Tudtam




Tudtam. Már akkor, mikor jelezted, hogy jössz. A reggeli émelygések múltával minden szorongásom hol erősödött, hol elmúlt és átvette a helyét az eufória. Mintha hullámvasúton ültem volna, gyerekem lesz. Életem végéig látni fogom, kísérem a sorsát és ha eljön az idő, útjára bocsátom.Lesz valaki, aki viseli a vonásaimat, egy ütemre rezdül a lelke az enyémmel és aki majd elmegy egyszer, mert ő nem az enyém, csak kölcsönbe kaptam.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor a kezembe adtak. Nyálkás volt az arcod, eltorzult kínnal üvöltötted világgá csalódásod, hogy ilyen szörnyű a létezés. Magamhoz szorítottalak.És a hangomra megnyugodtál. És a szívverésemre kinyitottad a szemed és rám csodálkoztál.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor egyhetesen kis batyuként szundikáltál közöttünk az ágyon, és kinn fagyos eső kergette a halott  leveleket a fák alatt. És mi gyönyörködtünk benned és sírtunk, mert tudtuk, hogy egyszer eljön az idő.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor óvodásként ott kellett hagyjalak, szívemből szakadt kicsikém, idegen emberek kényére-kedvére. És délben versikét skandálva szaladtál elém és ijedten pislogó varangyos békát varázsoltál elő kis ruhád zsebéből. Mosolyogtál és én megtudtam volna fojtani valakit, hogy egy kicsit már eltávolodtál tőlem. Fél lábbal a világban.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor az első iskolai napon kis cetlivel a nyakadban olyan elveszetten szorongattad a kezem, és miután belódítottalak az osztályterembe, hozzám hasonló hüppögő anyukákkal találkoztam a sarkon leskelődve. Mikor az anyák napi verset skandálva fejed a nyakamba fúrva elkeveredtek a könnyeink és kicsit belehaltam, mikor esténként az élményeid mesélted míg a hátadat szappanoztam.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor télen uszodába jártunk, és hajszárítás után felfaltad a két szendvicset és lopva a frizurádat nézegetted a tükörben hajszárítás közben. Aztán néptáncra jártunk, meg karatézni, jött hozzánk mindig éhes, bohém gitártanár aztán lassanként a barátok.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor kézműveskedni jártál meg osztálykirándulásra és kaptam tőled csálé kis betűkkel megírt lapokat, és ezeket bizony eltettem a naplómba, mert éreztem, lesz idő, mikor ezekből táplálkozom majd.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor hipp-hopp elrepült tizenkét gyönyörű éved záradékaként királynőként bevonultál egy idegen fiú karján, és palotást táncoltál meg keringőt, és mi büszkén bőgtünk apáddal, látva, milyen gyönyörű nagylánnyá cseperedtél.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor elballagtál sokad magaddal és a tűsarkain előttünk lépkedett el egy igazi, elegáns hölgy. Kontyodon megvillant a nap, neked bókolt a sok virág a karodban és tudtuk, út van előtted immár.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor először nem aludtál itthon velünk, mert elindultál. És akkor is is tudtam, mikor talpra álltál csalódások után, megráztad magad és léptél tovább.Magabiztosan. Bátran. Mosolyogva.
Tudtam. Már akkor tudtam, mikor egy délután magamhoz öleltelek, mert egy kis papírt szorítottál a markunkba, amin egy homályos paca tudatta, hogy már te is tudod. És kaptuk tőled sorban a két nagy ajándékot, egyik fodros hajú és cserfes és mikor azt mondom neki, szeretlek, odahajtja a fejét és azt mondja, én is. Hízott nyakú és tejszagú csoda a másik, aki rikkantgatásaival üzeni, hogy igen, ő is itt van, és lesz ki tovább vigye a szemünk színét, a hangunk mélységét és körmünk formáját.
Tudtam. Már akkor tudtam, hogy egyszer felnősz és elmész.
Add tovább a tudást. Szeretlek.

1 megjegyzés:

  1. Ez nagyon gyönyörű!
    Köszönjük nekik a "nyolcadik csodát, az unokákat"!

    VálaszTörlés