Zabszerda




A szerelem gyötrelmeiről oly sokan írtak már, költők és írók is vegyest, gondolta Tóth
Tihamér, ki maga is művészlélek volt, lévén első hegedűse a Nagyváradi Színház
filharmonikusainak.
De milyen más leírni és érezni e gyötrelmeket. A hidegrázós gyönyörűséget, mikor eszünkbe
jut a kedves. Mit eszünkbe jut, ki sem megy onnan, mert ébredés után az első sóhaj hozzá
száll, az álom méz íze még a szájban, enyhén elkeveredve a Kodelkáné kifőzdéjében
elfogyasztott kis fröccs zamatával meg a fokhagyma ízével, mert kicsit sok került a vacsorára
elfogyasztott fasírozottba, de nem baj, mert az álmok szárnyalását nem zavarják az ízek.
Annál inkább a vekker, mely a legforróbb képzelgések útvesztőjéből rángatta ki hősünket. Ő
éppen virágzó mezőn kergetőzött szerelme csábító tárgyával. Oh, ez a szemérmetlen Sonntag
Babett, pont a míderétől próbált megszabadulni s már kibuggyanni készültek ingerlő idomai a
csipkék halmaiból, midőn megszólalt a józan vekker.
Tóth Tihamér dobogó szívvel riadt fel, mint minden reggel, mióta Szádeckiék házi bálján
megpillantotta ideálját.
Sonntag úr, az ideál nagyra becsült papája, különc hírében állt Váradon. Mániákusan szeretett
whistezni, éjjel-nappal verte a blattot, másfelől ki nem állhatta a plebset. De még a szagukat
sem, ahogy szokta volt társaságban hangoztatni. Mert a legelső társaságban mozogtak már
csak a lányuk, Babett miatt is. A kisasszony fekete szépsége, hej, de sok szívet tört már
össze, mert természetes bája mellett legjobb partinak számított. Ugyanis Sonntag úr a kártya
mellett még egy szenvedélynek hódolt, szeretett gyűjteni. Míg más gyufa címkéket vagy régi
zsoltáros könyveket, addig ő ingatlanokat gyűjtögetett kellő vehemenciával. Volt is neki pár
bérháza szerte a városban, de a legszebben, a pávadíszes kapuval őrizettben ő maga lakott a
családjával.
De sokat álldogált itt a hársak alatt szegény Tóth Tihamér, lesve Babett kisasszony klöpli
függönyös ablakait, mióta a szíve lángra lobbant azon az estén, mikor Szádeckiék házi bálján
egymásba botlottak. És ezt itt most tessék szó szerint értelmezni, mert igenis így történt.
Babett kisasszony fiatalos szeleburdiságában nekiiramodott a kert jázminbokrai mellett a
háziasszony segítségére éppen kerti székeket cipelő Tóth Tihamérnak, kit aztán a kisasszony
a szó szoros értelmében levert a lábáról. Egyenesen bezuhantak a jázmin bokrok közé, így
volt, nincs mit tagadni, majd mire kissé ziláltan ugyan, de elővergődtek, hót szerelmes volt
mindkettő. Dacára annak, hogy Tóth Tihamér nem volt mondén alak, sőt inkább amolyan
színházi habitüé, szerencséje a hölgyekkel sosem volt igazán. Hol egy kokott táncos bokáiba
szerelmesedett belé, máskor egy más által boldogított majd elhagyott menyasszonyba botlott.
Lássuk be, nem volt direkt amorózó típus.
Ám mindez megváltozni látszott, midőn Babett kisasszonyt udvariasan elősegítette a
bokorból, mámorosan megmerítkezve annak finom mályvacukor illatában, és beleveszve
vad fekete szemeibe. De amitől végképp józan eszét érezte elveszíteni, az a duzzadt ajkak
fölötti érzéki fekete pihék, s az azokon felfénylő izzadság apró harmata volt. Tóth Tihamér a
világ összes gyémántját odaadta volna, csak lecsókolhassa a sós csöppeket, és tisztán érezte,
ő most halálosan beleszeretett Sonntag Babett kisasszonyba. Az el nem ígért táncokat mind
eltáncolták, s éjfélre a kisasszony ibolyacsokrának is lába kélt.
Másnap Tóth Tihamér azonnal elkezdte az ostromot, Krémerék üzletéből küldetett
legfinomabb cukkerpakkokat, máskor ibolyából kirakott szívformával csengetett a pávás ház
kapuján a kifutó fiú. És egy újabb mámoros, áttáncolt éjszaka után Tóth Tihamér úgy érezte,
eljött a vallomások legszebbikének ideje, ezért felfogadva Bökri Pistát meg a bandáját, maga
is hegedűt ragadott és szerenádot adott imádottja klöpli függönyös ablaka alatt. Zokogott a
hegedű Tóth Tihamér kezében, tüzeltek a májusi csillagok a váradi éjszakában és szállt a dal.
Nyisd ki rózsám kapudat, hadd kerüljem váradat. A jól ismert végszót már kórusban bőgte a
banda, szita-szita péntek, szerelem csütörtök, zab-szer-da. De lám, nem gyúlt fény sehol, csak

a hideg ablakszemek csillogtak közönyösen.
Hanem a folytatást már az egész város kacagta. Az történt ugyanis, hogy alig virradt, a
Sonntag család sietve felszállt a fiumei gyorsra. Csak a szakácsné maradt otthon vigyázni a
házra, meg a kertész, vigyázni a szakácsnéra.
Tóth Tihamér kialvatlanságtól árnyékos szemekkel lézengett szerte a városban, s lelkét csak
egyetlen szó égette, miért? Később úgy gondolta, a fájdalom lüktetését jólesően csillapítaná
egy snapsz a Kispipában. Míg törzsasztalához tartott, meglepte őt a pincérek mosolygó
nyájassága, csak nem kinevetik? Feri úr, főpincéri minőségében, a jól értesültek nyugalmával,
arcán a szerelmi csalódásokhoz illő részvét mosollyal lépett hozzá. Szó szót követett,
aztán a harmadik snapsz után felhangzott a könnyes kérdés, miért?
Feri úr meglepetten mosolygott, az úr nem tudja? A nóta volt a hibás, a zabszerdás. Sonntag
Babett családja sértésnek vette, hogy felemlegette, ha csak egy nóta erejéig is a tiszteletre
méltó papa régi foglakozását. Mert szerte a városban mindenki tudta, hogy a tekintélyes
bérháztulajdonos lókupecként gazdagodott meg.
De a pávák a kapun tudtak titkot tartani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése