Anyám vinettét sütött



Kapcsolódó kép



Már ferdébben süt a nap reggelente a blokkok között, és későbben indul a madárdal is a tömbházak közötti csenevész fákon. De mi, blokkos gyerekek még élvezzük a nyár utolsó heteit. Finoman rezegnek a fák levelei, árnyék borul a padra a blokk előtt, mi már gyülekezünk. Ki-ki lerakja a labdáját, tollaslabdaütőjét, kártyáját és tanakodunk. Demokrácia van, előbb röplabdázzunk vagy inkább tollasozzunk, vagy menjünk ki a nádasba, a strekk mellé? Ezt mind meg kell beszélni. Borzosan, kicsit még álmosan gubbasztunk a padon, a nap gyengéden simogatja lábainkat. Mi legyen?Gyors megbeszélés, aztán győz a nyár végi lusta hangulat, és csak beszélgetünk, később előkerül a kártya, előttünk egy végtelen nyári nap szabadsága. Valaki labdát hoz, gyors leütések csattannak az úton, autó erre alig jár, aztán győz a kalandvágy és dacára a melegnek, megindulunk a nádasba.

A blokkok oldalánál, fel a vasúti töltésig szelíd nádas ring a szélben, benne kis ösvények visznek fel a füves emelkedőig. Most azt játsszuk, hogy bátrak vagyunk, és átvágunk a legkanyargósabb ösvényen. A nagyok riogatják a kicsiket az elásott vasutas és társai meséjével. Jó borzongani, a nádbugák magasan a fejünk fölött bókolnak. A kicsiket sosem hagyjuk hátra, lassan haladunk, mire porosan és izzadtan felkapaszkodunk a füves domboldalra, épp csak szusszanhatunk, és máris eldübörög egy vonat mellettünk. Szent borzadállyal nézzük, minden remeg körülöttünk, egymás kezét fogva mosolygunk, mi ez nekünk, csak egy vonat. Az aszott fűben kormos kövek mutatják, hogy a blokkosok vasárnaponként szalonnát, vinettét sütögetve múlatják az időt a töltés oldalában. Valóban, odébb, kockás plédeken szabadnapos szépasszonyok napoznak, kontyuk nájlon kendővel takarosan átkötve. Kezükben fürgén villog a kötőtű, készül a mellény vagy a pulcsi. Szusszanunk, botokkal piszkáljuk a kihűlt hamut. A nap egyre erősebben süt. Kabócák muzsikálnak és egy szép, zöld gyík napozik lüktető torokkal egy kövön. Még két vonatnyit maradunk. A lányok virágból koszorút fonnak, míg a fiúk botokkal kardozva nyesegetik a nádbugás ellenséget. Törött zöld üvegcserépen csillan a nap és már a második vonat zúg el mellettünk, kilapítva egy huszonöt banis érmét. A kicsik éhesek.

Egy másik ösvényen indulunk vissza, mert szeretjük a kalandokat. Fekete füst száll fel odébb, valaki felgyújtotta a nádast. Láttunk már ilyet, a kormos földből új ígérettel sarkadnak később a nád üde és vad zöld hajtásai. De legalább megvolt a kaland. A lépcsőházak előtt sietős búcsú, rohanunk ebédelni, hogy mihamarabb együtt legyünk megint. Anyáink főztek. Dinsztelt hagyma és sülő vinette szaga a lépcsőházakban. A lépcsőházi ablakokban viruló mályvatövek között álmos legyek. Sietős ebéd. Még segítünk anyánknak levinni a szemetet. Ez külön program. A kuka környékén émelyítő szag, kis pocsolyákban opálosodó dinnyelé poshad és őrült táncot jár a rengeteg a légy. Az újságpapírral bélelt szemetesvödröt akkurátus mozdulattal illik odaverni a szemetes széléhez, így könnyen kicsusszan a tartalma, almahéj, némi zöldség és pár papírzacskó.

Aztán gyorsan vissza a padhoz, ahol már várnak. És folytatódik. Tollasozunk, kártyázunk és beszélgetünk. Nagyokat röhögünk semmiségeken, világot váltunk. Szerelmesek leszünk. Tiszták és szűziek ezek a szerelmek. Csak a szemérmes pillantások beszélnek. Csak az arcok pirulnak, ha feltűnik a Kedves. Kisujj sem ér kisujjhoz. Csak jó ott ülni, jó vele kártyázni, véletlenül megérinteni tollasozás közben. Csak bambulni. Vele. Mellette.Véget nem érő, arany délutánok.

A nap aztán aztán estébe hajlik, sült paprika szagát hozza a szél. Megborzongunk. A nádasból alváshoz készülődő madarak hangja hallatszik, és ki-ki összeszedi a tollasütőjét, labdáját. Még két hét a suliig, állapítjuk meg elkeseredetten és nagyokat sóhajtunk. Akkor holnap, itt a padnál. A kicsik lopva ásítanak. A vacsora kész.

Anyám vinettét sütött.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése