Ravasz Jenő nem lakik itt

Első napja, ahogy munkába állt a postán, hasmenéssel indult. Amint meglátta a szortírozásra váró levelek és küldemények, számára végtelennek tűnő halmazát, elöntötte a veríték. Belei forrón megtekeredtek, és csak annyi ideje maradt, hogy lendületes mozdulattal magára csapja a klozet ajtaját. Később sem lett jobb a helyzet, a postástáska szinte elviselhetetlen súlya feltörte a vállát, biciklije sárvédője pedig kiszakította a nadrágját. Feje ritmikusan lüktetett, és egyre a tanfolyamon tanultak jártak a fejében. Görcsösen igyekezett rögzíteni az utcák és a lakók nevét, a megbízások, számlák és ajánlott küldemények tömkelegét. Izzadt, szépen vasalt inge lucskos lett a hátán csordogáló kis pataktól.

Nagyjából három hónapba telt, mire helyükre kerültek az információk, reggelente, szortírozásnál engedelmesen sorakoztak fejében az utcák nevei, s egyik reggel azon kapta magát, fütyörészve tapossa a pedált. Jó kedve volt. Már ismerte özvegy Zatureckiné Erzsike nénit, akinek két éve levágta lábát a villamos, ezért apróbb szívességeket teljesített neki. Hallgatta Nagy Ferenc sirámait, aki a személyi igazolványában férfiként szerepelt, ám esténként Cindarella néven egy közeli bárban lépett fel, egy szál pávatollba öltözve. Vigasztalt síró gyereket, hallgatott katona emlékeket, és nemsokára rádöbbent, úgy ismeri a körzetét, mint a tenyerét.

Egy csúf téli reggelen, mikor vigasztalan szürkeségbe burkolóztak az utcák és tarajos hófelhők lovagolták az eget, elgondolkodva taposta biciklijét és a nagy szürke bérházra gondolt, ahol nagyon sokan várják már a nyugdíjat, és a kis Kelemennének a földszintről is lapult egy ajánlott levele a táskájában. Biztos a végzés a válásáról, azt várta már nagyon a múlt héten is. Elhagyva a kisboltot balra kanyarodott, lendületes mozdulattal, majdhogynem elegánsan leszökkent a bicikliről, táskájában kotorászva kivette a küldeményeket, majd felnézett.

Felnézett, majd mindjárt zavarodottan körbefordult. Ez nem az a ház. Eltévedtem ebben a rohadt ködben, szaladt át rajta a gondolat. De nem. Szemben a sárga társasház, sárga korlátokkal, balra a 68 szám, a nemrég kicserélt ablakokkal, és itt ez a teljesen ismeretlen ház, lehúzott redőnyökkel, amit soha nem látott még. Mustárszín ajtó, rajta egyetlen levélnyílás. Közelebb hajolt, hogy elolvassa a lakó nevét. Ravasz Jenő nem lakik itt!- kiabálták a nyomtatott betűk. Kicsit hátrahőkölt, majd zavarodottan rugaszkodott el a biciklivel.

Másnap reggel azzal kezdte a napot, hogy sorra kérdezte a kollégákat a fehér házról és Ravasz Jenőről, akiről még Pityu bácsi sem hallott, pedig ő igazán jól ismerte a környéket, mert születése óta itt élt, és még a régi világ utcaneveit is fújta. Amint közeledett a házhoz, elhatározta, bekopog, és Ravasz Jenő felöl érdeklődik majd, aki nem lakik itt. Óvatosan kanyarodott a kisboltnál, letámasztotta a biciklit és körbekémlelt. A fehér ház eltűnt. Ott volt a nagy szürke, szemben a sárga, balra a 68 szám. Tétován forgott, előbb jobbra, majd balra tekergette a nyakát, majd riadtan markolta a biciklit. Szédült és fémes ízt érzett a szájában, nevek, arcok forogtak előtte végtelen kavalkádban.  Özvegy Zatureckiné hajolt felé, szájából képregényként tekeredett a szó, mint rezes kígyó, Ravasz Jenő nem lakik itt!- sipította, és botját emelte.  Majd Cindarella táncolt elé, testszínű trikóján bágyadt pávatoll. Nem, nem lakik itt! – búgta érzéki hangon és kacéran megriszálta hátsóját. A bicikli hangos csattanással eldőlt. Puha ködbe csusszant minden.

Két hétig pihent táppénzen. Idegkimerültség, legyintettek a kollégák, és ő hálás mosollyal köszönte meg a kézfogásokat, mikor első reggel kissé sápadtan és megfogyatkozott orcával munkába állt.

A szortírozással kezdte, ujjai gyakorlott mozdulattal sorakoztatták a küldeményeket. Majd megállt. Később Kerekesné, aki közvetlen asztalszomszédja volt váltig állította, soha nem képzelte volna, hogy egy férfi ilyen magas hangon tud sikítani. Mire a mentő megérkezett már csak udvariasságból próbálták újraéleszteni. Szilvakék arccal feküdt a szemetes mellett, görcsberándult kezében gyűrött boríték, rajta a címzett. Ravasz Jenő, betűzte Kerekesné, és a huzat nagy dördüléssel becsapta az ajtót.