Ha azt hiszed, hogy megint megbocsátok, most az egyszer tévedsz!
Tudom, hogy számtalanszor elmondtam már neked, de úgy látom a szép szó semmit sem ér, így hát marad a levél, bár szinte kizárt, hogy eljut a tudatodig.
Azt, hogy éjszakánként a legképtelenebb időpontban felköltesz, mert épp nem tudsz aludni, már lassan kezdem megszokni. És, bár bosszús és álmos vagyok, mindig kibékítesz, mikor kedveskedve hozzám bújsz és beleszuszogsz a nyakamba. Azt is megszoktam már, hogy időnként szeretsz egyedül kóborolni, csak az a baj, hogy néha megkergetnek a kutyák. Ezért hát ne csodálkozz, ha én igenis aggódom érted, annyi rosszat hall az ember... Hidd el, nem egy leányálom topogni az ajtóban és lesni a lépteidet.
Mert ki is vagy te igazán? Egy sármos fickó, igéző kék szemekkel. Na jó, azt is beismerem, hogy mikor a lábaimnál heversz esténként és fel nézel rám, hát én olvadozom.
Lassan már a fürdőszobám sem szent előtted. Múltkor is, emlékszel? Nyakig ültem egy finom, meleg habfürdőben, mikor berontottál, de akkora vehemenciával, hogy egy rossz mozdulat után mellémcsobbantál a vízbe. Hát ennyit a nyugodt fürdőzésről...
Tudom, hogy minden férfit a hasán át lehet megfogni, úgy érzem, te sem panaszkodhatsz, hiszen a legjobb falatokat kínálom neked. Nem a káröröm beszél belőlem, de úgy látom, mintha az utóbbi időban egy kis pocakot eresztettél volna...
De ne búsulj, így is te vagy nekem a legszebb sziámi kandúr a világon.
Mégis, kérdem én, miért kell minden reggel lelopnod a szalámit a zsömlémről?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése