Az asztrológus




A halál, mint tény mindig is élénken foglalkoztatta. Már kiskorában is nagyanyja mellett kuporgott, míg az a vergődő, hangosan tiltakozó tyúkot vagy más baromfit szakszerű mozdulattal leszorította, két kapálódzó lábára hágott papucsos lábával, csapkodó szárnyait átfogva ügyesen hátrahajlította a rémülten pislogó aranysárga szemű fejet, majd az élesre fent kés határozott mozdulatával átvágta a torkát. Ilyenkor a tyúk őrült vergődésbe kezdett, mintha maradék életereje le tudná győzni az őt imént hatalmába kerített elmúlást. Ezek voltak a legizgalmasabb pillanatok. Vajon tudta-e a tyúk, hogy mi következik ? Testének titokzatos, szemmel nem látható kis antennái jeleztek-e valamiféle veszélyt, míg a kéz, mely idáig etette az életére tört? Mi az a pillanat, mikor a test feladja az ellenállást és behódol az elmúlásnak? Milyenek az ezt megelőző percek?
Sokkal később, mikor az elmúlás anatómiáját már az egytemen tanulta, sokszor ült haldoklók ágya mellett, mohón figyelve arcukat és reakcióikat. Voltak , akik méltósággal adták át magukat a végnek, arcukon látszott, hogy minden földi dolgukat lezárva és elrendezve mintegy fölkészülve lépik át lét és nemlét küszöbét. Vonásaik kisímultak, míg lelkük az utolsó sóhajjal végleg elhagyta testüket , majd közömbös arccal, lefittyedt szájjal , hidegen feküdtek ott: ők, immár nagy titkok tudói.
Tudta jól, ez a kegyelmi állapot nem mindenkinek adatik meg, éppen elégszer látott halálfélelemben fetrengő paralitikust, ki már hónapok óta mozdulatlanságra kárhoztatva feküdt, de érezvén a vég közeledtét sorvadt izmai váratlan erejével menekült volna.
Ekkorra már megértette azt, hogy a váratlan halál és a kiszámítható halál megélésében van a titok és egyre inkább az foglalkoztatta, vajon az ő halála milyen is lesz. Testi-lelki kondiciójára mindig is kényesen ügyelt, ápolta és karbantartotta magát, enyhe hipochondriája éppen elég volt ahhoz, hogy kollégáit rendszeresen megkeresse, ha bármilyen rendellenességet tapasztalt magán. A kijelentéseket, miszerint mindenkit túlél majd ilyen remek felépítéssel, maliciózus mosollyal fogadta.
De mégis, van-e különbség a felkészült ember halála és a hirtelen halált haltak elmúlása között? Elolvasott szinte mindent, amit a szakirodalom ajánlt. A sikertelen öngyilkosságból visszahozottak egybehangzóan állították, már a cselekvés pillanatában meggondolták magukat. A sikeresek, nos ők már nem tudtak érdemben nyilatkozni.Volt olyan idős néni a szomszédjában, ki a minden esti fürdés után frissen vasalt hálóréklibe bújt , gondosan fésülködött és aszott kis arcán diszkrét sminkkel bújt ágyba, őt aztán ne találják neglizsében, ha reggelre netán nem ébredne fel.
Milyen is lehet a szép halál, ábrándozott esténként elalvás előtt. Elsősorban is ne járjon szenvedéssel és lehetőleg ne járjon kiszolgáltatottsággal . Fel lehet a halálra készülni ? Igen, ha tudja az ember, hogy mikor fog bekövetkezni, jött agya logikus válasza. Boldogabb lesz-e attól, ha megtudja ?Megtervezheti utolsó napját és méltósággal távozhat, lezárva és rendbetéve dolgait.És addig ? Addig a napig milyen lehet élni úgy, hogy tudja, mennyi van még hátra?
Másnap reggel már érezte, hogy megtalálta a megoldást. Egy ezotériával foglalkozó újságban végre megtalálta a megbízhatónak tűnő hirdetést, melyben egy férfi parapszichológus horoszkópkészítő tudományát ajánlotta. Igen, nyugtatta meg a behízelgő hang telefonon érdeklődő vendégét, ő elkészíti a képletét és kérésére a halál várható időpontjával is tud szolgálni. Sajnálatos, hogy a többi kolléga ilyen jellegű kívánságokat nem teljesít, de az ő felfogása szerint a megrendelőnek igenis jogában áll tudni a nagy pillanatról, mikor létformát vált itt a földön.
Az izgalomtól, hogy végre megtudhatja, amit mindig is vágyott tudni, majdnem elvétette a címet és jókora késéssel érkezett a kis ligetben eldugott házhoz.
A házigazda keskeny, sovány arcán halovány mosollyal fogadta és bevezette egy kis és homályos helyiségbe, hol egy vörös bársonnyal letakart asztalka fölött erős fényű lámpa égett. A sarokban duruzsoló teafőző illatos gőze kábító volt. Miután kényelmesen elhelyezkedett a kopott fotelben, vendéglátója az asztal másik oldalán ülve szálkás betűivel gondosan feljegyezte adatait, majd vonalzóval és színes tollakkal kusza ábrákat rajzolt egy köralakú beosztású papiron és érthetetlen szavakat mormolva magában számolni kezdett. Ólomlábakon vánszorogtak a percek, valahol szú percegett az asztallábában és már majdnem elbóbiskolt, mikor megreccsent a szék és az asztrológus végre felállt. Kezeit hátul összefogva vendége háta mögé lépve a teafőzőhöz indult . Halvány csészében kapta a vörös színű, zamatos italt. Szórakozottan kavargatva meredt a kis örvénybe, mi a csészében támadt és érdeklődve szólt hátra vendéglátójához, ki mögötte babrált a teafőzőn. Nos?
Ne aggódjon, jött a megnyugtató válasz mögüle. A halál úgy éri majd el, hogy szinte észre sem veszi, duruzsolta a megnyugtató hang, majd síma, gyakorlott mozdulattal elvágta a torkát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése