A füttyös kalauz







Lesi sógor igazi nevét senki nem ismerte. Puszi úr családjába is úgy került be, mint Lesi sógor, Róza tánti negyedik férje Somogyból. A háború után keveredett fel a városba és állt össze Róza tántival, csak úgy balkézről. Se papír, se pap, de ez már nem is volt divat az új világban. A felvilágosult, öntudatos embertípus nem törődik a csökevényes hagyományokkal, nem kell neki a klerikális reakció, ha akarják, aláírják a paksust az anyakönyvvezető előtt és megy minden tovább. De Róza tánti nem akart a hivatalba se elmenni, hogyisne, csinál ő majmot magából vénségére.                                                                                                            
Róza tántit megcincálta az élet, korán gyereket fogott egy nagygazda fiától még mikor Geszten szolgált, aztán feljött a városba, itt meg egy katonatiszt bolondította sokáig, csinált is neki egy gyereket és még mielőtt elvette volna, hát nem meghalt a háborúban? Róza tánti nagyon neheztelt rá ezért, de legalább a gyereket a nevére íratta még életében.
Aztán lett egy vasutas, az már majdnem oltárhoz vezette Róza tántit, de mire megszületett a közös gyerekük, kiderült, ezt meg várja otthon egy feleség, aki megígérte kizsírosszódázza annak a cafatnak a szemét, aki az ő urára szemet vetett. Így történt, hogy Róza tánti minden szerelmétől megtartott emlékbe egy gyermeket, kiket aztán nagy szeretetben és még nagyobb szegénységben nevelgetett.  Lesi sógor meg fáin ember volt azért, mert nem tudott gyereket csinálni, ugyanis kiskorában himlő betegségbe esett és elsorvadt neki a férfi része, de azért szerette az asszonyokat nagyon, ám nagy kárt már nem csinált bennük.
Szóval Róza tántinak nem akaródzott menni se paphoz, se hivatalba, ha jó így, hogy papír nélkül mossa a gatyáját meg főz rá, jó, ha nem, le is út-fel is út. Lesi sógornak nem sok választása volt, de azért megadta a módját a leánykérésnek. Egy vasárnap kicsípték magukat, Lesi sógor nyakkendőt kötött, és elvitte Róza tántit a Kopasz Egérbe. Margaréta csokrot is vett neki egy öregasszonytól, aztán megettek a kockás abroszon egy tyúkpaprikás zónát nokedlivel és uborkasalátával (fokhagyma nélkül, mert attól Lesi sógornak gyomorégése volt), ittak rá egy hosszúlépést és megvolt. Tisztára, mint egy esküvő.
Ez akkoriban történt, mikor Lesi sógor elintézte, hogy Puszi urat felvegyék villamoskalauznak, nehogy éhen haljanak az ikrek a kitelepítés után.
Micsoda különleges világ volt ez! A nagy remízben úgy sorakoztak a villamosok, mint óriási, sárga döglött bálnák a parton. Puszi úr ugyan nem járt soha a tenger partján, bálnát is csak könyvben látott, ám úgy gondolta, egy ilyen villamos legalább olyan hatalmas, mint ez a tengeri szörnyeteg, és nagyon izgatott lett a gondolatra, hogy egy bálna gyomrában dolgozhat.                                                                                                                
 Roppant fontos beosztásba került, fess egyenruhában, oldalán csinos retiküllel menetjegyet árult és lyukasztott, indulásnál kis bőrszíjat rángatva jelezte csengővel, nincs le és fölszálló, indulhatnak. Ezen kívül számos hasznos tanáccsal szolgált az utasoknak, átszállásokról, menetidőről és megállókról, volt, hogy még egy elveszett kisgyereket is megvigasztalt, aki elhagyta az édesanyját a tolongásban, de a következő megállóban megtalálta. Egyszer kicsiny sípot kapott, nyakba akasztható bőrszíjon, ám mindig kisebesedett a szája a fém érintésétől, ezért kitalálta, füttyent ő a vezetőnek síp nélkül.                                                                                
Sokat próbálkozott, gyakorolt, különböző magasságú hangokkal, végül  Lesi sógor tanította be neki a megfelelőt. Náluk otthon a faluban így füttyent a kanász a disznóknak, mennek azok ész nélkül, csak jó lesz a villamosra is. Jó lett, az utasok csudájára jártak a füttyös kalauznak, tolongtak a járatán, ismeretlen elvtársnők tettek ajánlatokat neki, suhancok utánozták, még a rádióból is kijöttek, míg nem egyszer baj történt.
Meleg volt aznap, és ő előző este szalonnát vacsorált lila hagymával, kiszáradt a szája, nem ment a füttyentés. Két megállót mentek, mire rájött, belé szakadt a fütty. Ráadásul épp akkor szállt fel a villamosra Elekes elvtárs, a szakszervezetis, termetes anyósa, aki a közeli piacon vásárolt és nagyméretű cekkereivel elakadt az ajtóban. Puszi úr erőlködött, próbálkozott, tolta az anyóst erről-arról, kicsit lilult a feje, a fütty se akart menni, az anyós meg szép katonás hangon elkiáltotta magát, ne vernyákoljon már, elvtárs, mint egy fosos macska, induljunk el valahára. És lőn.
 A villamos vezető nagy vehemenciával indított, Puszi úr ösztönösen kapaszkodott, az anyós meg nem, ezért szép lendülettel kiesett a villamosból. Nagy baj nem történt, mert jól ki volt párnázva, de a viruló paradicsomok meg a konok répák vidáman szétgurultak, és a járdáig pattogott egy kis fej káposzta.
Másnap Puszi úr műszakkezdés előtt komoly bemelegítést tartott, nyers tojást ivott otthon hajnalban, mert azt hallotta valahol, azt jót tesz a toroknak, és mézes teát kortyolt rá egy csatos üvegből. Okos ember lévén ugyanis technikát váltott Puszi úr, attól fogva nem füttyre, dalra indult a sárga hatos.
A villamosvezető tükörbe nézett, Puszi úr meg a lépcsőn lógva rázendített:

„ Az asszony ingatag, úgy hajlik, mint a nád…”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése