Álmosan kelt a nap. Tengerkéken hullámzott a víz a jacht-klub
mólójánál. Lassan száradt a gondosan fellocsolt gyep, helyére került az utolsó
napozóágy is. Álmos vadkacsák szundikáltak szárnyuk alá dugott fejjel a sziklák
között és rövid gondolkodás után elegánsan kiúszott a kikötő egyetlen hattyúja,
a Rudi. Rudi még a Rudolf névre hallgatott, mikor a jacht-klub elnöke befogta a
hálóba keveredett kis hattyút. Azóta Rudi megbecsült tagja lett a móló nyaraló
közönségének. Mi több, egyenesen kis expedíciók indultak a megetetésére. Mint
most is.
Kettes Tóth István, a helybéli rendőrőrs oszlopos
tagja minden reggel elsőként sétált végig a parton. Egy földbirtokos dölyfével
nézett végig birodalmán, minden horgászt ismert, minden zsebes ismerte. Itt
nincs balhé, értve apukám, közölte a rosszban sántikálókkal, és legendás,
negyvenötös lábával finoman rálépett a delikvens lábfejére. Közben érkezett
lassan, de egyenletes ütemben a nyaralók hada. Szabadságát töltő nagycsalád,
kiegészülve éppen ráérő keresztanyákkal, keresztapákkal. Előkerültek a plédek,
a kis sátrak, a matracok. Hűtőtáskákból kikandikáló, még gyöngyharmatos sörös dobozokkal
szemeztek virgonc apukák. Elnyűtt arcú anyukák fújtak kidagadó orcával és
liluló fejjel tavalyi úszógumit. Néha hiába. Hiperaktív gyerekek próbáltak
vízbe menni, fára mászni és Rudit megetetni. Lehetőleg egyszerre. Nagymamák szapultak
vizet, fűt és fát, becsméreltek léha, szemtelen, neveletlen ifjúságot. Meghatározhatatlan
nemű fiatalok andalogtak rózsaszínre festett hajjal, lógó ülepű nadrágban, fülcimpájukban
akkora lukkal, hogy egy bantu néger is megirigyelhette volna.
Aztán feltűnt Dzsesszika, a part üdvöskéje. Elől-hátul
kosárral ellátott biciklijét andalogva tolta és időnként elkiáltotta magát. „Forrófőttkukorica
májszbiteeee!”. Nincs az írott betűnek az a zamata, ami a „májszbite” végén
megjelenő kis hangrezegtetést méltóképpen visszaadná az olvasónak. Vágy volt
ebben és düh. Odaadó lágyság és kacérság. Vidd az én kukoricám, mert ez a
legdrágább. Mert én vagyok a legszebb szemű cigánylány a déli parton. Mert
nekem a legfehérebb a pólóm. Mert az én fülemben van a legnagyobb karika fülbevaló.
Igaz, hogy nem arany, de ha megveszed a főtt kukoricám, hamarosan
kicserélhetem. Dzsesszika körme vérvörös volt, bár kopott, alkarján tetoválás hirdette:
Megdugot Jancsi. Dzsesszika jó szívű volt és egyszer, mikor beütött a krach,
mert vihar támadt és nyakán maradt vagy tíz cső kukorica, kiült a partra, az
esőtől még nedves kövekre, és mind kidobálta a kosarából Rudinak meg a
kacsáknak.
Amint a kukoricaárus elment, megjelent Ferdinánd, a
vécés néni enyhén elmeháborodott fia. Ártalmatlan volt Ferdinánd, kicsit leült
a padra, éppen esedékes áldozata mellé, és udvariasan bemutatkozott. A gyanútlan
nyaraló eleinte türelmesen hallgatta, mint járt a fiú külországbeli híres
iskolákba, milyen tanulmányokat végzett. Mikor eddig eljutott Ferdinánd, két
dolog történhetett. Akadt, aki még idejében felismerte, hogy itt egy
energiavámpír készül éppen megcsapolni a készleteit és halaszthatatlan ügyeire
hivatkozva felállt és elköszönt. Viszont előfordult, hogy őszinte érdeklődéssel
hallgatták az enyhén beszédhibás fiatalember elképzeléseit a továbbtanulásról.
Ilyenkor Ferdinánd, kéjesen készülve a nagy csapásra, előkapta az aduászt, és
elújságolta, most éppen azzal foglalkozik, miként lehetne a legegyszerűbb módon
hidat építeni a Nap és a Hold között. A hallgató ilyenkor már szemmel láthatóan
a megfutamodásra készült, ezért szívesen áldozott szerény összeget arra, hogy
otthagyhassa Ferdinándot. Napi öt-hat beszélgetésből megvolt a sörre meg a
lángosra való, ám Ferdinánd következetesen kitartott Majkovics bácsiék büféje
mellett.
Majkovics bácsiék ketten voltak testvérek, ikrek,
mint anno ezt a bábaasszony elújságolta az anyukájuknak, aki elalélt a hír hallatán.
Aladár és Alfréd, vagyis a két Ali utánozhatatlan lángost, hekket és sült krumplit
sütött. A hekk mellé uborkasalátát is adtak meg rozé fröccsöt. Az adóhivatal
nagyon szerette volna megbüntetni Alit, de sosem azt találták a pult mögött, akit
kerestek. A két Ali sosem lett gazdag, de utánozhatatlan, könnyű és nem olajos
lángosukért még a szomszédos üdülőből is átjöttek.
Történt egyszer, hogy Dzsesszika főtt kukoricát
kínált a szelíd elmeháborodott Ferdinándnak. Éppen üresjáratban voltak mindketten.
Jóllakott fürdőzők heverésztek mindenfelé, kukoricát hírből sem kívánt senki. Ferdinánd
hát békésen majszolta a csemegét, ingyen volt, mert Dzsesszikának elvei voltak,
mikor egy kétévesforma kislányt láttak meg ballagni az úton. Kis műanyagvödrében
homokozó formák, tejföl szőke hajában pink hajgumi. Néha-néha megállt, leguggolt,
kis vödrébe homokot kotort a fű közül. Dzsesszika szegény szívében megszólalt
az anyai ösztön. Hun van anyád, he, hajolt a kislány fölé, és ernyőzve szemét,
végignézett a sétányon, mindkét irányban. Amott sokgyerekes család majszolta
kiguvadó szemmel rántott húsos szendvicsét, de minden gyerekük megvolt. Amarra
nyugdíjas csapat pálinkázott visongva, azokkal se volt gyerek. Ez elveszett,
suttogta Ferdinánd, és izgatottan a Nap - Hold távolságról kezdett magyarázni a
kislánynak. Az érdeklődve hallgatta és néha bólogatott. Éhes lehet, szorongott
Dzsesszika, és csalódottan kotorászott üres kosarában. Ekkor lépett a képbe
Majkovics Ali, hogy melyik, azt nem tudhatjuk, és beinvitálta az egész csapatot
egy adag extra lángosra. Míg elkészült, Dzsesszika odakiáltotta Rudit, a
magányos hattyút, akit a kislány örömében sikongva fogadott. Ettek, a gyermek málnaszörpöt is kapott és látszólag jóllakva elfészkelődött Dzsesszika ölében.
Ferdinánd már a második rozét fogyasztotta és a Holdra szállás lehetőségeit
taglalta, mikor Kettes Tóth István közeledett igen izgatott lelkiállapotban.
Arra volt kíváncsi, hol és mikor találták az elveszett kislányt. Dzsesszika
először is megkérte, hogy ne kiabáljon, mert a kicsike éppen most aludt el az
ölében, másodjára elmondta, hogy tíz éves volt, mikor az egyik unokatestvére
ellopta az óráját, azóta ő nem tudja az idő múlását számon tartani. Harmadjára,
csak a bolond nem tudja, hogy nem találta, a gyermek jött oda hozzája, ahogy
ezt Ferdinánd is igazolni tudja, ha visszatér a Holdról.
Kettes Tóth hirtelen nem tudott mit kezdeni ennyi rázúduló
információval, ezért röviden közölte Dzsesszikával, hogy lefoglalja a gyereket,
mert az anyjáék már égre-földre keresik.
Fél óra múlva fekete, batár méretű autó fékezett a
jacht klub bejáratánál, és kisírt szemű, asszony kapta fel Dzsesszika öléből a
gyereket. Mellesleg szintolyan szőke haja volt, mint a kislányának, és valami
ismeretlen nyelven vartyogott, Dzsesszika és Ferdinánd kezét szorongatva.
A svéd nagykövet nem maradt hálátlan. Ferdinánd
csuda biciklit kapott, amin még messzebbre elkerekezhetett és jó sok emberrel
megoszthatta elképzeléseit a Hold –Nap híd megépítésének fontosságáról.
Dzsesszika először mellimplantátumot kért, majdnem a legnagyobb méretet, ám
műtét előtti napon meggondolta magát és mégis az aranyfülbevalót választotta.
Az övé garantáltan a legnagyobb az egész déli parton. És a „májszbité”-nél,
mikor felviszi a hangját, finoman megremegnek a fülében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése