faragtam az éjben
egy csillag szekeret,
álmom hímes
tűzzománca némán
beleremegett
a fénybe, mi
vésőm alól szállt.
csillag szekerem
kékekben álmodó
éj mezőn poroszkált,
s egy rőt felhő
rongyos kulcslyukán
meglestem a csendben
szendergő Halált.
Percek óta tapogatta a falat, de a villanykapcsolót sehogy sem sikerült megtalálnia. Persze, ez is egy új albérlet örömeihez tartozik. Hetek telnek el úgy, hogy semmit sem talál az ember a megszokott helyén. Sikerült mindent lesodornia egy kis asztalkáról. Utoljára egy keskeny műanyag tárgyat markolt. Halk kattanás, majd elöntötte a szobát a vibráló fény. Álmatlanság ellen a legjobb, zökkent kezében egy fél doboz sörrel a rozoga ágy szélére, melynek rugói feljajdultak. Csak ült és bambán bámult a monotonon, ugráló fényeken. Nézte, de nem látta. Pedig valami fontos lehet. Bárhova kapcsol, a kép nagyjából ugyanaz, csak más kameraállásból.
Tömeg. Fiatalok farmerban, tornacipősen. Idősebbek bőrdzsekiben és kabátban. Mind kiabál és gesztikulál. Valami tüntetés. De nem, mert az emberek utat nyitnak. Valakit vezetnek. Fehér pólós, farmeros fickó, saruban. Lábán az ujjak koszosak. Talán véresek. Vánszorog lehajtott fejjel, csapzott haja a nyakába lóg. Két rozsdás vasrudat cipel a hátán. Vagyis cipelné, de alig halad. Körülötte a tömeg őrjöngve biztatja és káromolja. Öcsém, ha ez valami vetélkedő, hát ez nemsokára kiesik. Gumibotos katonák oszlatnak.
-Nincs itt semmi látnivaló. Gyerünk emberek!
Közben fügeléptű riporterek furakodnak ide-oda. Azt a szőkét ismeri. Ruhája kifogástalan, haja divatosan zilált, tekintete biztos. Mosolyával kenyeret szelhetne. Megcélozza a fehér pólóst. Most közel hajol, mikrofonja, mint tolakodó ököl csapódik a másik arcába.
-Gondolja, hogy bírja még, mit érez most? -hadarja kicsit lihegve. A kamera közelít. Anyám, ezt jól elintézték! Valami bandaháború lehetett. Csurom vér a pólója. Meg az arca. Meg a szeme, ami nem is látszik. Közben a szőkét elsodorja a tömeg.
Stúdió. Reklám. Mosópor. Betét. Szósz. Jól fésült kutyák nyalják.
-Újból kapcsoljuk a helyszínt -villantja vagyont érő mosolyát egy jól konzervált barna a stúdióból.
A helyszín ugyanaz. A tömeg is. Csak a katonák már brutálisabbak. Talán türelmetlenek. Mindjárt ebédidő. Ez meg itt szarakodik.
Lassan már unalmas. A tömegben fiatal nő. Szeme csupa részvét és könny. Leoldja nyakából a kendőt, és gyöngéden megtörölgeti a véres arcot. A lökdösődő, tökmagot rágó sokaság türelmetlen.
-Mi lesz már?!
-Valami történt- hadarja a szőke a kamerába, miközben beljebb furakodik. Csörlők. Felhúzzák a vasrudakat. A tömeg felhördül, vakuk villognak. Három vas traverzre csavarozott emberi test. Középen a fehér pólós. A másik kettőnek rángatóznak tornacipős lábai. Vér szivárog az ujjaik közül. Lassan felhők kezdik eltakarni a napot. Feltámad a szél.
-Várható még valami rendkívüli ?- rebegteti pilláit a barna.-Azt mondják a stúdióból, nem. Szeme ide-oda ugrál és kiszabadult tincseit próbálja megzabolázni.
Csend. Úgy tűnik a kapcsolat megszakadt.
Snitt. Reklám. Hasizom fejlesztő csodagép.
Feszítsd meg.
-Bakker, a söröm meg elfogyott -tápászkodott fel nyögve.
Mire visszatért a szobájába, már az ágya is kihűlt.
hintát kapott
az unokám
s velem is régi
emlék- hinta ring,
agg diófa
vén emlékei
között egykor
volt kislány
képe vissza
int.
csöpp copfja szállt,
mint egyszer
volt
rigó a kert fölött,
lüktet az emlék,
mint hintál
egy kislány
a vén diófa
ölelő karjai között.
