Mint a mókus





Egy hetem története

A tanító elvtársnő, Elvira néni, azt a házi feladatot adta, hogy írjuk le egy hétig, mi minden történik velünk. Nap, mint nap. Előtte be is kell mutatkoznunk, mert hiába ismer minket a tanító elvtársnő, Elvira néni, már régen, azt mondja, olyan legyen, mintha egy ismeretlennek mesélnénk el, hogy mi is történik velünk egy héten át.
Engemet Lőrincz Katalinnak hívnak, de mindenki csak Katinkának szólít, és egy szép házban lakunk anyukámmal, apukámmal meg velünk lakik dédi mama is, aki már nagyon öreg, és nem jól hall, de apukám azt mondja, hall az, csak azt, amit ő akar. Van egy testvérem is, ő Lackó, még kicsi, csak két foga van, de azzal nagyon harap, a múltkor is megharapta a doktor nénit, mikor megnézte, hogy hány foga van neki.
Engem még nem harapott meg. Szeret, és mindig vigyorog, meg kiabál, mikor ölbe veszem. Nekem szabad ölbe venni Lackót, mert sokat segítek anyukámnak. Néha szoktunk sorba állni is, mert anyukám nem viszi Lackót sorba állni, mióta egyszer ellöktek egy nénit a kisbabájával, és nagyon sírt szegény kisgyerek. Meg az anyukája is. Akkor ott álltunk mi is sorban az zöldségesnél, kaptunk is húsz tojást, anyukám nagyon örült.
Mi nagyon vidám család vagyunk, mikor esténként elveszik az áramot, olyat szoktunk játszani, hogy apukám, anyukám meg én sorban megcsiklandozzuk egymást és ki kell találni, ki volt a csikolós. Aztán egyik este itt volt Ibolya néni meg a férje, Petrika bácsi és ők is játszottak. És anyukám elkezdett visítozni, mert valaki megfogta a fenekét a sötétben. Apukám azt mondta, miután Petrika bácsiék elmentek, hogy legközelebb eltöri a kezét annak, aki fogdossa más feleségének a fenekét, anyukám meg nevetett és azt válaszolta, imádom, ha féltékeny vagy. Nem tudom, ez mit jelent, de Tót Ildi, aki a legjobb barátnőm, azt mondta, a nők néha furcsák.
Én eltörtem a kezemet, mert egyik este, mikor elvették az áramot, kimentem vécére, és elbotlottam a dédi papucsában, amit otthagyott az ajtóban. Akkor a sötétben nem láttuk, hogy milyen, mert anyukám nem találta a kis gyertyát, amit akkor szoktunk meggyújtani, ha fürösztjük Lackót, de reggelre jól megdagadt, és fájt is.
Elmentünk a poliklinikára, ott egy kedves doktor bácsi lefényképezte a csontomat, és meg is mutatta nekem, hol van eltörve. Azt mondta anyukámnak, ne aggódjon, mert ez olyan zöld –ág- törés, de nem tudom, ez mit jelenthet. Azt is mondta még anyukámnak, hogy gipszbe kell tenni, de nincsen itt gipsz az orvosoknak, mert elfogyott és szerezni kellene. Aztán én leültem ott a folyosón, anyukám meg nagyon ideges lett, és elrohant Lackóval. Én nem féltem, mert anyukám hamar jött, és hozott gipszet is meg fáslit, mert van neki egy régi barátnője, aki a Vali néni, és ő adott neki, mert a gyógyszertárban dolgozik. De ezt nem szabad senkinek elmondani, azt mondta anyuka.
Egy kicsit fájt a kezem, mikor rákenték azt a gipszet, olyan volt, mint egy krém, és nagyon hideg, utána felkötötték a nyakamba, így olyan, mintha egy kis pici pólyás babám lenne.
Anyukám megdicsért, hogy bátor voltam, ettünk egy tésztát a cukrászdában. Nem járt a villamos, a buszra meg nem fértünk fel, így gyalog sétáltunk haza, és kicsit elfáradtam. Azt mondta anyukám, legalább Lackó is levegőzött.
Itthon apukám mindenféle vicces dolgot rajzolt a gipszemre, de azért fáj egy kicsit.
Néztük kicsit Izaurát, utána elvették az áramot.
Másik nap reggel fél hatkor már kiálltunk anyukámmal a bolt elé tejért, és nagyon érdekes volt, mert sok öreg néni és bácsi is ott volt már, ők kis székeken üldögéltek, és várták, hogy kinyisson a bolt. Apu azt mondja, biztosan nem tudnak otthon aludni, de anyukám szerint csak tejet akarnak inni szegények. Mi eléggé a sor elején álltunk, és beszélgettünk Pannika nénivel, akinek kinn van rokona magyarban, és szokott hozni mindenfélét. Az én másik barátnőm, Csilla, Pannika néni unokája, már nagylány, és szokott adni nekem kerek, illatos rágót, magyarból kapja. Szokott még kapni alma szagú szappant meg sampont, meg egy olyan  kockát, ami sok kis színes kockából áll, tekergetni kell, akkor nyiszorog. Úgy kell forgatni, hogy minden oldala egyforma színű legyen. Én is szeretnék majd egyszer olyat.
Szóval mikor megjött a boltos néni, tánti Iepure, minden ember elkezdett tolongani, és engem kicsit oda szorítottak az ajtóhoz, féltem is. Anyukám kiabált, és ezután már be is engedtek minket, és vettünk két liter tejet, meg kenyeret, ami kemény volt.
Otthon ettünk pirítóst, én nagyon szeretem.
Délután átmentünk Csilláékhoz, mert megjött a rokon magyarból, és hozott mindenfélét. Anyukám kiválogatta, amit meg akart venni, de a rokon csak úgy adta oda, ha vesz hozzá nyolc flakon kézbalzsamot. Azt is mondta ez a rokon, hogy neki az anyukája mindig ezt használja. De az én anyum mérges volt és azt mondta, ezt nem kenheti a gyerekek kenyerére. Aztán mégis megvettük, amit akartunk, én örültem a sok jó szagú szappannak meg samponnak. Nekem az almaszagú a kedvencem. Anyukám vett még citromlevet, vajat meg finom sajtot. Én nem bántam a kézbalzsamot, de anyuka sokáig mérgelődött. Kockát nem kaptam.
Otthon Lackóval játszottam estig, mikor megérkezett apukám és örömmel mutatta, hogy hozott egy nagyon szép narancsot. Hű, hogy örültünk neki! Az történt, hogy apukám segített szerelni egy bácsinak és ő adta. Lackó, a kis buta, azt hitte labda és gurigázta, de anyukám elvette tőle és szépen megpucolta, utána megettük Lackóval. Finom volt, és Lackó sírt is, mert ízlett neki, de nem volt több. És utána apukám kiment a teraszra káromkodni, mert oda szokott járni, mikor káromkodni kell neki.
Aztán elment az áram és két kis gyertyával fürödtünk. Ilyenkor az van, hogy Lackó fürdik először, anyukám kiveszi a kádból és törölgetni kezdi, de Lackó meg elszalad. Anyukám szalad utána, a gyertyával a kezében. Ezért kell a két gyertya.
Másik napon Lackóval voltunk a rendelőben, egy kedves doktor néni megmérte és adott neki injekciót, én egy kicsit féltem, hogy nekem is bead egyet, de anyukám azt mondta, ilyet csak a kisbabák kapnak, mert ez oltás. A kedves doktor néni azt is mondta, hogy Lackónak sok tejet és sajtot kellene ennie, kell a csontjának, és akkor anyukám kicsit sírt.
Lackó is sírt, mert fájt neki, én nem sírtam, csak majdnem, mert sajnáltam nagyon őket. Otthon anyukám főzni akart, de kifogyott a gáz, mert reggel kávéfőzés után dédi nem zárta el és sokat-sokat égett.
Én vigyáztam Lackóra, míg anyukám a butéliával kiment a sarokra, mert hátha jön a gázos. Kicsit sokára jött meg szegény, addig mi megettük Lackóval meg dédivel a tegnapi maradékot. Rossz volt hidegen, de nem volt gáz és mi éhesek voltunk.
Aztán megjött anyukám, hozott gázt és sütött rántott parizert.
Délután átjött Csilla és hozott egy tábla csokit, csak úgy, nem kellett kifizetni. Anyuka azt mondta, majd beosztjuk, Lackó meg én is mindennap kapunk egy kis kockát. Lackó majdnem megharapott, mikor a szájába tömtem a csokit. Nagyon finom volt.
Vasárnap anyukám kitalálta, hogy menjünk el az állatkertbe és én nagyon örültem neki. Nagyon szeretem az állatokat csak büdös volt és majdnem hánytam. A legszebb a páva volt. Le is rajzoltam itthon.
Ma reggel anyukámmal és Lackóval a piacon voltunk. Én nagyon szeretek a piacra járni, mert mindig szoktam kóstolót kapni az öreg néniktől. Barackot is adnak vagy szőlőt, Lackó is kap belőle. Paradicsomot meg vinettét vettünk az aprozárban, csak sokat kellett sorba állni érte. Lackó el is aludt a babakocsiban, én meg megijedtem, mert egy öreg nénire kiabált a boltos néni, hogy tanuljon meg románul, mert nem tudta mondani románul, hogy paradicsom, csak magyarul. De végül anyukám mondta helyette és vett neki. Nagyon öreg néni volt, olyan szőrök nőttek az állán és én sajnáltam, hogy nem tud románul. Otthon anyukám csinált vinettét. Én nagyon szeretem a vinettés kenyeret. Vajon nekem is ilyen szőrök lesznek az államon, ha öreg néni leszek?
Nekem az osztálytársaim el szokták hozni a leckét, mert most nem járok iskolába, míg el van törve a bal kezem. Ma délután is jöttek és hozták a házi feladatot. Nagyon megörültem, mert azt üzente a tanító elvtársnő, Elvíra néni, hogy jó tanuló vagyok és ezért pionírrá fognak avatni nemsokára. Balla Jutka el is mondta, hogy milyen énekeket kell majd elénekelni, van egy olyan is, hogy Mint a mókus.
Meg kell venni a pionír ruhát és lesz piros nyakkendőm is, és utána apukám megint kiment a teraszra. Kicsit káromkodott. Hallottam.
Anyukámnak most szólt a szomszéd, Ungur néni, hogy állnak a bolt előtt, biztosan jött valami áru. Anyukám gyorsan betett a szatyrába két kézbalzsamot és ketten bementünk hátul a boltba. Ott volt tánti Iepure, és mi odaadtuk neki a balzsamokat. Ő adott egy barna papírzacskót és kifizettük a kasszás néninél, de nem volt szabad megnézni, mi van benne, csak otthon.
Kiderült, hogy parizer volt benne, de a dédi azt mondja, ő nem szereti, mert nem tudja megrágni, olyan, mint a gumi. Én is inkább vinettés kenyeret ettem, apukám meg kinn a teraszon a Mint a mókust fütyörészte.
Így telt nekem egy hetem és nagyon várom, hogy pionír legyek.

Ecetvirág





Kis buborékokat fújt a házmester lánya a harmadik emeleti gangról. Csorba bögrébe szappanlevet kevert és masnis copfjait hátra vetve mélyen kihajolt a korláton. Remegő kék, arany és rózsaszín felhők libegtek a fénylő októberi égre, majd rövid tétovázás után szétpukkantak a bérház mocskos kövén.
-De szépek, istenem, ugye adsz még szappant -Emília, fordult hamiskás mosollyal a vesszőfotelben lehunyt szemmel üldögélő lány felé. Az szó nélkül felállt, majd jobb kezével botjára támaszkodva belépett az ajtón és kisvártatva kis szappandarabot dobott a bögrébe.
Gyereknek is fakó volt és jelentéktelen, elnagyolt vonásain sokat merengett az anyja, mikor sérülése után az ágya mellett ült. Hét éves volt, Budapest ostrománál egy repesz majdnem leszakította a lábát. -Ha megmarad, sánta lesz,-mondta az amerikai katonaorvos, aki műtötte. Mosolygott és csokoládét adott neki.
A hegek sokáig fájtak, esténként félénken simogatta a lilás, harapásszerű sebeket a combján. Magányos volt. Mosolya keserű és elnéző, amint a fal mellett állva, vágyakozva nézte az ugróiskolás lányokat. -Egyen kettő, négyre, ötre- szálltak a copfok és a lófarkak, keményen csattantak a bőrtalpú cipők. Szikrázott a lányok szeme és mosolyuk harapós volt. Már kamaszodott, mikor a szomszéd házból egy fiú Ecetvirágnak nevezte el. Ezen sokat sírt. Ecetvirág, forgatta a szót. Savanyú, de mégis virág.
-Mint az élet- sóhajtotta az anyja, lódenjét igazgatva a tükör előtt. -Ne engedj be senkit és zárd el a gázt a leves alatt -mondta, és indult a gyárba. A szomszéd ajtó is nyílt, nevetgélő lánycsapat csapódott ki rajta. A függöny mögül leste őket. Magas sarkú cipőik kényesen kopogtak, lófarkuk lengett és látta, amint a lépcsőház előtt fiúk várnak rájuk. Emília, mondogatta magának a tükörbe nézve, míg szőke haját fésülte. Emi, Lia. Ecetvirág. Nincs barátom, gondolta sokszor, míg homlokát a párás, hideg ablaküvegnek támasztva az utcát nézte.
A szőke lány volt, a szomszédból, akit aznap este hazahoztak. A gangon állt és látta, amint lepedőbe csavart testét átemelik és az udvari padra teszik. Nagy vérvirágok nyíltak a lepedőn, és a szőke lány harisnyája is véres volt. És szakadt. Fél lábáról hiányzott a cipő és amint fentről a gangról, jól megfigyelhette, hiányzott a fél arca is. -Lőttek ezek a szemetek- bőgte a szomszéd fiú, a lány vérmocskos kezét szorongatva, és átkozódva felnézett az égre. Valahol lövés hallatszott. Megremegtek a falak, őijedten a korlátba kapaszkodott. Bevonultak a tankok. Október huszonnegyedike volt.
A házban gyorsan megszervezték az ellenállást. Palackokat gyűjtögettek pincéből, kocsmából, és felhasogatták az otthoni lepedőkészletet. A padláson gyűltek össze, néha a gangon, ha nem esett, és fáskosárban hordták az üvegeket. A fiú, a szomszéd házból, lányokat is hozott, ismeretleneket is, és egy napon, mikor ő is bebicegett és félénken megkérdezte, nem segíthet e a palackok megtöltésében, csak legyintett és elmosolyodott.
-Gyere csak, Ecetvirág, tedd hasznossá magad- mondta és benzinszagú kezével megsimogatta az arcát. Otthon nekiállt és anyja minden paradicsomleves üvegét kiöntötte, feltúrta szegényes spájzuk minden zugát, majd kosárba gyűjtötte a zsákmányt. Két napig alig aludt, anyja kétségbeesett próbálkozásait, hogy visszatartsa, mosolyogva tűrte, aztán megölelte.
-Most élek- súgta a fülébe és a földön húzva a kosarat, elbotorkált a folyosón. A harmadik napon a kapualjban állt és dobogó szívvel leste, mikor ér vissza a szomszéd fiú, mikor a sarkon nehézkésen lavírozva befordult egy tank. Lassan araszolt, láthatóan bizonytalanul, majd megállt. Ekkor sapkás lányalak rontott ki egy kapu alól és rikoltva eldobott egy égő üveget. Az nagyot pukkanva esett a tank mellé, de nem tett benne kárt. Újabb alak rohant ki, majd egészen közel osonva, lángba borította a tankot. Lövések csattantak keményen, majd minden elcsendesedett. Füst szállt az utca romjai fölött és ő sápadtan, lihegve nézte a képet. Robbanás hallatszott. A légnyomás a falhoz vágta és kirepítette az utcára. Arra eszmélt, hogy egy katona pofozgatja az arcát. Oroszul szól hozzá, a szeme valószínűtlenül kék, kormos arcából világítanak a fogai és harckocsizó sapkája alól vér szivárog a füléből. Nagyon hangos volt és kába. Ggye, ggye, ggye makogta egyfolytában, még akkor is, mikor kézen fogva bevezette az ajtójukon. Az ágyára ültette, szájára szorított újjal intve csendre és kilesve a tépett redőny alatt még látta, amint a szomszéd fiú és társai sorra lövik az égett tankból kikászálódó katonákat. Pak-pak-pak, pattogtak a lövések, és neki eszébe jutott a jégverés, amit egyszer nagyanyja szőlőjében élt át. Jégverés, gondolta magában szórakozottan és hideg ujjaival megcirógatta a katona kormos arcát. Nemsokára elment az áram. Kinn lövések dörögtek. Kis gyertyát gyújtott és annak lángjánál nézte, amint Anatolij Kuzmin derékig levetkőzve megmosakszik a hideg fürdőszobában. Fél arcára rászáradt a vér. Teste fényes volt, izzadt. Felállt a szennyesládáról és odabicegett hozzá. Tiszta törülközővel végig dörgölte a hátát, majd ráhajtotta arcát kipirult bőrére. Olyan szaga volt, mint a földnek, eső után. Jégeső, gondolta, míg a katona ölelte és ő megriadva tűrte, hogy testét szaggassa a nem ismert erő. Aztán szalonnát ettek a sötétben, meg hordós káposztát. Kápusztá, mondta Anatolij Kuzmin, és teli szájjal nevettek. Ámília, mondta később elkomolyodva a katona, és ujjaival végigcirógatta a combján kéklő hegeket. Ecetvirág, suttogta ő, és belesimította az arcát a kezébe. Kinn lőttek.
Tíz napon át éltek káposztán meg szalonnán. Tíz napon át ölelték egymást az ágyúk szakadatlan dörgése között. Tíz napon át mesélt Anatolij Kuzmin érthetetlen nyelvén, míg ő félig lehunyt szemmel figyelte, hogyan táncolnak a házak a tűzesőben. Végül elfogyott a kenyér. Asszonyok, kinyitottak a pékségek, kiabált fel a házmesterné egy napon, és ő csókkal búcsúzott Anatolij Kuzmintól, majd gondosan rázárta az ajtót, mielőtt kibotorkált a kapun.
Kinn sütött a nap. A romok között emberek botladoztak. A fákon megfeketedett testeket himbált a szél és a kormos falak az égre mutattak. Bot nélkül nehezen járt, egy fémdarabot piszkált ki a romok közül, arra támaszkodott. A sor hosszú volt a pékségnél, hátát falnak vetve nézte az eget. Mosolygott. Hirtelen pattogás hallatszott, sikoltozás, por táncolt a lábai körül. Vérvörös, nagy virágok nyíltak körülötte, benne. Ecetvirág, volt az utolsó gondolata, majd szelíden lecsúszott a fal tövébe.

Babaszoba







Karácsonyra pont olyan babát szeretnék kérni a jézuskától, amilyen Etelka néniéknél ül a nagy ágy közepén. A babaszobában.

Mikor óvónéni azt mondta, hogy rajzoljuk le milyen ajándékot kérünk majd, rögtön eszembe jutott ez a szép baba.
Én még elég kicsi voltam, mikor odaköltöztünk anyával Etelka néniékhez hátra az udvarba, de emlékszem arra, hogy anyukám leültetett az ágyra, és csak nézett valahova maga elé és akkor kicsit féltem, de aztán azt mondta anyukám, hogy ez itt jó lesz és sóhajtott és megpuszilta a fejem. Olyan kis buta voltam, hogy még a Mackó kutyától is féltem, mert mindig ugatott, mikor kimentünk az udvarra. De aztán Tibi bácsi az ölébe vett, megnéztük a galambokat a kis házacskákban, ahol laktak, úgy hívják, hogy dúc, és Mackó is jött velünk mindenhova az udvaron és nem féltem többet. Anya elmondta nekem, hogy elöl, a nagy házban lakik Etelka néni és Tibi bácsi, aki a fia, mi meg ketten a kert végében a kicsiben és mindig szépen köszönni kell, ha az udvaron találkozunk.
Tibi bácsi nevetett és azt mondta, ne mondjam neki, hogy bácsi, mert nem olyan öreg ő, de én láttam, hogy kopasz a feje és szőrök vannak a kezén. Etelka néni is nevetett, megpuszilta a Tibi bácsi fejét és azt mondta, akkor is az én kicsi fiacskám maradsz, ugye. Mindenki nevetett, csak anyukám nem.
Tibi bácsi focizni is eljár, úgy, mint apukám, és az én anyukám az óta nem nagyon nevet, mióta apukám elment valahova.
Én nem tudom hova mehetett, Julcsi is kérdezte, a nagycsoportos barátnőm, de neki sem tudtam elmondani. Pedig szeretem Julcsit, mert olyan szép szőke haja van, aranyhaj, és mindig szokott adni a pogácsából, amit a nagyija süt.
Anyukám is szokott tésztát sütni, nekem a csokis-kókuszos a kedvencem, de nem sokat ér rá szegény. Varrni szokott otthon sokat, eleinte jó, még nem is ideges, de ha jön a hétvége, akkor nagyon kell neki sietni a varrással, mert leadás van. Én nem tudom, mi a leadás, de az nagyon rossz, mert anya olyankor nem ér rá velem foglalkozni és kiabálni is szokott, hogy menjek ki az udvarra játszani.
Egyszer is így kiabált és én ki is mentem, akkor jött Etelka néni és bevitt magukhoz. Adott cukrot, karamellát egy fehér dobozból, amin virágok voltak. Én kicsit sírtam, mert sajnáltam anyát a leadás miatt, akkor Etelka néni az ölébe vett, és gyere, megmutatom a babaszobát neked, mondta. Bementünk egy szobába, volt ott középen egy ágy sok párnával egymásra rakva és ott ült középen a baba. Olyan arany haja volt neki, mint Julcsinak és királylány ruhája. Én azt hiszem, ilyen ruhában járnak a királylányok, mert pont ilyet láttam a Hamupipőkés meséskönyvemben. Kék fodrok voltak rajta és csillogott.
Etelka néni megengedte, hogy játsszak vele ott a szobában, csak kivinni nem szabad, azt mondta, nehogy bepiszkolódjon a szép csillogós ruhája. Azt is elmesélte nekem Etelka néni, hogy még élt neki a férje, addig ők ketten itt aludtak, de már régen meghalt és az óta nem lakik itt senki, csak a baba. Ez a babaszoba.
Aztán egyszer esett az eső, mikor leadás volt és Etelka néni nem volt otthon, de Tibi bácsi bevitt engem a konyhába, ettünk vajas mézes kenyeret és beszélgettünk és megdicsért, milyen okos kislány vagyok. Elmeséltem neki, hogy szoktunk a babával játszani és akkor bementünk a babaszobába, felültetett az ágyra a baba mellé. Kérdezte, hogy milyet szoktam játszani, mondtam, hogy királylányosat, de ő tud egy jobb játékot, azt mondta. Vetkőztessük le a babát, nézzük meg a ruháit. Én rögtön mondtam, hogy azt nem szabad, nem engedi Etelka néni, de Tibi bácsi azt mondta, nem árul el, mert mi barátok vagyunk ugye, és aki barát az nem árulkodó júdás.
Meg is néztük a ruháit, még bugyija is volt. Tibi bácsi kérdezte, nekem milyen bugyim van, megmutattam, hogy eper van rajta. Utána birkózósat játszottunk és sokat nevettünk, mert csikizett.
Mire megjött Etelka néni, mi kimentünk a konyhába és cukrot ettünk a virágos dobozból, aztán Tibi bácsi hátra ment a galambokhoz. Etelka néni az ölébe vett, megpuszilta a hajam és sóhajtott, hogy mikor lesz neki ilyen édes kis unokája.
Amikor Etelka néni nincs otthon és anya nem ér rá, mert leadás van, akkor szoktam játszani Tibi bácsival az új játékot, a nyöszörgőset.
Ez olyan, hogy előtte levetkőztetjük a babát, megnézzük, hogy milyen bugyi van rajtam és lefekszek, a baba mellé, aztán be kell, hogy hunyjam a szememet, mert ilyen a játék, azt mondta Tibi bácsi. Nem szabad lesni, meg árulkodni. Ez a szabály. Ő meg közben nyöszörög és sóhajtozik. Ez a játék.
Mikor először ilyet játszottunk, Tibi bácsi sírt, meg olyat mondott, hogy ő egy szemétláda, de ne mondjam senkinek. Máskor már nem sírt. Én szeretem Tibi bácsit és nem árulom el.
Egyszer féltem tőle, mert nagyon erősen megszorította a lábamat, mikor játszottunk, de nem nyitottam ki a szememet, mert az nem ér, csak mondtam, hogy ez fáj. Mikor vége volt a játéknak, láttam, hogy piros a feje és izzadt, és azt mondta nekem, sosem bántanálak kicsim.
Ő a barátom.
Tegnap is éppen elkezdtük a játszást, a nyöszörgőset, mikor egyszer csak megjött Etelka néni. Én szorítottam össze a szememet, ahogy kell, de hallottam a hangját, ahogy kiabálja, hogy mit csinálsz a gyerekkel, te mocsok. És nagyon féltem, mert kivittek az udvarra a sötétbe, aztán becsapták az ajtót, de én hallottam, hogy kiabálnak meg dübörögnek.
Leültem a padra, a dúcokhoz, anyukámra gondoltam meg a leadásra és sírtam is kicsit, de aztán odajött a Mackó kutya és néztük együtt a csillagokat.

Ősszel




erdőbe vágyom,
hol szelíd,
öreg óriások
reszketeg águkkal
magukhoz ölelnek,
fejem mohapárnán
s csak szendergek,
míg mosott kéken
fakul az ég,
ezüst a csend,
tűnődő levelek peregnek

sosem volt suttogások
kelnek, valahol kék

tollú madár felelget
egy rőt szoknyájú
bokrocska ujjain,
s míg fáradt kezével
hátraint a nap,
hajának aranya
fennakad egy
üres pókháló
tépett romjain.

Munkásfüzetek






Jókor reggel, mikor Nénnyuka kendermagos kakasa másodjára szokta köszönteni a napot, Tátrai elvtárs gondolataiba merülve rótta kicsiny irodája olajjal beeresztett padlóját. Gondjai voltak. Aprókat nyikorogtak a deszkák, a páncélszekrény melletti sarokban még megvolt a nyoma a feszegetésének. Ide rejtette ugyanis a gróf úr az aranyakat, amiket kíváncsi és barátságos szovjet katonák végül kivertek belőle. Nagy Afrika-vadászként szembeszállt az oroszlánnal is, ismerte a nagyvadak minden szokását, csak a háborúban megkérgesedett mongol katonák fajtáját nem ismerte, ezért érte készületlenül, mikor pár fogát kiköpködte már az első találkozás után. A kíváncsi katonák barátságosak voltak, mert összeszedhette a fogait a padlóról, mikor elengedték. Odaadta az aranyakat, majd megszökött, de ez már egy másik történet.
Ami tény, hogy Tátrai elvtárs friss propagandistaként szinte azonnal megkapta a gróf elárvult dolgozószobáját irodaként. Itt gyártotta aztán hetente többször azokat a több tíz oldalas beszámolókat, amik a párt előirányzatait és elvárásait tartalmazták, s amikben az esetek kilencvenkilenc százalékában ugyanaz a szöveg szerepelt. Esetenként, ha Tátrai elvtárs berúgott, kihagyott egyes oldalakat a gépelésnél, és így került nyomdába az anyag, de ez senkinek sem tűnt fel, mert a dolgozók, mihelyst kiosztásra kerültek a kis füzetek, azonnal és olvasatlanul találtak megfelelő helyet neki.
Nénnyuka, az Aranysárkány szakácsnéja például kiválóan fel tudta használni öreg és agyonviselt cipők megfiatalítására a lapokat. Sámfa helyett puhára dörgölt papírlapokkal tömte ki a megázott lábbelit, majd jófajta disznózsírral kenegette át és kész. Olyan lett a cipő, mint új korában. Ugyancsak a puhára dörgölt változatot hasznosította Szeredi bácsi, a kert végi árnyékszékben, és volt, aki gyújtósnak használta, de kicsit nehezen égett. Egy biztos, el senki nem olvasta. Egyik este, már zárás előtt Tátrai elvtárs a harmadik kör rum után kicsit el is pityeredett, mi végre is dolgozza ő agyon magát az elvtársak épülésén, ha senki nem merít a tudásból, amit a munkásfüzetek biztosítanak.
-Talán ha kis történeteket is írna bele az elvtárs, olyan szerelmeseket, amilyeneket régen a búcsúsok árultak - javasolta Nénnyuka, míg végtelen nyugalommal törölgette fényesre a poharakat. Azám, kapott az ötleten Tátrai elvtárs, s a következő füzetben két kimutatás között egy sztálingrádi kohász és Tatjána Rakamazova szövőnő szerelmének szívszakasztó történetét olvashatták. Volna. Ugyanúgy folytatódott minden, mint azelőtt. Milicárné unokái kis papírrepülőt hajtogattak a lapokból, de csak a házban játszhattak vele, ne szomorítsák szegény Tátrai elvtársat.
A botrány akkor tört ki, mikor Tátrai elvtárs egy csendes délután a horgászás örömeinek hódolva a kis folyó partján üldögélt. Békés volt a táj, merengéséből úszója rángatása riasztotta fel. Kicsiny papírhajó akadt a horgára, s ideges rángással ugrált a vízen. Elgondolkodva bontogatta a kis csónakot, s elképedve konstatálta, hogy azt az általa szerelemmel szerkesztett munkásfüzetek egyik oldalából hajtogatták. A kis csónakot egész flottilla követte, míg Tátrai elvtárs el nem szánta magát és feljebb osonkodott a bokrok között. Szélhegyi elvtárs, Balla Pista és még vagy három család piknikezett kockás pléden a folyó parton. Fasírtot ettek és hozzá demizsonból jóféle bort ittak, s azon ügyködtek, melyikük tud több papírhajót hajtogatni a szanaszét heverő munkásfüzetek kitépett lapjaiból. A nap sütött, az asszonyok tereferéltek, a gyerekek kacagásától zengett a part, a férfiak meg bőszen hajtogattak.
Tátrai elvtársban egy világ omlott össze, szívdobogása lett és teleizzadt kockás ingét két napig áztatta az asszony. Aztán, mikor egyik este sérelmét elpanaszolta az Aranysárkányban, Puszi úrnak támadt egy ötlete.
-Mi lenne-szólt elgondolkodva, míg bal fülcimpáját morzsolta, ami nála a legnagyobb összpontosítás jele volt, - ha mondjuk, a tizedik oldal környékén beírná az elvtárs, hogy aki idáig elolvasta a direktívákat, annak jár egy ingyen sör a kocsmámban. De ugyanolyan betűkkel legyen szedve, mint a többi szöveg! Nincs csalás! Így meglátjuk, ki olvassa el valóban az előirányzatokat. És az valóban megérdemel egy sört.
-És ki fizetné a sört- nézett Puszi úrra Tátrai elvtárs elkerekedő szemekkel.
-Hát Tátrai elvtárs, ki más-vont vállat a kocsmáros és újra teletöltötte a poharát.
-Akkor a tizedik oldalon- bólintott elszántan a propagandista, és felhajtotta a rumot.
Az ötlet bevált. Szorgalmas és a direktívákat kellően ismerő dolgozók a déli és a délutáni műszak után csapatostól látogatták az Aranysárkányt. Nénnyuka nem győzte csapolni a sört s Puszi úr szorgalmasan strigulázta a bevételt. Eltelt egy hét, Tátrai elvtárs boldogan fizetett, egyben expressz levelet küldött a megyei pártitkárnak sikereiről. Várjuk ki a végét, jött postafordultával a bölcs válasz.
-Legyen, mondjuk, a tizenhatodik oldal, dolgoztassuk meg az elvtársakat, na, mit szól- hajolt közel Puszi úrhoz a következő héten a propagandista.
-Legyen- bólintott Puszi úr rezzenéstelen orcával és letörölte a sörcsapot.
Másnap, hajnalban Szeredi bácsi, az öreg mindenes, még nyitás előtt fellocsolt és szépre seperte a járdát az Aranysárkány előtt. Biciklisek jöttek arra, munkába menő dolgozók, kik tikkadt torokkal és repesve várták a munkásfüzetek legújabb példányát.

-Tizenhat- szólt oda nekik fojtott hangon az öreg és csodaszép vizesnyolcasokat rajzolt locsolójával a porba.