Ahogy az apátság villogó tornyai rendíthetetlen tartják a magasba feszített ég kék kupoláját, még elhiszed.
Még elhiszed, hogy nincs sötétség, és nincs halál, hogy a víz türkiz selymén a halhatatlanság kis színes vitorlásai siklanak. Zömök levendula bokrok guggolnak konokul a kényes rózsatövek között, s a napfényben felragyogó virágok színpompás felhői a búcsúzó nyár imáját küldik a Teremtő felé.
Lentről üzen a tó, víz illata keveredik a halódó levendula sóhajával, és a méhek részeg dünnyögése elringat.
A világra boruló csend kristály búráját a harangok szava roppantja szét , s a távolból villanó sirály-szárnyakon búcsút int a nyár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése