Nyihaha

Z. úr átlag kétnaponta járt el az öreg bérház előtt, ahonnan mindannyiszor istállószag csapta meg. Ló szag, az a finom, édes, pikáns illat, ami a vidéki élet velejárója, és a városi emberben mindig megidézi a nyaralás gondtalanságát.

Z. úr szemét szinte ellepte a könny, amint eszébe jutott az eldugott kis völgy, a barátságos vendégházzal, ahol reggelente az ezerráncú fogadósné friss tejjel várta, meg az öreg fogadós, ahogy gyengéd, ám mégis határozott mozdulatokkal csutakolta a lovait a friss szénától illatozó istállóban. Majd kezének utánozhatatlan mozdulatával megragadta és óvatosan megcibálta jó szagú üstöküket, amit azok szelíd röhögéssel fogadtak.

Imádta a lovakat Z. úr. Puha, az árvácska bársonyát idéző orrukat, játékosan mozgó, okos fülkagylóikat, a sörény sprőd, mégis eleven simaságát. Szemeik néha melankolikus, máskor meglepően emberi tekintetét, nyakuk ívének elegáns lágyságát, a hát meleg, gömbölyű, már-már erotikus vonalait, az erős, mégis érzékeny patákat, mely a hatalmas testet oly biztonsággal hordozzák.

Lovat látni, itt a belváros közepén, tűnődött Z. úr, majd rövid tétovázás után benyitott a nehéz, faragott kapun. A semmivel össze nem téveszthető ló szag az első lakásból jött, és ő óvatosan lenyomva kilincset, belépett.

Egy átlagos előszobában találta magát, ahonnan tágas nappalira nyílt kilátás. Itt régimódi füles fotelben egy ló ült, hervadt-levél szín bársony házikabátja lezseren nyitva, újságja félig eltakarta fejét. A vezércikket olvasta, szemmel láthatóan nagy felháborodással, mert alkalomadtán megrázva fejét, sörénye finoman remegett, amint felhorkantott.

Két csikó hentergett egy nyitott ajtajú kisszoba parkettáján, apró, kecses patáik halk nyikordulást hallattak, amint a fakockákból felépített tornyot újra meg újra lerombolták, majd egyikük, ki kék bokazoknit viselt, kisautót vett elő, és elmélyülten tologatni kezdte.

A konyha felől csörömpölés hallatszott, csinos, rőt virágos pongyolát viselő almásderes állott a kagylónál, sörénye lófarokban, elmélyült mosogatását csak néha zavarta meg egy-egy mozdulat, mellyel mélyen leszívta cigarettája füstjét, majd óvatosan a visszatette egy kék hamuzóba.

Z. úr elnehezedő lélegzettel bámult, majd óvatlan mozdulattal felrúgta a sarokban álló szenes pitlit. A csörömpölésre néma képként meredtek rá, a rőt pongyolás ló, szája sarkában füstölgő cigaretta, a kék zoknis csikó sárga kisautóval maga előtt.

A bársony házikabátos ló újságját félrehúzva, szemüvege fölött megvetően rá nézett, majd felhorkantott.

-Mit bámul? Nem tud köszönni? Maga marha!