Hajmosás

Képtalálat a következőre: „lavór”


Tegnapról maradt egy kis paprikás csirke, nokedli is van még a spájzban. Ma nem főzünk, mondja reggel nagymamám, míg lassú mozdulatokkal fésüli a hajam.
Hűvös van a konyhában. Mielőtt a piacra megy, begyújt. Nézem, ahogy guggol a spór előtt. Lassú, takaros mozdulatokkal kikotorja a hamut. Így nem száll a por, tudod, magyarázza, míg lassan felegyenesedik. Közben pár ősz tincs előrebukik a homlokába. Kis szilánkokat állít körbe, közé papiros darabokat gyürkél és ahogy meggyújtja a gyufát, a kis láng fellobbantja a fényt a szemében. Ezt csak oldalról látom. Ahogy ráfúj az éledő tűzre, ráncai hirtelen eltűnnek az arcáról, és egy pillanatra meglátom a régi lányt, aki a Nilgesz-telep szépe volt. A vesszőkosárból fadarabokat dob az éledő tűzre, égő papír és füstszag csap ki a spórból. A legjobb szag a világon. Nagymamám naftalinszagú bordó kabátot vesz, kis fekete prémje olyan illatos a nyakánál. Szeretem szagolgatni. Kosarat visz, fekete bőrkesztyűje puha, mint a vaj. Olvassál, int hátra, sietek, és hallom óvatos lépteit a terasz lépcsőin.
November eleje van, érik a naspolya, amit úgy szeretek. Birsalmasajtot is vesz majd nekem, olyat, aminek dió van a közepében. Szeretek nagymamámnál lenni, mert ilyenkor csak mi ketten vagyunk. Ez jó. Míg odavan, kihozom a Brehm összes-t, hasra vágom magam a hencseren és lapozom. Milyen furcsa az érintése a hártyás papírnak a képek előtt. A macska gondos anya, olvasom, és a macskánkra nézek, aki ott alszik karikába fonódva a hokedlin.  Egy halom fekete, gondos anya, csak a szeme sarka villan sárgán. Kinn szürke az ég. Mindjárt esik. Hallom, ahogy a diófa ágai súrolják a terasz tetejét. Álmosítóan pattog a tűz a spórban. A szélére húzva, nagy bordó fazékban halkan zümmög a víz.
Azt hiszem, elaludtam, mert a kis parasztóra ütésére ébredem. Kinn esik, halkan dúdol a szél. Teszek a tűzre, a kis vasajtó csepp alakú nyílásain táncol a fény. Rőten hunyorog a parázs, óvatosan megkotrom, majd fahasábokat teszek rá. Nem kell fújni, szépen lángra kap. Mire a kutyát olvasom a Brehm-ben, megjön nagymamám. Fekete ernyőjét gondosan lerázza, majd a teraszon hagyja, kinyitva. Tettél a tűzre, kérdi és válaszra sem várva vállfára teszi a kabátját. Cipőjét gondosan megtöröli és kisámfázza. Kötényt köt maga elé. Nehéz a kosara, segítek neki, míg kipakoljuk.
Tejfölt hozott, az ismerős palotai nénitől, aki mindig megkóstoltatja velem a túróját-tejföljét. Sárga ez a tejföl és kis vajdarabok vannak benne, elolvad a nyelvemen. Kis fehér vászonruhával kötözi le az üveg tetejét nagymamám. Mire haza ér, a vászon mindig átnedvesedik, de sosem folyik ki a tejföl. És igen, vett nekem naspolyát, kis barna papír stanicliban, meg birsalmasajtot. Répát vett még, meg savanyú káposztát. Holnap egy kis töltött káposztát főzünk, mondja, míg kezet mos. A sárga háziszappant a kis drót szappantartóból veszi ki, a konyhai csap mellől. Míg megtöröli a kezét, én ágaskodom a sárga törölköző tartóig és mindketten elégedetten állapítjuk meg, megint nőttem, mert már majdnem elérem.
Terítsél kisjányom, mondja nagymamám, míg a paprikás csirkét melegíti a spór szélén. A nokedli sárga, a paprikás szaft befutja a tányér szélét, míg tálal. Combot kapok és máját, hogy nőjek. Ecetes uborkát szel hozzá. A rádióban harangoznak. A vastag falú poharakon átpárállik a víz hidege. Kinn eláll az eső, szürkén dereng minden. Négus herregve falja a maradékot.
Nagymamám meleg vizet önt a mosogatódézsába a bordó lábosból. Majd újra megtölti a konyhai csapból, majdnem tele. Arra gondoltam, ma segíthetnél hajat mosni nekem, mondja. Nagyon örülök, szeretem a nagymama szép fehér haját simogatni.
Lassan, élvezettel mosogat. Egyenként, nagy gonddal dörgöli át a mosogatószeres, habos vízzel a tányérokat és lábosokat. Mindig a poharakkal kezdjed, akkor még nem zsíros a víz, mutatja, majd megbuktatja a tisztára sikált poharakat az öblítővízben. Piros bádog a mosogatódézsa, kis kék a másik, amiben elöblíti az elmosott dolgokat. A tiszta tányérokat öblítés után én törlöm szárazra a konyharuhával, és ugyanígy a poharakat. Minden csillog, jegyzi meg elégedetten nagymamám és jelentőségteljesen néz rám, majd a köténye zsebét tapogatja. Megettük az ebédet, elmosogattunk, jár a csemege. Kis fehér papírtölcsért bontogat, tudom, hogy cukorka van benne. A sarki boltban vette nekem, ahol üvegtartókban sokfélét árulnak, de az én kedvencem a karamella. Édes és ragacsos, nagymamám nem kér, inkább kávét iszik, míg melegszik a víz a hajmosáshoz. Teszünk a tűzre. Négus újra karikába fekszik, de most a másik oldalára.
Kotyog a kávéfőző, nagymamám sárga kis csészéből issza a kávét, én nem szeretem, mert olyan keserű. Elrágok még egy cukrot, aztán hozzálátunk az előkészületekhez. Egy hokedlit teszünk a konyha közepére, rá a kis sámli, arra kerül a fehér bádoglavór. Jó meleg a víz, még egy kis hideget öntök hozzá, megkeverem a kezemmel. Pont jó. Nagymama a másik hokedlire ül és odahajtja a fejét a lavór fölé. Kis porcelánkancsóból vizet csorgatok rá. Nem meleg? Háziszappannal dörgöli a haját. Olyan szép rózsaszín a fejbőre, fehérek a hajszálai. Tiszta hab a füle meg a nyaka. Most öntsél még egy kis meleget, szuszogja. Zúdul a víz, ujjai kis árkokat húznak a habba. Ezüst a hab, ezüstösek a tincsei. Tisztaság szag van. Nagymamám tincsei begöndörödnek, mint egy tündérnek. Mint egy szép, öreg tündérnek.Törölközőt borítok rá és gyengéden megölelem. Visszaölel.

Szavak nélkül is tudjuk, mennyire szeretjük egymást.

Variációk a témára



Képtalálat a következőre: „szerető”
Soha nem volt még ilyen boldog

1.A Feleség

Egy boldog nap. A születésnapja. A majdnem ötvenedik. Hétszer hét esztendő, ez nagyon is misztikus szám. Váltó. De mire váltani, nevetett, mikor számmisztikus barátnéja megölelgette. Reggel is már úgy érezte, ennél csodálatosabb napja nem is lehet. Más volt minden, mint egyébként. A kávé édesebb, és pirítóst evett hozzá és utána őszibarackot. Friss volt és zamatos, a szomszéd nénitől kapta. Édes leve csorgott a karján. Úgy érezte, ma minden őt dajkálja. A nap és a szelíd, fátylas felhők az égen. És a szél meg a madarak. A macskái és az öreg kutyája. Reggeli után elégedetten hátradőlt és lehunyt szemmel élvezte a fény-árnyék játékot, ahogy a diófa leveleinek árnyéka motoz az arcán.

Teljes volt az élete. A férje szerette, még ha voltak is az utolsó hónapokban apróbb ellentétek közöttük, mostanra szépen elsimult minden. Reggel csókkal ébresztette és simogatással és délután csodás vörös rózsákkal köszöntötte. A csókja, karjának ismerős, boldogító ölelése maga volt a biztonság. Milyen szerencsés vagyok, merengett, gyönyörű család, három szerető gyermek, aztán pár napja élete nagy ajándéka, egy pirinyó kislány. Az első unoka. Míg elnézték a férjével és összekapcsolódott felette a kezük, arra gondolt, mostanra érett be igazán szerelmük gyümölcse. Kiteljesedett közös sorsuk szép, terebélyes fája. Új, friss hajtás és lombosodik szépen az a fa.
Reggeli után kényelmesen nekilátott és mire késő délután megérkeztek az első vendégek a születésnapi kerti mulatságra, már készen állt minden. Bográcsos rotyogott a diófa alatt, saláták pihentek a hűtőben, és mire az asztalt terítette, kis virágokat szórva szét a terítéken, eltelt a szíve forró hálával a mindenható felé.

És érkeztek sorban, a szerettei. A szülei, nagy betegségből lábadozó apja, az aggodalomba belefogyó, de lassan magára találó édesanyja. És sorban a gyerekeik, a pöttöm, alvó tündérkislány. Áradt a szeretet, melegített az ölelés, a legszebb ajándékok. Fürdés után kedvtelve nézegette magát a fürdőszoba tükrében. Ráncai szép sugarakban keretezték a szemeit, mert sokat mosolyog, bőre sem csúnyult. Tulajdonképpen megrekedt huszonegynél, mikor a férjét megismerte, gondolta, míg a férje mohón magához rántotta.
Köszönöm, uram, nyújtózott el szerelemittasan az ölelés után és hálát adott istennek a létezésért.

Soha nem volt még ilyen boldog.

2.A Szerető

Mikor romlott el. Ezen próbált gondolkodni. Voltak jelek, persze. De azt hitte, csak átmeneti működési zavar a házasságukban. Voltaképpen egyikük sem követett el semmit. Valami kihűlt, megváltozott. Az ölelések néha unalomba fulladtak, veszekedés ugyan nem volt, de talán jobb lett volna. Minden nap egy kicsivel távolabb kerültek egymástól. Csak egy kicsivel. Pont annyival, hogy a legnagyobb lányuk orvossá avatására már külön mentek. Na, jó, együtt álltak, meg együtt fogadták a gratulációkat, de miután mindenki ölelkezett és megvolt a közös fotózkodás, a büszke apa, a szótlan férj, egy szó nélkül lelépett. Ő ott maradt a három lányával a büszkeségtől ragyogó rokonok gyűrűjében és próbálta kitalálni, ez most mi a fenét jelenthet. Semmi jót. Ezt hamarosan megtapasztalta.

A mindig elfoglalt egyetemi oktató apa, mellesleg férj is, lassan kilépett férji funkciójából. Ez a házasság elfáradt, lássuk be, mondta bátran felesége szemébe tekintve és sietősen igazgatta nyakkendőjét. Elfáradt, suttogta az asszony, és újrasminkelte a szemét reggeli indulás előtt. Kormányhivatalba indult, dolgozni, és ilyen árnyékos szemekkel csak nem mehet a gondosan sminkelt kollégák közé.
És elindult a bomlás. Először csak késett, aztán nem jött haza, csak egy éjszakát maradt ki. Megbeszélés volt, kicsit elhúzódott, ölelte a kisebbik lányát, amiért az morcosan kérte számon, merre járt. Egyre több lett a megbeszélés, a be nem kalkulált programok, a hirtelen jött vendégprofesszorok, akikkel menni kell. Etetni-itatni, várost nézni, előadást szervezni. Később már nem alázta az asszonyt magyarázkodással. Majd jövök, üzente, később már annyit sem.

Én nem hiszek a mediációban, de ha te akarod, vont vállat és hátradőlt a belvárosi ügyvédi iroda kényelmes székében. Huszonnégy évet éltek le együtt. Csak érdekházasság volt, bizonygatta könnyesen az asszony, és tényleg. Állampolgárságot akart, lett belőle három gyerek meg huszonnégy év. Csöndben váltak, amilyen csöndben házasodtak az elején. És az asszony megfogadta, nem gyászol semmit. Csak elveszi, ami jár neki. Ha úgy alakul.

És két év telt csak el, mikor pár napja meglátta. A régit, az igazit, akibe olyan hóttszerelmes volt tizenhét évesen, hogy mikor szétmentek, verseket írt neki. És meghalt volna érte, akkor. Most meg szembe jött vele, itt egy áruház parkolójában. Hóna alatt csokor vörös rózsa. És még mindig vonzó volt. És még mindig lángot lobbantott benne. Férj volt, háromszoros apa és pár napja boldog nagypapa. Ő meg elvált asszony. Nézték egymást, kigyulladt, mámoros szemmel. Ölelés, puszi. Hirtelen mindkettőjüket elöntötte a másik rég elfeledett illata. Régen volt, úristen, mennyire szerettelek, lehelte a nő, míg megsimította a karját. A férfi titokban behúzta a pocakját. Ott helyben telefonszámot cseréltek. Körülöttük közömbös vásárlók, számukra egy másik univerzum.  És este, a férfi már hívta is. Suttogva beszéltek, kuncogva, mint régen. És az asszony kigyúlt arccal ölelte a párnáját.

Soha nem volt még ilyen boldog.




3.A Férj

Ez jár nekem, mondta a férfi pár nap múlva a tükörképének, míg a nyakkendőjét igazgatta. Régi, kéjes öröm járta át, mikor a nemrég megtalált régi-új kedvesre gondolt. Mint egy gyönyörű ajándéka a sorsnak. Próbálta felidézni, régen milyen íze volt a csókjának. Persze, akkor még ártatlan lány volt, bizsergett gerincén az izgalom. Biztosan sportol, vékony és izgató, mint lány korában. A haja sem sokat változott, a szeme nagyobb lett és mélyebb. És a szája, az ajka ilyen keskeny volt mindig? Hogy nézte ott a parkolóban, milyen pirosak lettek mindketten, ahogy elfogódásukkal küszködve csak bámulták egymást mohón. Mi lett volna, ha, simogatta szórakozottan a haját és elképzelte magukat. A be nem teljesedett szerelmüket. Szinte ki kellett szakítsa magát a felesége bűvköréből.
Zavart érzett. Nem gondolt idegen nőre, mióta felesége volt. Persze megnézett másokat, de a csábítás gondolata nem ért el hozzá. Szerette a feleségét. Vagy inkább megszokta. Ott a családja. Elképzelte a fia arcát, ha megtudná… Ráadásul nagypapa, pár hetes az unokája. Na és, rántott dacosan a vállán s megigazgatta őszülő halántékét. Fickósnak érezte magát és fiatalnak. Kicsit szánakozva gondolt felesége minden jól ismert mozdulatára. Szó se róla, jól tartja magát, de legalább tíz éve festi a haját, reggel, ébredés után mindig van egy kis odaszáradt nyálcsík a szája sarkában és mostanában horkolni kezdett. És olyan ismerős minden szava és cselekedete, olyan átkozottul ismerős, hogy majdnem unalmas. A rajongása, ahogy ránéz, ahogy a gondolatát is tudja. Ki kell majd találni valamit, gondolta szórakozottan, meg kell tanulni hazudni. És legyőzni a bűntudatot.

Pár napja, mikor az asszonya betöltötte a negyvenkilencet és ő pont aznap összefutott a régi szerelemmel, megfordult vele a világ. A virágüzletből jött, hóna alatt a csokor vörös rózsa az asszonynak. Kicsit zavarban volt. Megdöbbentette, hogy őrá még így lehet nézni. Fontosnak érezte magát és izgatottnak. Mindent tudni akartak egymásról a régivel. Gyors, mohó szavakkal beszéltek, mintha nem az első, véletlen találkozásuk lett volna, és már rosszban járnának. A nő beszéd közben megérintette a karját és őt teljesen felajzotta az illata. Kis elektromos szikrák pattogtak közöttük. Számot cseréltek, és este, míg a felesége fürdött, már fel is hívta. Másnap is hívja, mondta a nőnek és mire a felesége mellé bújt, soha nem érzett izgalommal ölelte át. Az újra gondolt. A régit ölelte.

Soha nem volt még ilyen boldog.







Minden megváltozott


1.      1. .A Szerető

Innen szép nyerni, gondoltam, míg a fodrász a hajamat szárította. Mióta véletlenül összefutottunk ott az áruház előtt, eléggé felgyorsultak az események. Kicsit sután festett a
rózsacsokorral a hóna alatt, olyan tipikus mintaférjvisziarózsátafeleségének. Aranyos volt, sebezhető, de egyben férfias. Miután számot cseréltünk nem gondoltam volna, hogy felhív, de már este csörgött. Éreztem a hangján, hogy nem beszélhet hangosan, bizalmasan suttogtunk, kicsit röhögcséltünk is, mint régen. Hamar visszaállt közöttünk az a régi hang, mikor én tizenhét voltam, ő meg húsz. Ezen csodálkoztam is, mert azóta annyi minden megváltozott, de ezek szerint van az ember lányában egy szerelemfaktor vagy mi, ami rögtön aktivizálódik, ha a régi kedves feltűnik. És minden megy tovább. Eltűnik az a majdnem harminc esztendő, el a csalódások, a család, a veszteségek és az örömök. Új színt kap minden. Éppen ez olyan borzongató benne, hogy új, de mégis olyan meghitten ismerős. Nem kellett sok, hogy felidézzem, mennyire szerettem a hangját, a kezét, azt, hogy milyen okos és komoly, de játékos az ölelésben. Mit tudtam én még akkor az ölelésről? Amit tanított nekem, és a
gondolatba is beleborzongtam, mit tudnánk nyújtani egymásnak most, két felnőtt szerelmes ember. Mert a szerelem nem múlt el, ezt rögtön láttam a szemében. Bármi történt is vele vagy a házasságával, most támadt egy rés a pajzson. És én ki is használtam.

Semmiségekről beszélgettünk másnap délelőtt, volt mit bepótolni. Színleg a munkanélküli lányának keresett megoldást, azért hívott, mondtam, majd utánanézek a lehetőségeknek. Majd hívlak, mondta, és elöntötte a vér az arcomat, mert ugyanígy mondta akkor, mikor együtt jártunk. Puszi, mondtam és rekedt volt a hangja, ahogy puszi-t mondott.

És ez így ment pár hétig, vagy én hívtam vagy ő, voltak megbeszélt időpontjaink, mint régen. Órákig tudtam volna hallgatni a hangját, de persze nem lehetett. Néha este hívott, akkor rövidebben beszéltünk, volt, hogy délelőtt, a munkahelyéről. Ha nem bírtam, én hívtam és ő visszahívott. Játszottunk, mint régen. Este rá gondoltam, míg forró arccal öleltem a párnám. A karjára, ahogy ölelt régen és kívántam, bár most is ölelne.

Mikor szabadságra ment a családjával, tudtam, hogy nem hívhat, mocskosul szenvedtem. Egy hét volt, maga az örökkévalóság. Aztán mikor újra jelentkezett és megkérdezte, mikor találkozunk, kivert a víz. Éreztem, hogy valami történt, valami megváltozott. A kapcsolatunk új minőségbe lépett. Találkozni akar velem, nem elégszik meg a telefonos beszélgetésekkel, látni akar. Nem vagyok már magányos.

Minden megváltozott.




2. A Férj

A kíváncsiság, hogy meddig mehet el vajon a dolog, eleinte ez munkált bennem.
Kicsit kívülről nézte magam, szórakoztam egykori fiatal önmagamon, aki naiv volt és
becsületes. Mert csak akkor dobtam ezt a lányt, mikor a későbbi feleségemet
megismertem.

Könnyedén léptem ki a pár hónapos együtt járásból, de meghatott a lány ragaszkodása. Hosszú betegség után akkor ment el az édesapja. Talán ez is volt az oka, hogy még sokáig üldözött a szerelmével. Azt mondta, ő komolyan gondolta és hozzám jönne. A baj csak az volt, hogy eszem ágában sem volt megkérni. Cserbenhagytam, mondta, és mindenféle levelet küldözgetett, meg verseket és én komolyan megijedtem, mikor azt írta, öngyilkos lesz, ha nem beszélünk újra. Elmaradtunk egymástól, és sokáig nem is tudtam róla, fura emlék volt, de nem rosszízű. Aztán rá két évre megnősültem.

A házasságom, a boldogságom pajzsként védett minden csábítástól. A házasságunk elején szótlan megegyezés tárgya volt közöttünk a hűség, mind a testi, mind a lelki. Akkor én most már első este megcsaltam a feleségemet, mikor felhívtam a régi szerelmemet, miután összeakadtunk ott a parkolóban. Szokatlan volt az érzés, de egyben izgató is, különös íze volt az ölelésnek akkor este. A feleségem azt hitte, ez is még a szülinapi felhajtás része, kis ajándék a nap végén. Míg ott pihegett mellettem, kicsit aljasnak éreztem magam, de csak egy egészen kicsit. Mert rögtön utána a lányra gondoltam, aki most már nővé érett, nekem érett nővé, és ha a sors, vagy nevezzük aminek akarjuk, az utamba hozta, akkor akar vele valamit.

Hogy meddig megyek el, gondoltam majd tudni fogom. Az ártatlan telefonbeszélgetések arra voltak jók, hogy lendítsék egyik napot a másik után. Sok munkám volt akkoriban és magányosnak is éreztem magam. Körülöttem mindenki élte a megszokott életét, míg én ingerült voltam és elégedetlen, de nem tudtam volna megmondani, miért. Hiányérzetem volt és mikor vele beszéltem, azt éreztem, csak egyetlen ember van a világon, aki megért engem, aki várja, hogy a hangomat hallja, akinek fontos vagyok. Idegenné váltam a családomban, csak lődörögtem a világban ingerülten, sértetten és hajszoltan.

Szabadságra mentünk és azt gondoltam, kifújom magamból a dühömet, de nem igazán
sikerült. Addigra drog lett nekem a hangja, a hívásai, a figyelme, ahogyan hallgatott, a
megértése, ahogy kimondatlanul is egy hullámhosszon voltunk. Szóval az az egy hét
maga volt a pokol és én el is követtem mindent, hogy másnak is pokollá tegyem.
Megszokott sétáink a feleségemmel elmaradtak, ha túrázni indultunk messze előre
mentem, ne kelljen néznem, amint csodálkozó szemmel figyeli, nem segítem le a
szikláról vagy udvariatlanul elfordulok, ha kér valamit. Valami gond van, kérdezgette
szomorúan és a tekintetemet kereste. Esténként sikerült megvigasztalnom és nem is
esett nehezemre, mert a régi szerelmem arcát láttam magam előtt, az ő haját
cirógattam és beleolvadtam, mint vaj a pirítósba.

Nyaralás után, útban hazafelé valami semmiségen jól felhúztam magam, szinte
éreztem, amint hagyom kiáradni a dühömet, mint a lávát, pusztítson el mindent
körülöttem. Jól összevesztem a feleségemmel és szinte örömmel töltött el, amint este
sírva alszik el mellettem. Kicsiny dühömet és sértettségemet dajkáltam még pár napig.
Aztán felhívtam a szerelmemet. Találkozzunk. Látni akarom.

 Minden megváltozott.



3.A Feleség

Már a szabadságunkon észrevettem. Figyelmetlen volt, érzéketlen, majdhogynem undok. Kirándultunk, ő folyton előre sietett, kínlódva másztam le az ösvényeken, ő kajánkodva figyelte, ahogy bukdácsolok. Kitette magának az ételt, rám sem nézett. Nem értettem. Nem szóltam. De éreztem, teljesen elhidegült tőlem. Bár ennek teljesen ellentmondott, ahogy esténként átölelt. Akkor megint csodálkoztam, minden este szerelmeskedtünk és ettől kicsit megnyugodtam. Teljes érzelmi hullámvasút volt ez a nyaralás, és mikor haza indultunk, még nem tudtam, talán az utolsó volt.

Valami hülyeségen szólalkoztunk össze hazafelé, illetve ő volt, aki szerintem túlreagálta. Kiabált és ellentmondást nem tűrően dühöngött, én sírtam, otthon a gyerekek csak néztek, mi ez a háború, így kipihenve, nyaralás után. Napokig tartott a haragszomrád, aztán egyik délután, miután erős migrén kínozott (ritkán fáj a fejem) felhívtam, vegyen nekem gyógyszert. Nem vette fel. Újra hívtam. Úgy emlékszem vagy ötször hívtam, sikertelenül.

Aztán visszahívott, mindjárt itthon van, de szívesen visszamegy nekem gyógyszerért. Egészen ellágyultam. Kedves volt, falat kenyér, kicsit lapított. Belátta, hogy nincs miért durcáskodni, gondoltam megenyhülten, hogy szeretem, elmúlik minden baj felőlünk.

Másnap leültem a géphez, és megláttam, üzenete érkezett. Eddig soha nem olvastuk egymás üzeneteit, nem volt miért. Most megtettem. Nem sok üzenet volt, mindössze egy. Pár hete írt neki a fiatalkori szerelme, hogy mennyire örül annak, hogy összetalálkoztak, és még mindig boldog. Biztonság kedvéért újra itt a száma. És puszi.

Ezt a nőt ismertem, pár évvel alattam járt a középiskolában, a férjem mesélt arról, milyen szerelmes volt belé, verseket írt hozzá szakítás után, nevettünk rajta akkor. Még öngyilkossággal is fenyegette, mosolygott a férjem és láttam rajta, ez elégtétellel töltötte el. Egy lány, aki olyan szerelemes, hogy meghalna érte, mert otthagyta. Értem hagyta ott.

És most itt van! Csak nyugi, intettem magam, de úgy kalapált a szívem, hogy azt hittem, menten meghalok. Ez az én férjem? Ez a mi életünk? Mi történik velünk? Nem kellett hozzá nagy fantázia, hogy rájöjjek, mi történt. Ezek összefutottak az üzenet dátuma szerint hat hete. Sírtam, és próbáltam kitalálni, mit tegyek? Hogyan derítsem ki, mi történt? Megkérdezem, volt az első reakcióm. Nem, előbb kiderítem, mi történt és aztán borítok. Elhűltem magamon és utálkoztam, ez vagyok én? Mi lett belőlem? Mit tett velem? Mikor haza jött és a szemébe néztem, kicsit meghaltam. És miután megnéztem a telefonját, kiderült, beszéltek. Nem is keveset. Már akkor este felhívta, a születésnapomon, mikor összefutottak az áruház előtt. A férjem hívta. Egy világ omlott össze bennem.

Minden megváltozott.



Egyszer minden véget ér

1.      1.A Férj

Még a randi előtt is megpróbáltam, isten látja lelkemet. Már felhívtam és megbeszéltük, hol és mikor. Már a csontjaimban éreztem a bizsergést, a vágyat és az izgalmat. Nem volt elképzelésem semmiről, csak hagyni fogom, hogy megtörténjenek a dolgok. Úgy ahogy az kell. Felnőtt ember vagyok, még pár év és vége az aktív férfiéletemnek. Sportolok, egészségesen élek. Hol van az leírva, hogy nekem egy nő mellett kell megöregednem? Még jár nekem az izgalom, gondoltam, míg a hajamat igazgattam a tükör előtt az irodámban. Átöltöztem, reggel odacsempésztem a tiszta ruhát, csak nem fogok izzadtan randizni, kacsintott vissza a srác a tükörből, aki egykor voltam. Te tényleg ezt akarod, kérdezte bennem a férj, a gyerekeim apja és az unokám nagyapja. Igen, mondtam ki hangosan, és becsaptam az irodám ajtaját.

A bicikli az külön jó volt, hogy bringával mentem. Mint régen, mikor ezt a lányt kísérgettem. Fene tudja hogyan, de visszapörgött az idő és csak én voltam és csak ő volt. Puszi, puszi és már a nyakamba is borult. Rögtön láttam, hogy fodrásznál volt, fénylett az arca, valahogy ő is visszafiatalodott. Másfél órát bolyongtunk a városban, lehetőleg csendes kis utcákon. Sokat beszélgettünk, egyszer le is ültünk egy padra. Kevesen jártak arra, feltettem a karom mögé a padra. Mint régen. Rám nézett. Gyere fel egy kávéra, mondta és könnyedén megrázta haját, ami végigsimított a karomon. Menjünk, mondtam és elcsuklott a hangom. A lehető legközelebb lakott a munkahelyemhez. Pontosan a szomszéd utcában. Ami jó, mert közel van és baromira rossz, mert itt mindenki ismer a környéken.

Tudtam, hogy a kisebbik gyereke még otthon lakik. És az is megfordult a fejemben, hogy tényleg csak kávézni fogunk. Én naiv. És úgy történt minden, mint egy szaros filmben. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, egymásnak estünk. Először azt hittem, nem fog menni, mert bűntudatom lesz. De nem így történt.  Csak az illatát éreztem, ahogy a hajába temetkeztem. Csak a remegő testét a kezem alatt. Szinte felrobbantunk mindketten, mire az ágyig jutottunk. Új volt és mégis ismerős. Erősnek és férfiasnak éreztem magam, ahogy utána egymás verítékben úszó testét simogattuk. Eszembe se jutott a feleségem, ez az igazság.
Vártam rád, suttogta fénylő szemmel és rebbenve simított a keze. Egymásba zuhantunk újra. És újra.

Majdnem elaludtam a duruzsolásától, míg szerelemtől csatakos haját simogattam. Hogy ő a bort szereti. És majd nekem is át kell szoknom a sörről, mert ő borlovag. Majd meglátom, milyen jó fejek a barátai a testépítő szalonból, ahová eljár edzeni. És bemutat a barátainak. meg a gyerekeinek. És boldogan élünk majd. Kezdtem kijózanodni. A telefonomon láttam, hogy a feleségem legalább hatszor hívott. És elköszöntem, de alig hagyott elmenni. Csak csókoltuk egymást vég nélkül a csukott ajtó mögött. Igen, suttogtam a szájába. Majd megint találkozunk. Talán jövő héten. Hívlak. Várom. Most már nem veszítjük el egymást, ugye?

Csúnya migrénem van, hallottam a feleségem fájdalmas hangját a vonal másik végéről, veszel nekem fájdalomcsillapítót? Hogyne, feleltem illedelmesen, mindjárt otthon vagyok drágám!
Fülemben muzsikált a vér. Szeretőm van, ízlelgettem a szót és készültem a családom szemébe nézni.

Egyszer minden véget ér.

2.      2.A Szerető

Már a reggelinél olyan izgatott voltam, hogy majdnem ráborítottam a gyerekre a teát. Szegényke, csak csodálkozott, hogy most az egész hétvégét a nagyanyjánál töltheti, de én is lehetek önző, nem igaz? A fodrászom soron kívül fogadott és az irodából még haza is tudtam szaladni, hogy átöltözzek. Olyan volt minden, mint régen. Ahogy jött, tolta a biciklijét, mintha újra kamaszok lennénk. Sokat sétáltunk, túl sokat. Aztán mikor leültünk a padra és megölelt a pad támlájánál, éreztem, készen állunk rá. Mind a ketten.  Vártam, hogy ő mondja ki, de férfiak olyan mulyák. Nekem ez a férfi kell. És felhívtam kávézni.

Csak az ajtóig jutottunk el, olyan volt az egész, mint a forgószél. A válásom óta nem voltam férfival. Míg csókolt, azt hittem összerogyok, de megtartott, mi több, meg is támasztott. Aztán már mire remegtek a lábaim, el is vergődtünk az ágyig. Szédületes volt. Gyönyörű a teste és nem öregedett. Nincs pocakja, nem ereszkedett meg a feneke. Úsztam benne. Elvesztem benne. A hajamat markolászta és orrával a nyakamba szuszogott. Az első után sírni tudtam volna. Úgy vártam rád, suttogtam, míg a kezem bejárta a testét. Aztán újra egymásba temetkeztünk. És megint. Hullámzott minden. Le és fel. Le és fel.  Aztán a hajamat simogatta. Beszéltem neki magamról, hogy megismerjen, hogy elfogadjon, hogy elfogadja a barátaimat és később a gyerekeimet. Mert akarom ezt a férfit. Mert megérdemlem.

Ahogy sietve magára kapkodta a ruháit, elöntött a féltékenység, mert arra gondoltam, most hozzá megy haza. Már nem szereti a feleségét, azt mondta, megszürkült a házasságuk és már az ágy sem működik közöttük. Szegénykém, mennyire ki lehetett éhezve. Mindent megadok neki, mindent. Egyszer már elveszítettem, nem akarom újra! Más is elvált már.

Egyszer minden véget ér.

3.      3.A Feleség

Nem ismerem ezt az érzést. Kihűl kezem-lábam, amint elnézem a férjem hideg, elutasító arcát. Nem zavar van rajta, nem gyűlölet. Egyszerűen idegen. Sosem láttam ezt az arcot, ezt a férfit. Ez volna az, aki könnyedén meghódított, a figyelmességével, a kedvességével és a szerelmével? Ez volna az, aki hónapokon át kísérgetett esőben, hóban, kánikulában, kezének ismerős melegével ölelt és mézédes volt a szája? Ez volna az, akit vágytól remegve öleltem, és akinek odaadtam magam még az esküvőnk előtt? Három szerelemből fogant gyermekkel ajándékoztam meg.  Vele virrasztottunk a gyerekeink ágyánál és vele örültünk a legszebb pillanatokban? Ő volt, akinek nem is olyan régen, az ezüstlakodalmukon, sírástól elcsukló hangon köszöntem meg és ígértem továbbra is életem legnagyobb ajándékát, a hűséget? Vele hajoltunk nemrég kis unokánk ágya felé és gyönyörködtünk vonásai bájában?

Ki vagy te, próbáltam a tekintetét keresni, míg ő zavartan elfordulva bizonygatta, nem történt semmi, csak véletlenül összefutott egy régi ismerősével és beültek kávézni. És mit jelentenek a telefonok és az üzenetek? Ekkor támadásba lendült és megmagyarázta, milyen kimerítő egy ilyen nővel együtt élni, mint én. Megfojtom a szellemi fölényemmel, elnyomom az állandó okoskodásommal. Ő is csak férfi. Meg kell értsem.

És onnantól elkezdődött a kanosszajárásom. Az önmarcangolás, a bűntudat és a hitetlenkedés. Mit csináltam rosszul, tényleg ilyen vagyok? Mikor rontottam el? Mit tud többet az a másik? Jelentéktelen és értéktelen vagyok, néztem magam utálkozva a tükörben és ordítani tudtam volna.  Visszakapom valaha a hitemet? Semmi nem változott, próbál ölelni a férjem. Minden megváltozott, gondolom és próbálom visszaölelni.

Egyszer minden véget ér.



Ősszel

Képtalálat a következőre: „őszi erdő”


Erdőbe vágyom,
hol szelíd,
öreg óriások
reszketeg karjukkal
magukhoz ölelnek,
fejem mohapárnán
s csak szendergek,
míg mosott kéken
fakul az ég,
ezüst a csend,
tűnődő levelek peregnek.

Sosem volt suttogások
kelnek, kék tollú
madár felelget
egy rőt szoknyájú
bokrocska ágain,
s míg eres kezével
hátraint a nap,
hajának aranya
fennakad egy
üres pókháló
tépett romjain.