rőt hársfaillat omlik a betonba
s míg kóbor villámok kéket
kacsintanak neonfény feleseli
tócsákból az időt
zöld kaftánjaikban táncra
perdülnek a fák a muzsikás
esőben és mélyet sóhajtanak
a fényesre mosdatott háztetők
kacér buborék-lányok ringják
a létezés feszes ritmusát
és esőcseppek szívdobbanását
visszhangozza az ereszcsatorna
dinnyehéj keringeti szelíden
tépett buszjegy- párját
a sárga víz haragos
áradatában lebegve
kócos a nap és már
próbálgatja mosolyát
a víz verte tócsák
mámoros higanytükrében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése