Aranykalitka III.

                                                     

Halmai Vilmosné úrhölgynek

Kossuth u.20. sz. alá

Nagyvárad

Tudod-e, hogy a világ legboldogabb édesanyja és felesége ír most Neked, Zitám?

Sándorkám jóllakva itt szuszog mellettem, öklöcskéi feje mellé simulnak, öröm elnézni ezt a kis lurkót. Napról napra nő, gömbölyödik, egyre többet nézegeti nagy figyelmesen ezt az ismeretlen világot, mely körbeveszi.

Sándor, ez az én bolondos uram, valamelyik padlásról előkerítette a Ti régi bölcsőtöket, az asztalos Ferke szépen rendbe hozta és most abban alszik a mi kisfiúnk. Nagyon jó kisgyermek, vagy csak én vagyok immár tapasztaltabb mama, nem tudom. De ahogy elnézem a fekete csigás haját, meg szép tiszta kis arcát hát egészen ellágyulok.

Vicuska egész nap rengetné a bölcsőjét, ha hagynám, de az apja csináltatott egy hajszálra olyan kis játék bölcsőt, mint a Sándorkáé, hát abban dajkálja ő is a babáját. Még énekelni is szokott neki.

Endrus meg félretett az öccsének pár katonát és egy csorba fakardot. Én már ezeket kinőttem, mamám, mondta komoly arccal, legyenek a Sándorkáé.

A legkedvesebb napszakom az este, mire a nagyok túl vannak vacsorán-fürdőn és az apjuk lefektette őket az éppen aktuális mesével (mindig ő mesél nekik, ha itthon van). Aztán ez a nagydarab ember kényelmesen elhelyezkedik a karosszékében és a lány behozza neki Sándorkát, ő meg odaveszi a kisfiát két rettenetes karjába és beszélget neki. Ki vagy te, kicsi élet, honnan jöttél pont ide, hogy a mi kisfiúnk légy, dünnyögi neki. Aztán tűnődve nézi rajta az ismerős vonásokat, kinek a szemöldöke, kinek a szája köszön vissza a pufók kis arcról, majd óvatos csókot lehel a kis fejére és nagyot sóhajt, ha tudnád, de régen vártalak már, kis porontyom!

Ha valaki nekem egy évvel ezelőtt megjósolta volna nekem, hogy ily boldogság létezik, csak legyintek. Szeretni és szeretve lenni, ez a titka. Csak a legnagyobb szeretet és tisztelet hangján tudok a bátyádról szólani, magamat és két kisgyerekemet úgy szereti, hogy a magáét sem különbül, tenyerén hordoz, a családja a mindene. Hogyan változott ily mértékben egy azelőtt nőfaló, párbajozós, mulatós ember? Én is ezt kérdeztem tőle egyik este, míg Sándorkát nézegette. Ezt teszi velem egy asszony szoknyája, jött a mosolygós válasz, majd egy csontropogtató ölelés. Nem tudnék maguk nélkül élni, suttogta a hajamba, és nekem telefutott a szemem könnyel.

De félre a könnyekkel, mert még két nap és nyakunkon a szüret. Azt mondja Pista bácsi, az öreg vincellérünk, hogy jó termés lesz az idén is Fácányoson. Nagy bált nem terveztünk, de így is leszünk elegen, a nagy pajta lesz feldíszítve, jön Bakri a bandájával, pár birkát vágatok, jó borsos tokánynak lesz elkészítve, hadd csússzon rá a bor, kacsasült is lesz, annak, aki nem szereti a birkát, meg tepertős pogácsa és pár tepsi rétes.

  Én a jó édes mustot várom már nagyon, azt szeretem. 

Nincs kedvetek kikocsizni? Jó lenne már találkozni, pár új váradi pletykát hallani.

Vágyom utánatok.

Szeretettel ölel,

Lonci

1901. szeptember 26.-án

Adorján Sándorné úrhölgynek

Fácányosi birtokán kezébe

Loncikám, ne haragudj, ha hirtelenjében írt és nagysebesen a Marci gyerekkel elküldött levelem valamilyen fontos dolgodban megzavarna, én vagyok a bűnös ebben, de olyan dolgok történtek nálunk, amikről rögvest tudnotok kell.

Tegnap délután jó és kellemes idő lévén egy könnyű sétára indultunk, beültünk Macsákhoz egy kávéra és friss krémesre, közben Belluskám hasra esett a korzón, volt ordítás, gondolhatod, még a patikus is kirohant a Kígyóból. Na, de elég az hozzá, hogy mikor haza értünk, úgy hét óra lehetett, látom én, hogy a küszöbünkön egy takaros fonott kosár van elhelyezve, letakarva egy csíkos kendővel. A gyerekek már jó előre kuncogni kezdtek, hogy biztos megint az apjuk talált ki valamilyen rendkívüli meglepetést, tudod, milyen, mikor megszólalt a kosár. Képzeld, Loncikám, olyan kis nyekergő hangot hallottunk, hát egy baba ébredezett a kendő alatt. Gyorsan bezavartam a gyerekeket és felkaptam a kicsikét a kosarastul, hogy ne csapjunk túl nagy feltűnést, szemből az az undok perszóna, az a Mayerné úgyis mindig leskelődik, én tudom.

Szóval a hálószobába vittem, majd elejtettem szegényt, mire kicsomagoltam, már remegtem egészen. Aztán berontott Vilmosom, magánkívül, akivel éppen akkor közölte a fia, hogy jöjjön gyorsan, mert most született kisbabánk. Szegény uram, meg sem tudott szólalni, csak a bajusza rángatózott, mindig így tesz, mikor ideges, hisz ismered. Végül ott tartottam a karomban a legcsodálatosabb kislányt, akit valaha csak láttam. Persze rögtön elszalajtottunk Müller doktor bácsiért, aki azt mondta, egészséges, jól fejlett leány csecsemő, legfeljebb egy napja születhetett, szépen ellátták, megszoptatták mielőtt a küszöbünkre tették.

Első zavarunk múltával Vilmos átnézte a kosarat és a kis takaró alatt talált is egy levelet a mi nevünkre és egy lezárt borítékot egy ügyvéd címével.

Alig tudtam a könnyeimtől elolvasni azt a levelet, ide tettem, olvasd el magad is:

" Nagyságos asszonyom!

Egy anya ír most egy másik anyának, egy anya kér egy anyától segítő kezet és oltalmat egy ártatlannak.

Nem mentegetem magam. Bűnöm alól feloldozást minden bizonnyal a Mindenható ad majd nekem, halálom órájában. Egy szédült és boldog este volt csupán, egy alkalom, mikor elhittem, engem is szerethet valaki önmagamért. Tévedésem elkísér immár életem végéig, de miért szenvedjen az is, aki vétlen mindenben? Nem eldobni akarom őt, hisz megtehettem volna, mint oly sok más sorstársam megtette már a kétségbeesés végső tébolyában. Nem, én az életet szántam neki, egy boldogabb életet, amit hitem szerint az Önök szerető családja biztosít majd neki. Ismerem Kegyedet, ne kutassa, kérem, hogy honnan.

Imáimba foglalom és könyörgöm, nevelje szeretettel Maricát, legyen igazabb és szeretőbb anyja, mint én."

El tudod képzelni mit éreztünk, míg Vilmos felolvasta a levelet, végén lopva már a szemét törölgetve. Mit lehet ilyenkor tenni?

Vilmos vette a kalapját és elsietett rögtön jogtanácsos barátjához, Fleisz úrhoz, tudod, akivel kaláberezni szoktak keddenként, és azzal a hírrel tért vissza, hogy az örökbeadásnak jogi akadálya nincsen, mert az anya a másik borítékban megnevezett egy ügyvédi irodát, hol letétbe helyezte az apa nevét és az örökbeadás körülményeit.

Marica, mint parányi kis aranydongó, úgy muzsikál e kedves kis név az elmémben.

Nos, Marica, mindeközben édesdeden aludt, pirinyó ökleit fejecskéjéhez szorítva, mandula alakú szemecskéi lehunyva, mintha e szorosan zárt szemhéjak kirekesztenék a világ összes ostobaságát és gonoszságát. Vilmossal csak egymásra néztünk, úgy nézett rám, olyan tekintettel, mint jegyességünk idején, nem kellettek nekünk szavak, rögtön tudtuk, ha már ezt a kis lelket gondviselő angyala az utunkba küldte, nékünk szent kötelességünk őt felnevelni és mindenben segíteni, mint szívünkről szakadt édes gyermekünket.

Ritkán adódik ily pillanat, s én szívem legmélyéig megrendülve köszönöm a Mindenhatónak, hogy egy újabb kis lelket nevelhetünk az ő dicsőségére.

Ne kérdezd, hogy vészeltük át az éjszakát. Szerencsénkre a szobalányunk nővére két hetes fiacskáját szoptatja, így sebtében felverve szegényt beköltöztettük gyerekestül a vendégszobába.

Reggel aztán jöttek a babakelengye beszerzés édes gondjai, de ebben segítségünkre volt Arnóth úr és kereskedése, ki házhoz küldte a szebbnél szebb kisingeket és pólyácskát.

Átöltöztetés után Vilmos ragyogó szemmel nézegette a leánykát. Na, fiam, borzolta meg jókedvűen a Vilike haját, itt most már nőuralom lészen, azt mondom, tartsunk össze mi férfiak. Hát szereti ő is. De nem is lehet azt nem szeretni.

Napvilágnál végre megcsodáltuk és ő is ránk nyitotta gyönyörű szemeit. Bellus is tarthatta egy kicsit az ölében, de majdnem ölre mentek Vilikével, hogy kivel fog majd aludni.

Loncikám, immár fölzárkózva hozzátok csókol három gyermekes mama barátnéd,

Zita

U.i. Alig várom, hogy lásd!

1901. szeptember 30.-án

Adorján Sándor úrnak

Zöldfa u. 8. szám

Helyben

Hát, Sandrikám, sajnálom, hogy csak ilyen rövid látogatásra tellett az időtökből, de megértem én, kicsi gyermek mellett nem lehet sokáig kimaradni.

Meg aztán azért is fájlalom korai távozástokat, mert így lemaradtatok a hírről, mit ma délután kaptam kézhez az én Fleisz Karcsi barátomtól. Ő felvette a kapcsolatot a nevezett ügyvédi irodával és kiderítette kik Marica igazi szülei.

Nos, ügyvédi és rokoni titoktartásodban bízva elmondhatom Néked, hangsúlyozom, csakis Néked, az asszonyokat hagyjuk ki ebből, ezért is nem küldettem a levelet a birtokra, hogy a szerencsétlen sorsú édesanya Gölnicz Izabella néven tanító kisasszony, ki megesett egy híres, váradi család fiától. Nevezettek olyan előkelő körökben forognak, hogy csak nevének kezdőbetűit áll módomban megnevezni, tehát D. B. úr a kisleány vérszerinti apja, s mint ilyen az anya apaság iránti kérelmét megtagadta, tehát a gyermekkel kapcsolatban semmilyen kötelezettséget nem vállalt, így a kötelező formaságoknak eleget téve már a jövő héten anyakönyvezhetik a kislányt Halmai Marica néven.

Eleinte kicsit kínos volt az ösmerősök és barátok csodálkozó kérdéseit és gratulációit fogadni, de aztán, ezek érzelmek az elismerés felé szelídültek és mind több szimpátiával fogadják kislányunk örökbefogadásának hírét.

Az együtt töltött idő rövidsége folytán nem beszélhettünk a keresztelőről, de ha elfogadnátok felkérésünket, nagy megtiszteltetés lenne családunknak, ha a székesegyházban Sándorka keresztelőjén Ti tartanátok keresztvíz alá Marica lányunkat.

Szeretettel ölel Mindnyájatokat,

Vilmos

U.i. Aztán Loncinak egy szót sem D. B.-ről!

Adorján Sándor úrnak

Anglia, London

Hotel Palace

Egyetlen, drága Sándorom!

Nagyon várt levelét megkaptuk, örömmel és izgalommal olvastuk minden sorát. Endrus azóta csak hajókat rajzol, majd eszkábálnak egyet, ha hazaérkezett, ugye? Ezt ő kérdezteti általam.

Édes Uram, mind nagyon hiányoljuk, főképpen én. Sokat álmodom Magával, remélem, jó egészségben van.

Mi mindnyájan egészségesek vagyunk, Istennek hála. A gyerekek voltak könnyű megfázásban, a napokban, de szerencsére egy jó herba tea kiizzasztotta belőlük. El sem hiszi milyen nagyok már! Endrus kész fiatalember, úgy megnőtt, minden nadrágja megkúrtult.

Vica egyre csak Sándorkát dajkálja, olyan bájosak együtt, mikor az úrfi magyaráz babanyelven, a leányka meg válaszol neki, mintha értené. Bizony sokat fejlődött a kisfiúnk, nagy erős gyerek, majd leszakad estére a derekam, mire ágyba dugom őket. Mese után és ima előtt mindig beszélgetünk Magáról, mit csinál ott kinn, mikor érkezik vajon, milyen lehet a tenger. Endrus a múltkor kikereste Vilikével a földgömbön Angliát, persze Zita segítségével, aztán este mit látok? Ég a lámpa a dolgozószobájában és Vicus lelkesen puszilgatja a földgömböt. Csak jóéjszakát kívánok édesapának, sóhajtotta.

Szerencsére lecsillapultak a kedélyek Marica körül, Zita már komolyan aggódott, hogy az a szélhámos jogi lépéseket tesz ellenük, valahogyan megtámadja az örökbefogadást. Legnagyobb megkönnyebbülésünkre azt hallottuk elutazott Budapestre, felszámolta váradi lakhelyét.

Itt korán beköszöntött a hideg, az esős, ködös napok után (amiben magának is sok része lehet odakinn) kitisztult az ég és reggelre befagytak a pocsolyák. Zitával sokat sétálunk a gyerekekkel, ilyenkor általában egy kávéra és friss krémesre betérünk valahova, vagy sültgesztenyét csemegézünk a Ligetben. Ott halottam a hírt a Mezeyné kiscselédjéről. Ez a palotai sváb leányka szerelembe esett egy bakával, ki egy jókötésű legény, egy szalárdi nagygazda egyetlen fia. Folyt a széptevés egész nyáron, mindaddig míg Mezeyék elutaztak fürdőre egy hétre. Ahogy szokott ez lenni a cseléd maradt csak otthon a házra vigyázni, tudja, ilyenkor a szakácsné is haza mehet. Ez a bolond meg beengedte a bakáját az meg kihasználta a helyzetet és szegény leányt elcsábította, minek meg is lett a sajnálatos következménye. Mezeyné csak gyanakodott, a szakácsné meg lévén maga is meglett asszony három gyerekkel, már sejtette, hogy mitől olyan bágyadt meg levert ez a teremtés állandóan. Ahogy utólag összerakták az eseményeket, a baka felment hozzá egy vasárnap, míg Mezeyék templomban voltak, akkor mondta el a leány, hogy másállapotban van. Persze a fiú nem vállalta sem őt, sem gyereket, mit kezdene egy színmagyar faluban egy sváb menyecskével meg egy kis veres poronttyal, meg várta őt otthon a kedvese, kivel már jegyet váltottak, mielőtt berukkolt. Szó szót követett és a leány csalódottságában és dühében nekiugrott a fiúnak az meg gyáván elmenekült. Igen ám, de a nagy futásban ott maradt a bajnétja, azért meg büntetés jár katonáéknál, ha hiányzik valamije. Mit volt mit tenni, szépen megkérte a falubeli cimboráját, kivel együtt katonáskodott, ugyan menne már fel és kopogtatna be a bajnétért, ő restell odamenni. Mit tesz ilyenkor egy szívbéli pajtás, bekopogtatott, a cseléd meg azt hívén, a szeretője tért vissza, szemen öntötte egy csésze marólúggal. Az eset nagyon megosztotta az embereket, a nők nagy része védelmébe vette a szerencsétlen teremtést, mondván méltatlan és embertelen ilyen állapotban börtönbe csukni, mások meg azt mondják, amit főzött egye is meg. Mindenesetre egy helyi jó nevű ügyvéd ingyen elvállalta védelmét és egy megható írás is megjelent a Nagyváradi Naplóban, minek eredményeképpen a nőegylet gyűjtést szervezett a születendő kis ártatlannak, ki vajh, mire születik, szegény, apja sincsen, anyja meg a dologházban. Istenem, mily sorsok!

Az őszi szezon indultával egymást érik a bálok. Márton-napi Liba bálunk nagy sikert aratott, tombolánk fődíja egy fess, masnis liba volt, kit a közönség nagy derültségére Bulyovszky polgármester úr neje vihetett haza. Mi Zitával színházba szoktunk eljárni, ez mostanában minden szórakozásunk, hogy Maguk távol vannak. Most szerződtette a direktor Kolozsvár üdvöskéjét, Gróf Dittát, ki bájával és eredeti hangszínével méltán lett egyből a váradi közönség kedvence. Új módit is teremtett hajviseletével, laza kontyba tűzött fürtjeit sima fekete bársonyszalaggal köti át s miután így jelent meg egy zsúron, másnap fruskák tucatjai rohanták meg a boltokat, egyből hiánycikké avanzsálva a bársonyszalagot.

Beszélik, hogy a Maga egyik kedvence, a zsurnaliszta Ady lángra lobbant a kereskedő és ezért mindig úton lévő Dióssy úr hitvese iránt és véle a legkompromittálóbb helyzetekben mutatkozik. A nők botrányról beszélnek, az urak csak nevetnek rajta és minden marad a régiben. A világ már csak ilyen.

Kedvesem, most, hogy először vagyok ily hosszú ideig távol Magától, most érzem csak, milyen mélységesen szeretem, olyan nagyon hiányzik nekem. Mintha kezem vagy lábam metélték volna el, oly hiányérzetem van. Mikor jön?

Várom mélységes szerelemmel,

Lonci

 1901. november 20.-án Nagyváradon

Halmai Vilmos úrnak

London, Hotel Palace

Anglia

Drága Vilmosom!

Remélem, jó egészségben találják soraim, miképpen Sándor bátyámat is.

Tudom, még csak két hete múlt, hogy hajóra szálltak, de nekem az örökkévalóság maga, hogy ilyen hosszú útra indultak.

Valószínű, hogy mire levelem odaér, már elkezdődtek a tárgyalások és mihamarabb indulhatnak is vissza, ugye?

Mi a gyerekekkel Lonci fácányosi vendégszeretetét élvezzük és vele az utolsó szép, őszi napok melegét. A kicsik sokat vannak levegőn, a fiúk lovagolni járnak az öreg udvarossal, ki nagyon szereti őket. Egy csupa szív öregember, kinek egy éve halt meg az egyetlen fia, azóta nem sokat hallani a hangját. Vili és Endrus bolondulnak érte, úgy hívják, apó.

Mi lányok egész nap a kicsikkel szórakozunk. Kis keresztfiúnk, Sándorkánk, nagyot nőtt, naphosszat rikkantgat, próbálja a hangját. De Marica sem sokkal marad le tőle, keze lába jár, mint a motolla, ha meglát és máris fülig ér a szája, különösen sokat nézegeti a kis korall karkötőjét, igazi kis hölgy. El sem hiszi, de egyre szebb ez a kislány. Nincs nap, hogy ne gondolnék vér szerinti szüleire, hogy mennyi örömtől fosztják meg magukat nélküle.

Ezzel kapcsolatban érdekes levelet kaptam egy igen előkelő származású úrtól, ki később személyesen is megkeresett. Elmondta, hogy tudomására jutott, miszerint leánykája, ki törvénytelen úton született, nálunk leledzik dajkaságban. Gondolhatja, hogy megijedtem.

Aztán Fleisz úr segítségével kiderítettem, hogy ezen úr, ki idős, évek óta betegeskedő édesapjának egyetlen örököse, meglehetősen léha, sőt egyenesen botrányos életet élve még az öregúr életében kitagadtatott, valami váltó ügyekbe is belekeveredett. Nem úriember.

Most, hogy az édesapja jobblétre szenderült csak törvényes utód meglétével tudna örökségéhez hozzájutni, ami igen jelentős vagyon, pénz és birtokok formájában.

Ezért ez a gazfickó, ki már egyszer lemondott kislányáról, ezzel a legmélyebb kétségbeesésbe taszítva azt a szerencsétlen teremtést, kit a bajban csúful elhagyott, elhatározta, hogy Maricát törvényesíteni fogja, azaz a nevére veszi.

Ezt az aljasságot sikerült kivédeni az anya, igen bölcsen, ügyvédnél letétben elhelyezett levelével, melyben minket tüntet fel a kislány kizárólagos gyámszüleiként, egyben hozzájárulva az örökbefogadáshoz. Igazán kíváncsi lennék rá, ki lehet ez a fiatal hölgy, hogy ilyen előrelátó módon kivédte ezt a támadást. Szívemből szánom szegényt, hogy ily sorsra jutatta ez a lókötő, kinek útját csak jó neveltetésemnek köszönhetően adtam ki megfelelő modorban és kit, szívből remélem, soha nem vet utunkba többé a sors.

Itt a városban sajátságos és rendkívül sajnálatos módon igen megszaporodott azon elszegényedett iparosok és parasztok száma, kik boldogulásukat idegen földön képzelik el. A java Amerikát gondolja az ígéret földjének, s kicsinyke holmiját is pénzzé téve közvetítő irodákhoz fordul, hol vállalják az utazás megszervezését. Sokan családot is hátrahagyva menekülnek a szegénység elől. Isten legyen irgalmas hozzájuk és az itthon maradottakhoz is.

Ezen úgy elszomorodom, mikor elszegényedett, nyomorgó atyámfiaira gondolok. A minap is járt itt egy hatgyermekes asszonyság, ki özvegyen maradt és nagy bajában Loncihoz jött segítséget kérni. Pár kinőtt ruhácskát, kis lisztet, szalonnát meg hagymát csomagoltunk hamarjában neki. Szegény, jó kiállású, csinos asszony lehetett valaha, mostanra megették a gondok. Lonci megpróbálja beajánlani valahová mosónőnek vagy szakácsnőnek.

Márton napján a nőegylet jótékonysági estre készül, Liba bál lesz. Sikerült megnyernünk a színház direktorának nagylelkű támogatását, így a bájos Batizfalvy Gizella, Forrai Ferike, a charmeur Szarvas Sándor meg Könyves Jenő első szóra és ingyen vállalták a fellépést, mely a Fekete Sas éttermében tartatik. Kis kuplékat, duetteket fognak előadni, meglepetés is lesz, hogy mi, azt még mi, szervezők sem sejtjük. Bár a nagyváradi közönség oly hálás mindenért.

Előétel gyanánt lesz hideg libamáj aszpikban, friss libatepertő lilahagyma ágyon, aztán ludaskása meg libapecsenye lilakáposztával. A desszert meg, ki sem találná, hát lúdláb torta. A jegyek szépen fogynak. Mi Loncival a szála dekorálásánál vállaltunk feladatot és az adományokat gyűjtjük majd, melyből karácsony előtt az árvák és özvegyek kapnak majd csomagot.

Édes uram, lassan befejezem ezt a hosszúra sikeredett levélírást, mert ránk sötétedett és várnak a tennivalók.

Vilike és Bellus csókoltatják, magam és kis Maricája nemkülönben. Kérem a Mindenhatót, hogy mihamarabb vezérelje haza hozzánk, Sándor bátyámmal egyetemben.

Szeretettel csókolja,

Zita

U.i. Nem szaggat a dereka abban a cúgos időben? Használja a Dianát, csomagoltam pár üvegcsével.

Kelt 1901. november 7.-én

Fácányoson

Adorján Ilona úrhölgynek

Nagyvárad

Zöldfa u. 8. szám

Egyetlenem,

Hosszú és fárasztó utazás után érkeztünk meg Párizsba, hol éppen csak megpihentünk Vilmossal egy éjszakát, már indultunk is tovább, nehogy lekéssük a hajó indulását.

Calais-ban több órát vesztegeltünk a kikötőben, míg Alphons nevű gőzösünk feneketlen bendője elnyelt több hegynyi szenet, árut és embert. Milyen különös, bábeli világ egy ilyen kikötő! Egy az állandó benne, a változás. A világ legkülönbözőbb részéről megfordulnak itt egy őrült kavalkádban, mindenki lökdösődik, tülekszik, nagy hangon kiabál, alkudozik. Még a sirályok, ezek a mindig potyára éhes rablók is versenyt kiabálnak a néppel. És milyen tolvajok! Saját szememmel láttam, mikor egy koldusasszony kezéből utolsó falatját kapták ki, a szerencsétlen öklét rázva átkozta őket. Azok meg mozdulatlan ülve, apró szemükkel gonoszul pislogva, mint dögmadarak lesték a prédát.

Ami volt elég, percenként kötöttek ki a legkülönbözőbb hajók, zsákmánnyal gazdagon megrakodva. Osztriga, rákok, a szivárvány minden színében pompázó nagy halak, vödörszámra partra hordott friss szardínia, bőven mérte ajándékait a tenger. A parton árusok, piacosok és vendéglősök várták a portékát, mely minden bizonnyal mind egy szálig elkelt, mire mi kifutottunk a nyílt tengerre.

Friss szél szaggatta szét a hal és a rothadó szemét bűzét, mely a kikötőt vastagon beterítette és az utazóközönség hálásan fürdette arcát a víz illatú párában. Bizony elkelt a vastag felöltő, míg Vilmossal a hajókorlátnál állva nézelődtünk, fejünk fölött fregattmadarak incselkedtek a széllel, mely olyan erősen fújt, hogy mellettünk álló útitársunkat sikeresen megszabadította fejfedőjétől.

Az étkezőben elfogyasztottuk kávéból és pirítósból álló szerény reggelinket, Vilmos szemét forgatva emlegetett bizonyos paprikás szalonnát házi savanyúsággal, majd rövidesen leterítette a tengeri betegség és fej-fej mellett szabadultak meg reggelijük maradványaitól egy igen előkelő kinézetű turbános úrral, kit mi indiai maharadzsának néztünk. Ez is csak a betegség demokratikus voltát mutatja, egyformán szenved tőle gazdag és szegény. Én szerencsére megúsztam némi gyomor panasszal, de Vilmos és az ő maharadzsája legtöbbet fenn időzött a fedélzeten. A szél enyhültével magam is csatlakoztam hozzájuk és az angol nyelvben gyakorolván magam szóba elegyedtem maharadzsánkkal. Érdekes dolgokat mesélt hazájáról és népéről, kik gyarmatosítók igáját nyögik. Évezredes kultúrájuk, hagyományaik lenyűgözőek. Neki magának tea ültetvényei vannak, kereskedőként utazik a ködös Albionba. Igen komoly, méltóságteljes arccal felelt kérdéseimre, aztán adott pillanatban ábrázata elzöldült és hirtelen mozdulattal áthajolt a korláton, majd miután megkönnyebbült kissé sápadtan, de nagy nyugalommal, mondhatni elegánsan folytattuk a beszélgetést. Ilyen egy igazi gentleman.

Később az idő elromlott, nagy szél támadt, mi is kabinunkba húzódtunk, Vilmosnak sikerült is elszenderednie.

Hajnalra eleredt az eső és a felkorbácsolt tenger permetével keveredve függönyként takarta a kíváncsi utas elöl a híres fehér sziklákat, majd nemsokára kikötöttünk Doverben. Maharadzsánktól érzékeny búcsút sem vehettünk, várta őt egy nagy és igen előkelő kocsi.

Keresztülverekedve magunkat a kikötő forgalmán, vasúton érkeztünk Londonba, hol kocsiba ülvén szállodánkba hajtattunk, egy nagy és rendkívül előkelő, Viktória-korabeli hotelba. Ez a Palace, melynek előterében nagy szomorú pálmák kókadoztak és egy faarcú, enyhén naftalinszagú recepciós fogadott, nemzetére jellemző kimértséggel. Perceken belül egy helyes, bóbitás szobalány felszolgálta reggelinket és nagyon jól esett elgyötört gyomrunknak a friss ham and eggs, amit szalonnás rántottának aposztrofálnék, hozzá pirítóst és forró kávét kaptunk, majd egyöntetűen megállapítottuk sógorommal, hogy sokkal szebb színben látjuk a világot immár.

Délre, úgy ahogy kipihentük magunkat és vártuk Tarkington úr bejelentkezését, ki szertartásos merevséggel köszöntött minket a gutaütött pálmák alatt. Ő maga egy ismert jogtanácsos cég társtulajdonosa, most nyertek el egy koncessziót egy vasúti társaság részéről, kik új szárnyvonalak építését végzik. A mi feladatunk áttanulmányozni a felmerült jogi kázusok megoldását, s így a Bihari Helyiérdekű Vasút Rt.-vel kötött szerződésünk értelmében eljárnánk a cég jogi ügyeiben, hasznosítván külhonban szerzett ez irányú tapasztalatainkat.

Tarkington úr lehet negyven vagy akár hatvan éves is, szikár, őszes hajú, katonás tartású gentleman, homokszín pofaszakállat visel, és érzelmeknek nyoma sincs kőbe metszett ábrázatán. Hűvös kék szemei rezzenéstelenül nézik a világot, és honfitársaihoz híven nem rabja a szószátyárkodásnak.

A város szomorú esőbe burkolózott, míg áthajtattunk a Temzén, melynek szennyes vizéről miazmás ködök párologtak. Sok a koldus és az utcagyerek, kik elég erőszakosan nyilvánítják ki akaratukat.

Sajnos konyhaművészetükről sem lettem elragadtatva. Az ebédet, mit első nap vendéglátónk klubjában szervíroztak alig bírtam elfogyasztani. A nedves időben jól átmelegített a felszolgált gin s talán Tarkington is vidámabban pislogott a világba a második pohár után. Eszembe jutottak az otthoni kedélyes iszogatások, hol már a második pohár után levetjük a tartózkodás előkelő álarcát és egymás vidám hátba veregetése közepette folyik az urambátyámozás. Míg itt nyársat nyelt honfitársai legbőbeszédűbb vélemény nyilvánítása abból áll, hogy azt mondják, well. Valami zöldséges leves félét kaptunk, miben szomorú répák úszkáltak, az egész íztelen volt számomra. Majd steaket hoztak, mit mi átsütve kértünk, vendéglátónk pedig félig átsütve fogyasztotta, szegény Vili majdnem rosszul lett a látványtól. Ehhez fertelmes állagú pépet szervíroztak, állítólag zöldséges puding a neve. Én nem bántottam szegényt. Amiből szívesen fogyasztottam volna még az a remek almás tészta volt, itt apple pie-nak nevezik. Vilmos sötéten nézett a világba és Zita konyhája után epekedett.

Hát így telt az első napunk.

Délelőttönként az irodában vagyunk, mely a Trafalgar térre néz nagy ablakaival, majd négy óra tájban szertartásosan elfogyasztunk valahol egy csésze teát valamilyen édességgel, ami, számomra roppant mulatságos és szertartásos tevékenysége minden angolnak, majd ha nem esik, ami ritka, várost nézni indulunk.

A város, mint minden nagyváros különös olvasztótégelye a szépnek és a csúfnak. Sár, lóganéj és rothadó zöldség maradványok keverednek az elegáns hintók kerekei alatt, előkelő ladyk lépkednek magasra tartott fejjel szurtos arcú, éhező koldusgyerekek mellett és a Covent Garden luxus kirakatai szemkápráztatóak. Kedvelt férfiemberek között a testedzés egy különös formája, mit ők boxnak hívnak, nekem a kocsmai verekedéseket juttatja eszembe. A tenisz igen elterjedt és népszerű játék, valamint az evezés, mely főként fiatalemberek kedvenc sportja. Vannak bűzös kis sikátorok, hová még nappal sem tanácsos bemenni, de sehol nem láttam annyi sziporkázó ékszercsodát, mint az operaház cicomás hölgyein.

A divat? Ó, a divat itt is csak arra szolgál, mint máshol. Kiemeljen egy hölgyön minden szépet, mivel megáldotta a Teremtő és leplezze azt, ami nem szolgálja szépségét. A hosszú ruhaderekak kiemelik a karcsú hölgyek formáit, kik hihetetlenül vékonyra vannak fűzve és elegánsan tipegnek kis ölebükkel a karjukon. Feketén villogó gagátos ékszereket láttam, ez egy fekete színű kő, de a styl nouveau itt is hódít, hosszú láncokon teknőcbetétes medálok himbálóznak.

Elnézve a város esteli forgalmát kimondhatatlan fáj a szívem az én csendes és rendes, kicsiny Váradom után, lehet, hogy lokálpatrióta lettem? Vágyom a Körös illatát, az esti gázlángot az utcákon, a kávéházak lüktető zaját, anyanyelvem édes ízét az ajkamon és főként Magukat.

Drágám, nagyon hiányoznak, sokat vannak az eszemben, várom már a találkozást. Írjon!

Kis porontyaimat s Magát forrón öleli,

Sándor

1901. november 17. London

 Halmai Vilmosné úrhölgynek

Kossuth u. 20 szám alá

Helyben

Mélyen tisztelt Asszonyom!

 Kérem, ne haragudjon reám e bizalomteljes megszólítás végett, de bizalmam Önben megalapozott, lévén Ön nevelőanyja és egyben édesanyja kicsiny Maricámnak.

Ne rémüljön meg, megkeresésemnek nem célja, hogy a kislányt kiszakítsam családja köréből, hol tudomásom szerint nagy szeretetben nevelkedik.

Ez egy búcsúlevél, Asszonyom, egy olyan teremtéstől, ki megpróbálja kettétört életét rendbe hozni, de ehhez új helyszín és új szereplők szükségeltetnek.

Én most olyan őszinte leszek Önhöz, mint tulajdon édesanyámhoz, ha meghallgatott volna, vagy inkább édes nővéremhez, mert oly fiatal még, dacára annak, hogy nagy biztonsággal igazgatja népes családját.

Egyedüli gyermekként születtem Szalonta városában egy tanítónő és gyógyszerész családjába. Nagy szeretetben és szigorúságban nevelkedtem egy olyan millieuben, hol inkább az anya hordozta az erkölcs és szigor zászlaját, míg apám maga volt a mindent eltűrő és megbocsátó szeretet. Elemi iskoláim elvégzése után tanítónőnek készültem, mikor édesapám hirtelen elhalálozott, gyászba és anyagi bizonytalanságba döntve családunkat. Anyám mindent elkövetett, hogy tanulmányaimat folytatni tudjam, s nagy nehézségek és lemondások árán sikerült is elvégeznem a nagyhírű debreceni Svetits-intézet tanítóképzőjét, a Szegény Iskolanővérek zárdájában. Kitűnő eredményeim és ajánlásaim segítségével Nagyváradon kaptam állást egy előkelő családnál, mint házitanító. Édesapám elvesztése után itt ért a második legnagyobb csapás. Naivságom és tapasztalatlanságom lett a vesztem, s az, hogy balsorsom egy gátlástalan és velejéig romlott kalandor férfit sodort az utamba. A háziak barátjaként mutatták be, s mint ilyen hamarosan elaltatta gyanakvásomat.

Istenem, milyen magányos és elveszett voltam ebben a városban! Milyen megnyugtató volt, hogy van egy barát, ki figyel rám, kivel megoszthatom magányos óráimat, egy vonzó férfi, ki bevezet a társaságba, színházba kísér és várja a velem való találkozást, egyenrangú félként barátjának tekint. Életem legszebb hónapjait éltem.

Vonzó, charmeur férfi volt, míg én tapasztalatlan fiatal lányként elhittem minden szavát, hazug széptevéseit és nem bírván ellenállni heves ostromának övé lettem. Nem vagyok kicsinyhitű, ismerem magam hibáimmal, s erényeimmel egyaránt, művelt és olvasott teremtésnek vallom magam, s épp ezért ért tőrdöfésként, mikor szerelmem már másnap elhencegett kedvenc kávéházában hódításának részleteivel, buta, együgyű lánynak lefestve. Viszonyunk rövid ideig tartott, mígnem tudomására hoztam, hogy kapcsolatunkat ideje lenne törvényes alapokra helyezni, mert gyermeket várok. Egy világ omlott össze bennem, mikor addig vonzó és szeretetteljes viselkedése egészen megváltozott és természetének oly romlott és ördögi vonásai kerültek felszínre, melyekről addig tudomásom sem lehetett. S mint ilyenkor lenni szokott környezetemben mindenki látta és tudta mindezt, híre volt kalandjainak az orfeumi lányokkal, váltó ügyei is voltak, ezért is tagadta meg idős apja, mit sajnálatosan ismét csak utólag tudtam meg.

Hova forduljon egy leány, ha bajba jut? Szégyenemben én is hazafutottam, remélvén, hogy anyám szerető és megértő gondoskodásával és tanácsaival megsegít szorult helyzetemben. Ebben is csalódnom kellett. Anyám, miután meggyóntam hazatértem okát egy szörnyű és viharos beszélgetés után kitagadott a szülői házból, melynek úgy léptem át küszöbét, hogy az anyai átkok, mint kövek záporoztak fejemre.

Ekkor összeroppantam, közel álltam egy végzetes döntéshez, oly kilátástalannak éreztem sorsomat. Akkor és onnan kaptam segítséget, ahonnan nem is vártam. Apám özvegy nővére volt jótevőm s ő nyújtott menedéket a hátralévő hónapokra, míg elvonultam édes terhemmel a világ elöl. Az ő révén ösmertem meg önöket, de nem nevezném meg e nemes szívű idős hölgyet, kit áldásom kísér, míg élek.

Aztán megszületett a kislány és én meghoztam életem talán legnehezebb döntését, miről a mai napig tudom, hogy a legcélszerűbb volt.

Nehéz hetek és hónapok jöttek, próbáltam tovább élni életemet, de itt minden túlságosan emlékeztetett szégyenemre. Állásba álltam, de úgy érzem, nem bírok itt tovább élni, nincs, mi idekössön. Ezért úgy döntöttem megpróbálok messze idegenben új életet kezdeni, hol senki nem ismer, és nem ítél el botlásomért. Kevés megtakarított pénzem talán elegendő lesz az újrakezdéshez.

Nem bírtam úgy elmenni, hogy ne köszönjem meg Kegyednek, hogy befogadták és szeretetben nevelik Maricát.   

Isten áldását kérem Mindnyájukra. Imádkozzanak értem!

Gölnicz Izabella

1901. december 20.-án

Adorján Ilona úrhölgynek

Nagyvárad

Zöldfa u. 8. szám

Édes Loncikám, tudod-e még vagy meg van-e néked az a finom bólé receptúra, amit tavaly kóstoltunk Bánhidyéknál? Ha megvolna, úgy ne feledd kikerestetni a lánnyal és nékem lóhalálában eljuttatni. Ugyanis ezt szeretném a szilveszteri vacsora alkalmából elkészíteni. Remélem nem ígérkeztetek el sehová, így együtt tölthetjük e bolondos esztendő utolsó óráit.

Nem tervezek nagy dínom-dánomot, de adjuk meg a módját, meg Vilmosom is szereti a hasát, hisz tudod milyen.

Előételként hidegtálat gondoltam, kis libamájpástétomot, aszpikos lazacot. Friss kaviárt is rendeltem Strausz úr csemege kereskedéséből, ő szállítja majd a sütnivaló kismalacot is, amit saját receptünk alapján bepácolva az uram süt meg majd szilveszter napján. Rendeltem egy szép Sacher-tortát is, mert tudom, hogy Ti is nagyon szeretitek. Lesz Törley-pezsgő, kétféle sör, francia konyak, meg finom érmelléki borok. Nem terveztem nagy társaságot, itt lesznek Bertáék, Fleiszék az unokaöccsével kiegészülve, ki most utazott le hozzájuk Pozsonyból, nagyon snájdig fiatalember, mérnöknek tanul, majd bemutatom. Aztán Piukovich úr és Zsófia asszony, az új kis felesége, majd meglátod, milyen bájos asszonyka, semmi manír, nagyon közvetlen teremtés, gyönyörűen zongorázik. Elhívtam még Körössyéket is, tudod a lányuk nemrég ment férjhez egy tiszthez és nem sokkal később Bécsbe vezényelték az urát, mit tehet ilyenkor egy asszony, követi a férjét. Pannika sokat búsul a lánya után, gondoltam, hadd mulasson kicsit.

A toalettem a Vilitől kapott londoni gyönyörűség, hogy tudta így eltalálni a méretem, számomra is rejtély.

Marica szépen fejlődik, aranyosan mosolyog és gőgicsél a testvéreire, Belluskám egyre ügyesebben dajkálja. Segít öltöztetni és fürdetni. Kis Vili csak messziről szereti, azt mondja, ő megvárja, mire megnő annyira, hogy játszhat az ólomkatonáival, talán nem lesz annyira nyafogós, mint Bella.

Vilmos sokat szenved mostanában a derekával, kenegetjük mindenfélével, de ő csak sóhajt nagyokat és azt mondja, kár, hogy így elszállnak az évek, az ember kezdetben még gügyögni sem tud, a végén pedig a podagráját kúrálja a Püspökfürdőben.

Jan Kubelik úr koncertjén voltunk a minap, nem hallottál a skandalumról, ami Szeghő Vilma kisasszony jóvoltából pattant ki? 

Na, majd elmesélem legközelebb.

Loncikám, még egyszer kérlek, ne feledkezz el a receptről.

Ölellek kis sógorném,

Zita

1901. december 28-án

Halmai Vilmosné úrhölgynek

saját kezébe

Nagyváradon

Kossuth u. 20 szám alá

Kedves Asszonyom!

Elutazásom előtt írt kedves, biztató szavait és nem utolsósorban nagylelkű adományát hálásan és szívből köszönöm. Máig nem jöttem rá, honnan derítette ki, hol húztam meg magamat.

Nem csak a köszönet és hála vett rá e sorok megírására. Ha nem haragszik, és abból, amennyire volt szerencsém megismerni Kegyedet tudom, hogy nem haragszik, remélem, nem veszi tolakodásnak, ha beszámolok kalandos utazásomról, mely új hazámba vezetett.

Elutazásom előtti estén, mely szilveszterre esett, kinn álltam szobám előtt a gangon. A város fényei elhalványították ugyan a csillagokét, de én ösmerem őket. A Nagymedve és a Fiastyúk régi ösmerősként integettek, s köztük talán szegény apám, ki neveiket nyári éjszakákon nékem megtanította. Alant vigadt a város, kávéházak és orfeumok parfőmös közönsége mulatva búcsúztatta az óesztendőt, és én arra gondoltam, tán most ülik az én halott, elmúlt életem torát, itt és most, ezen a fagyos, csillagporos nagyváradi éjszakán. És megköszöntem szépen sorban apámnak, anyámnak, hogy megszülethettem és élhettem, gyermekem apjának az erkölcsi megsemmisülést s hozzá majdnem a fizikait is, magamnak pedig az erőt, hogy vélt halálomból újjászülethetek egy idegen világban. Aztán gondolatban megsimogattam egy szöszke fejecskét és áldást kértem minden lépésére.

Hát így telt nékem utolsó éjszakám e gyűlölt és imádott városban.

Mivel volt egy kis megtakarított tőkém és ehhez jött a Kegyed nagylelkű segítsége, kivándorlási ügynökön keresztül szerveztem meg utamat. Választásom a Cunard Line utazási társaság Ultonia nevű gőzösére esett, mely január 7.-én reggel a himnusz és zászló felvonások után 1278 fővel a fedélzetén kihajózott a Fiumei öböl keskeny kijáratán.

Gőzösünk nem volt éppen luxus hajónak nevezhető, első osztály nem lévén pár jobb kabin jutott a szerencsésebbeknek, köztük nekem is, amin egy bácskai születésű kisasszonnyal osztoztam, kiről később még szó esik.

A férfi utasok a hajó orrában lettek elszállásolva. Nagy hálótermeik zsúfolva voltak a legkülönbözőbb korú és származású emberekkel, kik sodronyos vaságyak és sovány szalmazsákok között tengették az átkelés majd egy hónapnyi idejét.

Magam tanítónő lévén, mint tudni méltóztatik, hamar megbarátkoztam az egyszerű teremtésekkel és gyermekeikkel és sűrűn meglátogatván őket a hajó tatjában lévő szállásukon, csak elborzadtam a bűzös, félhomályos termekben, hol az asszonyi leleményesség otthonról hozott vánkosokkal és terítőkkel próbálta lakályosabbá varázsolni a szegényes hajlékot. A viaszosvászon batyukon, mint hevenyészett oltárokon kis búcsús Mária szobrok álltak, az emeletes vaságyak között kifeszített köteleken ruhák száradtak. Aki csak egyszer átérezte a szegénység és kitaszítottság nyomorúságát, az nem tudta könnyek nélkül nézni, amint a munkától cserzett kezek naponta imára kulcsolódva kérték a mindenható közbenjárását boldogulásukért. Ezek az asszonyok, kik azelőtt szinte még falujuk határát sem hagyták el addigi életükben, most rettegve és egyben bizakodva imádtak egy szebb és jobb jövőér egy ismeretlen földön.

A napok meglehetősen egyformán teltek, az egyszerű és ízetlen reggelihez, mi legtöbbször valami konzerva volt, és amit a népnyelv egykettőre elnevezett csikóhúsnak, kenyeret és hozzá egy darabka margarint mellékeltek. Az egyszerű alföldi parasztember gyanakodva piszkálta bicskája hegyével a sosem látott falatot és csak nehezen lehetett meggyőzni afelől, hogy nem szappant kapott reggelire.

Az első napokban történt, hogy a kapitány bemutatót tartott a mentőcsónak és mentőmellény használatáról, mi szemmel láthatóan nem hatotta meg az embereket. Fejcsóválva nézték, amint a parafamellényes matróz le s fel parádézik, és nem voltak hajlandóak elhinni, hogy megtartja őket a vízen, ha baj van. A fő hitetlen, egy öreg székely, csak legyintett. "Lekapja egy nagy hal az ember lábát, oszt viszi is lefelé."

Igen mulattató és egyben elgondolkodtató volt számomra megfigyelni ezt a sokféle és színes embertömeget, mely a monarchia szinte minden tájékáról képviseltette magát, de persze hamar szert tettem ösmerősökre is, kikkel aztán sokat beszélgetve egész megható, de néha kacagtató embersorsok bontakoztak ki. Ezek az emberek a hosszú és kényszerű összezártság alatt egészen megnyíltak és tudva, hogy partraszállásunk után nemigen találkozunk többé, legmélyebb őszinteségükkel tiszteltek meg.

Említettem szobatársamat, a bácskai származású Mariska kisasszony személyében. Nos, ő szakácsnőként dolgozott egy helybéli földbirtokos konyháján, s amint összegyűlt valamennyi pénzecskéje elhatározta magát a nagy útra. Igen ám, de kísérőként egy nőtlen, nála jóval fiatalabb és szegényebb pincért választott magának, kinek költségeit hajlandó volt állni, cserébe ez a fiatalember vállalta, hogy Mariska kisasszonyt, kinek hamvát az idő viharai kissé megkoptatták, hamarosan feleségül veszi. Naponta adott mulatságra okot e különös pár összeveszése, lévén a fiatalember csapodár, Mariska meg féltékeny természetű, majd kibékülése, mikor a vőlegényjelölt térden állva csókolta a duzzogó ara kissé már ráncos kezecskéit és ígért örök hűséget, miközben feje felett

ott lebegett annak fenyegető ígérete, miszerint partraszálláskor nem fizeti ki helyette a 25 dolláros kauciót, ha továbbra is hűtlenkedik.

Egy Tóth Mihály nevű tanító naponta szerzett szórakoztató perceket költeményei felolvasásával, míg egy állítólagos grófi sarjadék Szibériáról mesélt szívesen. Lantos Mihály hentest az apja küldte világot látni, mátkáját hagyta otthon, s földet szándékszik venni, ha hazatér. Mert ő haza szeretne menni, ha meggazdagodott. Isten segítse.

Molnár Henrik uram kis boltját vezette odahaza a Bánátban, aztán a szövetkezet megbuktatta, kis boltja odalett. Most családját odahagyva megpróbálja szerencséjét.

Megannyi ember, megáldva vagy verve a sors által, ki reménnyel telt szívvel fürkészi jövendőjét a láthatáron. Vannak derék, dolgos emberek, kikre ránézve érezni, ez majd megállja a helyét, bárhová kerül is, bizton boldogul. Míg henye, lusta naplopók is akadnak szép számmal, mint az egyik szegedi atyafi, ki állítólag paprikával kereskedett az óhazában s ki egész napját heverészéssel töltötte bűzös és sötét hálótermében. Éppen ő volt az, kit éjszaka Gibraltárnál áthaladtunkban felcsalogattak a hajó fedélzetére, hogy az átkeléshez hadihajók által megvilágított sziklák szépségében gyönyörködjék. "Csak ennyi" - pislogott emberünk,- "de hisz ez olyan csak, mint az alsóvárosi temető Szegeden, mindenszentek éjszakáján."

Ha jól emlékszem, talán egy hete voltunk már tengeren, mikor Mariska meghozta a hírt, hogy halott van a hajón, s valóban, Weisz úr számára Pápáról befejeződött az utazás. Hirtelen szívhalál végzett vele.

Másnap szemergő eső és szürke ég búcsúztatta a megboldogultat, kinek végső tiszteletadására összegyűlt a nép a fedélzeten. A nagy sötét víz kedélytelenül hintáztatta vasladikunkat, melynek utasai fázósan összebújva kis csoportokban hallgatták a kapitány egyszerű, de szívhez szóló szavait, mellyel utastársunkat búcsúztatta, majd a vitorlavászonzsákba varrt test hangos csobbanással eltűnt az óceánban. Három nap sem telt belé, s mondhatom senki sem emlékezett rá, mert új események kavarták fel a kedélyeket.

Egy hentesmester, bizonyos Csáki nevezetű, rendszeresen durákot játszott egy kőműves segéddel, ki őt állítása szerint becsapta, csalt a játékban. Egyik nap szó szót követett, majd a hentes úgy csapta szájon a kőművest, hogy annak három fogát kellett a hajóorvos kivegye. Maga a kapitány avatkozott közbe, felszólítva a feleket, hogy nézeteltéréseiket tartogassák a szárazföldre, ellenkező esetben kénytelen lesz kiköttetni őket.

Sokkal örömtelibb esemény volt az, mikor egyik kedves ösmerősöm, mister John Drenyák felesége, Júlia asszony Trencsényből, egészséges kisleánynak adott életet. Olyan gyorsan lezajlott az egész esemény, hogy a hajóorvos csak a születés tényét konstatálta.

Másnap maga a kapitány tartotta a kisleányt keresztvíz alá, ki a hajósélet törvényei szerint a hajó nevét kapta, s így alakult, hogy Drenyák Ultonia lett e kis tót teremtés neve.

Sok szabadidőm lévén sokat és szívesen foglalkoztam a hajón unatkozó kisgyermekekkel, kis mondókákat tanultunk, körtáncokat jártunk, míg édesanyjuk mosással vagy stoppolással bajlódott.

Sokan menekültek olvasásba az unalom elöl, s az út végére már rongyosra olvastuk az egymás között csereberélt pár Budapesti Hírlapot meg a Légrády-féle oktató füzetkét, mely a kivándorlóknak tartalmaz pár praktikus tanácsot.

Február 1-én ködös reggelre ébredtünk, csak a nagyobb világítótornyok fénypászmái törték át a párán. Madarak százai szállták meg a hajó környékét konyhai hulladék után kutatva. Majd kismotoros hajóval orvos érkezett a fedélzetre s partraszállás előtt újra megvizsgálta az utasokat, különös tekintettel a trachomásokra. Kisvártatva felvonták immár az amerikai, meg a Cunard Line, népnyelven Gúnár Lina, hajótársaság zászlait, aztán az Ultonia csikorgó láncokkal a dokkhoz simult. A pokoli hangzavarban kiáltásokkal nógatták partra az embereket, elveszett gyerekek sírása keveredett aggódó kiáltásokkal, családok veszítették és találták meg újra egymást. Mariska kisasszony elszánt arccal karolta pincérjét, mellettem Drenyákék kapaszkodtak szorosan össze, a kis asszonyka egészen sápadt volt, mire megérkeztünk egy óriási csarnokba, hol az átkelési jegy számai alapján mindenkit ellenőriztek, hova megy, mi a szándéka, s ha nem adott kielégítő választ félreállították és élvezhette a visszautat a társaság költségén. Ezután következett a vámvizsgálat, bár itt szinte senkinek nem volt semmije, az ütött kopott bőröndök alján legfeljebb a féltve őrzött álmok lapultak garmadával, megvalósításra várva.

Újabb csapóajtókon, mint a marhákat a vásárra úgy hajtották kis csapatunkat mocskos kis hajókra, hol szorosan összezsúfolódva vártunk. Pokoli percek teltek el, míg rosszarcú suhancok vigyázták a tömeget. Aztán a szigorú Amerika fényesen fogadta az érkezőket, Ellis Island szigetén márvány és vörös tégla díszítésű csarnokban újabb sötétruhás hivatalnokoknak magyarázhattuk jövetelünk okát. Aki beléphetett a "Váróterem New York" feliratú ajtón, az már révbeért.

Alkalmi ismerőseinktől itt vettünk végleg búcsút, címeket cseréltünk és fogadkoztunk, hogy majd egyszer, valamikor...

Aztán felberregett egy csengő és pár perc múltával szinte szédelegve léptem partra és néztem szét ebben a másik világban, mely immár hivatalosan is befogadott. Ez biztos. Minden más bizonytalan. 1279 magyar, köztük jómagam, megérkezett az újvilágba.

Hogy hogyan találtam új, szerető és segítő barátokra, azt majd másik levelemben beszélem el.

Kérem, gondoljanak rám és imádkozzanak értem!

Tisztelő hívük,

Gölnicz Izabella

1902. márczius 17-én

New York

Sand Avenue. 342.

VÉGE