melegé(j)ben





halkan pukkan a csönd,
félénken nyújtja a percet
az aszfaltba olvadt nyári est

virágzihálós apró utcák
redőnyszemein szökik a fény,
mormoló varázsdobozok
dúdolnak napi igazságokat
az izzadó falak között

lopva kotoznak bársonytalpon                                                                                                             osonó árnyak viruló szeméthalmokon,
szemük zöldjében táncoló
kétségbeesés

pirul a hold,
 buja gondolatok
karcolnak denevér-redőt
megfáradt homlokára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése