Fénytelenül
Tamásnak
Teste lazán nyúlik el az ágyon, feje békésen pihen
behajlított karján.
Álmodik. Lélegzete lágyan legyező, hullámzó örvény, homloka
mögött gondolatai álommá csapódó dübörgése. Előre-hátra, előre-hátra. Ringató,
halk morajlás, sistergő elsimulás. Szemhéjai rebegő tánca álom-kerítő.
Sosem volt szél borzolja haját, buja hússzín kagylók
porcelánja roppan a talpa alatt, lágy homok simul léptei alá szerelmesen.
Tengeri növények smaragd tetemei vonaglanak a sistergő hullámok tenyerén.
Előtte kékkel húzott végtelen, vibrál és lüktet, liheg és sóhajt. A sós szél
apró, kacagó vízgyöngyöket szór az arcába, és mesebeli madarak sikolyát hordja.
A levegő megtelik arany lemezkékkel, pattogó, pengő táncuk kápráztató.
A nap vakít, százszirmú, pompás virágokat fakaszt fénye,
lihegő bíboruk, vad sárgájuk acélos pávakékkel tobzódik. Szinte fojtogatja a
színek kavalkádja. Érzékeit ostromolja a nap és a szél. Az idő végtelenbe vész,
a most parttalanná omlik. Eksztázisban éli meg a színek táncát. Mondhatatlan.
De nyugszik a fény, a tenger lemossa a napot az égről, s a
hullámok lassan fakítják virágai hevét. Oldódik a kék, fakul a bíbor, a vad
sárga is a tenger kékjébe zuhan.
Meghaltak a színek. Csak morajlás hallatszik, a hullámok
sziszegő halála.
Létezése még parttalan, tudatát lágyan ringatja a tenger.
Érzékei apró, láthatatlan antennái már ébredeznek.
A friss hajnali szél meglebbenti a függönyt és megborzongatja
testét. Madarak virradatot köszöntő vékony cippanásai apró köröket vetnek álmai
tótükrén. Ébredezik. Mozdulatlanul hever még egy darabig.
Testét megnyújtóztatja, nagyot sóhajt.
Majd felnyitja szemeit egy újabb világtalan napra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése