Batman a fiókban

Majdnem rálépett a kis barna csomóra, amint a kirakatot nézegetve hátralépett. A formája, vagy a színe volt, ami miatt lehajolt, hogy megnézze, mire hágott rá kis híján, nem tudni. Nagyapja kis szattyánbőr törlőkendőjére emlékeztette, amivel szemüvegét törölgette. Volt benne valami szokatlan. Puhának tűnt és mégis szögletesnek, mint egy miniatűr, bársonyos esernyő. Összecsukva. Cipője orrával óvatosan megbökte, mire a kis csomó aprót moccant, ő meg a szájához kapta a kezét, nehogy sikoltson. Nyugtalanság támadt a járdán sietők hömpölygésében, torlódásukban majdnem fellökték. Töprengésre nem maradt idő, legyőzve ijedtségét, remegő kesztyűs kezével, a reggeli kifli zsebébe gyűrt zacskójával óvatosan felnyalábolta a kis csomót.

Az, hogy kis híján elkésett, cseppet sem izgatta. Kis irodája íróasztalánál éppen csak lepakolt, óvatosan megnyitotta a zacskó száját, majd gondosan elhelyezte egy dossziéknak kialakított nyitott rekeszben, a lámpa alatt.

Szerette a munkáját, és ezt a napfényes kis irodát, pazar kilátással a közeli parkra, s ezért-e vagy másért, ügyfeleivel is könnyen értett szót. Sütött a nap, jókedve volt és éppen a következő ügyféllel taglalták problémája lehetséges megoldását, mikor a fiókból halk zörgés hallatszott. Nem figyelt fel rá, éppen a monitor felé fordulva rögzítette a középkorú, és ehhez mérten bőbeszédű hölgy adatait, mikor egyszerre két dolog is történt.

Visszafordulva éppen meglátta, amint ügyfele hangtalanul lefordul a székről, és ezzel egy időben az asztalán egy szépen fejlett denevér bontogatja óvatosan tenyérnyi szárnyait.

Nem sikított. Megbabonázva nézte a szépnek korántsem nevezhető pofácskát, a gyűrt füleket, fekete gombszemét, a teremtés által gondosan kimunkált törékeny ám szívós bőrhártyát, csücskén a kis karmokkal. Szépnek találta. Mi több.

Ablakot nyitott, közben álmodozva nézte a kis park fáit, majd az asztalhoz lépett. Gyere kis Batman, nyalábolta át gyengéden és félelem nélkül kirepültek az ablakon