A csodatévő Ling Ling

 Midőn az aranytorkú nyár bekebelezte a várost, megállt az élet. A hajnal reggelbe csúszott, felgördültek a redőnyök a bérpaloták ablakain, huncut szemű cselédlányok könyököltek slingelt párnák csücskein, karjuk fehérje a tejhabbal vetekedett, s miután kiszellőzött a szobák sok csókos titka, hűvös józansággal indult a nap. Fürge bolti szolgák formás vizesnyolcasokat írtak a porba, konflisok kerekeinek csattogása keveredett rikkancsok ordibálásával és a villamos csilingelésével. E nagy reggeli nekibuzdulása a frissen mosdatott városnak eltartott úgy délelőttig, ekkor újfent végig csordult a hőség a tereken, egyre mélyebbre bókoltak a virágok díszesen faragott kővályúikban, lecsukódtak a házak redőnyszemei, csak a segédek pihegtek az üzletek napvédő ponyváinak árnyékában.

Madame Bertha is lehúzta a redőnyöket, és szigorúan vigyázva háza csendjére s a kisasszonyok délutáni pihenőjére, határozott mozdulattal elfordította cifra kulcsot a zárban.

Pár esztendeje, Madame Bertha, még mint Ilse Schrantz, akkora koszorúba fonva hordta szőke haját, mint egy szakajtókosár, ábrándos tekintete megőrjítette a férfiakat, de főként Z. urat, ki intéző volt egy közeli birtokon. Ilse Schrantz szívesen fogyasztott libamájat, utána meg pezsgőt. Lehetőleg Bécsből. Kizárólag vörös rózsa szirmaival telehintett fürdővízben fürdött és sosem vette fel kétszer ugyanazt a fehérneműt.

Azon kívül Ilse Schrantz kedvelte a gyémántos buton ékszereket, Z. úr meg Ilsét. Sajnos az intéző úr sikkasztott egy kicsikét és mikor kiderült a disznóság, éppen Abbáziában múlatták az időt, meg a libamájat. Vakulj világ!

 Így esett, hogy Ilse Schrantz egy tavaszi hajnalon sietve felszállt a fiumei gyorsra, hogy utána nyúljon a szerencséjének a fény városában. Párizsban eleinte egy kis kalapszalon masamódja lett, míg egy idős gróf rajta nem felejtette a szemét. Ilse később is váltig állította, szerelem volt ez a javából, ám az édes érzésekhez jelentős mértékben hozzájárult az agg gróf kicsiny, ám otthonos palotája, közel a Montmartre hoz, a mulatók és orfeumok parfümös világa, valamint az egész gondtalan és vidám élet, amiben szeretője részesítette. Ékszereket kapott, kalapokat és vagyont érő ruháit a legjobb szalonok szállították, elegáns sevróbőr cipőit sápadt irigységgel nézték. Az öreg gróf halála után kiderült, minden vagyonát Ilsére örökítette. Pár hónapig élvezte csak a szabadság ízét, aztán egy hajnalon honvágy kezdte gyötörni.

Hosszas töprengés után úgy döntött, a szerelem még mindig a legjobb befektetés, ezért pénzzé tette a palotát lovastól-lakájostól, a szőlőt, a kerteket, majd hozzácsapta jelentős összegre rúgó megtakarítását, amit ő diszkrét bájjal csak míder-pénznek nevezett, hazautazott és Madame Bertha néven megnyitotta a város sorban hatodik nyilvánosházát.

A manzárdos, sárga ház a Fő-tér egy kis mellékutcájából volt megközelíthető, és nagyon praktikusan, kicsiny ajtaja nyílt a hátsó utcára. Nagy volt, ám ízléses és nem hivalkodó, gondosan ápolt kertjében kicsiny halastó díszlett, és kényelmes pihenőágyak bújtak meg a bokrok alatt. Télikertjében citrom érett és apró, színes madarak fickándoztak míves kalitkájukban. A Madame válogatott menazsériával készült meghódítani szülővárosa szerelemre éhes közönségét, ezért időt és pénzt nem kímélve járta a nagyobb városokat, és kiválogatta a termés színe-javát.

Abban mindenki véleménye megegyezett, hogy Madame Bertha különleges intézményt honosított meg a városban, ugyanis minden általa alkalmazásba vett lány valamilyen kivételes nőtípust volt hivatva megszemélyesíteni. Míg egyéb helyeken szőke, barna, fekete vagy vörös kisasszonnyal szórakozhatott a vendég, addig a Madame rafinált módon egzotikus élményekkel kecsegtette a szerelem lovagjait.

A ház bejáratánál Shafar, az aranymellényes szerecsen várta az érdeklődőket, majd maga a Madame vezette körbe és kínálta frissítőkkel a vendéget. A nagy, bordó selyemtapétás szalonban pálmák közepette színes selyemkereveteken pihentek a kisasszonyok, a háttérből halk muzsika szólt és aranyozott tálakból buja aromájú füstölő illata szállt.

Jobbról ibolyaszínű kereveten Zulejka hevert, a törökös szépség, apró, gyöngyszín selyembugyogóban, mely fölött barna, telt keblei rózsájuknál félig kibuggyanni látszottak az áttetsző ingből.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                    Zulejka egzotikus báját a Madame egy kolozsvári piacon fedezte fel, ahol egy teknővájó cigány család legnagyobb lányaként szorgoskodott. Egy felfordított vödrön üldögélt, és azon igyekezett, hogy minél messzebbre köpje a tökmag héját. Ám Madame Bertha meglátta benne a csiszolatlan gyémántot, mandulaalakú szemeinek kihívó pillantását, arányos, nyúlánk alkatát, megdöbbentő melleit és hibátlan, hófehér mosolyát gödröcskés arcában. Két hónap nem telt belé, és kicsinyke átalakítás után a kicsi Rózsi mármint Zulejka szédítette a férfiakat törökös eleganciával berendezett budoárjában, s külön pikáns bája volt szavának, amint egzotikusan törte a magyart.

Regina kisasszony Weiner Sáraként született egy kis szatócsboltos hatodik gyerekeként, és bár pénzt nem, kellemet és bájt annál többet örökölt felmenőitől, hófehér bőréhez ezer csigába göndörödő rézszín hajkoronát viselt, zöld macska szemei hidegen világítottak és szívesen vállalta rosszalkodó urak megfenyítését krokodilbőrrel bevont ébenfa pálcájával. Szigorú, fekete tónusú bútorokkal berendezett szobájának közepén tűzpiros dupla ágy terpeszkedett, rézpántjain a szerelem láncai, diszkrét lakatokkal.

Egy ikerpár is színesítette a ház felhozatalát, akik közül Bella kisasszony Losoncon látta meg a napvilágot, Stella kisasszony pedig Brassó városában, ám mivel kis hajfestés után úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás, a Madame úgy gondolta, igen érdekes megoldásokat eredményezhet, ha mint ikerpárt állítja őket csatarendbe. És ez így is volt, mert egyre másra jelentkeztek olyan gavallérok, kik egyszerre két kisasszony kényeztetését is szívesen vették, persze dupla ár fejében, mégpedig egy óriási kerek ágy csipkés homályában.

Aki az érintetlenség illúziójára vágyott, annak Pipszi kisasszony bájait ajánlotta a ház úrnője. Komoly, csendes mosolyú úri lány volt Pipszi, aki egy katolikus pap és egy varrólány félrelépéséből született és miután eltanácsolták az árvaházból, az irgalmas Madame volt, aki befogadta. Hamar felismerte rajta a szűziesség mázát, bár a kisasszony úgy döntött, alig tizenhat évesen megajándékozza ártatlanságával az árvaház fiatal kertészét. Nyakig magasan gombolt ingblúzt hordott Pipszi kisasszony, ám hosszú, sima vonalú szoknyája alatt semmit és különleges testi adottságai révén az ártatlanság érzését keltette. Ő volt Pipszi, a mindig szűz.

Ha ellentétekről lehet szólni, úgy Miranda kisasszony maga volt a megtestesült bűn, bár nem nőtt magasabbra egy gyereklánynál és alkatilag sem volt nőiesnek mondható. Rövid bubifrizurájával, férfias nadrágjaival divatot teremtett, hosszú szipkájában szinte sosem aludt ki a kis arany cigarette, mély altja ingerlően búgott. Öle forró volt és harmatos, mint egy orchidea, és szívesen adott ráadást az örömökből. Diákok és fiatalemberek szívfájdalmainak nagy tudora volt, és nem volt ellenére egy forró órácska kerti pavilon rejtekén, ha kíváncsi szemek lesték a bokrok alól.

Ám a Madame képzeletbeli koronájának ékköve, a ház új kincse egy egzotikus lány volt, Ling Ling, a Harmatos Őszibarack. Történt egyszer valamikor régen, hogy egy malájföldi matróz szerelembe esett egy abbáziai kocsmáros legkisebb lányával. A fiú barna volt, ferde szeme vérforraló, a mellére tetovált tigris ijesztően vonaglott a szerelem perceiben, a lány nagymellű, szenvedélyes és tapasztalatlan.  A szerelem legalább öt éjszakán át tartott, majd mikor a fiú hajója vitorlát bontott, emléket hagyott maga után, kilenc hónap múltán törékeny, mandulaszemű kislány sírt fel a kocsma emeletén. A kocsmáros irgalmatlan volt, a lánya engedelmes, ezért a szuszogó kis csomagot egy gazdag család küszöbére tették. Tizenöt esztendő múlva a kis Arabella kényen nevelt egzotikus virággá nőtt, négy nyelven beszélt, játszott mandolinon és hárfán, apja csodálatos ferde szemeit és anyja formás kebleit örökölte, tagjai aprók voltak és finomak, és néha, mikor a tenger felé nézett, szokatlan vágyódás lepte meg. Ezért-e vagy másért, de egy napon megszökött egy francia tiszttel és meg sem állt Marseille-ig. Két hét boldogság után a tiszt elhajózott és Arabella menthetetlenül elveszett volna a kikötői bordélyok zord világában, ám ekkor jó sorsa Madame Bertha útjába sodorta. A Madame egyből felismerte a lányban szunnyadó őstehetséget, hazavitte, kikupálta és bemutatta vendégeinek. Ő volt Ling Ling, a Harmatos Őszibarack, a japán császár őkegyelmessége titkolt gyermeke. Ling Ling szobája kicsiny volt és lakályos, benne pár kényelmes selyempárna és egy mesebeli festett paraván, egyenesen a kegyelmes császár udvarából. Táncoló darvak, titokzatos tájak és buja virágok díszítették a selyemparavánt, mely mögött Ling Ling kényelmes nagy ágya terpeszkedett. Apró mécsesek égtek mindenfelé, s míg a füstölők nehéz illatában kilépett pompás kimonójából, a felajzott urak a paraván mesebeli hölgyét látták megelevenedni. Az ágyon Ling Ling apró, elefántcsontszín teste szinte elveszett a színes selymek ölelésében, s a fülledt félhomályban csak remegő keblének gránátalmaszín rózsája vagy keskeny combja villant elő s vált játékszerévé az izgatottan kutató kezeknek. Bőre sima volt és forró, öle meztelen és illatos, mint az őszibarack, kemény kis keblei peckesen állták a rohamokat. Ling Ling mosolygós volt, engedelmes és hallgatag, ám látszólagos szelídsége adott pillanatban apjától örökölt vadságba csapott át, ilyenkor karmolt, ütött és harapott, végletekig fokozva a kéjt meglepett partnerében.

Madame Berta korán felismerte, hogy a lány páratlan érték, igazi művésze mesterségének, ezért ügyelt rá, hogy csak kivételes vendégeinek bocsássa rendelkezésére.

Akkoriban történt, mikor Ling Ling megérkezett, hogy egy jó nevű tanácsos, ki a háznak állandó s figyelmes mecénása volt, váratlanul megbetegedett. Betegsége nem volt hétköznapinak mondható, férfiereje teljében egyik napról a másikra elvesztette érdeklődését a szebbik nem iránt. Független, gazdag férfiként sokat utazott, csinos, férfias termete és nem utolsósorban vagyona a lányos anyák álmává predesztinálta. Orcák gyúltak ki és szemek ragyogtak fel, ha a kitűnő táncos és lovas hírében álló férfi bármely bálon megjelent, és titokban fogadások köttettek, melyik ifjú hölgy lesz a szerencsés, aki ezt a zabolázatlan, nagyvadat megszelídíti, és a házasság szelíd vizeire vezeti. Ám utóbbi időben aggasztó hírek kezdtek el keringeni, a tanácsos úr megcsömörlött a nőktől, pár alkalommal már csődöt mondott kedvenc piroslámpás házában. Mi volt a baj, senki nem tudhatta, főleg maga a tanácsos úr nem, s mikor végképp megkeseredve felkereste Madame Berthát, kudarctól remegve kért tőle tanácsot. A Madame elgondolkodva hallgatta, majd sorban felajánlotta menazsériája különlegességeit. Nem, sóhajtotta megtörten a tanácsos, még csak látni sem vágyik őket. Hallgattak. Mindketten érezték, itt csak a csoda segíthet. Ekkor Ling Ling bájos arca, törékeny alakja képzett fel Madame Bertha előtt, és kézen fogva a tanácsos urat, odavezette ennek ajtajához.

A szobában félhomály volt, a paraván mögött törékeny teremtés kuporgott, előtte lakkozott asztalkán illatos tea és narancsos keksz.

Ling Ling áttetsző selyemkimonóban üldögélt egy selyempárnán és egyszerű kis dalt játszott mandolinján a hervadó virágról, amivel könnyekig meghatotta a tanácsos urat. Szorongása oldódott, s míg Ling Ling most a madárról énekelt, ki párját keresi, kedvtelve kortyolt a teából és kényelmesen félkönyékre dőlve gyönyörködött a lány hangjában. Az kedvére való volt. Kis könnyű borzongások futottak gonddal keményített inge alatt, ott a gerince táján, szíve vadul dübörgött, homlokán kiütött a veríték, és érezte férfikedve éledését. Aztán leégett a gyertya, s a lány udvariasan megköszönve a társaságát az ajtóhoz kísérte a tanácsost.

Ő másnap este újra eljött, remegő szívvel hallgatta a lány dalát, megbabonázva leste karja ívét az áttetsző kimonó alatt, elkortyolta a teát, s mikor megölelni akarta, az könnyedén szökkent ki karjai közül, s táncot lejtve vérforraló mozdulatokkal lesimogatta magáról a kimonót majd eltűnt a paraván mögött. Következő este a tanácsos fogcsikorgató elhatározással érkezett, s miután egész éjjel szemhunyásnyit sem aludt, szentül elhatározta, ma megtöri a szép Ling Ling büszkeségét, ha kell, erőszakkal gyűri maga alá meztelen testét. Belépve a kis szobába, Ling Ling félig selymekbe burkolva az ágyon feküdt, kezében hosszú pávatollat tartott, s miután a tanácsos eleget tett a tea ivás szertartásának, arra kérte a férfit, gyengéden cirógassa meztelen testét a tollal. A tanácsos tikkadó torokkal, kalapáló halántékkal tett eleget a kérésnek, lassan lekerültek Ling Ling testéről a selymek, láthatta hetyke mellét, vágytól megremegő combjait s meztelen ölét. Ám a lány megérinteni ismét nem hagyta magát, s a tanácsos átkozódva csapta be maga után az ajtót.

 Madame Bertha legelbűvölőbb mosolyával vezette be másnap az álmatlanságtól szemmel láthatóan megviselt tanácsost, és csendesen behúzta mögötte Ling Ling ajtaját. Kicsit megbiccentve fejét közel hajolt, és legendás diszkrécióját félretéve, hallgatózott. Kisvártatva lábujjhegyen megjelentek a kisasszonyok, és lélegzetvisszafojtva próbálták kitalálni az események folyását. Odabenn, a bársonyos sötétségben suttogások keltek, ingerkedő kuncogás, selyem zizegés, majd izgalomtól és vágytól rekedt férfihang dörmögése hallatszott.  Aztán csak a szerelembe fúló nevetés hangjai buggyantak ki a takaró alól.

 Kisvártatva csend lett, majd Madame Bertha elégedetten bólintva fordult a vihogó lányokhoz.

-Szegény édesanyám mindig mondta, ahol a szükség, ott a segítség - jegyezte meg, és csendben levonultak lépcsőn.

Agyő, legényélet

Még maga Madame Berta sem sejtette, mikor megnyitotta nyilvánosházát Nagyváradon, hogy műintézménye rövid időn belül maga mögé utasítja a vetélytársakat. A hat válogatottan gyönyörű teremtés, a különleges szolgáltatások és a miliőhöz képest visszafogott árak híressé tették, de nem hírhedté. Maga a rendőrkapitány vállalt kezességet a házért, melynek jó hírére, tisztaságára és nem utolsó sorban diszkréciójára maguk a váradiak is büszkék voltak. Míg a Stern-féle házban rendszeresek voltak a csetepaték, és a ragadós kezű lányok is úgy cserélődtek Szidi mama házában, mint a lepedő, addig Madame Berta vaskézzel irányította népét, és nem tűrt lazaságot. Rendszeres látogatói közé tartozott a kereskedő osztály számos illusztris tagja, politikusok, diákok, megcsalt férjek és bohém szeretők. A város kereskedelmi iskolájának végzősei az évzáró bankett után izgatottságukkal és bűntudatukkal birkózva osontak a sárga házba, kiket aztán a szerelem berkeibe irgalmas kézzel bevezetni a rövid frizurájával új kort idéző Miranda kisasszony dolga volt. Alkalomadtán az ikrekként elhíresült Stella és Bella kegyeit is igénybe vehették, kik közül az előbbi Brassó szülötte volt, míg az utóbbi Losonczon látta meg a napvilágot. Ám hajfestés után a saját édesanyjuk sem különböztethette volna meg őket, bár mindkét lányt viselt egy anyajegyet teste legintimebb részén, amit különösen kedveltek a vendégek.

Pipszi kisasszony, a mindig szűz, orvosi csodaként még egy egyetemi professzor tankönyvébe is belekerült, és a vizsgálat olyan jól sikerült, hogy a professzor úr havonta egyszer leutazott Budapestről a kisasszony állapotának ellenőrzése végett. Biztos helyről egyesek azt is tudni vélték, hogy a professzor feladva évtizedes agglegény létét, máris oltár elé vezetné Pipszi kisasszonyt, ám az egy fess huszárkapitányba szerelmes.

Regina kisnagysád rézvörös tincseibe és hűvös kék szemeibe sokan voltak szerelmesek, többek között egy idősebb déligyümölcs és delikatesz nagykereskedő. Straub úr hetente elhalmozta kedvencét aranymazsolával, bonbonnal és ananásszal roskadásig megtömött csemege kosarakkal. Egyszer egy pár selyemharisnyát és egy üveg francia parfümöt rejtett a finomságok mellé, ám az üvegcse véletlenül eltörött és a kifutó fiú hetekig Chat Noirban pompázott.

Egzotikus, keleti szépségével, vad természetével talán a kolozsvári teknővájó cigány elsőszülöttje, művésznevén Zulejka, a török lány, aratta a legnagyobb elismerést, kinek mellei mérete láttán a legtöbb vendéget elöntötte a vér, és nem tudván betelni az általa nyújtott örömökkel, újra és újra birtokolni óhajtotta. Zulejka szép szemei miatt még párbajoztak is, ugyanis egy fiatal zsurnaliszta azt állította, Zulejka apja cigány vajda Kolozsvár mellett, ami lássuk be, nem volt igaz, ugyanis a kedves papa valójában csak a teknővájásig vitte, de ez ugye nem volt publikus. Ám egy kereskedő segéd, ki a kisasszony által szabadult meg életét megkeserítő gátlásaitól, sérelmezte a kijelentést és egy boros este után inzultálta az újságírót. A párbajt maga a rendőrkapitány volt hivatva megakadályozni, akit Madame Berta értesített, így a váradi polgárok megélték azt a csodát, hogy az újságíró saját újságjában követte meg Zulejka kisasszonyt. Ám minden csoda három napig tart, így a következő héten Zulejka kisasszony apró, törökös budoárjában csak a zsurnaliszta kedvét kereste.

Mesterségük gyakorlása közepette szinte minden kisasszony megperzselődött, de mindnyájuk közül maga Madame Berta, aki még fiatal és kívánatos asszonynak számított, volt az, ki szerelembe esett a váradi művészvilág egy jeles tagjával, ki a színházban prímhegedűsként volt hivatva esténként szórakoztatni a közönséget. Ritka estének számított, mikor Tóth Tihamér elegáns alakja nem jelent meg Madame Berta házában az esti előadások után. Románcuk izzó volt és intenzitásának megfelelően rövid, és egyik este Tóth Tihamér úgy érezte, megkívánta Zulejka bájait.

Attól az estétől számítva természetesnek vették, hogy a fess hegedűs minden este csipeget a ház dús gyümölcseinek táljából. Harag nem volt, könny sem, olyannyira, hogy pár hét múlva Várad leggazdagabb ügyvédje szegődött a Madame hódolóinak táborába, és rövidesen maga mögé utasított mindenkit a mezőnyből.

Az üzlet virágzott, a Madame is, olyannyira, hogy lassan eladósorba cseperedő unokahúgát, kit nénjének halála után rendszeresen támogatott, jónak látta beíratni egy svájci intézetbe. A kisasszony, ki a keresztségben az Erzsébet nevet kapta, ám kis korától az egész család bálványozott Zsizsikéje lett, példás szorgalommal művelődött. Kitűnő eredménnyel végezte el a híres debreceni tanítónőképzőt, szépen zongorázott és a francia és német nyelv mellett figyelemre méltó botanikai gyűjteménye volt, melynek darabjait biztos kézzel rajzolgatta természetben tett sétái során. Zsizsike kisasszony nem volt szép, a szó hétköznapi értelmében, eleven és nyílt zöld macska- szeméhez barna hajkoronát viselt, orcáját szeplőssé pöttyözte a nap a gyakori séták alatt, miket rajzolás címén tett. Teste apró volt, karcsú és rugalmas, és azzal döbbentette meg a váradi hölgyeket, hogy kilométereket bírt gyalogolni egy mutatós vadrózsabokor miatt, amit aztán órákon át rajzolt, megfeszített figyelemtől ráncos homlokkal, ajkai között kikandikáló nyelvecskével. Egészen modern elgondolásai voltak az életről, híve volt a hideg vizes lemosásoknak, a napkúrának, a nyers kosztnak és nem jött zavarba, ha az utcán valami idegen kutya besározta lenvászon szoknyáját. A rajzolás mellett a zene volt a másik szenvedélye, bár ő maga az átlagosnál jobban zongorázott, élvezettel és értő ízléssel hallgatta más muzsikáját. Természetesen páholyuk volt a nemrég felépült nagyváradi színházban, ahová nagynénje, Madame Berta révén bejáratos volt.

Tóth Tihamér mit sem sejtett volt szeretője és Zsizsike kisasszony rokoni kapcsolatáról, csak azt tudta, ha feltűnik a szeplővel tarkázott arcocska és az aranybarna hajkorona tulajdonosa, menten meglódul a pulzusa. Párszor futottak csak össze, hol a színházban, hol a korzón, egyszer pedig Netyő cukrászdájában. Aztán a kisasszony Svájcba utazott tanulmányait tökéletesíteni, és Tóth Tihamér meg is feledkezett róla, ugyanis életében először komolyan foglalkoztatni kezdte jövője. Lassan krisztusi korba lépett, egzisztenciája megalapozott volt, elismert művészt és megbízható polgárt tiszteltek benne a váradiak, és mikor felkérést kapott a Nagyváradi Zene Egylet vezető tisztségének betöltésére, egy percet sem habozott. A közgyűlésen közfelkiáltással szavazták meg, elismerve ezzel erkölcsi feddhetetlenségét és szakmai nagyságát. Minden együtt volt tehát, a szép karrier, a társadalmi elismertség, egyedül a családi boldogság hiányzott. Eljátszva egy potenciális nősülés gondolatával, Tóth Tihamér rájött, a szokott és lassan már unalmas flörtökön kívül nem tudna olyan leányt elképzelni a városból, akit boldogan vezetne haza az Úri utcai hajlékba. Előző udvarlásai közül korántsem volt mindegyik sikeresnek mondható, egy bérháztulajdonos lánya megorrolt rá egy szerenád miatt, volt afférja abbáziai szépséggel, pesti kokottal, egyszer elvesztett menyasszonyt is talált, csak a tiszta szerelem váratott még magára. Pár hét elmélkedés után elhatározta, felkeresi a város egyetlen önjelölt jósnőjét, adjon tanácsot a továbbiakhoz.

Stancl Jozefa háza kis mellékutcából nyílt, közvetlenül a város Szent Lászlónak ajánlott temploma mellett. Nagy halszemű, átlagosnál testesebb asszony volt, valahonnan Bohémiából hozta Váradra az ura. Gyermekük nem született és férje halála után kevéske életjáradékát jóslásból egészítette ki, melyhez tehetségét és tudását családjából eredeztette. Kártyából vetette ki az

érdeklődő életét, veleszületett éles megfigyelőképessége, emberismerete és intuíciója segítette ebben. Kis ébenfa ládikában őrizte a szerény összeget, melyből rendszeresen adakozott a helyi árvaház javára. Emberszeretete sok nehéz élethelyzeten átsegítette, halált sosem jövendölt, csak változásról beszélt. Azt rebesgették, fekete noteszében őrzi a hozzáfordulók neveit és jóslatai teljesülésekor kipipálja azt.

Kis kártyaasztalán fürgén jártak köszvénytől csomós ujjai, vízszínű szemei figyelmesen követték a lapokat majd nagy pontossággal elsorolta Tóth Tihamér eddigi életének főbb eseményeit. A jövőre nézve meglepő nyilatkozatot tett, sírig tartó hű szerelmét egy esztendő múltán egy nyilvánosházban fogja megpillantani, érzelmeik kiállják az idők próbáját, családjaik megelégedésére szolgál majd a frigy.

A hallottaktól megdöbbenve Tóth Tihamér gyorsan lepergette maga előtt nyilvánosházi ismeretségeit, a szőke Anzsit, Marcsingó Erzsét a Kert utcából, a nagymellű Zulejkát, sorban a szőkéket, barnákat és vörösöket, kikben kedvét lelte, majd Madame Berta arca is felsejlett halványan, mint egy látomás, és megpróbálta elképzelni családja arcát, amint közli velük, hogy megkérte a kuplerosnő kezét. Úgy ment el Stancl Jozefa házából, hogy rögvest betért egy imára Szent Lászlóhoz, és arra kérte a tiszteletre méltó és ehhez mérten nagy szakállú szentet, ugyan járna közben az érdekében, ne legyen igaz semmi a jósnő szavaiból.

Ezek után a váradi nyilvánosházak szegényebbek lettek egy klienssel, mert Tóth Tihamér még az utcájukba sem tette be a lábát. Elmaradtak a lumpolós, szivarfüstös éjszakák, a hajnalig tartó kártyacsaták és elmaradtak a nagymellű, csókos szeretők ajnározásai és kedveskedései. Hősünk aszketikus életmódváltását sokan és sokféleképpen magyarázták, akadt, aki betegséget gyanított, ám ennek ellentmondott arca egészséges színe, mások titkos szeretőt sejtettek eldugott szerelmi fészekben, ám Tóth Tihamér az esti koncert után konflissal egyenesen hazahajtatott, akárki láthatta. Így ment ez jó egy évig, és a hegedűs boldogan dörzsölgette tenyerét, agglegény életének nyugalmát biztonságban érezve.

Egy bomló szirmú májusi reggelen azonban befutott Zsizsike kisasszony vonata Svájcból. Az állomás előtt virágba borult gesztenyefák köszöntötték, és ő, míg beszívta a vonatfüst, lócitrom és virág illatát arra gondolt, sehol nincs ilyen zamata a tavasznak, csak Nagyváradon. Utazó bőröndjeit épp csak konflisra rakta a nevelőnővel, ő maga azon frissiben nénje sárga házába sietett. Egy év alatt nagy változások álltak be a kisasszony korábbi állapotában, a hajdan volt nyers fruska sokat szelídült, zöld szemében apró arany cirmókok kacagtak, bőre érett barackszíne finoman elpirult, ahogy a hódolók üdvözletét fogadta. A svájci intézetben eltöltött év során nemcsak tudása mélyült el, életszeretete, világra csodálkozó fiatal vadsága átlényegült egy művelt, finom hölgy harmóniájába.

Ahogy belépett, hirtelenjében senkit nem talált, a nyilvánosház redőnyös ablakszemei félig szundikáltak, akárcsak a lányok, csak a Madám ablakán játszott a szél a függöny csipkéjével, ő maga a cseléddel a piacot járta. Zsizsike kisasszony, nénjére várva bejárta a szépen gondozott kertet, a nappaliban leütött pár hangot a zongorán majd unalmában kikönyökölt Madame Berta klöplicsipkés ablakán. Az utca délelőtti arcát mutatta, tisztek sétáltak arra, mosolyogva köszöntötték az ablakban könyöklő ismeretlen szépséget, majd összesúgtak, Madame Berta új lányt hozott. A túloldalon Tóth Tihamér közeledett délelőtti próbára tartva, majd az ablakhoz érve megtorpant, és fülig pirulva, kalaplevéve üdvözölte, hite szerint, a ház új üdvöskéjét. Jaj, a jóslat, nyilallt belé a felismerés, és idegesen távozott a színház irányába.

Egész nap az ismerősnek tűnő szépség járt az eszében, a próba monotonitásán csak rutinja segítette át, és miután elfogyasztotta ebédjét a Kispipában, végigfutott a korzón, hátha sikerül híreket szereznie Madame Berta legújabb szerzeményéről. A következő hét egy délutánján a Zene Egylet új tagjainak beiktatásán gyűlt össze szépszámú közönség a Fekete Sas dísztermében, ahol a hagyományokhoz híven a bemutatkozó tagok kicsiny házi koncerttel örvendezették meg a hallgatóságot. A vöröslő fülű fiatalemberek és izgalomtól sápadt hölgyek között szinte tündökölt szépségével Zsizsike kisasszony, mikor a pódiumon helyet foglalt a zongoránál.

A kicsiny, izmos kezek Debussy furcsa akkordjait, keleties harmóniáját oly alázattal és mégis oly tűzzel szólaltatták meg, hogy adott pillanatban nagy súlyos kontyában meglazult a teknőc fésű és az aranybarna zuhatag a vállára omlott. Zúgott a taps, és Zsizsike kisasszonyt csodáló tekintetek kísérték, míg helyet foglalt nagynénje mellett. Tóth Tihamérnek, miután magához tért döbbenetéből, épp csak annyi ereje maradt, hogy dadogva gratuláljon Madame Berta döntéséhez, miszerint legújabb szerzeménye nem csak gyönyörű, de elsőrangú művész is egyben.

A Madame csodálkozva felvonta szemöldökét, Zsizsike vérvörösre gyulladt, majd mire kiderült a félreértés, már Netyő cukrászdájában ültek.

Az elkövetkező három hónap úgy telt, mint egy álom. Tóth Tihamér állandó hódolóvá avanzsált elő, előjogai voltak, városszéli kirándulásaikon ő vihette a kisasszony vázlatkönyvét és rajzeszközeit, zongoraestjein malomkeréknyi csokrokkal örvendeztette meg, egészséges üzleti fellendülést szerezve ezzel az ismerős virágüzletnek és nem volt nála türelmesebb lovag, míg Zsizsike kisasszony elmélyülten rajzolgatott egy cserebogarat.

Eltelt a nyár, boldog bódulatban, és amint az első dér pirosra csípte a gesztenyefák leveleit, Tóth Tihamér egy szerény, nem hivalkodó gyémántgyűrűvel jelent meg Madame Berta előtt és tisztelettel vegyes elfogultsággal megkérte Zsizsike kisasszony kezét.

A legszebb menyasszony a városban, súgtak össze a polgárok, midőn egy májusi napon Zsizsike kisasszony talpig fátyolosan kimondta a boldogító igent Tóth Tihamér karján. A Szent László templom zsúfolásig megtelt, Stella, Bella, Zulejka, Pipszi és Miranda kisasszonyok hangosan zokogtak csipkés zsebkendőikbe, még a hűvös tekintetű Regina is elmorzsolt egy könnyet a szeme sarkában, míg a pár ünnepélyes orgonaszó mellett kivonult.

Stancl Jozefa a hátulsó sorban kicsiny retiküljéből elővette bőrkötésű fekete noteszét és megnyálazva aranyvégű tintaceruzáját, kackiás pipát kanyarintott Tóth Tihamér neve mellé. Ezzel is megvolnánk, sóhajtotta, majd óvatosan behúzta maga után a templom kapuját.

Cirkusz

A tavasz elemi erővel sepert végig a városon. A Ligeti sétányon egyik napról a másikra virágba borultak a hölgyek, ibolyák és kankalinok burjánzottak divatos kalapjaikon. Steinmetz úr, ki a legjobb kalapos hírének örvendett Nagyváradon, olyannyira, hogy cs. és kir. beszállító is volt, az első napsugarak megjelentével friss, virágos kalapcsodákkal rukkolt elő. Egész kis bukétok nyíltak a divatosan széles karimák mentén, mi több, apró, színes madárkák is díszítették e csokrokat, örömére a hölgyeknek és mély bánatára az uraknak, kik közül számosan a kalapos számláját kézhez véve, könnyes szemmel kaptak szívükhöz. A korzón kokketálni, kis afférokat bonyolítani a kalap lehajtott karimája védelmében remekül lehetett, ám a mégoly széles kalap sem mentette meg a hölgyek érzékeny bőrét a napsugaraktól, mely, bizony, előcsalogatta az első kandi szeplőket. Így történt, hogy nemcsak a kalapszalonok, hanem a drogériák forgalma is megnőtt ezidőtájt.

Tóth Tihamér hegedűjét karolva épp színházi próbára indult, csak rendes adag eau de cologne-jáért tért be Hartmann & Fiához, ám maga Hartmann Elemér volt, aki kiszolgálta, így első kézből tudhatta meg a város fontosabb híreit. Ugyanis Hartmann úr édesanyja, éltes matrónaként szinte az idők kezdete óta trónolt a drogéria pénztárában, és szerette vásárlóit kifaggatni a város kisebb-nagyobb történéseiről. Általában nyitás után kevéssel szinte mindent tudott, ami lényeges volt, ki párbajozott kivel, kiért és mivel, folyt e vér, meglett e Stein Bauerné elveszett kiskutyája és elzavarta e Fodorné a szemtelen cselédjét, aki állítólag meg is lopta. Vásárlás közben Tóth Tihamér ámultan hallgatta a híreket, mely agglegényéletének csendes vizű taván oly kis hullámokat vetettek.

Ám ami most teljesen felkavarta a város életét, az Tripkovicsné bejelentése volt. A nagyságos asszony cselédje, a kis habogós Mári a maga szemével látta, amint vándorcirkuszosok érkeztek és bontottak sátrat a város alatt, a régi vár melletti sík mezőn. Öt kóberos kocsival jöttek, mutatta Tripkovicsné lehúzván kesztyűjét finom ujjairól, aztán csak kicsapták a lovakat és verték is felfele a sátrat. Nem lesz ennek jó vége, szólt sötéten Hartmann néni a sarokból és nagyot sóhajtott.

A cirkusz megjelenése mindig nagy szenzációnak számított Váradon, mióta öt évvel ezelőtt egy kóbor mutatványos megszöktette egy iparos tizenhét esztendős leányát. A mutatványos cifra bajuszt hordott, feszülős trikóban mutogatta izmait és nehéz vasgolyót emelgetett, melyen ott állt rápingálva a súlya. Sokan kételkedtek abban, hogy ötven kilókat csak úgy kinyom fél kézzel ez a jó ember, mikor Várad legerősebbnek kikiáltott polgára, egy hentesmester sem dicsekedhet ilyesmivel, de mert olyan jó és kényelmes dolog hinni a csodákban, a fél város asszonyai-lányai ott borzongtak az első sorokban és sóhajtoztak izmai játékán. Addig-addig, míg egy reggel hűlt helye volt a komédiásoknak és velük együtt egy köszörűsmester lányának. Persze embereket küldött utánuk a rendőrkapitány, de hol voltak már azok addigra, s a leányból sem lett már érintetlen liliom. Utóbb megtalálták az elhagyott vasgolyót is, amit fából készítettek gondos kezek, s a fél város ezen hahotázott. Ez így történt és most újra megjelent egy cirkusz.

Ám ez a társaság az előbbihez semmiképp sem volt mérhető, mert maga a tiszteletreméltó Ali Amar úr, a cirkuszigazgató kereste fel Várad rendőrkapitányát és kért engedélyt letelepedésre menazsériája számára. Másnap az összes újság hozta a szenzációt, miszerint a világhírű Amar cirkusz nagyváradi vendégszereplésén várja az igen tisztelt publikumot, a szépséges Luna kisasszony lovas attrakciójával, idomított kutyákkal és beszélő papagájjal, Luigival, a késdobálóval és vakmerő segédjével, valamint a két Fratellivel, akik lélegzetelállító erőemelő számmal mutatkoznak be. Ezen kívül fergeteges bohócszám és meglepetések várják a nagyérdeműt. Ezzel megvolt a téma a szalonokban és a kártyaasztaloknál, a templomban és a korzón. A város lélegzetvisszafojtva várta a történéseket. Aztán beesteledett, a mezőn takaros ponyvasátrat húztak fel szorgos kezek, a lovak is abrakoltak karámjaikban és vígan rotyogott a paprikás krumpli, míg valaki halk hangon énekelt.

Nem csak Tóth Tihamér volt az egyedüli, aki másnap szelíd bódulatba esett az Amar cirkusz produkciója láttán. Már első előadás teltházzal ment. Hogy őszinték legyünk, maga a jegyvásárlás is élmény volt, erős izgalmi állapotba hozva a közönség férfitagjait, ugyanis jegyárus kis kuckójában ott üldögélt a világ legkékebb szempárjával megáldott kisasszony, kinek szőke fürtjei folyton kirúgták magukat az őket leszorítani kívánó zöld selyemkendő alól, és minduntalan kivillantotta apró, rózsaszín nyelvét, midőn bilétát számolt az előtte lévő kupacból. Annál nagyobb volt a tisztelt nagyérdemű csodálkozása, mikor a kasszában látott kisasszonyt később felismerte zöld tafota lovaglókosztümben, aki már, mint Luna kisasszony végzett lélegzetelállító kunsztokat egy szelíden kocogó, öreg ló hátán.

Később beszélő papagájával és labdákat orrukon egyensúlyozó pudlikkal tűnt fel a csillagszemű hajadon, derekán széles ezüstös övvel, lábán ezüsttopánkával, majd a késdobáló Luigi vakmerő segédjeként állt halálmegvető bátorsággal a repülő pengék elé, immár éjfekete ruhában. A két Fratelli produkciójában is szerepelt, mosolygó, alkalomadtán aggódó arccal tapsolt és hajlongott az erőemelők mutatványa alatt. Innen is kitűnik, hogy mind Luna kisasszonyként, mind jegyárusként a cirkusz nélkülözhetetlen tagjának számított.

Tóth Tihamér és még vagy fél tucat sorstársa estéről estére megbabonázva nézte, amint Luna kisasszony párducdereka az öreg ló széles hátán parádézik, harsogva nevetett a papagáj reszelős hangján, bár szállásadónője, özv. Hajkovicsné később váltig állította, hasbeszélő bolondítja ott a népet, és remegett a kisasszony életéért, mikor pengve szálltak Luigi kései arany fürtjei között. Sőt, Tóth Tihamér odáig vetemedett, hogy egyik este lefizetve a törpét, ki a bohóc mellett csetlett-botlott, megszerezte a kisasszony véletlenül lenyisszantott hajfürtjét. Ezüstszín szalaggal kötötte át a drága kincset és egészen addig a párnája alatt őrizte, míg harmadnap a gonosz Hajkovicsné ágyneműcserére hivatkozva ki nem dobta.

Addigra Tóth Tihamér minden előadást végigtapsolt és végképp beleveszett Luna kisasszony kék szemébe, hajlékony derekába és hangjába, amint erőteljes happ-al, bíztatta ugrásra a pudlikat. Ettől az érzéki happtól kirázta a hideg, elöntötte a veríték, szóval a szerelmes ember minden jellegzetes tünetét produkálta.

A nagybajuszú Ali Amar, féltékenyen őrizte truppját, úgy is, mint cirkuszigazgató, úgy is, mint kiöregedett lovas huszár, szigorú szemmel figyelte a gavallérok legyeskedését Luna kisasszony körül. Igen, mert akkorra Várad arany ifjai javában küldözgették válogatott virágokból kötött bukétáikat, örvendetesen fellendítve ezzel a virágos pavilonok forgalmát.

Tóth Tihamér hamar átlátta, hogy szívszerelemmel kötetett csokrai itt csak egynek számítanak a tucatból, ezért más stratégiával lendült harcba a kisasszony szívéért. Egy előkelő csemegekereskedésben csinos kosarat rendelt a legfinomabb aranymazsolából, narancsból, damaszkuszi fügéből és datolyából, Lindner féle csokoládébonbonokból, valamint rakatott bele két kis rúd csemege szalámit, ami egyenesen Bécsből érkezett. Gyengéd kezek kicsiny orchidea ágat tűztek a kosárra, aztán Tóth Tihamér előadás után bekopogott vele Luna kisasszony öltözőjébe. A kisasszony éppen kutyáit vacsoráztatta, míg papagája a vállán tollászkodott. Szó szót követett, aztán a szelíd esti holdfényben csendesen beszélgetve megpihentek a cirkuszos kocsi lépcsőjén. A papagáj elmélyülten ropogtatta a datolyát, a kisasszony csokoládébonbont csipegetett, míg maga Tóth Tihamér kicsiny katonákat vágva a szalámiból a pudlikat etette. Szép, csendes este volt, a deszkakarámból kihallatszott a lovak szelíd horkantása, a szomszédos kocsiban Luigi a késeit élezgette, közben halkan dúdolt. Nagy, nyugodt békesség támadt Tóth Tihamér szívében, és feltette magában a kérdést, tudná-e élni a cirkuszosok izgalmas vándoréletét egy ilyen kékszemű tündér oldalán, ki napközben lovagol, kutyák ugranak tüzes karikát a szavára, papagáj bontogatja fürtjeit, ám este paprikás krumplit kavargat odaadóan és leszámolja a bevételt.

Még három nap telt el édes bizonytalanságban, csattantak csókok, keltek suttogások és peregtek könnyek, aztán a cirkuszosok sátrat bontottak. Az Amar cirkusz megindult vándorútján és Ali Amar új produkcióval gazdagította repertoárját. Aranyszín felöltőbe öltöztetett hegedűs kápráztatta el esténként a nagyérdeműt, és csalt játékával könnyeket Luna kisasszony kék szemeibe. Nagy sikere volt. A papagáj is rajongott érte és a pudlik is csak az ő kezéből fogadták el a csemegeszalámit.