Hogy honnan kapta a kordés ember a nevét, még
Nénnyuka sem tudta volna megmondani. Ali Baba volt, van és mindig lesz. Puszi
úr emlékeiben elevenen élt, hogy még térdzoknis korában milyen finom török
csemegét vett neki tőle megboldogult édesapja. Meleg nyári délután volt, valami
parkban rohangált Puszi úr, még, mint vadóc gyerekecske, és épp azon volt, hogy
a szomszéd Málicska hosszú, szőke copfját megrángassa, mikor hatalmasat esett a
murvával felszórt úton. Volt bömbölés. Málicska szamárfület mutatva hazafelé
indult a nevelőnővel, édesapja meg magához intette a piros fezben pompázó Ali
Babát. Kis szamaras kordéján kocogott szerte a városban és nem volt gyerek,
akinek ne futott volna össze a nyál a szájában, ha Ali Baba piros, lila és
sárga színben pompázó fütyülős nyalókájára gondolt. Kakas formájú volt ez a
csemege, s felborzolt farktollai alatt kis lyukon lehetett belefújni, ekkor
olyan hangot hallatott, mint egy heveny tüdőbajban szenvedő, haldokló
trombitás, aki szó szerint az utolsót fújja. Törökmézet is árult Ali Baba, két
ostyalap közé préselt ragadós masszát, melybe imitt-amott dió és mogyoró
darabokat rejtett, ámbár egyszer egy svábbogarat is lelt benne valaki.
-Rosszindulatú kitaláció- legyintett Ali Baba, és
következő héten lejjebb vitte az árakat. A rahát volt Puszi úr kedvence,
kisfiúként is ezt kapott az ominózus esés után. Nagyon szerette ezt azt émelyítően
édes, rózsaillatú nyalánkságot, amely különböző színekben kellette magát Ali Baba
üveglappal fedett kis kordéján. Áttetsző rózsaszín, üvegzöld, aranysárga kis
kockák sorakoztak katonás rendben a fehér papírdobozban, úgy csillogott rajtuk
a porcukor, mint a tündér porhó. Mellette celofánba tekert pompázatos cukor-
kakasok kellették magukat, amott törökméz halmok olvadoztak, meg halva és
rengeteg selyemcukor. Felettük, kizáratva az üveg által ebből a cukros
paradicsomból, néhány illattól megrészegült méhecske dudorászott.
Ali Baba
piros fezt viselt, rajta bánatosan lógó lila bojttal, kunkori orrú papucsot,
selyem inget, hozzá mályvacukor szín csíkos nadrágtartót. A cukorkaárus örök
volt, legfeljebb a kordét húzó szamarak változtak, bár ezt a nagyközönség
ritkán vette észre. Ám annál jobban számon tartotta Cecilke, Ali Baba vénkisasszony
húga, mert ő felelt az új szamarak beszerzéséért és beszoktatásáért.
Éppen a harmadik szamarát koptatta Ali Baba, aki
igazán ragaszkodott munkatársaihoz. Első csacsija tizenkét esztendeig koptatta
vele az aszfaltot, és úgy ismerte a várost, mint a tenyerét. Ha lett volna
neki. Egy napon nagy viharba kerültek kinn az országúton, jég esett, Ali Baba a
kabátját takarta a szamárra és bebújt a kordé alá. Az állat búsan lógatta fejét,
lemondóan mozgatta füleit, mikor meg-megcsapta a jég és két nap múlva már az
égi mezőkön iázott. Megfázott a jégviharban. A második szamár szerette a
szeszt, és sajnos ez csak akkor derült ki, mikor munkába állásának második
hetétől minden áldott nap hazafelé lecövekelt az Aranysárkány előtt, és nem
volt hajlandó elindulni, míg Nénnyuka meg nem kínálta egy pofa rumos sörrel. Van
ízlése, nyájaskodott az öreg szakácsné, mert a jószág nem itta a kommersz
rumot, csak a kubait. Ali Baba rövid költségvetést csinált és hamarosan kénytelen
volt megválni munkatársától, aki kiitta volna a vagyonából. Sikeresen
elpasszolta egy cirkuszi társulatnak, mint különleges produkciót. És most a
harmadikkal rótta az utakat.
A háború utáni esztendőkben többször megújította
iparengedélyét, ezért kénytelen volt felkeresni a pártirodát. Egy napon Borsos
elvtárs éppen a legújabb tervmutatókat böngészte, mikor láthatóan feldúlt
titkárnője berontott és közölte, azonnali elégtételt követel, ugyanis egy
engedélyért folyamodó piros sapkás ember csúfolódik vele. Csinos halom papír
állt Ali Baba előtt, s ő száját csücsörítve, piros fezes fejét vadul vakarászva
próbált eligazodni a kitöltendő rubrikák között. A tevékenység megnevezése:
cukorkaárus, írta reszkető betűkkel. A munkavégzés eszköze, jött a következő
rubrika. Ali Baba izzadt, körülnézett, megtörölgette homlokát, majd nagy
levegőt vett és beírta: Billie Joe. A titkárnő ájuldozott, Borsos elvtárs
szemét összehúzva méregette a renitens iparost és megpróbálta felidézni, amit a
szabotázsról tanult a szemináriumon. Nem illett ide. Billie Joe, ízlelgette a
nevet és másnapra visszakérette Ali Babát.
Most mi lesz, vakarta ez estére búsan a fejét az
Aranysárkány pultjánál, miután kimérte Puszi úr gyerekeinek a havonta kötelező
csemegét. Karcsika halvát kapott, aranybarna, omlós napraforgó-csemegét, Julcsika
rózsa illatú rahátot, egyenesen Ada Kálé szigetéről. Nénnyuka törökmézet
rágcsált, és közben a szamárról kérdezgette Ali Babát.
Az úgy volt, kezdte a cukorkaárus, óvatosan a pultra
helyezve a legendás piros fezt, hogy Cecilke húga a háború alatt kijárt a város
melletti erdőbe gombászni. Vénlánynak számított már akkor bőven, nem volt mit
félteni rajta. Ám egyszer gyanús lett, hova tünedezik otthonról a sok kenyér
meg a kolbász, a szalonnáról nem is beszélve, ezért az anyjuk, aki, isten
nyugtassa, azóta már elhalálozott, gyanakodva Cecilke erkölcseire, utána indult
az erdőbe. És meglátta Cecilkét, amint egy pilótaruhás, szőke embert ölelget a tölgyfák
alatt. Cecilke sírt, a pilótaruhás azt mondta, nájsz tu szí jú, és kezet akart csókolni, szóval volt ott
kalamajka, mire kiderült, az angol pilótát Cecilke találta az erdőn és egy hete
eteti az otthon fellelhető minden földi jóval. Kis tanakodás után a mama
kirendelte Ali Babát estére a kordéval és behozták az égből pottyant pilótát. Az
szőke volt, barna szemekkel és tengernyi szeplővel, nagy kapa fogai úgy
harapták a kolbászt, hogy csak úgy ropogott, és esténként fisztulás fejhangon
énekelt egy kis dalt. Mindig ugyanazt. A padláson lakott vagy három hétig, míg valahogy
át nem szöktették a határon és kimenekítették a megszállt övezetből. Távozását
különböző módon fogadta a család. A mama megszámolta a maradék kolbászokat, és
azt mondta, fene a belit, jó étvágya volt. Ali Baba magában hálát adott
istennek, hogy nem kell hallja a minden esti kornyikálást. Cecilke sokat
siratta románcát az égi lovaggal, és sűrűn kémlelte az eget esténként, a pilóta
szép szemére és rettenetes ölelésére gondolva, majd hamarosan megvigasztalódott,
mert Ali Baba új szamárral állított haza a régi részeges helyett. Formás jószág,
nézte körbe Cecilke a csacsit. Fiatalka, szőke sörénnyel, ábrándos szőke
szempillákkal nagy, barna szemén. Az állat nyugtalanul forgott a kötőféken,
apró, fényes patái hangosan kopogtak. Oh, hiszen ez egy csődör, nézte elpirulva
Cecilke a kétségtelen bizonyítékot és szelíden az állat nyakára tette a kezét.
Az horkanva felkapta fejét, majd nagy szemeivel a vénkisasszony arcába bámult
és szénaillatú szusszantással a vállára nyugtatta fejét. Elvégeztetett.
A csődör
szelíd volt, mondhatni bánatos tekintettel követte Cecilke kisasszony minden
lépését a betanítás alatt, már csak nevet kellett választani neki.
-Na, mi legyen?- méregette Ali Baba a békésen
álldogáló csacsit. Cecilke gondolkodott. És átsuhant lelkén öregedő életének
utolsó, szívdobogtató kalandja, az esti erdő illata, hol egy szőke férfi várt
rá, barna szeme világított a szőke pillák között és esténként úgy, de úgy
énekelt.
Ebben a
pillanatban, a szamár elunva a megható pillanatokat, szemét forgatva, fejét
felcsapva megszólalt és valami rettenetes fejhangon beleiázott a világba.
-Szóval mi lesz a neve?- türelmetlenkedett Ali Baba
és lopva megdörzsölte bokáját kunkori orrú papucsával.
- Legyen a neve Billie Joe- lehelte Cecilke, és röpke
csókot nyomott a csacsi szőke homlokára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése