Egérfogó János és Szűz Mária találkozása a spájzban

Két napja állt a bál az Aranysárkányban. Nénnyuka feldúltan forgatta a megcsúfolt celofánt a lekváros üvegen, és lamentálása betöltötte a kocsmát.

-Negyven esztendeje vezetek saját konyhát és még egyszer sem volt egér a spájzomban. Most meg tessék, nincs nap, hogy ne találjak egy megrágott dunsztost - mondta sötét tekintettel és kanalával óvatosan belerázta az üveg tartalmát a szemétbe. Az ivó elcsendesedett, majd borízű, bátortalan férfihang megjegyezte, talán újra kellene az üveget celofánozni, ha nem piszkálta meg az egér a lekvárt. Nénnyuka megsemmisítő pillantással nézett a hang irányába.

-Persze, aztán majd az egeres lekvárral kenem meg az elvtárs palacsintáját- horkant fel megvetése jeléül, majd becsapta maga után a spájz ajtaját. Ez már háború, húzta be nyakát a kocsma törzsközönsége és tanácsokkal látták el a kocsmárost.

Puszi úr vitézül próbálkozott. Eleinte fél diót tett egy lefelé fordított virágcserép pereme alá. Semmi. Ellenben reggelre a kis torkosok megdézsmálták a száradni kiakasztott dióbelet a vászonzacskóból.

-Ki is rághatták volna a zacskót- jajongott Nénnyuka a megcsúfolt vászon holmi romjai felett, és undorodva dobta a szemétbe. Na, de majd most! Puszi úr kis, rugós egérfogót állított fel, benne zamatos szalonnával, és éjszakára a söntésben ágyazott magának, hogy kéznél legyen, ha lecsap a rugó.

-Oda megy, megszimatolja a kis bajszával, majd jóízűen rágni kezdi és ekkor, bang, lecsap a kis pöcök, és eltöri a gerincét. És vér, mindenütt vér - ecsetelte Karcsika az emeleti hálószobában kaján örömmel a szepegő, befogott fülű Julcsikának az egér viszontagságos elmúlását.

Hajnalban óvatos léptekkel indult Puszi úr, álmatlanságtól kissé karikás szemekkel, a spájz irányába. Az egérfogó érintetlen, ám egy oldalszalonna csücskét sikeresen kicsipkézték.

-Na, megfogta?- csörtetett nagy lendülettel Nénnyuka a spájz felé, mire Puszi úr hirtelen mozdulattal lekanyarította a megrágott szalonnadarabot. – Hát nem, de nem is rágott meg semmit, ám én ennék egy kis szalonnát reggelire, szólt Puszi úr, és vitézül bekatonázta az egérrágta szalonnacsücsköt egy kis lila-hagymával. Nem is tudtam, hogy szereti a szalonnát, tűnődött Nénnyuka egész délután, aztán szerencsére el is felejtette az egészet, mert Cseri Béla, a párttitkár sofőrje, elhozta a macskáját.

Mefisztót, aki nevéhez méltóan nagy volt és fekete, a környék hóhéraként ismerték. Egér, madár. de még süldő patkány is szerepelt a repertoárján. Egyszer még a szomszéd kanáriját is kipiszkálta valahogy a kalitkából, lett is belőle harag meg feljelentés, Borsos elvtárs alig tudta elsimítani az ügyet. Elég az hozzá, hogy Mefisztó ott kuporgott egy méretes fáskosárban, és harci kedvét mutatandó, ide-oda dobálta farkát.

-Jó ideges, ma még nem adtam neki enni- kuncogott Cseri Béla, és egyesült erővel elhelyezték a hóhért a spájzban, majd rácsukták az ajtót. Reggel egész kis bizottság tolongott az ajtónyitásnál, mindenki látni óhajtotta az eredményt.

-Eredmény az volt- mesélte később Puszi úr,- az a dög megevett másfél szál füstölt kolbászt, pont a fokhagymásból, amit én is úgy szeretek, és úgy aludt összegömbölyödve a liszteszsák tetején, hogy szinte horkolt. - Nincs mese, határozott a dühtől sápadozó Nénnyuka, el kell hívni Egérfogó Jánost!

Messze, még a háború előtti időkbe nyúlt János története, aki kisgyerekként a nagybátyja malmában nevelkedett és arról volt híres, hogy egy mozdulattal lecsapta az egeret, még éjjel is, ha meglátta. Nagy, komoly fogadásokat nyert János ezzel a tudománnyal, s egyszer még feleséget is így szerzett magának, mert egy alkalommal a szomszéd település fogadósnéja elhívta, szabadítaná meg a fásszínt az egerektől. Estére leütött vagy harminc egeret, reggelre kélve pedig megszöktette a fogadósnét az urától. De nem volt rajta áldás, mert később az asszony meglépett egy kefekötővel.  Hát ilyen ember volt Egérfogó János.

Kicsit szabadkozott, kicsit kérette magát, de mikor maga Borsos elvtárs reccsintett rá, hogy el ne hanyagolja az Aranysárkány spájzát, mert ez nemzetgazdasági ügy, egy délután becsoszogott az ivóba.

Történt pedig akkoriban, hogy éppen szállóvendége volt Nénnyukának az Aranysárkányban. Megholt testvérhúgának egyetlen leánya, az aranyhajú Mariska érkezett vendégségbe, s élvezte nénje vendégszeretetét pár hétre. Mariska nefelejcstekintetű, gömbölyded vénkisasszony volt, nagy, szőke kontyát éjjelre kibontotta, s volt egy ártatlan szenvedélye, amit senkivel nem osztott meg. Mariska zugevő volt. Nappal szerényen csipegetett az ételből (hogy ez mitől lett ilyen szép kövér, hümmögött Nénnyuka), ám éjfél után, mikor az egész ház aludt, lázban égő orcával és kalapáló szívvel osont ki a spájzba és végigzongorázta a kínálatot. Beleivott a felfőzött és Nénnyuka által gondosan lefedett tejesfazék vastag fölébe, kis párnás ujját kéjesen merítette a bödönben sárgálló libazsírba és lelkesen tunkolta a szaftot a tegnapi sültről. Majd apró fogaival megbontotta a celofánt a lekváron és hangos cuppogással szopogatta ujjáról a gyümölcsdarabokat. Egyszer majdnem lebukott Mariska, mikor Puszi úr a söntésben aludt, ám oly halkan osont párnás talpacskáin, hogy nem ütött semmi zajt a házban.

Eljött az este, Egérfogó János még szürkületkor elhelyezkedett a spájzban. Egy kis beugróban, ült, háttal a falnak, a zsírosbödön és a lisztesláda között. Eleinte semmi nem történt, később még úgy sem, így hát csendes elhatározással elővette kopott zakója belső zsebéből a laposüveget és meghúzta. Törköly volt, tán még Lesi sógortól. Vagy Szeredi bácsitól. Míg ezen gondolkodott, behúnyta a szemét. Csak hogy jobban felidézze, kitől van a pálinka. Mert ilyenkor az ember a lehúnyt szemhéja mögött látja az arcát, hallja a hangját. Vagyis, igen.

Zajt hallott. Csendes motoszkálást. Halk cuppogást, majd lelkes hörpölést. Ez poc lesz, ébredt benne a harci vágy és hangtalan felemelkedett majd rávágott a villanykapcsolóra. 
Párnás arcú, szőke tünemény bámult rá, vállán halványkék kendő, pufók kezében gyengéden pihent egy darabka abált szalonna, szája sarkán eperlekvár mosolygott. Szép, mint Szűz Mária, futott át Egérfogó János fején, s tétován felé nyújtotta félig kiürült laposüvegét.