Templom





lélek-Tisza-hullám
végtelen imában
összeforr-elenged
kézen fog s vezet
van hited, kérdezi
s szemlesütött                                                                                                                                                                                                 magyarázkodásod                                                                                                
 a szélbe hajítja
és engedi lépteid karcsú
tornyához vezetni

guggoló házak fölött
fehér ujjú égre intés,
benn térdeplő
barna padok
titkai zizegnek
falak kék magányában,

Mária tenyerén
holdfény csorog,
egyszer-volt néma
 halászok
pikkely ezüstje bomlik
az oltár elé
harang- selyemen,
s a néma kisded                                                                                                                                           szelíd tekintete
gyermeket varázsol
hited üresen
maradt bölcsőjébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése