A varázsszemen túl

Alig múlt hajnal három, mikor nagymama után halkan bezárult az ajtó. Felriadt, szuszogva forgolódott, a kis hencser szokatlan fekvőhely volt. Itt a konyhában ebéd után szoktak ledőlni. Pár percre csak, mondta ilyenkor nagymama és mesélni kezdett neki, a hátát vakargatva. Észrevétlen csúszott át az álomba, a kis parasztóra éles kattogása, és a szép, politúros rádió halk zümmögése közepette.  Rendszerint mindig borzosan ébredt, kicsúszott a masni a lófarkából. Nagytata ott ült addigra az asztalnál, körtét vagy almát hámozott neki, aztán uzsonna után rajzoltak. Csuda királylányokat tudott rajzolni nagytata, meg koronás királyfit, lovat meg vasorrú bábát. Kiszínezték és kivágták az alakokat, majd gombostűvel feltűzték a hencser melletti falra, a vastag falvédőre. Így mikor délután felébredt, már alig várta, hogy nagytata folytassa a mesét, amit nagymama elkezdett.

Vajon a kórházban van falvédő és lehetne oda feltűzni valamit? Talán ha rajzolna egy királylányt, reggel megkérné nagymamát, vigye be nagytatának. Nagymama sírt, mikor nagytatát elvitte a mentő, mert lebénult. Apa nem sírt, pakolta a kis cipzáras barna táskába nagytata papucsát, a borotváját meg a fésűjét. Ez még télen volt. De azóta sem engedték haza. A rádió csendesen zümmögött, titokzatos betűk mögött ismeretlen világ. A varázsszem is mese, kérdezte egyszer nagytatától, még régen, mikor nagycsoportos volt. Akkor odaültek a rádió elé, amin sok billentyű volt, mint a zongorán, Ili néninél, és nagytata elmesélte, hogy ez egy doboz, amiben benne van a világ. Városok, mondta nagytata, onnan jön a hang, az énekek, így üzennek az emberek. Ő lábát lóbálva ült a hokedlin, a gombokat csavargatta és figyelte, amint aprókat hunyorgott a varázsszem. Akkor keresztapa is benne van, bólogatott ő, ugye, ott Amerikában. Igen, hümmögött nagytata és aznap már nem mesélt többet.

 Keresztapa ki-ván-do-rolt Amerikába, nagymama sírt, mikor először nem kapta meg az engedélyt, aztán még jobban sírt, mikor rá nem sokkal, megjött a fia a pecsétes papírral. Keresztapa nem búcsúzott el, csak apa tudta, hogy vonatra szállt egy reggelen. Ősz lett, ő meg iskolába ment, mire megjött tőle az első levél. Nagytata sokáig nem akarta elolvasni, nagymama meg este a párnája alá tette, mindig. Ők ketten apával leáztatták a cifra bélyeget a kék-piros mintás borítékról és berakták a gyűjteménybe. Keresztapától kapta a zöld bélyegalbumot, karácsonyra, és apa megtanította, hogy mindig tisztára mosott kézzel szabad csak lapozgatni a hártyás lapokat. Ha keresztapa megjött, letette kis orvosi táskáját a hencserre és felkapta őt, megforgatta, mint a pelyhet, majd megborzolta a haját és azt mondta, mikor nősz meg, Csutka? Fagyit hozott, meg tésztát, a cukrászdából, és mindig lecsepegtette a nyakkendőjét, mikor evett. Aztán fogat mosott, sokáig dörzsölte habos kézzel a fogait, míg ő a kád szélén kuporogva nézte. Utána elővett pár borítékot és óvatosan az asztalra borította a színes bélyegeket. Ma-u-ri-ti-us, olvasta áhítatosan, és csoportosították ország szerint, földrész szerint téma szerint. Volt sportos, állatos meg híres emberes. Itt van Amerika, látod, mutatott egy sárga bélyeget, amin egy szobor tartott valamit a kezében.

Karácsonykor, mikor körülülték a nagy asztalt  nagymama eggyel többnek terített, akkor nagytata felállt és kiment a teraszra cigarettázni, nagymama meg csapkodott és azt mondta, ez a büdös bagó fogja sírba tenni, aztán csak utána ment, a hátára tette a kopott szvetterét. Másnap reggel nagytata nem tudott felkelni és furcsán görbe volt az arca, mikor megpuszilta. A szeme... a szeme úgy csillogott, mint a rádión a varázsszem, csak barna volt, nem zöld.

Mióta nagymama kiáll éjjel a sorba cukorért meg olajért, neki a konyhába ágyaz, a hencserre. Úgy nem fél. Szól a rádió, halkan sustorognak az érthetetlen szavak, néha zenét hall és félálomban álmodik valami történetet az idegen emberekről, ott a dobozban.

Zajt hallott, riadtan felült. A diófa ágai motoztak a konyhaablakon. A csupasz ágak karmos kézként hadonásztak és neki eszébe jutott a boszorkány keze a meséből. Félt.  A varázsszem biztatóan hunyorgott felé, ügyetlenül magára tekerte a takarót és a rádió elé húzta a hokedlit. Nekitámasztotta a fejét a doboznak, a homlokán érezte a hangok lágy zümmögését. Lassan forgatta a keresőgombot, betűzte az ismeretlen neveket. Amerikát kereste, úgy érezte, ha megtalálná, nagytata is hazajöhetne a kórházból. Aztán elfáradt a szeme, a karjára hajtotta a fejét és egyre kevesebbet harangozott a lábával. Álmában nagytata hangján szólalt meg a rádió, és azt mondta, nagyon szereti és még mást is mondott, fontos dolgokat, de, hogy mit, arra nem emlékezett.

 De reggel, mikor hajnalodott és nagymama megjött teli szatyraival és ébresztgetni kezdte, csupa könny volt a szeme.