Vásárfia





Bleyer Sándor készruha üzlete előtt kendős leányka néz farkas szemet, egy fodros szoknyát és blúzt viselő kirakati babával. Vágya szinte kézzelfogható.

Puffadt hasú nagysága alkuszik egy kosár paradicsom mellett, arrébb felfordított füles kosarakon kofák üldögélnek, kendőik mélyen a homlokukba húzva, bő szoknyáik terebélye porba lóg. Térdnadrágos kisfiú pihen fáradtan egymásra rakott gabonás zsákokon. Meleg van. Amott két fehér ruhás gyermeklány hajol egy gyümölcsös kosár fölé, szalmakalapkájuk alól kibuknak a kígyózó copfok.

Drótketrecükben tikkadt baromfik várják sorsukat, odébb a piszkos szalmán sárgalábú tyúkok hevernek párosával összekötözve.

Száll a por, és az állatok bűze elkeveredik a rothadó gyümölcsök, meg a lacikonyhák átható pecsenye szagával.

Legyek garmada lepi a koldus lehajtott fejét, és a frissítőt áruló málnaszörpös csöbreit, és amott, Gaszner Ferencz mészárszéke előtt fekete kutya nézeget befelé vágyakozva.

Fakó ponyvák árnyában késes árulja portékáját, sivít a köszörű, és egy kisfiú válogat a bicskák között.

A legszélső sor végén kopott kalapos bácsika térdel egy mocskos ponyván, és bádog bögrébe mér ki éppen valamit. Ő a hangyatojás árus, s vevője, egy fekete kalapos asszonyság türelmesen tartja a kis vászon zsákocskát, amelybe belezúdul a rakomány.

Aztán kitágul a tér felfelé, látni az emeletes bérpaloták büszke tornyait, amint őrt állnak a nyárnak. Mert teli nyár van. Némely ablakok csíkos vászonrolók mögött szenderegnek, máshol tejszínhabként buggyan ki a levegőre kirakott slingelt párnák hegye.

A tér körüli házak kirakatai előtt hullámzó tömeg, színes napárnyékolók izzanak a napon.

A felirat Szántó Mór és Fia cipő lerakatát hirdeti, de Limbeck János és Társa gyarmatáru boltja előtt is nagy a tolongás.

Délceg rendőr figyel feszesen egy fiatalembert, ki a Kelet magyarországi Jelzálog és Hitelbank portálja előtt álldogál zsebre vágott kezekkel.

Tardos és Fia Asztalos és Kárpitos Bútor Telepe előtt lovas kocsi áll a gömbakác hűvösében, talán szállítják az új rendelést.

A gömbölyű, felül hetyke kis díszben végződő hirdető oszlop felső plakátján Sunlight szappant ajánl egy szőke kisasszony, alatta egy vándorcirkusz nyitó előadására invitálják a nagyérdeműt. Három kendős kislány olvassa elmélyülten, egyikük kezében virágcsokor.

Odébb utcaseprő támaszkodik rozoga nyírfa seprűjének nyelén, kis kerekes kocsija mellett lócitromok .

A sarki csemegekereskedésben, a Weisz Sándor –félébe alighanem új friss áru érkezett, talán maga Weisz úr az, aki villogó fehér kötényében a napvédő ponyva alatt áll, és kezével szemét ernyőzve néz a fotográfus masinájába.

Ezt az egyszer volt pillanatot Dajkovits Emil császári és királyi fotográfus örökítette meg az örökkévalóságnak Nagyváradon, a Piacz téren, az Úr 1901. esztendejében.

Ebéd





Ösztöne a szokott időben ébresztette. Óvatosan átnyúlt és megnézte az órát. Mindjárt fél hat, kelni kell, hogy odaérjenek, mire nyit a bolt. Halkan költögette a férjét, meg ne zavarja a gyerek álmát. Gyorsan magukra kapkodták a ruhát. A cserépkályha még őrizte valamennyire a meleget, de a férje már este odakészítette a gyújtóst. Neki csak be kell gyújtani, mire a boltból visszatér és a kicsi lány már melegben kezdi a napot.

Benyitott a nagymama szobájába, de nem volt szíve felkölteni, szuszogása elárulta, hogy altatót vett be. Nem baj, majd ketten mennek a férjével tejért, hátha ma nem csak egy litert adnak fejenként. A biztonság kedvéért még két tejesüveget rakott a viharvert bevásárló szatyorba. Jó öblös, és ami a lényeg, nem látszik át. A múltkor nagyon megjárta, mert a nagymama horgolt neccével indult vásárolni és két veknit is adott az ismerőse a pékségben. Kifelé jött karján a gyerekkel, mikor kiszúrták a sorban állók. Egy vevő, két kenyér? Már, hogy van ez, elvtársnő, fogta meg a karját egy sovány kis asszony, de ő nagyot lökött rajta. Elvtársad neked a halál, sziszegte és beállt a másik sorba vécépapírért.

Halkan csörrentek össze a tejes üvegek lépteik nyomán, lélegzetük kis pászmákban szállt. A bolthoz közeledve előtűnt a tömeg a bezárt ajtó előtt. Nem tudom, végzünk-e fél hétre, dörmögte a férje, ahogy a sor végére álltak. Megint elkések, ha nem jár a villamos, vakarta meg sapkája alatt a fejét. Bizonytalanul nyújtogatták a nyakukat, kinél van óra, sok van még hatig, kérdezte egy kucsmás asszony. Legalább negyed óra van még nyitásig, fordult hátra egy borostás arcú férfi. Csendben álltak, csak a lábukkal topogtak a hideg ellen.

Hanem tudják, fordult hátra a kucsmás nő, a tegnap hallottam a szomszédasszonyomtól, akinek a lánya a hentesnél takarít, hogy ma már osztják a húst. Talán csirkét. Pedig holnapra mondták, hajolt közelebb a borostás. Igen, igen, csak visszamaradt valami exportból és hamarabb kezdik osztani. Ha rám hallgatnak, innen haza sem mennek, hanem egyenesen oda. Már ha maguknál van a jegy, vont vállat. Nálad van, ugye, bökte meg a férje, és ő boldogan bólintott. Akkor én haza viszem a tejet, meg begyújtok, te meg intézd a hús, hajolt közel az asszonyhoz. Az megkönnyebbülten felsóhajtott, pont jókor, a mélyhűtő üres, egy darab szalonna avasodott benne. Holnap van a kislány születésnapja, a kedvencét főzheti, paprikás csirkét, jó vastag tejfölös szafttal. Kiszalad a piacra, vesz egy kis házi tejfölt a nénitől, hátha akad egy kis tojása is eladó, liszt még van egy fél kiló, talán elég lesz a nokedlihez. Mire ezt így végig gondolta, mozgolódni kezdett a tömeg. Megjöttek a boltosok. Elsőnek a mindig mogorva, testes román eladónő. Engedjenek már emberek, hadd nyissak ki, kántálta rosszkedvűen, vagy azt akarják, hogy délig itt álljunk. Aztán befutott a szőke Klárika, kényelmesen végig gombolta magán a köpenyt és gondosan megfésülködött. A sor végén állók hangoskodni kezdtek, ne adjanak csak egy litert, jusson mindenkinek. Milyen jó, hogy ketten jöttünk, simult a férjéhez, aztán belekapaszkodott a karjába, mert megindult a sor, mint egy lomha kígyó. Csoszogtak a lábak, csörrentek az üvegek. Először a kasszáig sodródtak, majd fizettek, persze, hogy csak egy litert adtak. Ma kevesebb tej jött emberek, nem fog mindenkinek jutni, harsogta Klárika a pult mögül, ne is legyen vita. Nekik szerencséjük volt, a nagy fémbödön aljáról ugyan, de sikerült két litert kiméretni.

A férje alakja eltűnt a sarok mögött, búsan kongtak szatyrában az üres üvegek, ő meg a hentes üzletbe indult. Talán tizenöt ember ácsorgott a bezárt üvegajtó előtt, még nem kapták meg az árut, így a bennfentesek, de bármikor megjöhet. Úgy fél órát várt és már úgy érezte, lefagynak lábai, mire megjött a nagy hűtő autó.

Mindenki türelmesen álldogált, ő azon szorongott, hogy leég a tűz, felébred a gyermek, istenem, csak haza kéne menni. Aztán kinyílt az ajtó és betódultak. Előkerültek a húsjegyek, a személyi igazolványok és rendben megkezdődött az osztás. Egy csirke jár fejenként, emberek, és nem tudok válogatni, ahogy jön, úgy adom sorban, mondta az eladó, mire előkészítette a névsort. Nem olyan nagyok ezek, nézegette már az utcán kicsit csalódottan. Mire felenged, akkora lesz, mint egy galamb. De a gyerek akkor is paprikás csirkét ebédel a születésnapján.

Otthon találomra lehántotta egyről a zacskót, tényleg kicsi volt, és lilás-feketében játszott. Keményre fagyott, drótszerű tollak borították imitt-amott és akkora körmei voltak, mint egy sasnak. Nagymama hümmögve forgatta, szerintem mind a négyet tedd oda fiam, mert ez még összeesik a lábosban. Elgondolkodva nézte, majd a kis vájdlingba rakta az összest, reggelre felenged a spájzban.

Másnapra minden együtt volt az ebédhez, úgy tervezte, az aprólékból húslevest főz, a cérnametéltet nagymama készítette még a múlt hónapban, mostanra jó zörgősre száradt. Megbont egy uborkát is az ecetesből, kell az a paprikás csirkéhez.

A spájzba lépve halszag fogadta. Csak nem hozott valami halat ez az ember és elfelejtkezett róla, nézett szét kutakodva. A csirkék zavaros lében áztak a vájdlingban, valóban összeestek és büdös halszaguk volt. Forgatta, szagolta és nem értette. Ezeket, fiam, halliszttel etették, azért ilyen büdösek, mondta nagymama. Áztasd csak be egy kis ecetes vízbe, az elveszi a szagát. Mink is csináltuk a lóhússal a háború alatt, az aztán elcsapta, ha egy kis szaga volt. Tényleg nem érződik annyira, szagolgatták két óra múlva, majd az asszony neki állt a főzésnek. Először a húslevesnek kezdett hal szaga lenni, majd a paprikás is átlényegült. Sózta, hagymázta, borsozta. Szedjük le a csontról a húst, talán az olyan halszagú, néztek össze nagymamával és neki láttak. Lefejtették a kis szürke húscafatokat az ujjnyi combokról, meg a mellcsontról, alig pár marék hús ázott bánatosan a paprikás lében. Mikor eszünk, kiabált ki a férje a szobából. Az embernek egy szót se, mutatta nagymama szája elé kapott kézzel.

Tálaltak. A húsleves sápadt színén a hal párája lengett gyengén. Szótlanul ettek. Az asszony sunyin a gyereket kémlelte, amint az a négy évesek mohóságával kanalazott. A paprikás pirosan kellette magát, de jó, tapsolt a kislány, ez a kedvencem, mama.

Csak a villák kocogása hallatszott. Jó ez a halpaprikás, szuszogott a férje. Honnan szerezted a halat nézett fel a második falat után és nem értette, min vihog az asszonya úgy, hogy még a könnye is kicsordul.

Mint aki halkan belelépett






Szilveszter este volt és megőrült a világ. A máskor oly csendes falusi utca háborús övezethez hasonlított. Szabálytalan időközönként robbanások és sivítások követték egymást. Mi lesz itt éjfélkor, tűnődött az asszony, míg beengedte a macskákat. Már délután elkészítette a krumplisalátát és a hideg sültet, a lencseleves is kinn dermedezett a konyhaablak párkányán. -Veletek mi legyen, nézett a két tacskóra. 
- Mi lenne, szólt a férje, hadd jöjjenek, igazán nem kívánhatjuk, hogy világgá menjenek ebben a ricsajban.
A négy macska a fotelben terpeszkedett, rövid hezitálás után egy rossz plédet terített a kandalló elé, majd kinyitotta az ajtót. A kutyák szinte beestek, majd rövid forgolódás és szaglálódás után elégedetten sóhajtva elhelyezkedtek a pléden. Csak baj ne legyen, hümmögött az asszony. 
- Mi baj lenne, így a férj, éjfél előtt kiengedem őket pisilni, reggelig kibírják, ugye, dédelgette kedvencét, a nyolc éves Miskát.
Távolról trombitaszót hozott a szél és jókedvű fiatalok gajdoltak az utcán. Igazán hálás volt, hogy az idei szilvesztert itthon töltik. Tollas bál lesz, mondta a férje elégedetten, mert ő is utálta, hogy ezen a napon mindenkinek obligát az eget verő vidámság. Odakészítette a pezsgőt az ágy mellé, bekuporodtak a pléd alá és tévéztek.
Éjfél előtt jóval az asszony volt az, aki kiengedte az ebeket dolgukat végezni, és nem is kellett olyan sokat várnia, mert egy közeli petárdapukkanásra berobbantak az ajtón. 
-Na, reggelig csend lesz, helyezkedett el szuszogva, de ez csak félig volt igaz.
Éjfélkor kitört a háború. Monoton pufogások váltakoztak sivító sziszegésekkel és kinn nappali fénybe borult a táj. A hálószoba bezárt ajtaja előtt sírtak a kutyák. 
-Nyugi van, szólt ki a férje,- helyetekre.
Elkortyolták a pezsgőt, megfogadták, hogy idén sem fogadnak meg semmit és álmosan bambultak a tévé előtt. 
- Megéheztem, pislogott rá sunyin az embere kis idő múlva. -Olyan jó lett a krumplisaláta az idén, sóhajtotta. Hozol egy kicsit, ugye, törleszkedett. A kutyákat is megnézhetnéd meg a tűzre is tenni kellene. 
-Egy kis mézest is hozzál, szólt utána.
Az asszony nagyot sóhajtva kászálódott ki az ágyból, papucsot sem húzott, villanyt sem gyújtott, ne verje fel az alvó kutyákat. Óvatosan lépkedett, gondosan kikerülve a bútorokat, majd megérezte, hogy valami meleg, nyúlósba lépett. Meglepetten megállt és első gondolata az volt, hogy elsikoltja magát, aztán mégis inkább villanyt gyújtott.
A konyha padlóján emberes adag kutyaszar hevert, gondosan a közlekedő folyosó közepén elhelyezve. Halk szitkozódások közepette elgondolkodva nézte a talpát. Meztelen lábujjai között kis képlékeny, csokibarna hurkák jelezték, hogy az eb, akinek végtermékébe lépett tökéletes emésztéssel rendelkezik. A két kutya látványos horkolással jelezte, ők ugyan semmiről semmit, és egyébként is. Ott állt fél lábon, a hideg kőpadlón, és nem tudta, mit tegyen. Agyában tétován kergették egymást a gondolatok, krumplisalátáról, tűzifáról, kutyákról meg a mézesről. Majd bizonytalanul elnevette magát.
- Mit nevetsz, kiáltott ki élete párja, míg őt egyre jobban rázta a röhögés. 
-Á, semmi, mekegte, csak a boldog új év meg minden. Aztán erőt vett magán és sóhajtott.
Na, jó, gondolta, ez már szerencsés év lesz és elindult, hogy lemossa magáról a megtiszteltetést.

Az ugató-ember





Az ugató-ember

Zaklatottan ébredt rövid álmából. Félálomban rágyújtott, majd kényelmesen leszívta a füstöt. Merengve gondolt a rá váró feladatra és gondosan csiszolgatta elméjében a tennivalók sorrendjét. Elnyomta a csikket majd sóhajtva felkelt.

Odakinn még az igazak álmát aludta a város. Lassan öltözött, noteszét a tollal belső zsebébe rejtette, a külsőben kis elemlámpája lapult. Elővette és az asztalra terítette, majd aprólékosan átnézte a város kinagyított térképét, bejelölte az utcákat és nagyot sóhajtott, micsoda hülyeség. De hiába, a munka az munka. Egy kis bizonytalankodás után, a biztonság kedvéért zsebre vágta a gázsprayt is és elindult.

Forgalom semmi, sötéten ásítottak a kapualjak, csendben pihegtek a fák a nyári éjben. Biciklijén húsz perc alatt elérte a kijelölt utcát, egy telefonfülke szomszédságában lelakatolta a bringát és elindult.

Az utcai világítás szórt fényében gondosan ellenőrizte az utca névtáblát és a házszámot.

Az első ház az utcában, kerítése elhanyagolt, korhadt deszkák vicsorogtak rá.

Óvatosan egy hasadékhoz lépett és benézett. Odabent kócos bokrok, eldobált műanyag veder és törött lábú szék árválkodott. Csendben hallgatózott egy ideig, majd megköszörülte a torkát és halkan vakkantott. Lágyan szólt ez a vakkantás, mintegy barátkozó hangon. Azt üzente, itt állok kívül és várom, hogy bemutatkozz. A vakkantások, morranások és ugatások egész tárházát fejlesztette ki magában. Tudott lenni barátkozó, agresszív vagy provokáló. Néha maga is meglepődött magán, milyen tanulékony és szívesen rögtönzött is. Kreativitása határozottan sokat nyomott a latban munkahelyi meghallgatásán. Ez igen, csóválta a fejét a jegyző, mint egy igazi kutya! Puli hangon is tud, kérdezte a titkárnő. Az már csaholás, kiskezicsókolom, legyintett rá a bennfentesek magabízásával. Aztán mikor értesítették, hogy megkapta az állást és állományba vették, örömében hazáig vakkantgatott. Szép pillanatok voltak, na. Most csendben állt és lélegzetvisszafojtva figyelt. Semmi. Még kétszer próbálkozott aztán odébb állt.

A következő ház kapuján kis tábla hirdette, harapós kutya őrzi a portát. Alig jutott az első vakkantásig, csattogó körmök hangját hallotta, amint futva közeleg gazdájuk a kapu belső oldalán, aztán felharsant az öntudatos ugatás. Kettőt visszaugatott neki, csak a rend kedvéért, majd elővette kis noteszét és az utcai lámpa gyér fényénél gondosan feljegyezte az utcát és házszámot. Nagyon a lelkére kötötték, hogy pontos legyen, mert az ő feljegyzései alapján postázzák majd az ebadós csekkeket.

Legalább két kutya hangját vélte felfedezni a következő ház udvaráról, és alig győzte az írást, mert immár a szemközti házak kutyái is rákezdték. Nem baj, kicsikéim, legalább megspóroljátok nekem az ugatást meg hamarabb végzek, gondolta, és jókedvűen visszaugatott nekik, csak úgy, a miheztartás végett.

Még négy házat talált az utcában, ahol nem ugattak házőrzők, de ezt igazán nehéz volt érzékelni, mert lassan az összes ház kutyái rákezdték. Hörögve ugrottak a kapukra, mérgesen tépték láncaikat és egyik másik ugatás lassan jajgató sírásba csapott. Valódi, tőrőlmetszett kutyakomédia, gondolta vigyorogva, és ő is rákezdte. Igazán szép tenor hangú ugatás volt, csak úgy visszhangzott a házak faláról. Végig ugatta az utcát, csak úgy a maga örömére. A sarkon, a lámpaoszlop alatt még összesítette a találatokat, megjelölte a kutyák száma szerint a házakat, ennyivel is könnyebb dolga lesz a jegyzőnek az összeírásnál és már fordult is volna vissza a biciklijéhez, mikor sötét alak lépett elé egy félig nyitott kapuból.

Ökle gyors volt és kíméletlen, na, most ugass, te szemét perverz, mondta nagyon nyugodt hangon, és ő meglátta a csillagokat.

Pedig már hajnalodott.