erdőbe vágyok, hol szelíd, öreg óriások reszketeg karjukkal magukhoz ölelnek, fejem mohapárnán s csak szendergek, míg mosott kéken fakul az ég, ezüst a csend, tűnődő levelek peregnek
sosem volt suttogások kelnek, kék tollú madár felelget egy rőt szoknyájú bokrocska ágain, s míg eres kezével hátraint a nap, hajának aranya fennakad egy üres pókháló tépett romjain.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése