Állatságok 7. I. Futi, minden Oszkárok királya

Oszkárt halálra ítélték. Ez a csillagok szerencsés együttállása folytán egy nappal azután
derült ki, miután ellenállhatatlan vágyam egy újabb macska után éppen kulminált. Leveleket
küldtem szerte macskás barátaimnak, amelyben kifejeztem kívánságomat, miszerint nekem
kell egy: ivartalanított, lakásban tartott, megunt vagy elárvult vörös macska, aki éppen facér.
Én lepődtem meg a legjobban, mikor másnap felajánlottak egy ivartalanított, lakásban tartott,
megunt vöröst, akire a biztos elaltatás várt. Kicsit megdöbbentett éveinek száma, nyolc, és
a tény, hogy ezeket az esztendőket egy panellakás előszobájában, illetve vécéjében töltötte.
Oszkárt teljes betyárbútorral kaptuk, egy heti száraz és konzerv eleség, alom tálca, etető
tál és egy csinos fonott hordozó tartozott a túlélő készlethez, melynek csillag alakú rácsain
aggodalmasan pislogott ki egy borostyán szín szempár.
Otthon hamar kiderült, hogy Oszkár katonás nevelést kapott, vezényszóra kimászott a
kosárból és ott állt előttünk teljes nyurga szépségében, sármosan őszülő pofával, szemében
egy kishivatalnok méla unalmával. Angolos hidegvérrel fogadta hódolatomat és meglepődést
csak akkor mutatott, mikor otthonunk macskaházmestere, a veterán, tíz esztendős Kand Úr
komoly pofával megszaglászta. Innentől összekuszálódtak a szálak, mert Oszkár számára
akkor és ott derült ki, hogy vannak még macskák rajta kívül kerek e világon. Megdöbbenését
heves fújás és szőrborzolás kísérte, míg Kand Úr, rövidre zárva az ismerkedést, úgy döntött,
megmutatja ki az úr a háznál, és kiosztott egy rövid, ám annál intenzívebb balegyenest. A
heves és engesztelhetetlen párharc után lemásztunk a fotelből, összesepertem a mintegy fél
kilónyi szőrt, majd felkutattam a párbajhősöket. Kand Úr égnek meresztett farokkal, peckesen
járkált hálószobánk ajtaja előtt, jelezve, sikeresen bezavarta a betolakodót. Oszkár az ágyunk
alatt kuporogva igyekezett kiheverni a találkozás okozta sokkot.
Másnap reggel, miután ugyanabban a helyzetben találtam, kiemeltem mind a nyolc kilóját és
ráhelyeztem az almos dobozára. Ez volt az a pillanat, mikor Oszkár meghódította a szívemet.
Kerek három percen át hallgattam a csobogást, ami azt jelentette, sehova nem piszkolt, dacára
a harcias fogadtatásnak.
Eltelt vagy három hét, zilált idegei megnyugodtak, mire a poroszos nevelési elvek lehullottak
róla, hja, az a nyolc év. Azóta minden reggel tanúi lehetünk az átalakulás egy szakaszának.
Oszkár intenzív sportéletbe kezdett, reggeli után rendszeresen bemelegítő futással indít, az
étkezőtől a fürdőszobáig tartó szakaszon, majd következik a sprint ugyanezen a távon. Végül
éles kanyarokkal tarkítva a távot be-befut a szobákba. E sport tevékenység folytán ragadt rá
új művészneve, Futi. Néha komor egykedvűséggel üldögél vagy napozik a maga választotta
helyen, a tálalószekrény sarkában, ahonnan belátja a lakást, bennünket és főként az asztalt,
amin eszünk. Néha, rosszabb napokon Oszkár harap, így jelzi, elég a bizalmaskodásból.
Ilyenkor korának illő tisztelettel megkérdezem, Oszi bácsi, maga nem mohácsi? Választ
sosem kapok, de ha kegyes kedvében találom, nagy busa fejét fejemhez böki, majd rövid ám
intenzív frizuraalakításba kezd, egyik mancsával lefogja a delikvens fejét és érdes nyelvével
nyalogatja. Vagy negyed óráig.
Ősz volt, mikor Oszkár a családunkba érkezett, s ki az az őrült macska, aki ki vágyna a meleg
kandalló mellől a havas és hideg kertbe?! Nos, ez a helyzet megváltozott amint kitavaszodott
és engedve a mind hevesebb ostromnak, szépen hozzászoktattuk a kerthez. Kerti Futi lett
belőle, fára mászó, fűben hempergő zsivány.
De esténként, mikor mindenki elnyugszik, csattanva nyílik hálószobánk ajtaja, mert nincs
előtte zárt ajtó, arany pofája kérdőn néz ránk, majd kis kurrogó hangot hallatva elhelyezkedik
a mellkasomon. Nyolc kiló vörös boldogság.