Egy magyar termékeket forgalmazó élelmiszer áruház vadonatúj
üzletében a pékség környékén az orruknál fogva vezetik a vásárlókat. Valóban, a
sülő kalács semmivel össze nem téveszthető illata sokakat oda csal a sorba,
ahol mindenre elszánt csoport várja, hogy kisüljön a foszlós bélű, arany
pirosan mosolygó húsvéti kalács. Nagypénteki várakozás.
Van a sorban nyálát nyelő kismama, gyermeke által nyúzott
méla harmincas, harcias nyugdíjas, és unatkozó, pattanásos arcú kamasz. Húsz
perc kedélyes álldogálás után diszkrét csengő szó jelzi, megsült a modern
kemencék édes rakománya. Nyakkendős ember kémlel ki az ajtó, talán a pékség
felelőse, de látva a tömeget, elborul az arca. A nyitott ajtóhoz tűzforró
kalácsokkal megrakott állványt tol a pékkisasszony, majd megkezdődik a roham.
Az egri várvédők büszkék lennének késői utódaikra, mert az ostrom leleményes. Eleinte
négyesével majd hármasával kapkodja a nép a kalácsot, mire a nyakkendős észbe
kap és könyörgőre veszi, emberek, mindenki csak egyet vigyen, jusson másnak is,
aki sorba állt. Ingerült morgás a válasz, már bomlik a sor, lihegve birkózik
kamasz és nyugdíjas.
Ma nagypéntek van, és kalácsot eszünk, ha beledöglünk is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése