentésnek, mely jó ideje kínozta.
Mire Abszolút elvtársnő felszolgálta a kávét, már szépen gyűltek az ötletek. Koporsós Grünstein, a temetkezési vállalkozó, minden második kliensétől megtagadja a számlát.
- Bezáratni, jött az utasítás. De ki fog akkor temetni?- jött az ellenvetés. -Majd vigyáznak az elvtársak, és nem halnak meg, vakargatta fülét egy ceruzával Borsos elvtárs, majd elmélyülten tanulmányozta a kibányászott fülzsír minőségét. 
-Manyika, a púpos virágárus, csak a piaci forgalom után adózik, az otthoni virágokkal vígan feketézik. 
-Megjelölni a virágokat piros olajfestékkel, hogy ne tudja otthon eladni, mondta összehúzott szemmel Borsos elvtárs, és unatkozva nézte a plafont. 
-A szép Böbe által vezetett kupleráj átalányban adózik, nem a kliensek által igénybe vett szolgáltatások után. 
-Hopp!- emelte mutató ujját a magasba Borsos elvtárs és elkerekedett a szeme - megvan, elvtársak, a célfeladat!
Paszternák Boriska, művésznevén a szép Böbe, a háború után vette át megboldogult édesanyjától a piroslámpás ház vezetését. Böbe szép volt, karcsú és fekete, rossz nyelvek azt suttogták, Borsos elvtárs édesapja volt a nemzője, aki Bauer Henrik néven a helyi bank fő részvényese volt. Oh, a mama, Paszternák Sarolta, a háború előtti világ szeretett Saci mamája, de sok kamasz fiút vezetett be a testi szerelem rejtelmeibe, ám amint megszületett a kis Böbe, rejtélyes módon nagyobb összeghez jutott, majd megnyitotta nyilvánosházát és onnantól csak az üzlet felvirágoztatását tűzte ki célul maga elé. Saci mama öreg volt, de nem hülye, és mikor halálát érezte közeledni, a szép Böbét tette meg örökösévé. Ekkor már új szelek jártak, de kufircolni mindig szerettek a férfiak, ezért Böbe folyamatosan bővítette menazsériáját. Volt ott egy kiugrott apáca, Benedicta kisasszony, aki talpig fityulásan fogadta a klienseket, és nem volt hajlandó megszólalni, mert némaságot fogadott. Így a történet. A valóság persze az volt, hogy egy partizánnő lányaként nyúlszájjal született, és az édesanyja eldobta, de a helyi patkolókovács felesége megtalálta és felnevelte a némát. Erzsike elvtársnő, az élmunkás, kis, kurta köpenyben fogadta a jelentkezőket, és alatta nem viselt semmit, de szobájában egész kötöde volt felszerelve, s míg ő előredőlve elmélyülten igazgatta a spulnikat egy ládán egyensúlyozva, addig az örömre várók hátulról vettek elégtételt az élet sérelmein. Szigorú, szőke kontyot viselt Zsenya és egyenruhát, mint az elvtársi Szovjetunióban, és csak privát vendégeket fogadott, lehetőleg nagy bajszút, barna szeműt, mert élt-halt Sztálin elvtársért. Egyre szebb forgalmat bonyolított tehát a szép Böbe, adózott is becsülettel, s meg sem fordult a csinos kis fejében, hogy beépített ember lesi majd az üzleti titkokat.
-Legalább három ember kell a megfigyeléshez, elvtársak- nézett gondterhelten csapatára Borsos elvtárs, mikor este összegyűltek az Aranysárkányba, egy fröccs felett megbeszélni a feladatokat. Legyen az egyik a sánta Kis, annak úgyis rövidebb az egyik lába, el fog férni az ágy alatt, ha jól behúzza a másikat. Legyen- jegyezte fel szemöldökét ráncolva a párttitkár. Guberli elvtárs lehetne a másik, mert ő ért hozzá, kupleros volt a nagymamája, így a másik elvtárs. Megbízható?- hümmögött Borsos elvtárs. Az, csak egy kicsit süket. Nem baj, legyintett a párttitkár, majd megfogja az ágy lábát és számol. Ha tízig rázkódik az ágy, az már egy menet. Egy a lényeg, elvtársak, minden dugás egy strigula. Értve vagyok?
-Ki legyen a harmadik? 
-Nézzék, ezzel nem vesződünk tovább elvtársak- csapta össze noteszét Borsos elvtárs és felállt- ennél veszélyesebb feladatokat is elvállaltam már az ügyért. Feláldozom magam- mondta és berekesztette a bizottsági gyűlést.
Másnap estére, mire beindult a ház forgalma, mindhárom megfigyelő elfoglalta a helyét. Guberli elvtárs kicsit kényelmetlenül ugyan (rövid volt az ágy), de elhelyezkedett, kis zsebnoteszével és vadonatúj tintaceruzával felszerelkezve várta az eseményeket. Sánta Kis a szekrénybe szorult, s két illatos női pongyola közül kukucskálva készült a nagy leleplezésre, míg Borsos elvtárs egy vastag bársonyfüggöny mögött foglalta el pozícióját, Zsenyácska szobájában.
Az akció elkezdődött, s a férfiak csak jöttek, egyre jöttek. Többek közt a főkönyvelő elvtárs, ki két menetre is befizetett Zsenyácskánál. Ezért nincs ennek gyereke, gondolta magában Borsos elvtárs, míg szorgalmasan strigulázott, mert máshol lövi el a puskaport. A hentes, a mackótermetű Pisti, akit mindenki csak Nudlinak hívott a háta mögött, olyan vehemenciával csintalankodott Erzsikével, hogy egy rugó fájdalmas pendüléssel megadta magát, és kis híján kiverte az ágy alatt izzadó Guberli elvtárs jobb szemét.

Hosszú volt az éjszaka, a papír meg kevés, hogy minden menetet feljegyezzenek, és meg kell vallani, a kezdeti izgalmak után Kis elvtárs bele is aludt a feladatba. Úgy hajnali kettőkor, mikor a helyi gyógyszerész Benedicta kisasszonyt, a néma apácát gyömöszölte, síri hangon nyikordult a szekrényajtó és nagy robajjal kiesett Kis elvtárs. Nagy baja nem esett, csak a jobbik lábát törte. Ám ennél is nagyobb szenzáció volt, hogy megszólalt a néma apáca. Hogy mit mondott, azt fedje homály, de másnap bekerült a jegyzőkönyvbe. Újabb fekete pont a klerikális reakciónak!
Képtalálat a következőre: „hála”



Olyan hála
(D.D.Z-nek és D.M.-nek)

Olyan hála van bennem.
Hogy a könnyűléptű
felhők futásához
mérve magam is
hol napot, hol záport
viszek életekbe.

Ha kék fényű tavaszok
villanásába táncos
léptekkel adok
örömhírt és hozok
bánatot, ha kell.

Szórok fényt tegnapokba
vetülő nyárba és
vízen ringatózó eljövő
őszbe, mert szeretnek,
mert szeretek.
Olyan hála van bennem.


2017.05.06.