Egy hetem története - mint a mókus






A tanító elvtársnő, Elvira néni, azt a házi feladatot adta, hogy írjuk le egy hétig, mi minden történik velünk. Nap, mint nap. Előtte be is kell mutatkoznunk, mert hiába ismer minket a tanító elvtársnő, Elvira néni, már régen, azt mondja, olyan legyen, mintha egy ismeretlennek mesélnénk el, hogy mi is történik velünk egy héten át.
Engemet Tóth Katalinnak hívnak, de mindenki csak Katinkának szólít, és egy szép házban lakunk anyukámmal, apukámmal meg velünk lakik dédi mama is, aki már nagyon öreg, és nem jól hall, de apukám azt mondja, hall az, csak azt, amit ő akar. Van egy testvérem is, ő Lackó, még kicsi, csak két foga van, de azzal nagyon harap, a múltkor is megharapta a doktor nénit, mikor megnézte, hogy hány foga van neki.
Engem még nem harapott meg. Szeret, és mindig vigyorog, meg kiabál, mikor ölbe veszem. Nekem szabad ölbe venni Lackót, mert sokat segítek anyukámnak. Néha szoktunk sorba állni is, mert anyukám nem viszi Lackót sorba állni, mióta egyszer ellöktek egy nénit a kisbabájával, és nagyon sírt szegény kisgyerek. Meg az anyukája is. Akkor ott álltunk mi is sorban az zöldségesnél, kaptunk is húsz tojást, anyukám nagyon örült.
Mi nagyon vidám család vagyunk, mikor esténként elveszik az áramot, olyat szoktunk játszani, hogy apukám, anyukám meg én sorban megcsiklandozzuk egymást és ki kell találni, ki volt a csikolós. Aztán egyik este itt volt Ibolya néni meg a férje, Petrika bácsi és ők is játszottak. És anyukám elkezdett visítozni, mert valaki megfogta a fenekét a sötétben. Apukám azt mondta, miután Petrika bácsiék elmentek, hogy legközelebb eltöri a kezét annak, aki fogdossa más feleségének a fenekét, anyukám meg nevetett és azt válaszolta, imádom, ha féltékeny vagy. Nem tudom, ez mit jelent, de Tót Ildi, aki a legjobb barátnőm, azt mondta, a nők néha furcsák.
Én eltörtem a kezemet, mert egyik este, mikor elvették az áramot, kimentem vécére, és elbotlottam a dédi papucsában, amit otthagyott az ajtóban. Akkor a sötétben nem láttuk, hogy milyen, mert anyukám nem találta a kis gyertyát, amit akkor szoktunk meggyújtani, ha fürösztjük Lackót, de reggelre jól megdagadt, és fájt is.
Elmentünk a poliklinikára, ott egy kedves doktor bácsi lefényképezte a csontomat, és meg is mutatta nekem, hol van eltörve. Azt mondta anyukámnak, ne aggódjon, mert ez olyan zöld –ág- törés, de nem tudom, ez mit jelenthet. Azt is mondta még anyukámnak, hogy gipszbe kell tenni, de nincsen itt gipsz az orvosoknak, mert elfogyott és szerezni kellene. Aztán én leültem ott a folyosón, anyukám meg nagyon ideges lett, és elrohant Lackóval. Én nem féltem, mert anyukám hamar jött, és hozott gipszet is meg fáslit, mert van neki egy régi barátnője, aki a Vali néni, és ő adott neki, mert a gyógyszertárban dolgozik. De ezt nem szabad senkinek elmondani, azt mondta anyuka.
Egy kicsit fájt a kezem, mikor rákenték azt a gipszet, olyan volt, mint egy krém, és nagyon hideg, utána felkötötték a nyakamba, így olyan, mintha egy kis pici pólyás babám lenne.
Anyukám megdicsért, hogy bátor voltam, ettünk egy tésztát a cukrászdában. Nem járt a villamos, a buszra meg nem fértünk fel, így gyalog sétáltunk haza, és kicsit elfáradtam. Azt mondta anyukám, legalább Lackó is levegőzött.
Itthon apukám mindenféle vicces dolgot rajzolt a gipszemre, de azért fáj egy kicsit.
Néztük kicsit Izaurát, utána elvették az áramot.
Másik nap reggel fél hatkor már kiálltunk anyukámmal a bolt elé tejért, és nagyon érdekes volt, mert sok öreg néni és bácsi is ott volt már, ők kis székeken üldögéltek, és várták, hogy kinyisson a bolt. Apu azt mondja, biztosan nem tudnak otthon aludni, de anyukám szerint csak tejet akarnak inni szegények. Mi eléggé a sor elején álltunk, és beszélgettünk Pannika nénivel, akinek kinn van rokona magyarban, és szokott hozni mindenfélét. Az én másik barátnőm, Csilla, Pannika néni unokája, már nagylány, és szokott adni nekem kerek, illatos rágót, magyarból kapja. Szokott még kapni alma szagú szappant meg sampont, meg egy olyan  kockát, ami sok kis színes kockából áll, tekergetni kell, akkor nyiszorog. Úgy kell forgatni, hogy minden oldala egyforma színű legyen. Én is szeretnék majd egyszer olyat.
Szóval mikor megjött a boltos néni, tánti Iepure, minden ember elkezdett tolongani, és engem kicsit oda szorítottak az ajtóhoz, féltem is. Anyukám kiabált, és ezután már be is engedtek minket, és vettünk két liter tejet, meg kenyeret, ami kemény volt.
Otthon ettünk pirítóst, én nagyon szeretem.
Délután átmentünk Csilláékhoz, mert megjött a rokon magyarból, és hozott mindenfélét. Anyukám kiválogatta, amit meg akart venni, de a rokon csak úgy adta oda, ha vesz hozzá nyolc flakon kézbalzsamot. Azt is mondta ez a rokon, hogy neki az anyukája mindig ezt használja. De az én anyum mérges volt és azt mondta, ezt nem kenheti a gyerekek kenyerére. Aztán mégis megvettük, amit akartunk, én örültem a sok jó szagú szappannak meg samponnak. Nekem az almaszagú a kedvencem. Anyukám vett még citromlevet, vajat meg finom sajtot. Én nem bántam a kézbalzsamot, de anyuka sokáig mérgelődött. Kockát nem kaptam.
Otthon Lackóval játszottam estig, mikor megérkezett apukám és örömmel mutatta, hogy hozott egy nagyon szép narancsot. Hű, hogy örültünk neki! Az történt, hogy apukám segített szerelni egy bácsinak és ő adta. Lackó, a kis buta, azt hitte labda és gurigázta, de anyukám elvette tőle és szépen megpucolta, utána megettük Lackóval. Finom volt, és Lackó sírt is, mert ízlett neki, de nem volt több. És utána apukám kiment a teraszra káromkodni, mert oda szokott járni, mikor káromkodni kell neki.
Aztán elment az áram és két kis gyertyával fürödtünk. Ilyenkor az van, hogy Lackó fürdik először, anyukám kiveszi a kádból és törölgetni kezdi, de Lackó meg elszalad. Anyukám szalad utána, a gyertyával a kezében. Ezért kell a két gyertya.
Másik napon Lackóval voltunk a rendelőben, egy kedves doktor néni megmérte és adott neki injekciót, én egy kicsit féltem, hogy nekem is bead egyet, de anyukám azt mondta, ilyet csak a kisbabák kapnak, mert ez oltás. A kedves doktor néni azt is mondta, hogy Lackónak sok tejet és sajtot kellene ennie, kell a csontjának, és akkor anyukám kicsit sírt.
Lackó is sírt, mert fájt neki, én nem sírtam, csak majdnem, mert sajnáltam nagyon őket. Otthon anyukám főzni akart, de kifogyott a gáz, mert reggel kávéfőzés után dédi nem zárta el és sokat-sokat égett.
Én vigyáztam Lackóra, míg anyukám a butéliával kiment a sarokra, mert hátha jön a gázos. Kicsit sokára jött meg szegény, addig mi megettük Lackóval meg dédivel a tegnapi maradékot. Rossz volt hidegen, de nem volt gáz és mi éhesek voltunk.
Aztán megjött anyukám, hozott gázt és sütött rántott parizert.
Délután átjött Csilla és hozott egy tábla csokit, csak úgy, nem kellett kifizetni. Anyuka azt mondta, majd beosztjuk, Lackó meg én is mindennap kapunk egy kis kockát. Lackó majdnem megharapott, mikor a szájába tömtem a csokit. Nagyon finom volt.
Vasárnap anyukám kitalálta, hogy menjünk el az állatkertbe és én nagyon örültem neki. Nagyon szeretem az állatokat csak büdös volt és majdnem hánytam. A legszebb a páva volt. Le is rajzoltam itthon.
Ma reggel anyukámmal és Lackóval a piacon voltunk. Én nagyon szeretek a piacra járni, mert mindig szoktam kóstolót kapni az öreg néniktől. Barackot is adnak vagy szőlőt, Lackó is kap belőle. Paradicsomot meg vinettét vettünk az aprozárban, csak sokat kellett sorba állni érte. Lackó el is aludt a babakocsiban, én meg megijedtem, mert egy öreg nénire kiabált a boltos néni, hogy tanuljon meg románul, mert nem tudta mondani románul, hogy paradicsom, csak magyarul. De végül anyukám mondta helyette és vett neki. Nagyon öreg néni volt, olyan szőrök nőttek az állán és én sajnáltam, hogy nem tud románul. Otthon anyukám csinált vinettét. Én nagyon szeretem a vinettés kenyeret. Vajon nekem is ilyen szőrök lesznek az államon, ha öreg néni leszek?
Nekem az osztálytársaim el szokták hozni a leckét, mert most nem járok iskolába, míg el van törve a bal kezem. Ma délután is jöttek és hozták a házi feladatot. Nagyon megörültem, mert azt üzente a tanító elvtársnő, Elvíra néni, hogy jó tanuló vagyok és ezért pionírrá fognak avatni nemsokára. Balla Jutka el is mondta, hogy milyen énekeket kell majd elénekelni, van egy olyan is, hogy Mint a mókus.
Meg kell venni a pionír ruhát és lesz piros nyakkendőm is, és utána apukám megint kiment a teraszra. Kicsit káromkodott. Hallottam.
Anyukámnak most szólt a szomszéd, Ungur néni, hogy állnak a bolt előtt, biztosan jött valami áru. Anyukám gyorsan betett a szatyrába két kézbalzsamot és ketten bementünk hátul a boltba. Ott volt tánti Iepure, és mi odaadtuk neki a balzsamokat. Ő adott egy barna papírzacskót és kifizettük a kasszás néninél, de nem volt szabad megnézni, mi van benne, csak otthon.
Kiderült, hogy parizer volt benne, de a dédi azt mondja, ő nem szereti, mert nem tudja megrágni, olyan, mint a gumi. Én is inkább vinettés kenyeret ettem, apukám meg kinn a teraszon a Mint a mókust fütyörészte.


Így telt nekem egy hetem és nagyon várom, hogy pionír legyek.

Tudtam




Tudtam. Már akkor, mikor jelezted, hogy jössz. A reggeli émelygések múltával minden szorongásom hol erősödött, hol elmúlt és átvette a helyét az eufória. Mintha hullámvasúton ültem volna, gyerekem lesz. Életem végéig látni fogom, kísérem a sorsát és ha eljön az idő, útjára bocsátom.Lesz valaki, aki viseli a vonásaimat, egy ütemre rezdül a lelke az enyémmel és aki majd elmegy egyszer, mert ő nem az enyém, csak kölcsönbe kaptam.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor a kezembe adtak. Nyálkás volt az arcod, eltorzult kínnal üvöltötted világgá csalódásod, hogy ilyen szörnyű a létezés. Magamhoz szorítottalak.És a hangomra megnyugodtál. És a szívverésemre kinyitottad a szemed és rám csodálkoztál.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor egyhetesen kis batyuként szundikáltál közöttünk az ágyon, és kinn fagyos eső kergette a halott  leveleket a fák alatt. És mi gyönyörködtünk benned és sírtunk, mert tudtuk, hogy egyszer eljön az idő.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor óvodásként ott kellett hagyjalak, szívemből szakadt kicsikém, idegen emberek kényére-kedvére. És délben versikét skandálva szaladtál elém és ijedten pislogó varangyos békát varázsoltál elő kis ruhád zsebéből. Mosolyogtál és én megtudtam volna fojtani valakit, hogy egy kicsit már eltávolodtál tőlem. Fél lábbal a világban.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor az első iskolai napon kis cetlivel a nyakadban olyan elveszetten szorongattad a kezem, és miután belódítottalak az osztályterembe, hozzám hasonló hüppögő anyukákkal találkoztam a sarkon leskelődve. Mikor az anyák napi verset skandálva fejed a nyakamba fúrva elkeveredtek a könnyeink és kicsit belehaltam, mikor esténként az élményeid mesélted míg a hátadat szappanoztam.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor télen uszodába jártunk, és hajszárítás után felfaltad a két szendvicset és lopva a frizurádat nézegetted a tükörben hajszárítás közben. Aztán néptáncra jártunk, meg karatézni, jött hozzánk mindig éhes, bohém gitártanár aztán lassanként a barátok.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor kézműveskedni jártál meg osztálykirándulásra és kaptam tőled csálé kis betűkkel megírt lapokat, és ezeket bizony eltettem a naplómba, mert éreztem, lesz idő, mikor ezekből táplálkozom majd.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor hipp-hopp elrepült tizenkét gyönyörű éved záradékaként királynőként bevonultál egy idegen fiú karján, és palotást táncoltál meg keringőt, és mi büszkén bőgtünk apáddal, látva, milyen gyönyörű nagylánnyá cseperedtél.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor elballagtál sokad magaddal és a tűsarkain előttünk lépkedett el egy igazi, elegáns hölgy. Kontyodon megvillant a nap, neked bókolt a sok virág a karodban és tudtuk, út van előtted immár.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor először nem aludtál itthon velünk, mert elindultál. És akkor is is tudtam, mikor talpra álltál csalódások után, megráztad magad és léptél tovább.Magabiztosan. Bátran. Mosolyogva.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor egy délután magamhoz öleltelek, mert egy kis papírt szorítottál a markunkba, amin egy homályos paca tudatta, hogy már te is tudod. És kaptuk tőled sorban a két nagy ajándékot, egyik fodros hajú és cserfes és mikor azt mondom neki, szeretlek, odahajtja a fejét és azt mondja, én is. Hízott nyakú és tejszagú csoda a másik, aki rikkantgatásaival üzeni, hogy igen, ő is itt van, és lesz ki tovább vigye a szemünk színét, a hangunk mélységét és körmünk formáját.
Tudtam. Már akkor tudtam, hogy egyszer felnősz és elmész.
Add tovább a tudást. Szeretlek.

Kútásó Putyi megdicsőülése





Mint rosszkedvű varjú gubbasztott az Aranysárkány kertjében Szende Putyi, s még az a feles sem tudta megvigasztalni, amit Puszi úr tett elé.
Putyi a keresztségben az Aladár nevet kapta, aztán oly sok honfitársához hasonlóan a háborúban fogságba esett, majd Szibéria kalandos vendégszeretetét élvezte pár esztendeig. Olyasféle áldásokban is részesült, mint fagyás a lábán, két ujjának csonkolása a bal kezén, s ha ez még nem lenne elég, az egészet megkoronázta egy kiadós tífusz, amiből felépült ugyan, ám belei betegsége miatt, nem tudott parancsolni a bélgázoknak, ezért lépten-nyomon puttyogott. Így kapta a nevét. Mindegy volt, hogy paszulyt főzött az asszony vagy tejbegrízt, minden nagyobb mozdulatát, örömét-bánatát halk pukkanások, gurgulázás vagy harsány trombitálás kísérte. A legjobban akkor érezte magát Szende Putyi, mikor biciklijét tekerve kisebb sorozatokat eresztett az ájerbe, s közben Dunajev Szabad szél című mesterművét fütyülte a ritmusra. Ezt csinálja utánam valaki, gondolta büszkén, és nem is értette, mikor az asszony egy nap bejelentette, hogy elhagyja. Ki tud a nőkön eligazodni, panaszolta pár hét múltán az Aranysárkány törzsközönségének, mikor Szeredi bácsi elújságolta neki, hogy volt asszonya összeállt a sarki fodrászatban dolgozó Kuklis Tivadarral, aki arról volt híres, hogy ha ivott visszafelé kezdte mondani a bibliát. Lett is ebből majdnem baj, de ez egy másik történet.
Elég az hozzá, hogy a hír hallatán Putyi megvadult, és malomkeréknyi bokrétával beállított a fodrászatba, ahol asszonya takarítónőként építette a szocializmust. Puszi úr később úgy hallotta, szegény Putyi le is térdepelt, ám eközben vigyázatlanul eldurrantotta magát, mire asszonykája rövid úton közölte vele, mit is csináljon a virágjával, majd elmondta, hogy két napja beadta a válópert.
Szende Putyi élete romokban hevert, napjainak nagy részét az Aranysárkány kerthelyiségében töltötte, a csíkos abrosszal megterített nagy asztalnál, a diófa alatt, ahová Puszi úr ültette ki, a többi vendég iránti figyelmességből. Nénnyuka külön köménymagos levest főzött Putyinak az Aranysárkány konyháján, bélirritációját kúrálandó, ám ő jobbnak vélte nemesebb párlattal erősítenie magát, ezért mindennap bevágott egy pár pohár vilmoskörte pálinkát. Még a pártitkár elvtárs is felfigyelt a mindig szomorkodó kútásóra, mert Szende Putyi messze a környék legjobb kútásójának számított, mielőtt ketté nem törte karrierjét a háború.
-Adjon munkát az elvtársnak - tanácsolta Borsos elvtárs a kocsmárosnak.
-Munkát, munkát, hát honnan vegyek neki kutat - vakarta a fejét Puszi úr, mikor
 Szeredi bácsi közbeszólt. Egyívású lévén Nénnyukával, amit az erősen tagadott, még emlékeztek rá, hogy Puszi úr megboldogult édesapja betemetett egy öreg kutat a telken, mikor megvette az Aranysárkányt.
-Hogy volna e kedvem?- nézett Putyi könnyben úszó szemekkel Puszi úrra, és örömében megeresztett egy légvédelmi sorozatot.
Kerek egy hétig tartott a készülődés az Aranysárkány kíváncsi közönsége előtt. A forgalom megduplázódott, újabb és újabb asztalokat kellett kivinni a zöldbe, mert az emberek látni akarták, mint keríti elő az elveszett kutat egy kútásó. Még Lídia kisasszony, a fakó orcájú vénlány is ott kíváncsiskodott, pedig neki nem akaródzott férfitársaságban forgolódni, mióta a felszabadító hadsereg katonái tiszteletüket tették a házuknál. Eleinte annyi történt csak, hogy Putyi le s föl vágtatott a kertben, benézett a bodzabokrok alá, és sikeresen megzavarta álmát a szomszéd Fortuberné veres kandúrjának. Majd magában beszélve és hevesen gesztikulálva óriási léptekkel bemérte a kertet keresztben és hosszában, egy barna csomagoló papíron mindenféle krikszkrakszokat ejtett, aztán zsíros kalapját feljebb tolva a homlokáról megállt az árnyékszék mellett, a földre mutatott és azt mondta:
- Itt van!
-Itt?- hüledezett Puszi úr ámuló szemekkel és már látta maga előtt a lerombolt budit, ám Nénnyuka és Szeredi bácsi csak összenézett és határozottan rábólintott, meglehet. Másnap reggeli után a kútásó kissé fakó, de tiszta gatyára vetkőzött, elvégezte utolsó számításait, beleszimatolt a levegőbe, majd határozott mozdulattal belevágta csákányát a földbe. A budi korhadt deszkafalai megremegtek, és délre szépen kirajzolódott a kút formás téglakávája. Az ivó közönsége, de különösen Nénnyuka és Szeredi bácsi egyre nagyobb izgalommal követték az eseményeket, s Nénnyukával életében először megesett, ami még sosem, kifutott a krumplilevese. Aztán eljött a pillanat, mikor mindenféle törmelék került a kútásó vödrébe.
-Megvan a kút- jelentette be ünnepélyes hangon Putyi és nagyot törölt izzadó homlokán. Az Aranysárkány közönsége tapsban tört ki, Borsos elvtárs elégedetten bólintott, Lídia kisasszony pedig szemérmes mosollyal átnyújtott egy törülközőt. Csak Szeredi bácsi és Nénnyuka arcán nem látszott felhőtlen öröm. Már esteledett, s a kútásó kibicek is szétszéledtek, mikor a vödörben nagyot koppant valami és a kiszóródó földhalomból előgurult egy koponya.
Puszi úr ijedtében beugrott Nénnyuka rózsakertjének közepébe, míg Putyi remegő kezeit magasba tartva mászott elő a kútból. Aztán előkerült Szeredi bácsi meg Nénnyuka, és elmesélték, miként verte agyon az első nagy háború idején az akkor még ifjú Szeredi Kázmér azt a veres katonát, aki egy este a fásszínbe szorította a fiatal és tündökletes szépségű lányt, aki Viola névre hallgatott, de most Nénnyuka ként dicsérik főztjét az Aranysárkányban.
-Öt téglát drótoztunk rá, még akkor éjjel- legyintett Szeredi bácsi,- majd beásattuk az új kocsmárossal a kutat. Csend volt. Csak Nénnyuka szipogása hallatszott.
-Igyunk egy pálinkát- szólalt meg Putyi síri hangon, és aprókat pukkantott. Megitták. Hallgattak.
-Márpedig itt kútnak kell lenni, ha a fene fenét eszik is, mert Borsos elvtársnak jelenteni kell- vakarta fejét elkeseredve Puszi úr.
-Akkor ezt a kutat itten beássuk és keresünk egy másikat- tolta előre állát szokatlan határozottsággal Putyi és már kora hajnalban munkához látott. Amint pirkadt, és az első érdeklődők feltűntek a diófa alatti padokon, Nénnyuka a betemetett kút helyére sebtében kis levendula bokrot ültetett, a kútásó meg gatyára vetkőzve kis vesszővel kezében szaladgált ide-oda. Lídia kisasszony is megérkezett, frissen sült vajas pogácsával kínálta a kútásót meg a kibiceket, majd helyet foglalt egy fonott székben. Közben Putyi, mint vérbeli vizsla, szagot fogott, aztán nem messze a diófától megállapodott, leguggolt, megtapogatta a földet, majd a jelenlévők csodálkozása közepette kis csipettel a nyelvére vett és megforgatta a szájában.
-Megvan - közölte diadalmas hangon, és soha nem látott tűz lobbant a szemében. Aztán csak ásott és ásott, míg soha nem érzett zamatú víz tört fel a hevenyészett gödörből. Meleg víz.
-Büdös víz ez, emberek- kiabálta megrökönyödve Puszi úr és valóban, a sárga, meleg víznek olyan szaga volt, mint a tíznapos kotlóstojásnak.
-Gyógyvíz lesz, ez kérem-billentette meg kalapját Szeredi bácsi, és Puszi úr már látta maga előtt a feliratot: Gyógyfürdő az Aranysárkányhoz. Messzi földről jönnek majd gyógyulni vágyó elvtársak, Nénnyuka kibővíti a konyhát és Szeredi bácsit beállítják fürdőmesternek. És dől a pénz!
-Mindenki a vendégem- ölelte szívére a világot a kocsmáros és az általános éljenzés közepette csontropogtató ölelésre magához vonta a nyakig sáros Putyit.
Öreg este lett, mire Putyi hódolói körében fáradtan, ám elégedetten, kissé remegő kézzel gombolgatta magán az inget, de a nyakával sehogy sem boldogult.  Ekkor Lídia kisasszony lépett hozzá.
- Megengedi, Aladár?- szólt s fénylő szemmel a nyaka köré fonta karjait.